Szokás mondani, hogy a zsenialitást csak egy hajszál választja el az őrültségől. Nos, Elon Musk esetében ez a megállapítás igaznak is tűnik Kész regény az élete. Ismerjétek meg a történetet, amely Dél-Afrikában kezdődött, és egy olyan gyermekkorral, amely rendszeres bántalmazással járt számára:
A statisztikák szerint a szív- és érrendszeri betegségek világszerte a vezető halálokok között szerepelnek. Sokak számára a transzplantáció az egyetlen lehetőség a túlélésre, azonban a lehetséges donorok száma kevés, a várólisták pedig rendkívül hosszúak. Erre a versenyfutásra jelenthet megoldást a csodaszámba menő izraeli újítás: a háromdimenziós
A roncs Budatavánál található a nádasban, a partról nem látható. A hajótest erősen korrodált és a faszerkezet sincs a legjobb állapotban, úgyhogy baleset-, sőt életveszélyes lehet, ha valaki megközelíti és felmászik rá. A Hajóregiszter és a Balatoni hajók információi szerint ez a Fogas névre hallgató, csaknem százéves motoros halászhajó, amit Auszt
A 2021-es szezon sok kihívás elé állít mindenkit, különösen a turizmus területén. A fürdők is megsínylették a kialakult helyzetet, ennek esett most áldozatául a Letenye Termálfürdő. Farkas Szilárd, Letenye polgármestere…
Időutazás a portugál fővárosban. A vacsorázni vágyók rögtön egy mesebeli erdőben találhatják magukat a Lisszabonban található Seen étterembe megérkezve. A portugál főváros egyik legelőkelőbb vendéglátóhelyében rögtön egy koktélbár fogad minket, aminek közepén egy óriási fa helyezkedik el, a mennyezetet pedig annak hatalmas lombkoronái borí
Kedves Doktornő, mit tehetnek a családtagjai azért a 78 éves férfiért, aki napi 4-6 üveg sört, 3-4 felest iszik, ettől rendkívül agresszívé és önveszélyessé válik. Ő maga nem ismeri be, hogy problémáit az ital okozza. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az átalakított császári palota királyi luxust, figyelemre méltó történelmet és a gasztronómia új korszakát kínálja a vendégek számára. A Marriott Internationalhoz tartozó The Luxury Collection Hotels & Resorts ma bejelentette…
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess!
Rembrandt Éjjeli őrjárat című festménye akkora volt anno, hogy levágták a széleit, hogy beférjen a bejáraton. Most a modern technológia segítségével pótolták a hiányzó részeket.
A brideorexia az anorexiának azon fajtája, mely azokat a menyasszonyokat érinti, akik esküvőjük előtt nagyon gyorsan és egészségtelen mértékben fogynak. Sajnos egyre jobban elterjedt étkezési rendellenességről van szó.
Az egyszerű derékfájás legtöbbször otthoni kezeléssel is javul, bizonyos esetekben azonban nem szabad halogatni az orvoshoz fordulást, mivel komolyabb betegségek tünete is lehet.
Az izzadság a bőr izzadságmirigyeiből kiválasztódott folyadék. Mértéke lényeges különbséget mutathat emberek között (ugyanúgy, mint bizonyos életkorban, illetve öröklött tényezők hatására, valamint eltérő lehet mértéke a két nem között is), illetve túlzott formája - hyperhidrosis - lehet jele belszervi betegségeknek is.
A magas vérnyomás és a prediabétesz együttes jelenléte sokkal komolyabb veszélyt jelent a szervezetnek, mint külön-külön. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa az összefüggésekre hívta fel a figyelmet.
A tartós munkahelyi stressz betegít és rontja a termelékenységet, a morált és a lojalitást is. Ugyanakkor dr. Butyka Ágnes, foglalkozás-egészségügyi szakorvos szerint számos lehetőség van a stressz csökkentésére.
Ha azt szeretnéd, hogy a hét minden napján, bármikor rendelkezésedre álljon a masszázsmedence, akkor a karbantartásra folyamatosan ügyelni kell. Ez nem jelent napi munkát, ha betartasz pár jó tanácsot!
