84 évvel a pilóta eltűnése után került elő a levél, ami pár nappal azelőtt íródott, hogy Amelia Earhart gépe utoljára rádiókapcsolatban volt a Csendes-óceán felett.
Elkeserít a bankszámlád egyenlege? Elkezdenél spórolni egy jövőbeli nagyobb beruházásra, de nem sikerül? Itt az idő, hogy változtass. A pénzügyi problémák elképesztő módon fel tudják forgatni az életünket, érzelmileg leterhelnek és a rendszeres felesleges shoppingolásra akár egy szuperül működő párkapcsolatunk is rámehet. Az esztelen költekezés leg
„Fodrásznál azt mondja a szakember: ebből a hajból sok jót nem tudok kihozni. Diagnózisra várva kijön az orvos és azt mondja: gyorsan lakjon jól, mert ezután semmi jót nem ehet. Barátnő (?) így szól: láttam a pasid egy másik, nagyon csinos csajjal reggel a villamoson, csak hogy tudd. Jé, mennyibe került ez a cipőd, mert olyan olcsónak látszik, de a
A depresszió elszívhatja az energiánkat, üresnek és fáradtnak érezhetjük magunkat. Ez pedig az élet minden területén megnehezít a mindennapjainkat. Vannak azonban apró lépések, amelyekkel jobban kontrollálhatjuk érzéseinket, ezzel javítva az általános közérzetünket. Ebből gyűjtöttünk össze négyet!
Kevés olyan ember létezik, akinek ne tűntek volna fel élete során fehér foltok a körmén. A megjelenésüknek sokféle oka lehet, némelyik ártalmatlan, a többi viszont elég ijesztő.
Tekintélyes üzletasszony szett, elegáns koktélruha, lezser elegancia vagy sportos viselet - mind a négy stílus megvan bennünk, nőkben, igazi kaméleonok tudunk lenni, ha akarunk. De melyik a nyerő a férfiaknál?
A Fa Nándor által alapított Kétszemélyes Balaton-kerülő és a Keszthely–Kenese szólóverseny is lezajlott, a legendás vitorlázó versenyei közül már csak a Szóló Balaton-kerülésre kell várni. A kétfős versenyre május 29-én került sor (a Tantál fedélzetén Fazekas Gábor és Gyapjas Balázs nyerte), az elmúlt hétvégén pedig a Keszthely–Balatonkenese-távon
Egy portugál tizenéves talált rá arra a palackpostára, amit egy vermonti tinédzser dobott az Atlanti-óceánba 3800 kilométer távolságban, a túlsó parton.
A NUBU vezető tervezője, Garam Judit – úttörő módon, Magyarországon elsőként – az olimpikonok és paralimpikonok hivatalos formaruhái mellé egy szurkolói kapszulakollekciót is megálmodott.
A felvett adás alig 13 perc lett, ezért egy kis múltidéző meglepetéssel készültünk. De előtte még: “Vintage,” egész pontosan II. világháborús ihletésű Poljot Kirovsky (amiből mostanra lehet mind elkelt), valamint…
A gőzölés szakszerű használata nemcsak a grillezésnél jelent hathatós segítséget, de a tisztítási folyamatokat is leegyszerűsítheti. Különösen ajánlott régi vagy leégett szennyeződések eltávolítására.
Meddig helikopterezhetünk a gyerekeink körül az online, a műholdas és a fizikai térben? Hová vezet, hogy a telefonunkkal mindenhol láthatatlan kapcsot fonhatunk a gyerekeink köré? Ér GPS-karperecet rakni egy nyolcéves gyerekre, hogy ő már abba nőjön bele, hogy egymás folyamatos trackingelése természetes dolog? Ezek a kérdések foglalkoztatták Tóth F
Július 31-én rendezik meg Balatonfüreden a 196. Anna-bált, az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartja a város. Lesz prímásverseny, operagála, kórusok koncertje és báli operettműsor. Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseménye tavaly a vírus helyzet miatt elmaradt, az idén azonban az aktuális rendelkezésekhez igazodva megtartják a bá
A bécsiek mindig is sajátosan viszonyultak a halálhoz, most pedig újabb bizonyítékkal szolgálnak erre: június eleje óta egy temetkezési vállalkozás elektromos teherbiciklit is kínál az utolsó útra. A jármű nevére várják a javaslatokat.
Szardínia az egyetlen régió, ahová jelenleg szabadon lehet belépni, mivel Olaszország többi határátkelőjénél továbbra is kérik a belépés előtti 48 órában végzett negatív teszteredményt.
