Már nyitnak az európai országok, de a vakcinaigazolvánnyal való utazás szabályai csak később lesznek egységesek. Összeszedtük, hogyan lehet a legnépszerűbb célországokba utazni.
Az eperlekvár nem csak a nagymamák kiváltsága, bárki könnyedén elkészítheti. A lekvárfőzés kedves nyári program lehet, melyet egyedül, párunkkal, barátainkkal, családunkkal is végezhetünk.
Fiatalként, gyermekvállalás előtt előszeretettel követtem az aktuális trendeket, szebbnél-szebb ruhákat vásároltam magamnak, és így visszagondolva, csak úgy sugároztam. Majd megszületett életünk értelme, és háttérbe szorultak a csinos ruhadarabok. Mostanában pedig egyre inkább foglalkoztat: vajon meg lehet-e találni a középutat a divat és a kényele
A virológus szerint a problémát az jelenti, hogy „oltás hiányában a betegség súlyos formája, a kórházi kezelés szükségessége is fennállhat” azoknál, akik nem védettek a fertőzéssel szemben.
„Mennyien lehetnek, akik rossznak, hibásnak gondolják magukat, szimplán azért, mert még senki nem mondta nekik, hogy »Én így is szeretlek«. Vagy csak szimplán »Elfogadlak«. Mennyien lehetnek, akik jó példa híján nincsenek tisztában vele, hogy melegként is lehet teljes és szép életet élni. Mennyien lehetnek, akik az elfojtás és a titkolózás miatt so
Mindnyájunkkal megeshetett az, hogy éhesek maradtunk lefekvés előtt. Ezzel nincs semmi gond, hiszen késő este is ehetünk egészséges ételeket, de meg is előzhetjük az esti éhséget.
A június 12-13-ai hétvégén zajlott Európa egyik legnagyobb tókerülő vitorlás versenye, magyar sikerrel. Látványos videófelvételek az eseményről. Így látta a szponzor: És így élte át az egyik résztvevő csapat: Abszolút sorrendben a Ylliam Xii Comptoir Immobilier Tf35-ös katamarán diadalmaskodott, míg az egytestű mezőnyben a magyar csapat által vitor
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess!
Az örökbe fogadásért felelős ügynökség szakította el egymástól a hármasikreket, az őket adoptáló szülők tudta nélkül. Egy véletlen folytán bukkantak újra egymásra már felnőttkorukban.
A miskolci Ellipsum fürdő nyitása régen várt örömteli pillanat, amit a járvány is megnehezített, viszont június 12-től nyitva állnak az ellipszis alakú medencék a fürdőzni vágyó nagyközönség számára. Elmentem és…
Meleg, lágyan ringató víz, látványos fények és az izmokat megdolgoztató erős masszázs. A professzionális jakuzzik a kényelmet szolgáló elemek széles tárházát kínálja, de vajon mindenkinek ugyanazt az élményt nyújtja? A magas és az alacsony pihenésre vágyók is egyaránt ki tudják használni a medencék minden tulajdonságát?
„A bántalmazónak nincs patája, sem kecskeszarv a fején, és bármilyen hihetetlen, az esetek túlnyomó többségében nem »csak« rossz. Általában van egy halom szerethető tulajdonsága is.” Ezért könnyű beleszeretni, és ezért nehéz kilépni ezekből a kapcsolatokból.
Tölcsérjázmin, szebben szólva mandevilla, azaz álmaink növénye. Egy fantasztikus virág, amiről most 25 tudnivalót hoztam, hogy ha helyet adsz neki a kertedben, ne érjen meglepetés!
A városiasodás és az aktív bányászati tevékenység súlyos következményekkel jár a bolíviai Uru Uru tónál. A helyzeten a 2016-os aszály csak rontott, látványossá téve a szennyezés mértékét. Palackok, dobozok, játékok, autógumik a víz felszínén, ameddig a szem ellát. Disztópikus kép, ugyanakkor szemléletes bizonyítéka a káros emberi tevékenységeknek é
Egy úszómedence, egy jakuzzi, de még egy felfújható medence esetén is fontos a vízkezelés, ha nem akarjuk heti rendszerességgel cserélni a vizet. Különösen fontos ez az érzékeny bőrűek számára, akiknek komoly problémát okozhat a nem megfelelően kezelt víz éppúgy, mint a túl sok klór. Mit tegyél, ha érzékeny bőrű van a családban?
