2022. október 26. szerda

okt. 26
18:24
Százötvenhét szuperjacht egy helyen (AQUA)
Ma kezdődik a nemzetközi hajókiállítás Floridában, ahol 24 méter fölötti jachtokból százötvenhetet lehet majd megtekinteni a több mint 1300 hajó között. A Fort Lauderdale International Boat Show-n a jet-skitől a szuperjachtokig mindenféle vízi jármű megjelenik, aminek köszönhetően ez a világ legnagyobb vízi hajókiállítása. Az idén a részt vevő szup
okt. 26
18:24
Haumann Máté: „Döbbenetes volt azzal szembesülni, hogy mennyi ember szerette” – Elviszlek magammal (WMN)
Élete legnehezebb májusában eljátszotta eddigi legfontosabb filmszerepét Hollywoodban, megkérte a szerelme kezét, és elveszítette az édesapját. Fél évvel később pedig az Elviszlek magammalban megmutatta magát egy picit jobban annál, mint amit megszokhattunk tőle. D. Tóth Kriszta vendége ezen a héten: Haumann Máté színész.
okt. 26
18:36
5 borkülönlegesség, amit az idei Vince Gálán megkóstolhatunk (Hamu és Gyémánt)
November 19-én a rendezik a Vince Gálát, hazánk kiemelt jelentőségű borünnepét, amely a most elindult Vince-platform debütáló eseménye is lesz egyben. Természetesen az idei rendezvényről sem maradhatnak el a különlegesebbnél különlegesebb italok, amelyeket bárki megkóstolhat.
okt. 26
19:24
„Eljöttünk egy kölesgolyóval meg fél liter vízzel Erdélybe. Bravó!” – Útinapló (WMN)
Más normális emberek szendvicset készítenek, másfél liter vizet vesznek mi meg
okt. 26
19:42
Guillermo del Toro új horrorsorozata nem menti meg a Netflixet, de nem is ront rajta (Hamu és Gyémánt)
Guillermo del Toro neve garancia a sikerre, tudja ezt a Netflix is. A rendező össze is szedett egy szupercsapatot, hogy egy antológiasorozatban keverje a modern és a hagyományos horror elemeit. Az első két rész alapján a Rémségek tára ugyan nem újítja meg a műfajt, de benne van, hogy még sikerülhet neki. Rövid kritika az első két részről.
okt. 26
20:36
Ne is reménykedj, ha az ismerősöd macskájához szólnál –  nem fogja érdekelni (Hamu és Gyémánt)
Egy új tanulmányban 16 macskán végeztek kísérletsorozatot, amely során kimutatták, hogy a cicák felismerik a gazdájuk hangját, és másképp is viselkednek, ha a gazdájuk beszél hozzájuk.
okt. 26
21:18
Saját múzeumot kap a 20. század egyik legnagyobb tudósa (Femcafe)
Múzeumot alakítanak ki a Jeruzsálemi Héber Egyetemen Albert Einstein hagyatékának. A világhírű tudós az intézmény alapítói közé tartozott.
okt. 26
21:24
Megvan, hány éves korunkra kell legkésőbb leszokni a dohányzásról, hogy ne haljunk meg korábban az átlagnál (SzMo)
Egy átfogó amerikai tanulmány adta meg a választ.
okt. 26
22:18
Bemutatta a világ legnagyobb óceánjáró hajóját a Royal Caribbean: Icon of the Seas (Spabook)
Évekig tartó találgatások után a Royal Caribbean hivatalosan is lerántotta a leplet a következő generációs tengerjáró hajójáról. Az Icon of the Seas lesz az első hajó az új Icon Class-ban,…
okt. 26
22:30
Beleborzongtak a hallgatók: élő adásban hunyt el a közkedvelt rádiós (Femcafe)
Az észak-angliai Tim Gough egy reggeli adás közben veszítette életét. Mindössze 55 esztendős volt.

Keresés