Természetesen a nyaralások során is érhetnek minket csalódások, és sokan nem is rejtik véka alá a véleményüket. A legújabb kutatásnak köszönhetően pedig kiderült, hogy melyik nemzet elégedetlenkedik a legtöbbet.
Sok m Az alábbi “neppeszótár” alapja Zergényi Zoltán tollából fakad, további kiegészítésekkel. Érdemes erre mint humorra tekinteni, de azt se feledjük, hogy minden viccnek van alapja. Az óra elnevezése Nincs…
Imádok társasjátékozni. Olyankor kicsit kiszakadok a mókuskerékből, és egy másik, felfedezésre váró világban találom magam, ahol egymással versenyezve, de együtt teljesítjük a feladatokat, éljük át a kalandokat. A közös játék tele vannak nevetéssel, és egy-egy játszma sokáig elkísér még bennünket a szürkébb hétköznapokon is. Ezúttal négy társasjáté
A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága pályázatot hirdet fair play díjak elnyerésére. A javaslatokat január 15-ig várják. Pályázni hat kategóriában lehet. A 2021-es év sport szempontjából egy fokkal jobban alakult, mint az azt megelőző, de a koronavírus okozta problémák továbbra is jelentősen befolyásolták a sportéletet. Kiemelkedő versen
Hesnáék alatt megmozdult a Föld San Franciscóban. És akkor a csörgőkígyókról még nem is beszéltünk meg a bozóttüzekről. Megérkezett az amerikai napló negyedik része, olvassátok!
Egyre nagyobb gondot okoznak a gyönge jelszavak. Az Egyesült Királyságban ezt most a vállalatokon keresztül változtatnák meg. A hét elején mutattuk be, hogy a magyarok sem járnak élen a bonyolult jelszavak kitalálásában. Az itthon használt leggyakoribb jelszavak közé tartozik az „123456", az „12345", az „123456789", a „qwerty", az „1234567
A Szarvason élő, többkötetes Hartay Csaba író, költő nagysikerű Lerepül a hülye fejetek című kisregénye a kamaszkor egzotikumába röpíti vissza az olvasót, egy vadregényes kisváros és az éledező demokrácia őserdői közé. Számos érdekesség mellett a könyvről, az eltűnt idő nyomáról és Csalán Józsefről kérdeztük a szerzőt.
Kettő, eddig fel nem fedezett, mintegy 29 milliárd fényévre lévő galaxis jelenléte arra utal, hogy a korai világegyetemről alkotott képünk meglehetősen hiányos.
Németországban is felbukkant az omikron variáns, az új típusú koronavírus Dél-Afrikából indult változatát két ember szervezetében mutatták ki - jelentették be szombaton Münchenben.
Te is utálod, amikor a mozgólépcsőn állva, a kapaszkodós kezed mindig előrébb tart, mint a tested többi része? Tudod miért van így? Lerántjuk a leplet az örök kérdésről.
A címvédő és listavezető Bayern München nehezen, de 1-0-ra legyőzte a tabella utolsó előtti helyén álló Bielefeldet a német labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombati játéknapján.
Törökország azt a célt tűzte ki, hogy 2021 végéig 22 milliárd dolláros (7200 milliárd forint) bevételre tesz szert a turizmusból, annak ellenére, hogy a Covid-19 világszerte komoly hatással van az iparágra. Mehmet Nuri Ersoy török kulturális és idegenforgalmi miniszter szerint teljesen reális az, hogy Törökország 2021-ben több mint 28 mill
Megtaláltuk az idei ünnepi szezon legszebb pizsamáit - ha te is be szeretnéd vetni az összes csáberődet az ágyban, viseld ezeket a fantasztikus anyagú hálóingeket! Nemcsak te, hanem a párod is odáig lesz érte...
Több 10 ezer forint értékű élelmiszer landol a kukában a karácsonyi időszakban egy átlagos négytagú család háztartásában – mondta Kasza Gyula, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának a vezetője érdeklődésünkre.
