Rekord szaporulatot értek el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) viperaközpontjában – tájékoztatta az InfoRádiót Halpern Bálint, a szervezet viperavédelmi programvezetője. A rákosi vipera csak Magyarországon honos, rendkívül veszélyeztetett kígyófaj, amelynek eszmei értéke példányonként egymillió forint.
Igazán mozgalmasnak ígérkezik az október az olasz síterepen. A svájci Zermatt szomszédságában október elsején kezdődik az idei síszezon. Október végén kerül sor a világkupa sorozatban most először megrendezendő és hatalmas érdeklődéssel várt futamokra.
Nyáron 16,4 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami elérte a 2019-es szezon eredményét. A Balaton turisztikai térség volt az elsődleges úti cél, amit Debrecen és térsége, a Mátra‒Bükk térség, majd a Budapest környéke térség követ. Júniusban 4 millió, júliusban 6,1 millió, augusztusban pedig 6,3 millió vendégéjszakáról küldtek
Folyik a lázas építkezés a magyar határtól nem messze található, felső-ausztriai síterepen. Az idei szezonkezdetre egy tízszemélyes liftet adnak át, amelynek az utolsó oszlopait ezen a héten tették a helyükre helikopterek segítségével.
Az Opatija Riviéra a horvát gasztronómia egyik központja, ahol az ínyencek mindig a legfrissebb szezonális kínálattal találkozhatnak. A friss halak és a tenger gyümölcsei mellett októberben különleges, sütőtökkel és gesztenyével készült finomságokat kóstolhatnak a Kvarner-öbölbe érkezők.
Felmérések szerint az egy és öt év közötti gyerekek 5%-a szenved krónikus székrekedéstől. Hogyan kezelhetjük életmódbeli változtatásokkal a problémát? Milyen természetes és biztos megoldás áll rendelkezésünkre, ha már "semmi nem segített"?
Beköszöntött az október, a mozirajongók pedig joggal dörzsölhetik a tenyerüket. Az e hónapban debütáló filmek ugyanis valódi sztárparádét vonultatnak fel a nagyközönség számára. Az alábbi cikkben öt olyan filmet mutatunk be, ami októberben érkezik a mozikba.
Elméletben mindannyian tudjuk: az emésztőrendszerünk egészsége kihat nem csak a mindennapi jóllétünkre, de hosszú távon is meghatározza, hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben, számos egészségügyi probléma forrása ugyanis a bélrendszerben, gyomorban keresendő.
Szeptemberben az első alkalommal ért el kétszámjegyű éves növekedést a fogyasztói árindex és ezzel újabb rekordot állított be az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló, pénteken publikált jelentése alapján.
Hatalmas a választék ha búváróra után kutakodik az ember. Néha viszont már unalmas a sok, kísértetiesen hasonló, acéltokos diver. Ilyenkor jönnek szóba a titán verziók. De az is lehet, hogy…
Szereted a szájban szinte elomló húsokat? A füstös aromákat és a karamellizált zöldségeket? Akkor az ősz a te évszakod, ideje beizzítani a kamado grilledet és lassan, alacsony hőfokon elkészíteni álmaid pulled pork szendvicsét!
Oroszországnak négy új régiója van - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Kremlben, az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek csatlakozási egyezményének aláírási szertartásán.
Már egészen fiatal korától szentül hitte, hogy a természet gyógyító ereje Isten patikájaként szolgálja az emberiséget. Fiával két év menekülttábor után tífusz miatt kerültek a weissenburgi kórházba, ahol egy dr.Schneider nevű orvos – gyógyszer hiányában – vérehullófecskefű-teával próbálta gyógyítani őket. Nem tudni, hogy a tea, a hit vagy a szerenc
A film a Johnny Depp által Amber Heard ellen indított rágalmazási per dramatizálása, mely a házasságuk, majd a a színészi hírnevük összeomlását mutatja be.
A tervek szerint egy hét épületből álló szabadidő- és lakópark épülhet a tihanyi Kenderföldeken, több mint 45 ezer négyzetméternyi területen. A Félsziget Resort Kft. beruházását az 1841/27 helyrajzi számú alatti ingatlanon valósíthatják meg, jóváhagyó döntés esetén itt épülhet a hét épületből álló szabadidő- és lakópark földszint + 3 emelet kivitel
Jövő hét végén rendezik Budapesten a Világsakkfesztivált, ennek apropóján beszélgettünk az alapító-főszervező Polgár Judittal arról, hogy mit nyerhet az ember a mindennapi életben a sakknak köszönhetően, mi lett volna vele, ha nem kezd sakkozni ötévesen, és hogyan lehetne átalakítani az oktatást, hogy a felnövő generációkat a legjobban szolgálja. (
Gomba, ez a Budapesttől félórányi járásra lévő, háromezer fős község sok évvel ezelőtt lopta be magát a szívembe gyönyörű fekvésével, szív-lélek embereivel. Több nevezetességét is volt szerencsém megismerni az évek során, de ami ennél sokkal fontosabb, és ami valóban visszacsalogat időről-időre, azok az idős emberek, akiknek a község otthonosságát,
A reggeli elmulasztása egész napos teljesítményünkre hatással van, gyerekeknél pedig különösen káros lehet. Egy angol felmérés arra kereste a választ, hogy rá tudja-e nevelni az iskola azokat a gyerekeket a reggelizésre, akik családjában az nem szokás.
