A koronavírus-járvány nem csak egészségügyi kockázatokat rejt, hiszen egyre inkább érzékelhető, hogy mindenki kezd egy kissé enervált lenni, kevésbé van kedvünk a szocializálódáshoz, sőt az ismerkedés egyenesen fekete listára került. A szingliknek és párkeresőknek egyáltalán nincs könnyű dolga az utóbbi másfél évben, hiszen a randevú lehetőségek is
A védekezés az idők kezdete óta központi kérdést foglal el a nők és férfiak életében, hiszen egy-egy boldog pásztorórának nagy ára lehet, ha felelőtlenül csinálja az ember. A nem kívánt terhesség elkerülése végett célszerű körültekintően körbejárni a témát, hogy milyen korban (bizonyos egészségügyi és egyéb dolgokat figyelembe véve), milyen fogamzá
Az örömre mindig szükség van! A #jerusalemadancechallenge szinte az egész országot megmozgatta. A Bethesda Gyermekkórház dolgozóinak videója mellett nézzétek meg a többit is, hiszen a kihíváshoz légimentősök, tűzoltók, iskolák és iskolások, valamint lelkes amatőrök is csatlakoztak.
Nincs szebb dekoráció a lakásba, mint egy csokor friss virág az asztalon. Adunk néhány ötletet, ha különlegesebb összeállításra vágynál a szimpla tulipános megoldás helyett.
Az utóbbi időben a divat sokkal inkább szól a kényelemről, mintsem az eleganciáról. Nem meglepő, hogy ez a szemlélet a sneaker trendeknél is megmutatkozik - a letisztult, sikkes fazonok helyét tavasszal átveszik a retró stílusú darabok.
Még csak április van, de valószínűleg máris megvan az idei év új zeneipari szenzációja. Egy frissen alakult metálbanda akkora energiával zúz az első kislemezükön újonc létükre, hogy azt a régi motorosok is megirigyelnék. A bandatagoknak volt honnan meríteniük, hiszen sokáig New York utcáin kóboroltak. A zord körülmények minden bizonnyal az
A stressz köztudottan óriási hatással van a mozgásszervrendszerünkre, hiszen jellemző tünete a hát-, váll, derék- és nyaki fájdalom. Utóbbi annyira, hogy saját nevet is kapott: stressznyak. Honnan ismerheted fel és miként kezelheted hatékonyan? Eláruljuk.
A VR és AR meditációk manapság vonzóbbak és motiválóbbak, mint az irányított meditációk. Ezek jó eszközök lehetnek azok számára, akik a meditáció hagyományos formáival nem tudnak megbarátkozni. A virtuális és a kibővített valóság meditációi ugyanis akár négy perc alatt is csökkenthetik a stresszt és javíthatják a hangulatot. Az éberségalapú
„Tanár leszel? Éhen akarsz halni?!” – Egy tipikus reakció arra, amikor az ember belejenti, pedagógusnak készül. Így volt ez húsz éve, és így van ez ma is. Vendégszerzőnk egyetemi hallgató, és elmondja, milyen kétségekkel küszködik választott hivatása kapcsán:
A medvehagyma sokrétű felhasználású, mi most egy fűszervajreceptet mutatunk. A medvehagyma (jurda, poroszhagyma, vadfokhagyma) nevét arról kapta, hogy a barna medvék igen szeretik. Felhasználják salátákhoz, pesztóhoz, burgonyás ételek fűszerezéséhez, főzelékként elkészítve. A medvehagyma jótékony hatást fejt ki a gyomorban, bélren
Csupán 2019-ben bukkantak rá a 115 méter hosszú USS Johnston amerikai hajóroncsra, ami a Fülöp-szigetekhez tartozó Samar környékén süllyedt el a Leyte-öbölben vívott csatában 1944. október 25-én. Az ütközetet a történészek az egyik legnagyobb tengeri csatának is emlegetik, ami az Egyesült Államok, Ausztrália és Japán között zajlott. A USS
Az áprilisi tréfák néha balul is elsülhetnek. Ráadásul ez egy olyan fegyver, ami mindkét irányba lő – ahogy azt szerzőnk, Kocsis Noémi is megtapasztalta.
Egy dögös vörös a legjobb választás különleges alkalmakra, de a hétköznapokban a nude a nyerő. Mutatjuk azokat a szép és tartós pasztell rózsaszín rúzsokat, amelyek számunkra beváltak.
A főváros 41. alkalommal szervezi meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF), amelyet április 9-től 18-ig tartanak az online térben. A Budapesti Tavaszi Fesztivál egy összművészeti eseménysorozat, ami idén egyaránt vonultat fel a több évtizedes hagyományra, valamint a friss, kortárs trendekre is rezonáló darabokat. A fesztivál tíznapos lesz.
