Egy férfi, aki hamar felnőtt, mert rákényszerült. Aki tizennyolc éves koráig három különböző országban élt, aki egykor majdnem elvesztette a szeretett nőt, a feleségét. Most párterapeutaként, több sikerkönyvvel a háta mögött, szeretni tanít minket. Mihalec Gábor története.
Aki esetleg olvasta az előző „korona-túrás” cikkemet, az már többnyire tisztában van a filozófiámmal: karanténban nem nagyon lehet mást csinálni, kirándulni kell. Most, a nyitás időszakában pedig azért megyünk, mert túrázni élmény – leginkább izgalmas helyeken, ahová szívesen jönnek a gyerekek is.
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora.
Te kiállnál az igazadért akkor is, ha tudnád, hogy ezzel az életedet kockáztatod? Sophie Scholl még nem töltötte be a huszonkettedik életévét, amikor mindezért kivégezték.
Ha gyakran érzi merevnek a nyakát, a vállait, sokszor fáj a feje, akkor itt az ideje, hogy jobban odafigyeljen mindennapi testtartására. A panaszok hátterében a legtöbb esetben a hibás testtartás áll.
Korlátozásokkal és kijárási tilalommal tarkított év van mögöttünk. Nem csak fizikailag, de mentálisan is jót tesz nekünk, ha néha kiszakadunk a home office-börtönből és szívunk egy kis friss levegőt. Hogy pontosan hova érdemes menni Budapest környékén? Mutatjuk! 1. A pilisszentlászlói Kárpát-forrás parkerdo.huPilisszentlászló.
Emlékeztek azokra a mesekönyekre, amikben választani lehetett, hogy hogyan folytatódjon a mese? „Lapozz a 30. oldalra!” Nekünk egy Hófehérkés változat volt. Betéve tudtuk a tesómmal, mégis izgultam, hogy hova jutunk?! Álljon hát itt egy hétköznapi történet – legalább 20 évvel későbbről –, kétféle befejezéssel. A döntés a miénk.
A futás rendkívül népszerű mozgásforma, nem véletlenül. Kikapcsol, felfrissít, megmozgat, bármikor végezhető, és igazából csak egy jó cipőre van szükségünk, és már mehetünk is. Mégis számtalan sérülés lehetőségét rejti magában akkor, ha nem figyelünk kellőképpen bizonyos dolgokra.
A pollenallergiásoknak sem kell lemondaniuk a kisebb-nagyobb tavaszi kerti munkák elvégzéséről, de nem árt, ha ügyelnek arra, hogy mikor végezzék a munkálatokat és mit ültessenek. A tünetmentes kertészkedéshez dr. Pintér Judit, allergológus nyújt segítséget.
Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk óta jelentősen megszaporodtak az állatvédelem területén a jogszabályok, melyek olykor súlyos szankciók kivetésével igyekeznek az állattartót a jogkövető magatartásra "kényszeríteni". A jelenleg szabályozás egészét áthatja a „jó gazda gondosságának” elve, mely megköveteli az állattartótól, hogy figyelembe ve
Ugyan az 1950-es években azt gondolták, hogy a folyamatot sikerült megállítani; a modern adatok alapján a helyzet változatlan Az eddig gondoltnál jóval drámaibb ütemben süllyed a nagyjából 21 millió lakóval rendelkező Mexikóváros. Ráadásul a folyamat megállíthatatlan a világ egyik legnépesebb metropoliszában. A ScienceAlert cikkéből kiderül
Kétségtelen, hogy a hidratáltság nagyon fontos az egészségünk szempontjából, de a legtöbb ember nem tudja, hogy a langyos víz fogyasztása szó szerint exkluzív hatásokat gyakorol a szervezetünkre. A szakértők azt mondják, hogy a víz akkor fejti ki hatását a legelőnyösebben, ha melegen isszuk. A tökéletes hőmérséklet körül-belül 48 fok. Hogy miért an
Mindig igyekszünk a legjobb formánkat hozni, ha fotó készül rólunk, épp ezért érdemes betartani pár szabályt - például hogy milyen színt ne viseljünk a kamera előtt.
Kamerát hírből sem ismertek, kijelzőt nyomokban tartalmaztak, de kígyós játék mindegyiken volt. Emlékszel még ezekre a darabokra? Ma már elképzelhetetlen lenne az életünk a retró mobilokkal, de 20 éve rajongtunk értük.
A menopauza miatt erős, hirtelen hőhullámaim vannak, ami a munkámban is zavar. Mit tehetek ellene? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.
A térség egyik legnépesebb populációjára találhattak rá. Az olasz kulturális miniszter, Dario Franceschini jelentette be, hogy kilenc neandervölgyi ember maradványát találták meg egy Rómához közeli barlangban„Rendkívüli felfedezésről van szó, amelyről az egész világ beszélni fog"– mondta Franceschini.A maradványok között koponyákat, kopony
A miniszter szerint Magyarországon már minden ember maga döntheti el, hogy az oltás lehetőségével élve biztosítja az immunitását vagy saját felelősségére vállalja a fertőzés kockázatát.
Aktívan tölti a páros a marsi kalandot. Először vette fel egy idegen bolygón egy űreszköz egy másik különálló űreszköz hangját: a Nasa Perseverance marsjárója két mikrofonjának egyikét használva hallgatta az Ingenuity helikopter negyedik tesztrepülését április 30-án – adta hírül az MTI az amerikai űrkutatási hivatal videofelvétellel kísért
A gyomorsav rendkívül erős sav, feladata az ételek emésztése, és az étellel a tápcsatornába került kórokozók ártalmatlanítása. A gyomorfal védőrétege megvédi a gyomrot a gyomorsavtól.
Az ötödik X nem jelenti, hogy le kell mondanunk a divatos ruhadarabokról, csupán némi finomhangolás szükséges a stílust illetően - ehhez adunk pár tippet.
A Báv Aukciósház 15. Grafikai aukcióján a legnagyobb érdeklődést Egry József Balatonja váltotta ki. Erre a képre licitáltak a legtöbben, így közel 14-szeres áremelkedéssel talált új otthonra. A nemzetközi műkereskedelmi piacon továbbra is népszerűek az absztrakt festmények és grafikák, nem volt ez másképp a Báv tavaszi aukcióin sem. Az április 28-i
Az allergia nem más, mint az immunrendszer túlzott reakciója, mikor a szervezet a környezet általában ártalmatlan anyagaira védekező reakciót indít be. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atkák, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézféme
Magabiztos, elbűvölő, és kíméletlenül tönkretesz: ez a nárcisztikus partner. Mégis olyan sokan bedőlnek a trükkjeiknek. Segítünk, hogy átláss az ilyen karakteren, megmutatjuk a legbiztosabb jeleket: ha ezt látod, menekülj minél előbb!
„Egy Covid nélküli világban ez a nap éppen olyan nap volna, mint az összes többi – most viszont mindent százszorosan, ezerszeresen vagyunk képesek értékelni.” Ilyen a nyitás Agios Georgiosban.
Mindannyian álmodozunk luxusutakról, tengerentúli kirándulásról, vagy éppen egy saját otthonról, családról. Ehhez mind pénz kell, és a legtöbbünknek, de nem egyszer a jómódúbb embereknek is spórolni kell rá. A koronavírus-járvány okozta nehéz gazdasági helyzet miatt ez hatványozottan fontos, így az alábbiakban bemutatunk néhány olyan dolgot, amelye
A visszérbetegség kezelése belgyógyász, érsebész és bőrgyógyász közreműködését egyaránt igényli, ugyanakkor az eredményes terápia a betegtől is életmódváltást követel meg, a mindennapi tevékenységekre való odafigyelést igényli.
Minden kornak megvannak és megvoltak a maga szépségideáljai. Érdekes, milyen nőt tartottak vonzónak a 20-as években, a 70-es esztendőkben és manapság. Egy évszázad stílusikonjai.
A masszázsmedencék lassan kezdenek kitörni a pusztán kényelmi időtöltés skatulyájából és egyre többen ismerik fel, hogy a rendszeres használat mennyi előnnyel jár a fizikai és mentális egészség megőrzésének szempontjából. Erre a fiataloknak ugyanúgy szükségük van, mint az idősebb korosztálynak. Sőt!
Salma Hayek az igazi mediterrán típus, évtizedek óta a barna különféle árnyalataira festeti haját - most azonban egy film kedvéért megmutatja, hogy fest atomszőke tincsekkel!
A fotót egyenesen hátborzongatónak találta az internet népe, nem véletlenül: senki sem találkozna szívesen ilyen képpel, amikor gyanútlanul az alkalmazást böngészi…