A tegnap kevéssel éjfél előtt megjelent rendelet engedélyezi a sífelvonók használatát. A módosított feltételeknek köszönhetően több, eddig is üzemelt síterep döntött úgy, folytatja a síszezont.
Húsmentes bécsi szelet, fenntartható pezsgőgyártás és kókuszpaplanon termett paradicsomok. Gyetván Csaba újabb izgalmas gyártási folyamatokat mutat be nekünk a Made In ötödik évadában.
Persze lehet mondani, hogy lassan az ajándékozásról is leszokhatnánk, minek az a sok felesleges tárgy – csak szennyezzük vele a környezetet, szemetet halmozunk fel –, de karácsonykor azért mégsem hagyhatja az ember a gyerekét üres kézzel a fa alatt. Csakhogy kamaszként már alaposan feladják a leckét
Ha az ember krízishelyzetbe kerül, elakad az életében, akkor az egyik legnehezebb feladata annak felismerése, hogy külső segítségre van szüksége. Ám innentől még hosszú út vezet a megoldásig, ugyanis a következő dilemma gyakran a jó szakember kiválasztása az adott élethelyzethez igazítva. Ez természetesen egyénenként változik, de mint coach és leen
Kétségbeejtően gyors ütemben terjed a koronavírus Európában, mindeközben pedig a kontinens számos országában került sor tüntetésekre a krízissel összefüggő szigorító intézkedések miatt. Egyelőre nem látszik a járvány vége, senki sem tudja megmondani, mikor jöhet a tetőzés.
Holnap, azaz november 23-án, csendes-óceáni idő szerint 22:21-kor startol a Nasa és a SpaceX közös bolygóvédelmi küldetése, a Dart (Double Asteroid Redirection Test)-misszió. Az űreszköz a SpaceX Falcon 9 rakétájával indul útnak a Vandenberg légibázisról, amely a kaliforniai partok közelében, Los Angelestől 257 kilométerre található.
A Rolls-Royce jelentése szerint a Spirit of Innovation névre keresztelt tisztán elektromos hajtású repülőgépe hivatalosan is a világ leggyorsabb ilyen típusú gépe, miután a közelmúltban végzett tesztek során elérte a 623 kilométer per órás sebességet.
Benkő Fruzsina szociális munkás hihetetlen elhivatottsággal, sokszor erőn felül dolgozik azon, hogy a hátrányos helyzetben élő gyerekek esélyt kapjanak egy jobb életre. Ismerjétek meg jobban az InDaHouse Hungary Egyesület alapítóját, akinek Fügődi naplóival rendszeresen találkozhattok itt, a WMN-en:
Kutatók és alvásszakértők megkongatják a vészharangokat egy új keletű marketing taktika miatt: hamarosan a reklámok bekúsznak az álmainkba. De mit jelent ez?
Bár napokon múlt, hogy kegyelmet is kaphatott volna, végül idén januárban kivégezték a szövetségi halálbüntetésre váró 52 éves nőt. Tetteire nincs mentség.
1963. november 22-én, a Texas állambeli Dallasban meggyilkolták John Fitzgerald Kennedyt az Amerikai Egyesült Államok elnökét. A gyilkossággal Lee Harvey Oswaldot gyanúsították, bár sokan kételkednek abban, hogy valóban ő volt a tettes.
A nagyvonalú utastér, az alacsony decibelszint és a rugalmas bőrülések jellemzik a világ egyik legluxusabb helikopterét, az ACH160-at. Ennek ellenére az Airbus egyik legnagyobb újítása a robotpilóta, amely képes visszahozni a gépet a sokszor visszahozhatatlannak gondolt helyzetekből is. A helikopter a robotpilóta helyreállítási üzemmódjá
Bár ezek a mérföldkövek talán nem tűnnek olyan fényesnek vagy fontosnak, mégis sikerült olyan trendeket elindítaniuk, amelyek a mai napig tartják magukat a filmművészetben.
David Hole az ausztráliai Melbourne melletti Maryborough Regional Parkban kutatott egy fémdetektorral felfegyverkezve. A keresgélés közben valami szokatlanra bukkant: egy nagyon nehéz, vöröses színű kőzet, amely sárga agyagban pihent. Hole hazavitte, és mindent megpróbált, hogy felnyissa, mivel biztos volt benne, hogy egy aranyrög van a sz
A kutatások azt mutatják, hogy a nők gyakrabban vásároltak hirtelen elhatározásból a világjárvány alatt, amit később megbántak. A férfiak ritkábban, akkor viszont többet költöttek.
