Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess!
A húgycső rosszindulatú daganatai az európai országokban az összes rosszindulatú elváltozások 1 százalékát sem érik el. Magyarországi adatok alapján ez a betegség évente 50-nél kevesebb esetben kerül felismerésre. Férfiaknál gyakrabban fordul elő.
A tervezők lelkesen készülnek minden egyes szezonban, hogy legújabb ötleteiket a legkreatívabb formában mutassák be a nagyérdeműnek, és sokszor ők sem gondolnák, hogy mekkora hátszelet jelenthet a social media világa!
A tavaly Kékszalag-győztes Rsm csapata nyerte a Balatoni Évadnyitó 878 co. Nagydíjat, amely a 2021-es vitorlásszezon nyitóversenye volt. A Lange Péter vezette győztes katamaránnak kevesebb mint 2 óra 20 percre volt szüksége a Balatonfüred–Alsóörs–Tihany–Balatonfüred táv teljesítéséhez. A New Black Jack lett a második, míg a harmadik helyre Józsa Má
Visegrád helyi turisztikai egyesülete a váltakozó évszakokra alapozva készíti imázsfilm sorozatát. A korábban megjelent Tél című alkotást az újraéledő természet és az újranyitás jegyében a Tavasz című kisfilm követi, amelyet…
A zenei élet egyik legtitokzatosabb jelensége, miközben nem akar titokzatosnak látszani. Ő ugyanis egyáltalán semmilyennek sem akar látszani, a magánéletét lakat alatt tartja, egy ódon kastélyban él és alkot, nem koncertezik, és csak akkor szólal meg, ha van mondanivalója, különben (akár évekig is) hallgat. Mindent másképp csinál, mint a sztárok ál
A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola sárga labradorját és gazdáját még februárban érte kutyatámadás. Gyömbéren azóta két műtétet kellett végrehajtani, mindkétszer csonkolni kellett a farka végét. A történtek miatt a vakvezető kutyák testi épségének megóvására hívják föl a kutyások figyelmét.
Málta valóságos nyelviskola paradicsom (nyelvtanuló turizmus desztináció) és híres arról, hogy rengetegen utaznak oda néhány hétre, vagy akár hónapra is, hogy az ország valamelyik nyelviskolájában fejlesszék angol nyelvtudásukat. Lehet kapni…
A mai Popfilterben szakemberekkel járunk körül egy fontos témát: mit adnak nekünk a mesék, illetve miért fontos, hogy jó könyveket forgassanak gyerekeink. Van itt minden Lázár Ervintől a magyar népmesékig, Hókuszpóktól a kortárs szerzőkig – aki nem hiszi, járjon utána, és hallgassa meg!
Olaszország új rendelkezésében arról határozott, hogy július 31-ig nem fogad el semmilyen oltást és a belépés feltétele a negatív teszt, máskülönben 10 nap karantén. Kivéve, ha lesz EU-s Green Pass,…
A lakásfelújítás az a dolog, amiről mindenkinek van legalább egy rémtörténete de azért tündérmesékből sincs hiány. Csepelyi Adrienn és Fiala Borcsa az OTP Bank szakértőivel beszélgettek felújítási lehetőségekről, támogatásokról és persze arról, hogy kinél mit találtak a falban, és milyenek a szomszédok.
Írásomat párbeszéd-indítónak szánom. Sok ellenkező véleménnyel szemben nekem ugyanis az a meglátásom, hogy a magyarországi média összességében sokat nyert a járvány okozta válsághelyzetből: nem visszavonulásra kényszerült, hanem épp ellenkezőleg, kiteljesedett, műfajait és hatókörét tekintve is tovább növekedett.
A vesekövek a vizelet bizonyos alkotóelemeiből alakulnak ki. Képződhetnek vesekövek a vesemedencékbe vezető csatornácskákban, a vesemedencében vagy az elvezető húgyutakban.
Biológiai terápiák, őssejt-transzplantáció, speciális fájdalomcsillapítási lehetőségek, orvosi kannabisz... Hogyan működnek ezek? Milyen eredmény várható az alkalmazásuktól?
Egy kerti bútornál nemcsak a külcsín, a kényelem és a tartósság számít, hanem az anyagminőség is. Az időjárás viszontagságainak kitett bútoroknak ellen kell állniuk tűző napfénynek, szélnek, párának és szakadó esőnek. A Sunbrella szövetekre számíthat ebben is!
A Balaton környéke a mai napig tele van rejtélyekkel és különös legendákkal; nem csoda, hogy mindenki fantáziáját megmozgatta a titokzatos vonalakról és az elsüllyedt szigetről szóló elmélet…
Jóváhagyták a Magyar Országos Horgász Szövetség mint a Velencei-tó halgazdálkodási hasznosítója kérelmét, amely a ponty fajlagos tilalmi időszakának feloldására vonatkozott. Ennek megfelelően az idén sem lesz pontytilalom a Velencei-tavon, vagyis május 3. és 31. között is szabad pontyra horgászni. Ugyanakkor a 100 cm alatti testhosszúságú harcsákra
Az ezüst egy nemesfém, aminek nincs ismert biológiai funkciója az emberi szervezetben, így hiányállapota sincs. Mindemellett széles körben használja a modern orvostudomány, illetve számos alternatív gyógyászati irányzat is. De hol is van az ezüst helye jelenleg a medicinában, mikor hasznos és mikor lehet akár káros is?
Nagyjából egy hete tértek vissza a tantermekbe a nagyobb diákok. Akik attól, hogy nagyobbak, még nem szorongnak és stresszelnek kevesebbet, mint kisebb társaik. Sőt Szakértő szerzőnk 15-17 éves középiskolásokkal beszélgetett az első tantermi hét tapasztalatairól: