Májusban már nyitást tervez Párkány termálfürdője, ami Vadas névre hallgat. A Vadas termálfürdő már márciusban megkezdte a felkészülést a nyári szezonra. Lényegében bárkinek olyan könnyen elérhető, mint a Váci Arborétum.…
Táplálkozási ajánlást adott ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége Covid-járvány idejére, a betegség utáni regenerációhoz. Külön étkezési tanácsok vannak fogyás vagy alultápláltság esetére, az íz- és szagérzékelés elvesztésére vagy fáradtság esetére.
Már most is több oltóanyag van az országban, mint amennyien eddig regisztráltak, előfordulhat az is, hogy lesz bőven vakcina, de nem lesz kit oltani vele. A virológus szerint nem alakul ki a nyájimmunitás, ha nem lesz több oltásra jelentkező.
Ma van a szülinapom –pom-pom-poropom-pom. Ha eddig nem ismerte volna a kedves olvasó az Alma együttes csodás köszöntőjét, akkor tessék szépen bepótolni. 4 év, 600 cikk, több millió oldalletöltés. Szó…
Egy hónapja a tengerentúli szakértők még azt jósolták, naponta 500 ember halhat majd meg Magyarországon a március végi időszakban. Most módosították korábbi álláspontjukat, ugyanakkor újabb prognózist fogalmaztak meg a jövőre nézvést.
Egy friss tanulmány alapján, mely 26 éves adatokat értelmez, egy közepes méretű fekete lyukra bukkantak a szakemberek. 1995. augusztus 30-án a korai világegyetem egy 10 milliárd éves fényét észlelte a Föld pályáján keringő Compton Gamma Sugár Obszervatórium (Compton Gamma Ray Observatory). Egy ausztrál kutatócsoport szerint a gamma-sugár e
Szerinte ez a mutáció nagyon könnyen megfertőzi a gyerekeket, ráadásul gyakoribbak a súlyos esetek. Ezért, bár korábban támogatta az iskolák újbóli megnyitását, most már másképp vélekedik.
A tavalyi Balaton-kerülésen 535-en indultak, és 339-en célba is értek. A győztes Rsm2 17 óra, 52 perc, 7 másodperc alatt teljesítette a pályát, a célba érkező közül pedig megszólaltattunk néhányat, meséljék el, hogyan élték meg a versenyben töltött idejüket. Madicken – a Yardstick szerint korrigált győztesFüredről vitorláztunk ki, de úgy készültünk
Új Halott Pénz-lemez sok-sok klippel, közös alkotómunka Bereményi Gézával, biológiai kísérletek és konyhaművészet – minderről szó esik a mai Popfilterben. Járai Márk talán még soha sehol nem mesélt ilyen sokat magáról, hallgassátok szeretettel! Még az is kiderül, mit főzne Cseh Tamásnak, ha egy időgép segítségével meghívhatná vacsorára.
Ha már Loki összekuszálta az időszálakat, akkor befogják segíteni, hogy kiizgazgassa. Megérkezett a Disney+-ra érkező Loki legújabb előzetese, amiből kiderül, hogy Lokit befogják időzsarunak amolyan rablóból kopó megoldással. Mint emlékszünk, amikor utoljára láttuk a csínytevő karaktert, akkor éppen kihasználta a Bosszúállók ügyetlenkedését
Emlékeztek a mentős írására, akit éjjel egy édesanyához hívtak ki, majd mielőtt elszállította volna a covidos beteget a kórházba, még a másfél éves, megszeppent kislány elhelyezéséről is gondoskodott? Most egy édesanya jelentkezett, aki úgy hiszi, róluk szólt a történet. Elmeséli, mi történt velük azóta. Ahogy azt is, mi az oka, hogy egyedül neveli
„Belehaltam volna, ha akár egy-két koncertet is ki kell hagynom, nemhogy egy évig otthon üljek.” Doffek Gábor pontosan emlékszik rá, milyen volt 17 évesnek lenni, milyen csodásan bizsergető ökörségeket csináltak két buli és az éjszakákon átívelő világmegváltás között. Úgyhogy a szíve vérzik a mostani tizenévesekért.
A Sinn idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját, emiatt folyamatosan jelentetik meg az újdonságokat. Eddig leginkább számlap és színváltozatokat jelentettek az új órák, reméljük, ennél nagyobb „tűzijátékot” terveznek, de az évből…
Az egyre divatosabb én-idő megélése egyáltalán nem könnyű vagy egyértelmű mindenki számára, hiszen a csendes semmit tevés sokak szemében egyenlő a felesleges időtöltéssel. Pedig a lelki egyensúly megőrzésében fontos szerepe van az egyedül töltött kikapcsolódásnak is.
