Egyre több ruhát vásárolunk, és egyre rövidebb ideig hordjuk őket. Ma a világon évente több mint 150 milliárd új ruhadarabot gyártanak, és ez a szám egyre csak növekszik. A gyártáshoz felhasznált víz, energia, vegyszerek és a sokszor hordás nélkül, címkével félredobott ruhaneműk miatt a textilipar a második legkevésbé fenntartható iparág a világon.
Pontosan emiatt mondogatják, hogy ne higgy el mindent, amit az interneten látsz. Egy fiatal lány TikTokon látott egy szépségpraktikát, ami teljesen tönkretette az arcbőrét és egy időre meg is vakult tőle.
Az utóbbi másfél évben sajnos mindnyájan megismerkedtünk a koronavírus fogalmával, sőt, a legtöbbünk életébe ennél komolyabb figyelmet is kapott a jelenség. Magyarországot sem kerülte el az egész világon keresztül söprő járvány, és sajnálatosan még ma is aktuális a téma. Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a híreket, hiszen számtalan tanácsot
Szerencsére ma már sokan állnak be a body positivity mozgalom mögé, de még mindig hangsúlyozni kell, hogy nem csupán az Xs-es vagy S-es méret lehet csinos. A következőkben adunk pár tippet, ha plus size vagy, ezekkel nagyon dögös leszel.
Összeszedtük azt a négy legfontosabb dolgot, amit megtehetsz, hogy ruháid hosszabb időn keresztül is frissek maradjanak és a mosógéped is tovább működjön.
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadóra való tekintettel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandok 2021. június 22-24. között 1 órával tovább, este 8-ig tartanak nyitva és…
Mindig is tudni akartad, hogy mit árul el rólad a lábad formája? Mert igen, bizony eléggé beszédes. Jane Sheehan amerikai író, Olvassuk a lábainkat nagy sikerű könyve alapján most megtudhatod, mit árulnak el rólad a lábujjaid.
A gyerekek esetében gyakrabban ütheti fel a fejét baktérium okozta fertőzés. Az orvos ilyenkor antibiotikumok szedését javasolja, amelynek használata azonban - mint minden gyógyszeré - körültekintést igényel.
A Jemen sivatagában található óriási lyuk 30 méter széles és 100-250 méter mély is lehet akár. A helyi néphit szerint a démonok börtöneként hozták létre, ezt az állítást pedig a mélyéből felszálló bűzös szagok is alátámasztják.
A nyílászárók cseréje általában a tavasz vagy nyári idő beköszöntével válik aktuális feladattá. Összegyűjtöttük, hogy mire lehet szükséged, ha nekilátnál!
Kislányként, a halál torkából visszatérve jelentette be először, hogy ő egy ókori egyiptomi papnő, aki a fáraó szeretője volt. Története azért rendkívüli, mert olyan információkat tudott, amit nem hallhatott még előtte mástól.
Beütött a kánikula, ilyenkor néha a létezés is nehézséget okoz, szóval itt van négy különleges jegeskávé recept, ami nemcsak lehűt, de felpörgeti az agyadat is!
Akármerre megyünk, mindenhonnan ömlik a műanyag szemét. A koronavírus járvány csak tovább tetézte az amúgy is katasztrofális helyzetet. Egyre többen ismerik fel, hogy ez így nem mehet tovább.
Sokaknak természetes, hogy a lakásba lépés előtt leveszik a cipőjüket az ajtóban, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy mennyire biztonságos az utcán viselt ruhánkban leülni az ágyra, amiben alszunk. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
Nem zavartatta magát. Váratlan vendég toppant be egy thaiföldi nő konyhájába a hétvégén. A nő hatalmas csörömpölésre ébredt hajnalban, amiért kiszaladt, hogy megnézze, mi okozza a robajt.Legnagyobb meglepetésére egy elefántot talált a konyhába. Pontosabban csak fejét, mert csupán az fért be az elefánt által áttört falon.
A klasszikus hőguta Magyarországon ritka jelenség, ugyanis hazánkban még a globális felmelegedés ellenére sem alakulnak ki olyan extrém magas külső hőmérsékleti értékek, amelyek egészséges személyeknél hőgutát okozhatnának. Azonban számos veszélyeztető tényezőt ismerünk, amelyek fennállása esetén nagyobb a kockázata a nyári melegben hőguta kialakul
Paulo Coelho brazil író és az Ensz békenagykövete, aki fiatalkori lázadásából kifolyólag hippi lett, majd később dalszövegeket írt és újságíróként dolgozott. 25 éves korától kezdve tanulmányozta a mágiát és a természetfeletti jelenségeket. Coelho napjaink legnépszerűbb írói közé tartozik, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ért
A Facebook-alapító 2013 óta minden évben szerepelt a Glassdoor TOP100-as listáján, 2021-ben azonban már az utolsó helyre sem tudott felkapaszkodni, ez pedig nem biztos, hogy jó hatással lesz a közösségi oldal működésére. Az amerikai cég minden évben összeállítja a világ 100 legkedveltebb vezérigazgatójának listáját. Ehhez összegyűjtik a munkavállal
Hungarikum lett a máriapócsi nemzeti kegyhely és búcsú, az 1568-as vallásszabadsági törvény, a karikás ostor, továbbá 11 új elemmel bővült a Magyar Értéktár – jelentette be a Hungarikum Bizottság keddi ülése utáni sajtótájékoztatón Budapesten az agrárminiszter.