Aki idős, az biztosan szegény is – tartja a klasszizmustól és ageizmustól fertőzött közbeszéd, közgondolkodás. Holott a tények sokszor – természetesen nem minden esetben – ellentmondanak ennek.
A valaha volt legdrágább ékszer kerül kalapács alá. Az első hazai, 1981-es ékszerárverés kezdeti nehézségeit követően mára ez az aukció típus vált az egyik legtöbb befektetőt és érdeklődőt vonzó eseménnyé. A luxusékszerek tekintetében a jelenlegi csúcstartó egy art deco platina karkötő 28,8 millió forinttal, de a 2021. június 22-én tartott ünnepi a
A rektor ugyanakkor felajánlotta, hogy ha valakinek nincsenek antitestjei a két oltást követően, akkor őt a Semmelweis Egyetemen - a kapacitásuk mértékéig - egy speciális teszttel ingyen megvizsgálják.
Tegnap volt a születésnapja, de talán még nem késő köszönteni az utóbbi évtized egyik legsikeresebb európai színészét, akinek a származásánál már csak a színészi palettája színesebb.
Máltára utazáshoz 2021. július 1-jétől az uniós állampolgároknak indulás előtt be kell mutatniuk egy oltási bizonyítványt* (lásd a frissítést lentebb!), áll a Máltai Turisztikai Hivatal közleményében, amely szerint ez konkrétan…
A koronavírus a nagy sörmárkáknak is betett, de még mindig a régi klasszikusok vezetik a listát. Az utóbbi időkben felpörögtek a legkülönbözőbb kézműves sörök a piacon: szinte minden polcon megtalálható már egy-egy IPA vagy éppen pale ale a klasszikus lagerek mellett. Ettől függetlenül a söripar számára is veszteséges volt a 2020-as év, és
A "little black dress" (Lbd, azaz kis fekete ruha) talán az egyik legnépszerűbb fogalom a divatiparban. Nincs ennél univerzálisabb és elegánsabb viselet, ám nyáron a sötét színt világosra cseréljük, így születik meg az Lwd, azaz "little white dress", kis fehér ruha.
Végre kitört a nyári szünet, az iskolások fellélegezhetnek. A jól megérdemelt pihenés örömét azonban – elsősorban az idősebb korosztály számára – olykor megszakítják a sokat szidott, illetve sokak által avíttnak gondolt kötelező olvasmányok.
Az emberiség kihalását, a civilizáció összeomlását és a bolygónk megsemmisülését vizionáló elképzelések központi helyet foglalnak el az emberi képzeletben, mióta világ a világ. Mégis itt vagyunk. De vajon meddig leszünk még itt? Ennek járunk utána a Hamu és Gyémánt magazin cikkében, amiből most mutatunk egy részletet.Amikor elfog bennünket a jövőve
Mai társadalmunkban sokféle márkával találkozhatunk. A márkás termékek iránti érdekélődés jelen van a fogyasztói társadalomban. Az egyes márkák megszületése a 20. század végére tehető. Egyes vállaltok ebben az időszakban rukkoltak elő márkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel. Voltak olyan vállaltok, amelyek jobban a figyelem középpontjába került
Mai társadalmunkban sokféle márkával találkozhatunk. A márkás termékek iránti érdekélődés jelen van a fogyasztói társadalomban. Az egyes márkák megszületése a 20. század végére tehető. Egyes vállaltok ebben az időszakban rukkoltak elő márkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel. Voltak olyan vállaltok, amelyek jobban a figyelem középpontjába került
Az esküvő kétségkívül életünk egyik legszebb és legdrágább napja. Pedig nem kell, hogy így legyen. Mutatunk néhány egyszerű trükköt, amivel akár felére csökkenthetitek a nagy nap kiadásait.
Kétezer fürdőjegyet adott át kedd délután Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő igazgatója a Magyar Vöröskereszt helyi képviselőinek. Az összesen négymillió forint értékű adománnyal a várfürdőt működtető cég szerette volna elismerni…
Idén tényleg ott lesz az Efott-on és várhatóan hatalmas bulit csap majd a Velencei-tó partján az amerikai rapperóriás, Flo Rida. Az augusztus 11-15. között tartó fesztivál a hazai nagyágyúk mellett még a vírushelyzet nehézségeit is leküzdve igyekezett külföldi sztárral színesíteni a zenei programkínálatot. A lista egyre hosszabb: sokak mellett a We