A szem alatti sötét karikákat főként a gének határozzák meg, valamint a gyakorlatilag elkerülhetetlen életmódbeli tényezők (az alváshiány és a stressz).
Vajon értjük-e, mi az üzenete az adventi naptárnak? A boltok hetek óta roskadoznak a csokis, legós, kávékapszulás, parfümös, gumicukros és cukormentes adventi naptáraktól, és én úgy, de úgy szeretném, ha újraélhetném még egyszer karácsony előtt azt az izgatott várakozást, amikor annyira tudtunk örülni egy icipicike ablak kinyitásának, vágyakozni v
Az idén az emberek a korábbinál hamarabb elkezdték intézni karácsonyi bevásárlásaikat, az Oracle Retail fogyasztói kutatása szerint a vevők 14 százaléka többet is hajlandó fizetni a gyorsabb vagy garantált szállításért, mások pedig, 29 százalékuk, a kényelmesebb módját választják az ajándékozásnak és ajándékkártyát vesznek konkrét tárgyak helyett.
Viki 6 hónapra született agyvérzéssel, emiatt folyamatos gondoskodásra van szüksége. Számtalan egészségügyi problémája miatt másképp fejlődik, mint vele egyidős, egészséges ikertestvére.
A komolyzene történetének is megvan a maga 27-esek klubja – a „kilencedik átkát” viszont jóval kevesebben ismerik, mint Janis Joplinék tragikus társaságát. Pedig nagyon is létező mítosz, amelytől több zeneszerző is rettegett. És volt, aki nem tudta kicselezni. Most viszont – a mesterséges intelligencia segítségével – lehet, hogy mégiscsak sikerült
Egy elég friss angolszász „hagyomány” segíthet a szülőknek beépíteni az adventi várakozást a hétköznapokba, méghozzá édességhalmok és ajándékhegyek nélkül. Kell hozzá egy cuki (vagy valaki szerint kicsit ijesztő manó), és néhány ötlet. Tóth Flóra úgy ajánlja az „elfezést”, hogy ő is csak most fogja kipróbálni.
Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya. A korallok rendkívül látványos szaporodása kedden, egy teliholdas éjszakán vette kezdetét, és két-három napig tart. A korallok a Queens állambeli partvidéken a „világ legnagyobb szexuális eseményeként” beharangozott korallívás so
Az ünnepi ajándékszezon már az ajtón kopogtat, és hamarosan be kell szerezni a karácsonyi ajándékokat. Vannak olyan szeretteid, akik rajonganak Franciaországért és Párizsért? Akkor a legjobb helyen jársz, ugyanis cikkünkben összegyűjtöttünk néhány meglepetés-ötletet, amelyek segíthetnek!
A Miskolci Nemzeti Színházban rendezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Príma Díjátadó Gála ünnepélyes esti műsorát, amelyen a turizmus szektor egyik jeles képviselője, Angyal Enikő, a Globus Travel ügyvezető igazgatója is…
Japán egykori hercegnője, Mako új férjével, Kei Komuróval az Egyesült Államokba költözött, miután elhagyta a királyi családot. Az ősi császári rítusokat és a pompát New York ragyogó fényeire cserélték, azután, hogy Mako lemondott királyi címéről.
A járványhelyzet miatt mostanság még inkább ajánlott jobban odafigyelni az immunrendszer védelmére. Az alábbi 6 gyümölcsöt mindenképp szerezd be otthonra!
Billy Milligan neve 1977-ben került be az amerikai köztudatba, amikor a huszonhat éves férfit az Ohiói Egyetem kampuszán elkövetett, három nő elleni erőszakos cselekménnyel vádolták meg. A férfi nem emlékezett tettére, azt állította, hogy egy másik, benne lakozó személyiség volt a tettes – egy, a huszonnégy közül.