Lieberman kutatása azért is fontos, mert ahogy a szerző kiemeli, a szociopátiát, amely az antiszociális személyiségzavar leírására használatos kifejezés, sokkal nehezebb felismerni, mint a pszichopátiát, ugyanakkor egy antiszociális személy óriási károkat és pusztítást okozhat a másik ember életében.
A korona ötödik évada még meg sem jelent, de már most annyi kritikát kapott, hogy a műsor készítőinek muszáj volt megszólalnia a negatív visszhangok miatt.
Az Euro NCAP értékelési program immár 1997 óta az új járműmodellek biztonsági színvonalának szigorú mércéje Európában, naprakész tájékoztatást nyújtva az autóvásárlóknak a népszerű új modellek biztonságáról.
Az észak-atlanti katonai szövetség válaszolni fog, ha Svédországra vagy Finnországra nyomás nehezedne Oroszország vagy más ország részéről már azt megelőzően is, hogy a két ország teljes jogú NATO-taggá válna.
A Manchester United legutóbbi, Tottenham elleni mérkőzésén Cristiano Ronaldo ismét a kispadon kezdett, miután pedig biztossá vált, Erik ten Hag nem fogja becserélni, az ötszörös aranylabdás labdarúgó még a lefújás előtt levonult az öltözőbe.
A Netflixre leginkább menő sorozatgyártóként szoktunk hivatkozni, ám fontos megjegyezni, hogy a cég több nagysikerű filmet is bemutatott az elmúlt években, a jövő hónapban pedig kifejezetten érdekes produkciók kerülnek be a streaming óriás repertoárjába. Az alábbi cikkben öt olyan novemberben érkező Netflixes filmet mutatunk be, amit semmiképp sem
Nehéz napokat él meg Cristiano Ronaldo, aki a portugál labdarúgó-válogatottal szeretne minél jobban szerepelni majd pályafutása utolsó világbajnokságán, amely november 20-án kezdődik Katarban. A portugál klasszis nem kapott szerepet a Tottenham legyőzésében, lett is belőle baj…
Ha profi masszázsteljesítményt, kiváló víztisztítást, erős jeteket és rusztikus megjelenést keresel egy jakuzziban, akkor a FreeFlow-t neked találták ki! Ezt a könnyen telepíthető és kedvező árú masszázsmedencét különleges gyártási technikája teszi versenyképessé!
Lassan egy éve lesz, hogy fellőtték a James Webb űrtávcsövet és azóta temérdek gyönyörű felvételt küldött vissza csodálatos túlvilági képződményekről. Jócskán maradtak azért szabad szemmel is látható csodák az égbolton. Sötétedés után nézzünk hát fel az égre és vadásszunk csillagképekre!
Az egyik legfontosabb vitamin, ami alapvető életfeltételeinket is meghatározza. Hiányának felismerése nem egyszerű, pedig komoly problémákat okozhat. Ezért mindenképpen tisztában kell lennünk azzal, hogyan pótolhatjuk!
Pauline Courtois és a Match in Pink csapata nyerte a 2022-es Eurosaf női Match Racing Európa-bajnokságot Korfun, Görögországban. Az esemény a 2022-es Női Párosverseny Világsorozat harmadik állomása volt (a másodikat Dániában rendezték, ott Anna Östling nyert, Courtois második lett), amelynek a döntőjében Courtois és csapata 2-0-ra győzte le a Renee
„Fájdalommal jár kivenni a golyót a testből, de ha a testben marad, megpusztulunk” – mondja Gerlóczy Márton, aki a családja testéből szedi ki a „golyót” legújabb regényében, Az örvényben, miközben szétszálazza annak kusza viszonyait, és utánajár, ki is az ő valódi apja. Azt pedig, hogy ez még az olvasónak is fájni fog – nemhogy a családjának –, gar
Az A-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, amely alapvető szerepet játszik a látás, a test növekedésének, az immunrendszer működésének és a reproduktív egészség fenntartásában. Ha az étrendünkből megfelelő mennyiségű A-vitamint viszünk be a szervezetünkbe, az megelőzheti a hiánytüneteket, amelyek között ott van a hajhullás, a bőrproblémák, a szemszár
A korona ötödik évada idén novemberben érkezik a Netflixre, a nagysikerű sorozat folytatása körül viszont egyre több a botrány többek között a fiktív szálak, a királyi család tiszteletlen ábrázolása és az alkotók érzéketlensége miatt.
