Ha valaki kontaktlencsét visel, az nem azt jelenti, hogy szemüvegre már nincs is szüksége többé. Bármilyen korrekciót érintő változást megelőzően egy korrekt vizsgálat kivitelezéséhez lágy lencsét viselőknek a vizsgálat előtt 12 órával már nem szabadna lencsét viselniük.
Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid, azaz összesen 39 ezer zöld rendszámos autót helyeztek üzembe Magyarországon, tíz éven belül pedig akár meg is tízszereződhet a számuk.
Az Australian Open szervezői bejelentették: csak olyan sportolók és kísérőik vehetnek részt a 2022-es év első nagy grand slam-versenyén, akik felvették a védőoltást, és a szabályozás alól senki sem kaphat felmentést - még Novak Djokovic sem.
Néhány hete fültanúja voltam, amint egy baráti társaság tagjai arról társalogtak, ki hogyan élte meg az elsőt. Mármint élete első idegbecsípődését. Kifejezetten élveztem volna a színes élménybeszámolót, ha nem tudnám, milyen komoly probléma áll az ártalmatlannak hitt jelenség hátterében.
A celebek magánélete mindig is jó biznisz volt, de amíg most a telefonjuk feltörésével jutnak hozzá illetéktelen személyek a legintimebb és legféltettebb felvételekhez, addig a ’90-es években videókazettát kellett lopni a 18 pluszos látnivalóért.
Hozhatja úgy a sors (ahogy az szerzőnk, Temesvári Orsi esetében is történt), hogy az ember egyik pillanatról a másikra nem tud úgy dolgozni, ahogy addig. Pedig ezzel a problémával idehaza több százezren szembesülnek.
A ciklámen Japánban a szerelem szent virága, Európában egyes források szerint a beletörődés szimbóluma. A november-decemberi névnapokra gyönyörű színűeket választhatunk ajándékba, és ott lehet a karácsonyváró dekorációban is.
Hétfőtől tovább rövidül egy órával a balatoni komp üzemideje. A november 22-től érvényes téli menetrend szerint Szántód felől 7.00 és 17.00 óra, Tihany felől 7.15 és 17.15 között indulnak óránként a járatok. Ez alól kivétel a karácsony első napja, valamint szilveszter napja lesz. December 24-én Szántód felől csak 7.00 és 15.00 óra, Tihany felől 7.1
Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak.
Azt mondják, a mai gyerekek már nem olvasnak indiánregényeket. Nem tudom, igaz-e, de én biztos, hogy a kisiskolás gyerekem keze ügyébe fogom tenni őket. Nálunk is valahogy így volt 15-20 éve. Lehet, hogy javasolták a szüleink, arra nem emlékszem, de arra igen, hogy a nyaralóban sorakozó „tipikus nyári regények” között elég soknak tolldísz, békepipa
Nagy-Britannia a világon elsőként jelentette be november elején, hogy egy új tervezetnek köszönhetően az e-cigarettákat és más inhalációs nikotintartalmú készítményeket a szigetországban hamarosan orvostechnikai eszköznek minősíthetik.
A hazai vízgazdálkodás jelenlegi trendjei az ország egyre szárazabbá válásához vezetnek – mondta egy konferencián a WWF Magyarország szakértője. A szervezet jövőre tudományos megalapozottságú tervet mutat be a Tisza és árterének komplex és új szemléletű vízgazdálkodására.
Ki gondolná, hogy a pillangó alakú pajzsmirigy csupán 18-25 grammot nyom, mégis az anyagcserénk, az idegrendszerünk működését és testi-lelki állapotunkat is képes összezavarni. A pajzsmirigy a légcső, illetve a gége előtt kétoldalt elhelyezkedő lebenyekből álló, belső elválasztású mirigyünk, amelynek alul- vagy túlműködése is számos problémát okozh
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében 2021. november 22-28. között Oltási akcióhét lesz a kórházi oltópontokon reggel 7 és este 19 óra között. A kórházak országszerte - Budapesten kiemelten - megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják az érkezőket akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik
„A kedves gyötrelmeinket is köszönöm, Ruttkai Éva” – áll a fénykép hátoldalán, amelyet a sok-sok levél és fotó közül vesz elő. Milyen volt súgónak lenni egy olyan korban, amikor Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre voltak a sztárok, és mi történik akkor, amikor a legmegbízhatóbb színész agyában egyszer csak rövidzárlat lesz, és nem reagál a súgásra s
Szerencsére nemcsak szerintem, de mások szerint sincs azzal baj, ha olykor hangosan beszélünk önmagunkkal. Az önbeszéd lehet motiváló és segíthet feldolgozni a velünk történteket. Mi tagadás, nekem valóban szokott segíteni, hogy ha mással nem is, de legalább magammal megbeszéltem egy éppen szembejövő problémát.
A tudósok még mindig keresik a válaszokat arra, hogy az új típusú koronavírus hogyan károsítja pontosan a tüdőt és a test más részeit. Az egyik legveszélyesebb rejtély az, hogy a vírus hogyan okoz "csendes hipoxiát", egy olyan állapotot, amikor a szervezet oxigénszintje abnormálisan alacsony, anélkül, hogy a betegek légszomjat vagy légzési nehézség
Teltházzal működik a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia. Idén a 2019-es, vagyis COVID előtti őszi időszakhoz viszonyítva 40 százalékkal emelkedett az esetek száma.
Pénzbüntetés lett a vége a korai karácsonyi dekorációnak, pedig még Mariah Carey is védelmébe vette a családot, akiknek százezrekbe kerülhet a túlbuzgóság.
Amióta megláttuk ezt az ünnepi sminkkollekció, egyszerűen nem bírunk magunkkal! Egy kész álom ez az arany színbe borult smink- és parfümkollekció, amit már alig vártunk, hogy nektek is bemutassunk!
Városi legendák és összeesküvéselméletek főszereplője volt az ötvenes-hatvanas években az a férfi, aki egy nem létező országból származó útlevéllel szeretett volna bejutni Tokióba. A rejtélye csak most, hosszú évtizedekkel később nyert magyarázatot.
Az ember sorsát alapvetően meghatározza, hová születik. Milyen anyagi körülmények között, milyen családi háttérrel nevelkedik, s ezekből adódóan milyen esélyekkel vág neki az életnek. De az is jelentősen befolyásolja a személyiségünket, hányadik gyermekként látjuk meg a napvilágot. Mennyivel különbözik egy első gyerek magabiztossága, sikerorientált
„Határozott célom, hogy a Babelben szakítsunk a régimódi, diktátor jellegű séfek vezette konyhával, és tévés celebséfet sem szeretnék a csapatomban, aki idő hiányában valójában részt sem vesz az étterem mindennapi életében." Hlatky-Schlichter Hubert a Dining Guide-nak nyilatkozott.
Bár a koronavírus helyzet súlyosbodásával ismét parkolópályára kerültek a külföldi utazási terveink, azért álmodozni még szabad. Elhoztuk a világ 10 legszebb kastélyát, amik egytől-egyik bakancslistás úti célok lehetnek a jövőben.
Lorelai és Rory Gilmore nagy találkozása vagyis: Eszter és Panni két hónap után újra látják egymást, méghozzá Párizsban. Anya-lánya napló – Szívek szállodája stílusban.