Színház és kortárs tánc, komoly- és könnyűzene, néptánc és képzőművészet keveredik a tíz nap összművészeti felhozatalában. Mások mellett a 90. születésnapját ünneplő Novák Ferenc Tata koreográfiája, Snétberger Ferenc és a Keller Kvartett Hallgatója, Bodó Viktor rendezése, Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska Pilinszky 100 előadása szerepel a Btf old
Úgy tűnik minden márka drónbemutatóval ünnepli a kínai piacra való belépését. Novemberben már bemutattunk egy nagyszabású drónshow-t, amit szintén egy autógyártó, a Volkswagen kivitelezett. Akkoriban azt írtuk, hogy a 2000 drónnal repülő bemutatójukat nehéz lesz überelni – pedig úgy tűnik sikerült. www.youtube.com Volkswagen ID.4
Milyen típusú épületből lenne szükség kevesebbre Magyarországon? Miből építhetnénk többet? Poharai Krisztina az egyik legmenőbb fiatal tervező, aki 2011-ben végezte a Stílusház Művészeti Iskola lakberendezői szakát, azóta pedig Czifrapalota Interiors vállalkozásával házakat, lakásokat tervez és felújít. Mikor jöttél rá, hogy ezzel szeretnél
A virológus még várt volna, nem a beoltottak számától tenné függővé a korlátozások enyhítését. Rusvai Miklós azt is elárulta, mikor érkezhet a koronavírus elleni gyógyszer.
A Soapbottle projekt egy jó megoldásnak tűnik a zöldebb jövőért folytatott harcban. A Project Soapbottle (Szappanüveg Projekt), amelyet eredetileg Jonna Breitenhuber tervezett egy hallgatói tervpályázat részeként, egy új csomagolási ötlet. A projekt szilárd szappant használ természetes és biológiailag lebomló tartályt létrehozva a folyékon
Sőt egy új széria karakterének külsejét is felfedték a rajongók számára. Április 5 a hivatalos nemzetközi Star Trek-nap, pontosabban a kapcsolat felvételének napja. Ugyanis a sorozat világán belül ez az a nap, amikor az emberiség először kapcsolatba lépett egy idegen fajjal. A franchise jogait birtokló Paramount pedig úgy döntött, kedvesked
Azon túl, hogy egy átlagos magyar család évente akár 50 ezer forintot spórolhatna, a jelenlegi pazarlás komoly környezeti problémát is okoz a világban.
Egy emlékzenekar énekesével kiegészülve született egy új Nirvana-dal, többé-kevésbé. 27 évvel Kurt Cobain tragikus halála után most egy új Nirvana-dal született, amit mesterséges intelligencia írt. A gép az együttes dalszövegeit és dalait elemezve generált egy új dalt. Mindössze a vokált kellett manuálisan hozzáadni, ehhez a Nevermind nevű
Abban az évben Europe 1Star néven rajtolt el a verseny, 76 indulóval, köztük rengeteg franciával, akik addigra uralták a sportnak ezt az ágát. Az időjárás-előrejelzés rengeteg bizonytalanságot tartalmazott. Olyan nevek sorakoztak a rajtvonalon, mint Loïck Peyron (Fujicolor Ii), Florence Arthaud (Groupe Pierre 1er), aki nem sokkal korábban nyert a R
Az Utazás Kiállítás Magyarország legnagyobb utazással kapcsolatos rendezvénye, a szakma kiemelt ünnepe, az információk átadásának elismert fóruma, amely évente 1 alkalommal kerül megrendezésre a Hungexpo nagyszabású rendezvényhelyszínén, 2021-ben elmarad –…
Az új F70-es igazi vadmacska lesz, ultrakönnyű, foil-svertekkel megtámogatott, karbon kompozit hobbivitorlás és versenygép. „Teljesen tudatosan választottuk a 70 lábas (21,4 méter) hosszt, ebben a méretben már lehet jó megoldást kínálni, ha az ügyfél sokoldalú vitorlást szeretne. Itt még kis létszámú legénység is elég, simán lehet váltani az üzemmó
A pénzmágia hívei szerint az alábbi egyszerű trükkök segítségével vonzhat be több pénzt. Ha nem is hiszel benne, azért kipróbálhatod. Bajod biztos nem lesz belőle…
Ha a jakuzzi tervezett helye nem korlátozza a szóba jöhető méretet, akkor is érdemes elgondolkodni, hogy vajon szükséged van egy nagy parti medencére vagy elég lesz egy kisebb darab? Mi alapján dönts?
„Elérhetetlen telefonszámok, és rémületes számok, amelyek akkor válnak ténylegesen értelmezhetővé, amikor valamelyik hozzátartozódat takarják. Gyógyszerek, amikről nem tudunk semmit, és vakcinák, amikről még annyit se, ismert és ismeretlen mellékhatások, az utolsó csepp utánig kifacsart egészségügyi dolgozók, sípoló gépek, tengernyi düh, türelmetle
Szerda reggel Blaha Lujza gondolatait idézzük, aki emlékeink erejére emlékeztet minket. Jövő helyett múlt Hamu és GyémántA nap idézete Blaha Lujzától Így énekelt Blaha Lujza Több mint 2600 digitalizált hangfelvételt tett online elérhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a Hangtár elnevezésű digitális adatbázisban még januárban.
A szigetország június 1-jétől újraindítja az idegenforgalmát, és a tavalyi évhez hasonlóan különböző színkategóriába sorolják a küldő országokat. Vörös zóna/borostyánszínű országok: az Eu-ból és azon országokból, amellyel Máltának kétoldalú egészségügyi megállapodása van, az utazás előtt legalább tíz nappal teljesen beoltottak személyek szabadon ut