Nem először vagyunk tanúi a történelem során a társadalom egy-egy csoportja elleni gyűlöletkeltésnek és az érintettek kirekesztésének. Gyűlölni általában könnyebb, mint megismerni, elfogadni – gondolhatnánk. Pedig ez közel sincs így: a gyűlölet ugyanis nemcsak azt képes elpusztítani, aki ellen irányul, hanem azt is megmérgezi, aki magában táplálja.
Kedd reggel Edgar Allen Poe gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy köteléket alakítsunk ki másokkal. Egy pillantás Hamu és GyémántA nap idézete Edgar Allen Poe-tól A holló 2012-ben mutatták be A holló című pszicho-thrillert, melynek rendezője James McTeigue volt. A mozi 1849-
Nem lapulevél, nem is gyümölcs, hanem zöldség és gyógynövény: ez a rebarbara. Néhol mérgező, máshol éppen nagyon finom. Hogy ne tévedj vele nagyot, jegyezd meg ezt az 5x5 tudnivalót!
A Balatonfüredi Yacht Club elnöki posztját cserélte fel a Magyar Vitorlás Szövetség vezetésére Gerendy Zoltán. Konkrét elképzelései vannak a költségvetés növelésére és belevágna a European Lake Tour létrehozásába. Aqua: A megválasztása után azt mondta, hogy gazdaságilag és szakmailag is jól működő szövetséget vesz át. Miben tud majd újat hozni? Men
Ősszel kezdi meg működését Magyarországon a Wolt Market, amely több, mint 2500 cikket kínál majd. Eddig a Wolt több, mint 300 kiskereskedelmi partnerrel lépett kapcsolatba a hazai kiskereskedelmi piacon.
Amennyiben Ön szoptat, bizonyára már Önben is felmerült a kérdés, vajon elegendő-e a tej mennyisége a kicsinek. Tegye fel magának az alábbi kérdéseket, és tudja meg, mikor kell segítséget kérnie.
Kovács Ildikó 17 éve, fiatal felnőttként került a küzdősportok és harcművészeti edzések közelébe. Akkor még nem tudta rávenni barátnőit az edzésekre, de azóta létrehozta saját női önvédelmi programját. A hozzá járók kérésére indított már gyermek önvédelmi csoportot, majd annak népszerűségét látva megalkotta a világ első önvédelmi kirakósát bölcsődé
A film középpontjában Ibrahimovic fiatal kora áll, tizenegy éves korától huszonhárom éves koráig követi végig és Ibra elszántsága mellett azt is megmutatja, hogy a fiatal és kiszolgáltatott srác milyen közel állt ahhoz, hogy a bűnözés útjára lépjen.
Ma minden bizonnyal úgy mondanánk, feminista. Teleki Blanka grófnő a magyarországi leánynevelés egyik legfőbb úttörője. Tevékenységét azonban a történelem kettétörte, a szabadságharc leverését követően évekig börtönben ült.
A leggings még mindig nem nadrág, viszont 2021-ben a divatnak kevés olyan szabálya van, amit ne lehetne megszegni - épp ezért ezt a ruhadarabot is előszeretettel viseljük, pedig számos tervező szerint egyáltalán nincs létjogosultsága, maximum az edzőteremben. Ha ennek ellenére nem tudsz lemondani róla, adunk pár stílustippet, hogyan ne legyen ciki,
A beoltottak száma 5 477 405 fő, közülük 4 874 076 fő már a második oltását is megkapta. 34 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 076 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A virológus szerint két-három év múlva fog végleg lecsengeni a koronavírus-járvány, akkorra az emberek többségének szervezete is megnyugtató módon adaptálódik majd a vírushoz. Attól kezdve senkinek sem kell évente beoltatnia magát, ha nem akarja - véli a szakember.
Egy brit vezetésű nemzetközi kutatócsoport megállapítása szerint „egyszerűen túl szárazak" a Vénusz felhői ahhoz, hogy lehetőséget teremtsenek az élethez. Még tavaly csillant fel a remény, és járta körbe a médiát, hogy a foszfin (PH3) gáz jelenléte a vénuszi légkörben talán mikrobák létére utal, ugyanis egyedül a geológiai tevékenység nem