Hiába vagy sikeres az életben, folyton nyomaszt a gondolat, hogy a teljesítményed inkább szerencse vagy véletlen eredménye, mintsem a tehetséged és a kemény munkád gyümölcse? Nem vagy vele egyedül. Az imposztor-szindrómában szenvedőket állandó jelleggel gyötri a kétség. Tényleg értenek a munkájukhoz? Elég képzettek-e? Mikor jön rá mindenki, hogy ig
Még néhány nap, és hivatalosan is beköszönt a nyári szünet. Jövő héten minden diák a kezébe kapja a kis keményfedeles könyvecskét, benne az éves értékeléssel. Egyesek kirobbanó örömmel fogadják, mások szorongva… és vajon tudja valaki, a jegyek mögött hol az igazság?
Napközis vagy ottalvós? Hány éves kortól menjen táborba a gyerek, és egyáltalán milyenbe? Mennyire biztonságos most közösségbe engedni? Táborkisokos a nyári szünet küszöbén.
Christian Eriksen jelenleg is kórházban van, folyamatos megfigyelés alatt tartják a fiatal sportolót és az orvosok próbálják kideríteni, hogy mi okozhatta a szívmegállást, amelynek következtében a dán játékos mintegy öt percig a klinikai halál állapotában volt.
Rendkívül hatékony a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által kifejlesztett, koronavírus elleni kétdózisú vakcina - ez derült ki a vállalat által hétfőn nyilvánosságra hozott kísérleti eredményekből.
A magassarkú elegáns ugyan, de sokszor nehezen bírjuk egy-egy darabban egész nap, ezért ha tudjuk, hogy hosszú órákat kell viselnünk, inkább laposat választunk. Ezt a dilemmát azonban kiküszöbölhetjük a szezon egyik legnagyobb cipőtrendjével, amely elegáns, ugyanakkor komfortos is.
A kulcs az volt, hogy a folytatás már nem egyszerre debütált moziban és valamelyik stramingszolgáltatón is, hanem kizárólag csak moziban lehetett nézni.
Az esszenciális tápanyagok olyan vegyületek, amelyeket a szervezet nem képes, vagy nem tud megfelelő mennyiségben előállítani. Az Egészségügyi Világszervezet Trusted Source szerint ezeknek a tápanyagoknak táplálékból kell származniuk, és létfontosságúak a betegségek megelőzéséhez, a növekedéshez és a jó egészséghez.
A műholdas felvételek szerint jóval drasztikusabb az Antarktisz gleccsereit a tengerbe omlástól védő selfjég olvadása. A nyugat-antarktiszi Pine Island-gleccser úszó selfjege hasonlóan viselkedik, mint az üvegben lebegő dugó: megakadályozza, hogy a nagyobb jégtömegek bekerüljenek az óceánba. Most egy tanulmány szerint a selfjég 2017 óta dr
Egy fizikus szerint egyetlen önjelölt ufóleső is befolyásolhatja a Föld sorsát. Az elmúlt időszakban több olyan felvétel is nyilvánosságra került, amelyen az amerikai haditengerészet katonái különböző azonosítatlan repülő tárgyakkal találkoznak. Nem véletlen, hogy rengetegen UFO-lázban égnek, és különböző elméleteteket gyártanak a jelenség
Minden egy kerítéssel kezdődött. Megláttam, és nem eresztett. Aztán beléptem a kapun, és egy más világba érkeztem. Egy világba, ahol egyszerre kel életre a múlt és válik szebbé a jövő, ahol a páncélok alatt érző szívű, erős és végtelenül bátor emberek rejtőznek. Egy siklósi fiú története az útkeresésről, a küzdelemről, az életről. Egy élet történet
Budapest, 2021. június 15. – Hírt adott magáról az a szerencsés játékos, aki helyesen tippelte meg az Ötöslottó 13. hetében mind az 5 számot, így végül 2,8 milliárd forintot nyert. A nagynyertesek számára fenntartott kérdőív kitöltése ugyan nem kötelező, de a nyertes mégis úgy döntött, hogy megoszt magáról, lottózási szokásairól és pénzügyi terveir