A nők nem alattomosabbak, mint a férfiak, csak gyakran úgy nevelik őket, hogy kevésbé tudják nyíltan kifejezni az agressziójukat, illetve nem tanulnak meg egészséges módon versenyezni.
A héten a Nasa Juno űrszondája extrém közel, 352 kilométerre megközelítette a Jupiter körül keringő óriási jeges hold, az Europa felszínét. Ha pedig már ott járt, képeket is készített. Ráadásul több mint 20 éve nem fotózták le ilyen közelről a Jupiter holdját. A Juno küldetése még 2011-ben indult a Naprendszer legnagyobb bolygójának tanulm
Sokak szerint a királyi család nyerészkedik a látogatókon a válság közepén. Több brit is kiakadt II. Erzsébet végső nyughelyének látogatási költségei miatt, mivel a windsori kastélyban a gyászolóknak általános belépőt kell fizetniük, hogy láthassák a néhai királynő sírját.
A kínai asztrológia szerint egy teljes napot 12 napszakra oszthatunk fel. Az pedig, hogy melyik napszakban láttuk meg a világot, hatással van a személyiségünkre. Kíváncsi vagy, rólad mit árul el a születésed órája? Akkor olvass tovább!
Jeffrey Dahmer brutális sorozatgyilkos története tartja most lázban a netflixezőket, vezeti a toplistát, tömegeket tapaszt a Tv elé. De hogy nézett ki valójában a kannibál? Mutatjuk!
Újabb és újabb vírus hullámról szólnak a híradások. Egyesek már kezdenek belefásulni, míg mások egyre jobban pánikolnak. Utóbbiak vannak egyre többen. Mivel a félelem jelentős mentális stresszt jelent, gyengíti az immunrendszert. Ezért nem a pánik a megoldás, hanem a tudatos életmód.
Az életveszély sokszor a legváratlanabb helyekről leselkedik ránk: Anna Eszter nemrég majdnem megfulladt fogmosás közben, és hamar kiderült, ha képtelen balesetekről van szó, mennyi sorstárssal rendelkezik
De a földgáztól és a benzintől sincs nagyon lemaradva. Amerikai kutatók számításai szerint a világ leghíresebb és legkeresettebb kriptovalutája, a Bitcoin több klímakárt okoz, mint a marhahús előállítása, és közel akkora kárt, mint a nyersolaj – írja a ScienceAlert. Az új, három szempontú elemzés megállapításai szerint a Bitcoin potenciáli
Azt már minden bizonnyal mind tudjuk, hogy amit gyerekkorunkban a „kutya fája”-ként emlegettek, az nem a kutyának a fája, hanem egész más gondolatok szülték a felkiáltást. Nemrégiben ismét nosztalgiaórát tartottunk a családban, és kiderült, hogy a szüleink még mindig meg tudnak lepni új kifejezésekkel, amelyekkel gyerekkorunkban bolondítottak minke
Tévedés, hogy csak antibiotikus kúra után érdemes a bélflórát prebiotikus hatású élőflórával pótolni! Szükséges végre egy világos magyarázat! A vastagbélflóra kihat a vastagbél állapotára, ezáltal az immunrendszered működésére és az anyagcserére is.
Napjainkban a vásárlásfüggőség gyakorisága növekszik, ami a modern társadalom fogyasztás-orientáltságára vezethető vissza. Ez a típusú viselkedési zavar nőknél...
A Google keresési adatai szerint a briteknél megugrott az „olcsó nyaralások" keresések száma, különösen azoknál, akik 2023-ban tervezik a nyaralást. De ilyen gazdasági körülmények között miért prioritás a nyaralás? A World Travel Market (WTM) felmérése szerint a britek 64 százaléka már lefoglalta vagy megtervezte a jövő évi nyaralását, és
Minden szezonnak megvannak a maga színtrendjei, idén ősszel viszont a megszokott barna, bézs, bordó árnyalatok mellett, egy élénkebb szín is divatba jön.
Napjaink egyik legégetőbb táplálkozási problémája a túlzott cukorfogyasztás. Szinte mindenhol belebotlunk ebbe az összetevőbe, azonban sokkal több káros hatása van, mint azt gondolnánk. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan pozitív egészségügyi hatást mutatunk be, amit a cukorbevitel csökkentése okozhat.
„Rendkívüli asszony volt és rendkívül népszerű, magába bolondított mindenkit, férfiak és nők versengetek a figyelméért. Így aztán mindenkit sokkolt, hogy 1951. február 12-én férjével együtt meghalt.” Kettős öngyilkosság történt vagy a férje ölte meg Bajort? Erről is szó volt azon a sétán, amit szerzőnk jó szívvel ajánl:
A vasbilincset eltépni könnyebb, mint a virágkoszorút – írta Hamvas Béla. Az antik görögök óta a koszorú formája a halhatatlanságot és a szeretet végtelenségét szimbolizálja. A kert, a rét és az erdő annyi alapanyagot kínál ősszel, hogy nem is lehet betelni velük: színek, formák, ágak, termések, megszáradt virágok kerülnek a kezem ügyébe. Nincs két
Minden ami egészségtelen: gumicukor, pattogatott kukorica, Fanta és némi gyémánt túladagolás. Az egész Dávid gyémántos Casio-jával indult, és a Jacob & Co Millionaire-jéig jutottunk. Érdekes beszélgetés alakult, jó szórakozást kívánunk!…