A szponzori együttműködés kapcsán nem mindennapi kapcsolatok is kialakulhatnak, a legpozitívabb példa erre minden bizonnyal az, ami Heiszler Gabriellát és Zilai Zoltán köti össze.A Borfesztivált 1992 óta jegyző Borkultúra Kft.-hez 2007-ben csatlakozott a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. főtámogatóként, és azóta is kérdés nélkül minden évben beál
Hazánkban számos helyen feloldották a látogatási tilalmat 2021. május 24-től az egészségügyi intézmények fekvőbeteg-részlegein. Ahol nem, azt okkal tették az intézményvezetők, a gyógyuló beteg érdekében. Az alábbiakban igyekszünk segítséget nyújtani a beteglátogatással kapcsolatban, megkönnyítve a tájékozódást.
A valószínűleg valaha élt legnagyobb órásmesterről, Abraham-Louis Breguet-ről elnevezett svájci márka idén ünnepli az egyik leglátványosabb komplikáció, a tourbillon (magyarul forgószél) feltalálásának 220. évfordulóját. Jó kérdés, hogy honnan jön a…
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) legújabb, a tavalyi előzetes adatokat tartalmazó jelentésbő kiderül, hogy továbbra is óriási a különbség Luxemburg és Bulgária között. Vásárlóerő-egységben (PPS) számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is Luxemburg a l
A megfelelő folyadékellátottság fontos eleme az egészség megőrzésének, hiszen minden sejtünk felépítéséhez és minden szervünk normál működéséhez hozzájárul. Szerepe van a vérnyomás szabályozásában, a salakanyagok kiválasztásában és eltávolításában, továbbá kiemelkedő jelentősége van a testhőmérséklet szabályozásában.
Idén tizedik alkalommal élvezhetjük a nyarat rosékkal, pezsgőkkel, finom borokkal, ínyenc gasztronómiával Budapest egyik legkedvesebb boros eseményén, a Rosalia Fesztiválon. Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata, páratlan sütemények és édességek, valamint a Máltai Manufaktúra is bemutatkozik különleges t
Mindennapi teljesítményünket nagyban befolyásolja koncentrációs képességünk - ha ügyelünk a részletekre és összpontosítunk, hatékonyabban végezhetjük el feladatainkat és az esetleges hibákat is könnyebben kiszúrhatjuk. Teszteld magad - kiszúrod a furcsaságokat a képeken?
Mikor mész férjhez? Mikor lesznek már gyerekeid? Miért nem látogatod többször a testvéredet? Sokakat kergetnek sírba a kedves rokonok, barátok az ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel. Ha te is unod a számonkérő vagy kíváncsiskodó kérdéseket olvass tovább, mert megtudhatod, mit kell tenned annak érdekében, hogy többé ne kelljen belemenned ezekbe a b
Vendégszerzőnk némileg megcsömörlötten a bölcsészléttől és a kommunikációtól, úgy döntött, kitanul egy klasszikus, kétkezi szakmát. Elmeséli, milyen csodás kalandokban volt része, és mire tanította az új mesterség.
Billie Eilish felszólalt és bocsánatot kért egy videójáért, amely a napokban robbantotta fel a közösségi médiát, amelyben rasszista szavak hagyták el a száját, illetve gúnyolódott az ázsiai akcentuson.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közzétette a legfontosabb tudnivalókat azoknak a szurkolóknak, akik Münchenbe utaznak a szerdai, Németország-Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre.
Ha tudni akarod, miért baj, ha egyre nagyobb a szakadék szegények és gazdagok között, hogy milyen egy polgárháború, és lehetnek-e nyertesei, akkor nézd meg az idei nyár egyik legjobb filmjét!
Minden évszaknak megvan a maga hírnöke. Tavaszt hoz a hóvirág, nyarat a fecske, de van egy növény, aminek legalább két alkalommal is örülni szoktunk. Míg az első hóvirág láttán mindig öröm tölti el az embert, legbelül mégis jól tudjuk, a tél a visszavonulás során is okozhat még meglepetéseket, a cseresznyefák fehér-rózsaszín virágzása viszont már k
„Megváltozok”, „Ezután minden egészen másként lesz”, „Ez volt az utolsó alkalom, „Ígérem, többet nem lesz ilyen”– hölgyeim, hányszor hallottátok már párotoktól ezeket a frázisokat?
Június 27-én rendezik meg a III. Bar Show-t Budapesten, az InterContinental Hotelben. Nem csupán a szakértők, de a nemes párlatok és koktélok iránt érdeklődő nagyközönség is garantáltan megtalálja a helyét. A pandémia utáni időszakot hátrahagyva, idén harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a mára már nemzetközi hírnévvel rendelkező