Kedd reggel Adrien Brody gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy hibáinkat kudarc helyett akár lehetőségnek is felfoghatjuk. Tanulni, tanulni és tanulni Hamu és GyémántA nap idézete Adrien Brodytól A zongorista 2002-ben mutatták be a Roman Polański nevével fémjelzett A zongorista című filmdrámát, mely egycsapásra
A közkedvelt vízi sportot, a Sup-ot hivatalos formában is felkarolja a Velencei-tavi Vízi Sport Club, amely szakosztályt alapított, hogy a jövő évi világbajnokságon képviseltesse magát az egyesület. Az alig több mint egy éve alakult Velencei-tavi Vízi Sport Club (Vvsc) az idén megalapozta egy szabadidős vízisport-bázis terveit, amelyhez nagy lépésn
Kapott egy új előzetest is a lezárás. Éppen csak lezárult a tizedik évad utolsó etapja, hamarosan már kezdődik is az utolsó évad, méghozzá hamarabb, mint gondolnád! Augusztus 22-én ugyanis el is indul a befejező évad legelső etapja, ami most új előzetest is kapott, amiben elhangzik a vakcina szó is. www.youtube.com The Walking Dead
Legelső videójukkal nem okoztak nagy csalódást. A népszerűségét a Z-generációra építő TikTok mostanra az egyik meghatározó közösségi médiafelületté vált, amin szép lassan mindenki fent lesz már. Sőt egész karrierek alapulnak azon, hogy emberek tartalmat gyártanak a rövid videókkal operáló appra, sőt karrierek indulnak a platformról.
A koronavírus-járvány kezdete óta sokak számára lehetetlen küldetés a reggeli rutin bevezetése, és sajnos minden igyekezet ellenére kudarcba fulladnak az erre tett kísérletek is. Ha lecseng a pandémia, akkor bizony mindenkinek vissza kell térnie a régi kerékvágásba, ami nem lesz egy gyalog galopp, ezért most hoztunk 6 egyszerű praktikát, amit minde
Ha a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, korlátozásokkal bár, de ismét kinyithatnak az üzletek, illetve a szolgáltatások is újraindulhatnak. Úgy tűnik, ez a pillanat közelebb van, mint eddig hittük.
Úgy tűnik, szép lassan éledezik az amerikai moziipar, ekkora bevételt ugyanis nem generált már rég film. Bár az Egyesült Államokban már üzemelnek a mozik, még mindig a 40%-uk zárva tart, ami pedig nyitva van, az is korlátozott létszámmal működik. Szóval egyelőre még nem tudnak annyi bevételt generálni, mint korábban. Ugyanakkor a másik kérd
Biztosan veled is előfordult már, hogy a túl szoros copf miatt megfájdult a fejed. Több szempontból sem előnyös ez a frizura, erről lesz szó a következőkben.
Előfordulhat, hogy megmarad némi sonka az ünnepek után. Egy quiche-be sütve felhasználhatjuk. A quiche egy francia pite, amiből most egy brokkolis-sonkás változatot mutatunk.Hozzávalók: 2 dkg liszt 0.5 csomag sütőpor só 12 dkg túró 5 ek tej 5 ek olaj 1 ek vaj 50 dkg brokkoli 16 dkg sonka 1 db póréhagyma 3 db tojás 2 dl tejszín frissen őrölt
A történet főhőse egy rettegett angol kalózkapitány, aki a világ egyik legkeresettebb bűnözője lett, miután kirabolt egy hajót, amelyen muszlim zarándokok tartottak haza Mekkából Indiába, majd köddé vált. A világ egyik legrégebbi, máig megoldatlan bűnügyére egy maroknyi 17. századi arab ezüstérme nyújthat megoldást, amelyekből egyet New En
A bőrápolás az arctisztítással kezdődik, ami minél alaposabb, annál jobb. A gyengéden tisztító lemosóknak a sminket, szennyeződéseket, port is el kell távolítania a pórusok mélyéről. A Qms legújabb terméke mindezt tudja, ráadásulmég nyugtat és hidratál is.
“Magyarország oltási rendje a terveknek megfelelően, Európában kiemelkedően teljesít. Az oltási folyamat az ünnepek alatt sem állt le, ennek köszönhetően a beoltottak száma várhatóan kedd éjfélig, legkésőbb a szerda délelőtti órákban eléri…
Sok kicsi tényleg sokra megy – olvasónk meséli el, hogyan próbálták meg apró figyelmességgel támogatni azokat, akik egy éve minden erejüket megfeszítve küzdenek értünk.
Az Erste Bank felmérése alapján már nagyon hiányoznak nekünk személyes kapcsolataink, valamint gondot jelent a mindennapot megszervezése is, egyszóval unjuk a home office-t. Az Erste Bank saját kutatásában munkatársai körében mérte fel az otthonról dolgozás népszerűségét a harmadik hullám alatt. A banki dolgozók mintegy 90 százaléka a járvá
Falus András immunológus úgy véli, ahhoz, hogy a nyájimmunitás kialakuljon Magyarországon, 70-80 százalékos átoltottságra lesz szükség. Ezt pedig nem az elkövetkezendő egy-hónapban érjük majd el - vélekedett a szakember.
Az idegenkéz-szindróma egy ritka, különös betegség. Az idegenkéz-szindróma (alien hand; szellemkéz; dr. Strangelove-szindróma) egy ritka neurológiai rendellenesség, mely során a beteg egyik keze (általában a bal kéz) vagy nagyon ritkán a lába akarata ellenére cselekszik. Ilyenkor nem az illető irányítja a kezét, a kéz önállóan cselekszik, a
A National Geographic új sorozatában lenyűgöző légi felvételeket láthatunk egész Európáról, többek között Magyarországról is, amit harminc országban is levetít a csatorna. A National Geographic Európa a magasból c. sorozata kontinensük gyönyörű és sokszínű országait mutatja meg a levegőből. A hatrészes sorozatban Franciaország, Törökország,