Az utóbbi években egyre népszerűbbek az élmény ajándékok, de kevesen gondolnak arra, hogy a fürdőkben is szuper, pihentető, vagy akár izgalmas élményben is részünk lehet. Nem igazán tudok jobb ajándékot…
Az 11th Hour Racing határozott célja, hogy megnyerje a 2022–23-as The Ocean Race-t. Egyelőre nem nekik áll a zászló, most épp a Transat Jacques Vabre versenyen járt pórul mindkét hajójuk. Júniusban több ütést kapott a hajójuk, tönkrement egy foiljuk a The Ocean Race Europe során, szeptemberben a Défi Azimut regattát kellett feladniuk a kormányrends
A máltai fővárosba tett látogatásunkat most még teljesebbé tehetjük az Underground Valletta kezdeményezés keretében, ugyanis bejárhatjuk a város felszín alatti részét is. Underground Valletta, Málta legújabb attrakciója A Heritage Malta…
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szokásos havi értesítőjéből sok mindent megtudhatunk. 14 új útvonal a Budapest Airport menetrendjében Izgalmas útvonalakkal bővül a Budapest Airportról elérhető városok listája, köszönhetően annak,…
Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid, azaz összesen 39 ezer zöld rendszámos autót helyeztek üzembe Magyarországon, tíz éven belül pedig akár meg is tízszereződhet a számuk.
Az Australian Open szervezői bejelentették: csak olyan sportolók és kísérőik vehetnek részt a 2022-es év első nagy grand slam-versenyén, akik felvették a védőoltást, és a szabályozás alól senki sem kaphat felmentést - még Novak Djokovic sem.
A celebek magánélete mindig is jó biznisz volt, de amíg most a telefonjuk feltörésével jutnak hozzá illetéktelen személyek a legintimebb és legféltettebb felvételekhez, addig a ’90-es években videókazettát kellett lopni a 18 pluszos látnivalóért.
Hozhatja úgy a sors (ahogy az szerzőnk, Temesvári Orsi esetében is történt), hogy az ember egyik pillanatról a másikra nem tud úgy dolgozni, ahogy addig. Pedig ezzel a problémával idehaza több százezren szembesülnek.
A ciklámen Japánban a szerelem szent virága, Európában egyes források szerint a beletörődés szimbóluma. A november-decemberi névnapokra gyönyörű színűeket választhatunk ajándékba, és ott lehet a karácsonyváró dekorációban is.
Hétfőtől tovább rövidül egy órával a balatoni komp üzemideje. A november 22-től érvényes téli menetrend szerint Szántód felől 7.00 és 17.00 óra, Tihany felől 7.15 és 17.15 között indulnak óránként a járatok. Ez alól kivétel a karácsony első napja, valamint szilveszter napja lesz. December 24-én Szántód felől csak 7.00 és 15.00 óra, Tihany felől 7.1
Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak.
Azt mondják, a mai gyerekek már nem olvasnak indiánregényeket. Nem tudom, igaz-e, de én biztos, hogy a kisiskolás gyerekem keze ügyébe fogom tenni őket. Nálunk is valahogy így volt 15-20 éve. Lehet, hogy javasolták a szüleink, arra nem emlékszem, de arra igen, hogy a nyaralóban sorakozó „tipikus nyári regények” között elég soknak tolldísz, békepipa
A hazai vízgazdálkodás jelenlegi trendjei az ország egyre szárazabbá válásához vezetnek – mondta egy konferencián a WWF Magyarország szakértője. A szervezet jövőre tudományos megalapozottságú tervet mutat be a Tisza és árterének komplex és új szemléletű vízgazdálkodására.
Szerencsére nemcsak szerintem, de mások szerint sincs azzal baj, ha olykor hangosan beszélünk önmagunkkal. Az önbeszéd lehet motiváló és segíthet feldolgozni a velünk történteket. Mi tagadás, nekem valóban szokott segíteni, hogy ha mással nem is, de legalább magammal megbeszéltem egy éppen szembejövő problémát.