Hogy is feledkezhettünk meg erről a különleges fűszernövényünkről, amelynek termesztőiként hajdan az európai nagyok között tiszteltek bennünket, és az 1700-as években még a magyar konyha egyik alapfűszere volt? A jóféle sáfrány (Crocus sativus) ősidők óta az emberiség egyik legbecsesebb fűszere, gyógynövénye és egyben egyik legdrágább árucikke. Kil
Amikor arról kérdezték a színészt, hogy mit visel, ha igazán szexinek akarja érezni magát, nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: semmit, csak egy kis kézbalzsamot.
Harry herceg és Meghan Markle kapcsolata a királyi család többi tagjával meglehetősen feszült, ehhez kétség sem férhet. Bár Erzsébet királynő halála utáni gyászukban összefogtak, a köztük lévő távolság még mindig érezhető. Ez pedig egyértelműen Sussex hercegének és hercegnéjének múltbéli és közelgő médiamegjelenései miatt van.
Ha valaki mondott nagyon bölcs dolgokat, akkor az biztosan Coco Chanel volt. Mutatunk néhány fontos idézetet, amit mindenképpen érdemes lenne megfogadnia minden nőnek.
Az idegösszeomlás vagy idegösszeroppanás egy közkeletű kifejezés, mindenki ismeri, és sajnos sokan meg is tapasztalták már maguknál vagy környezetükben azt az állapotot, amikor a korábbi megküzdési módjaik nem működtek kielégítően, énerejük, érzelmi tartalékaik kimerültek és ennek következtében kontrollvesztett állapotba kerültek, mentálisan összeo
Évtizedek óta terjednek különböző történetek arról a misztikus, búgó, zümmögő, esetleg morajló hangról, aminek látszólag egyáltalán nincs eredete. Sokak számára csak zaj, mások nyugtalanok, idegesek lesznek tőle, de vannak olyanok is, akik egyáltalán nem hallják.
Legközelebbi evolúciós rokonaink, a neandervölgyiek valamikor egész Európa-szerte megtalálhatóak voltak, és a különböző csoportok egészen a dél-szibériai Altaj-hegységig terjedtek. Mégis, több mint 160 évvel azóta, hogy Európában feltárták az első neandervölgyi fosszíliákat, keveset tudunk a neandervölgyi közösségek csoportméretéről vagy társadalmi
Hallottál már a burmai horoszkópról, ami az alapján osztja fel a személyiségtípusokat, hogy a hét mely napján születtek? Ha eddig nem, most majd fogsz. Tóth Flóra kvíze pedig nem azt firtatja, hogy melyik napon születtél, hanem hogy melyiken kellett volna. Közepesen komolyan vehető tartalom.
A kozmetikai iparban az egyes korosztályoknak más-más termékeket ajánlanak, figyelembe véve a bőrön történő változásokat. A szemünk tekintetében is más-más korban más-más dolgokra lenne érdemes odafigyelni.
A kézzel írás egyik szépsége, hogy akár olyasmin is elgondolkodhatunk közben, amikor a papír széléhez érünk, de éppen egy szó kellős közepén tartunk: hogyan kell azt elválasztani? Mert a számítógép megteszi helyettünk, sőt, úgy tördeli a szöveget, hogy azt a szót el se kelljen választani. Nem csoda, ha kissé megfakult valakinek ez a fajta tudása. S
A Delta Airlines pszichiátriai vizsgálatnak vetette alá és eltiltotta a repüléstől egyik pilótáját, amiért az jelentést írt a légitársaság vezetésének számos, repülésbiztonságot veszélyeztető tényező miatt. A szövetségi bíró a pilótának…
A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (Nhtsa) hétfőn közzétett új adatai szerint, idén május és szeptember között tíz ember halt meg olyan balesetekben, amelyekben automatizált vezetési rendszereket használó járművek vettek részt.
Ünnepélyes keretek között, kellemes biciklitúrával színesítve megnyitotta kapuit a BalatonBike365 kerékpáros központ Balatonföldváron, a Nyugati strand bejárata mellett. Az európai színvonalú szolgáltatásokat nyújtó kerékpáros központ már a második a sorban,…