A daganatok bizonyos típusai a szívet is érinthetik, de szerencsére ezek nagyon ritka betegségek. Szövettani szempontból lehetnek jóindulatúak (az esetek kb. 75 százalékában) és rosszindulatúak, képződhetnek elsődlegesen a szív valamely sejtcsoportjából, vagy más daganatok áttéteiként is megjelenhetnek.
Egy elég friss angolszász „hagyomány” segíthet a szülőknek beépíteni az adventi várakozást a hétköznapokba, méghozzá édességhalmok és ajándékhegyek nélkül. Kell hozzá egy cuki (vagy valaki szerint kicsit ijesztő manó), és néhány ötlet. Tóth Flóra úgy ajánlja az „elfezést”, hogy ő is csak most fogja kipróbálni.
Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya. A korallok rendkívül látványos szaporodása kedden, egy teliholdas éjszakán vette kezdetét, és két-három napig tart. A korallok a Queens állambeli partvidéken a „világ legnagyobb szexuális eseményeként” beharangozott korallívás so
Az ünnepi ajándékszezon már az ajtón kopogtat, és hamarosan be kell szerezni a karácsonyi ajándékokat. Vannak olyan szeretteid, akik rajonganak Franciaországért és Párizsért? Akkor a legjobb helyen jársz, ugyanis cikkünkben összegyűjtöttünk néhány meglepetés-ötletet, amelyek segíthetnek!
A Miskolci Nemzeti Színházban rendezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Príma Díjátadó Gála ünnepélyes esti műsorát, amelyen a turizmus szektor egyik jeles képviselője, Angyal Enikő, a Globus Travel ügyvezető igazgatója is…
Japán egykori hercegnője, Mako új férjével, Kei Komuróval az Egyesült Államokba költözött, miután elhagyta a királyi családot. Az ősi császári rítusokat és a pompát New York ragyogó fényeire cserélték, azután, hogy Mako lemondott királyi címéről.
A járványhelyzet miatt mostanság még inkább ajánlott jobban odafigyelni az immunrendszer védelmére. Az alábbi 6 gyümölcsöt mindenképp szerezd be otthonra!
Billy Milligan neve 1977-ben került be az amerikai köztudatba, amikor a huszonhat éves férfit az Ohiói Egyetem kampuszán elkövetett, három nő elleni erőszakos cselekménnyel vádolták meg. A férfi nem emlékezett tettére, azt állította, hogy egy másik, benne lakozó személyiség volt a tettes – egy, a huszonnégy közül.
Sokan élnek egész életükben azzal a feldolgozatlan lelki teherrel, hogy fiatalkorukban, majd a későbbiekben is képtelenek voltak önálló, egészséges önbizalommal, önbecsüléssel teli életet élni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy szüleiktől nem megfelelő mintát kaptak a kiegyensúlyozott élethez.
A balatonszemesi Wellness Hotel Szindbád vendége volt Pálfy Margit színművész, aki a szálloda éttermében menüt ebédelt, amihez csapvizet ivott. Távozáskor szembesült azzal, hogy a víz 550 forintba kerül. A kellemetlenségből…
A tél igazán komolyan gondolta az elmúlt napokban és különösen Karintiában, valamint Salzburg tartomány délebbi részein hatalmas hóval takarta be a hegyi világot.