A vitorlázás a szél, a víz és a hajó élményén kívül a találkozásokról is szól. Magyar gyártású film vitorlázásról és álmokról. Sok fiatal fiú ábrándozik arról, hogy olyan társat talál, aki partnere a vitorlázásban. Az álmok netovábbja, ha ez a partner fiatal, csinos lány. Mindez lehet véletlen is, de véletlenek nincsenek – bár ez nézőpont
Bár végül több szó esett az űrről. A Coldplay elkészítette legújabb számát, a Higher Powert , amelyet a svéd producerkirály, Max Martinnal közösen alkottak. A Coldplay pedig a dalt egészen az űrig repítette: az együttes videóhíváson keresztül kapcsolatba léptek Thomas Pesquet asztronautával, aki a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) állomásozik.
Kezdetben minden romantikus kapcsolat nagyon pozitív, felvillanyozó, rózsaszín és elvarázsoló. Ezzel az égvilágon semmi probléma nincs, viszont senki ne akarja magát abba a hitbe ringatni, hogy örökké ebben az állapotban is kell maradni.
Maki, azaz a tekert sushi. A japán gasztronómia rajongói számára alapfogalom, de még talán azok számára sem ismeretlen, akik nem rajonganak túlságosan a távol-keleti konyháért. Az apró tekercsek elkészítése időigényes lehet, azonban minden munkát megér. Hozzávalók:1/2 kígyóuborka csíkokra vágva1/4 piros kaliforniai paprika csíkokra vágva2
Molnár Attila Dávid természetfilmes, a Pet Kupa társalapítója osztja meg gondolatait a környezetvédelemről, a vadon élő állatok helyzetéről, valamint arról, miért olyan fontos, hogy a fiatal generációkat is komolyan vegyük. „Sokan úgy képzelik a természetfilmezést, hogy egy magányos ember csendben várakozik a leshelyén, hogy valami történjen. Pedig
Anasztáziát azt követően bocsátották el a munkahelyéről, hogy a vezetőség számára kiderült, meleg. Az LMBTQ-emberek nemcsak a mindennapi életükben, de a munkaerőpiacon is súlyos diszkriminációnak vannak kitéve, holott a legújabb felmérések szerint a munkahelyi kirekesztésüknek súlyos gazdasági következményei is vannak.
A prosztata (dülmirigy) karcinómája a férfiak leggyakoribb s legfélelmetesebb tumoros betegsége. A tünetek jelentkezése előtt, azaz megfelelő időben felfedezve a rák megjelenését, jó eséllyel gyógyítható a betegség, ami a rendszeres szűrővizsgálatok nélkül elképzelhetetlen.
Csokitortát készíthetünk kevés hozzávalóból is. Ehhez a csokitorta recepthez három hozzávalóra lesz szükség. Összesen egy órát vesz igénybe elkészítése. Mivel nem tartalmaz lisztet, hasonlít a browniera.
A megfelelő hajszín megtalálása fontos a megjelenés szempontjából, mert sokat dobhat a külsőn. A szakemberek azt szokták javasolni, hogy frizurát az arcformánkhoz, illetve a bőrtónusunkhoz válasszunk, így biztosan nem lőhetünk mellé. Most utóbbival foglalkozunk, és segítünk kideríteni, hogy hozzád melyik árnyalat passzol leginkább, mégpedig az alap
Nehéz dolog gyereket etetni – ezt csak azt tudhatja, akinek van válogatós gyereke. Nekem kettő is van, ezért nem fogok tanácsokat adni, hogy lehet valakit rávenni új ízek megkóstolására. Inkább arra gondoltam, megosztom azt a csodareceptet, amit a családban mindenki szívesen megeszik. Hátha másnak is meghozza az étvágyát.
Egy férfi, aki hamar felnőtt, mert rákényszerült. Aki tizennyolc éves koráig három különböző országban élt, aki egykor majdnem elvesztette a szeretett nőt, a feleségét. Most párterapeutaként, több sikerkönyvvel a háta mögött, szeretni tanít minket. Mihalec Gábor története.
Aki esetleg olvasta az előző „korona-túrás” cikkemet, az már többnyire tisztában van a filozófiámmal: karanténban nem nagyon lehet mást csinálni, kirándulni kell. Most, a nyitás időszakában pedig azért megyünk, mert túrázni élmény – leginkább izgalmas helyeken, ahová szívesen jönnek a gyerekek is.
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora.
Te kiállnál az igazadért akkor is, ha tudnád, hogy ezzel az életedet kockáztatod? Sophie Scholl még nem töltötte be a huszonkettedik életévét, amikor mindezért kivégezték.
Ha gyakran érzi merevnek a nyakát, a vállait, sokszor fáj a feje, akkor itt az ideje, hogy jobban odafigyeljen mindennapi testtartására. A panaszok hátterében a legtöbb esetben a hibás testtartás áll.
Korlátozásokkal és kijárási tilalommal tarkított év van mögöttünk. Nem csak fizikailag, de mentálisan is jót tesz nekünk, ha néha kiszakadunk a home office-börtönből és szívunk egy kis friss levegőt. Hogy pontosan hova érdemes menni Budapest környékén? Mutatjuk! 1. A pilisszentlászlói Kárpát-forrás parkerdo.huPilisszentlászló.
Emlékeztek azokra a mesekönyekre, amikben választani lehetett, hogy hogyan folytatódjon a mese? „Lapozz a 30. oldalra!” Nekünk egy Hófehérkés változat volt. Betéve tudtuk a tesómmal, mégis izgultam, hogy hova jutunk?! Álljon hát itt egy hétköznapi történet – legalább 20 évvel későbbről –, kétféle befejezéssel. A döntés a miénk.
A futás rendkívül népszerű mozgásforma, nem véletlenül. Kikapcsol, felfrissít, megmozgat, bármikor végezhető, és igazából csak egy jó cipőre van szükségünk, és már mehetünk is. Mégis számtalan sérülés lehetőségét rejti magában akkor, ha nem figyelünk kellőképpen bizonyos dolgokra.
A pollenallergiásoknak sem kell lemondaniuk a kisebb-nagyobb tavaszi kerti munkák elvégzéséről, de nem árt, ha ügyelnek arra, hogy mikor végezzék a munkálatokat és mit ültessenek. A tünetmentes kertészkedéshez dr. Pintér Judit, allergológus nyújt segítséget.
Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk óta jelentősen megszaporodtak az állatvédelem területén a jogszabályok, melyek olykor súlyos szankciók kivetésével igyekeznek az állattartót a jogkövető magatartásra "kényszeríteni". A jelenleg szabályozás egészét áthatja a „jó gazda gondosságának” elve, mely megköveteli az állattartótól, hogy figyelembe ve
Ugyan az 1950-es években azt gondolták, hogy a folyamatot sikerült megállítani; a modern adatok alapján a helyzet változatlan Az eddig gondoltnál jóval drámaibb ütemben süllyed a nagyjából 21 millió lakóval rendelkező Mexikóváros. Ráadásul a folyamat megállíthatatlan a világ egyik legnépesebb metropoliszában. A ScienceAlert cikkéből kiderül
Kétségtelen, hogy a hidratáltság nagyon fontos az egészségünk szempontjából, de a legtöbb ember nem tudja, hogy a langyos víz fogyasztása szó szerint exkluzív hatásokat gyakorol a szervezetünkre. A szakértők azt mondják, hogy a víz akkor fejti ki hatását a legelőnyösebben, ha melegen isszuk. A tökéletes hőmérséklet körül-belül 48 fok. Hogy miért an