Múlt héten már bemutattuk a 2019-es év győzteseit, de most itt vannak az idei nyertesek is!A Nikon 1975 óta minden évben versenyt hirdet Nikon's Small World címen. A Fotomikrográfiai Verseny bárki számára nyitott, aki érdeklődik a mikroszkópia és a fotózás iránt. A versenyen olyan szabad szemmel nem látható csodákat láthatunk, amik különböző fénymi
Játékfilmeket, dokumentumfilmeket, animációs és kísérleti alkotásokat mutatnak be november 12. és 15. között az első Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon. Az eseményre 186 filmet neveztek 17 országból.
A jóga csodálatos dolog. Ebben egyetértünk, ugye? De nem mindenkinek van ideje vagy lehetősége eljutni az órák helyszínére – és az online jógaóra sem alkalmas bárkinek. Egy magyar startupper kitalálta, hogyan lehet oktató nélkül helyesen elvégezi a gyakorlatokat. Ozsvald Eszter a Yoganotch-csal bekerült a Év Női Startuppere-díj idei döntősei közé:
Széleskörűen hozzáférhetővé válik a magyar betegek számára is a remdesivir nevű hatóanyagot tartalmazó antivirális szer, amely az eddig ismert leghatékonyabb gyógyszer a COVID-19-fertőzés ellen. A gyártás a Richter Gedeon Nyrt. saját fejlesztése alapján indult. A készítmény klinikai vizsgálata megkapta az engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Él
Tóth Kristóf több mint három hetet töltött kórházban, másfél hétig kellett segíteni a légzését. Az orvosok szerint olyan rossz volt az állapota, amikor bekerült, hogy csoda, hogy nem esett össze és nem halt meg.
Egy magyar gyógypedagógus anyuka minden álma az volt, hogy gyerekei egyszer majd a híres, angliai Summerhill iskolába járhassanak. Aztán az élet úgy hozta, hogy az álma valóra vált.
Új közösségi teret és egészségparkot alakított ki a mezőkövesdi önkormányzat a Zsóry fürdő előtti téren. Az ingyenesen látogatható park az év minden évszakában várja a látogatókat.
„Nekem Gyuri a szabadság földje. Fölveszem a bajuszt, és onnantól kezdve azt csinálok, amit akarok, senki sem haragszik meg” – így szabadítja föl egy vezető színész gátlásait a gátlástalan sorozatkarakter. Hogy Gyuri milyen „jót tett” neki, az kiderül az e heti Elviszlek epizódból, ahol az önfegyelméről híres Lengyel Tamás meglehetősen szókimondó o
Az inkontinencia egy százezreket érintő betegség Magyarországon, mégis tabuként kezeljük, sokszor még az érintettek sem beszélnek róla, így sokszor nem kapja meg a beteg a megfelelő ellátást. Ebben hozhat változást a most bemutatott új szakmai irányelv.
Mint kiderült, nem jég, hanem fagyott metán alkotja a törpebolygón magasodó hegyek „hósapkáját". A szóban forgó ormokat még 2015-ben fedezte fel a NASA New Horizon nevű űrszondája.
Az Instagramot is bevették a színkavalkádba, ha már összeolvadtak. Már elérhető a legújabb frissítésben az új kinézet, amivel a Facebook némi színt adott a régóta megszokott fehér-kék Messenger-logónak.A cég szerint az új logó „az üzenetküldés jövőjének az elmozdulását tükrözi, dinamikusabb, szórakoztatóbb, integrált módon fenntartható a kapcsolat
Ízelítőt adott a rajongóknak a 2021-es Star Wars-képregényekből a Marvel Comics. A borítókon túl az új kiadások címeit és néhány tartalmi részletet is elárultak.
A szellemi leépülés előrehaladásával egyre nagyobb gondot jelent a betegek táplálása. Az agyban található idegsejtek károsodásával elvész az evőeszközök használatához szükséges motoros koordináció, csökken az étvágy, majd a nyelési folyamatok zavara miatt egyre nehezebb lesz a betegek táplálása, ami rengeteg odafigyelést és türelmet igényel a hozzá
Több mint 10 centiméteres hó esett a Kékestetőn, de az Északi-középhegység más, 900 méter fölötti csúcsait is hó födte el szerda délelőttre. A hőmérséklet még hajnalban csökkent 0 fok alá.
A valaha csiszolt egyik legnagyobb lila-rózsaszín gyémántot árverezik el Svájcban novemberben. Az oválisan csiszolt, 14,84 karátos drágakövet 2017-ben egy jakutföldi bányában találták.
A vérnyomás rendszeres mérése minden 40 év fölötti ember számára ajánlott, sokszor már korábban is. Ha Ön egészséges és korábban normális volt a vérnyomása, évente akkor is méresse meg vérnyomását - ezt ma már számos patikában is elvégzik.
A 3000 méteres magasság felé emelkedő svájci síterep, Diavolezza október 17-én kezdi meg az idei szezont. A korai nyitás annak köszönhető, hogy ezen a síterepen is a szezon végén "eltették" a tavalyi havat, amelyet most szétterítettek a pályákon.
Immáron 100 úti cél használja a világ első globális biztonsági és higiéniai tanúsítványát, amelyet az Utazási és Idegenforgalmi Világtanács (WTTC) indított el év elején Safe Travels néven. A WTTC, amely…
Az Európai Tanács a COVID-19 járványra reagálva ajánlást fogadott el a szabad mozgás korlátozásainak összehangolásáról. Az ajánlás a célja, hogy az országonkénti egyedi szabályozások helyett átlátható, kiszámítható környezetet biztosítson. Az…
Az elmúlt évtizedekben lehetősége nyílt az ondómintában spermiummal nem rendelkező férfiaknak is arra, hogy biológiai szülők lehessenek a spermiumnyerési technikáknak és a modern asszisztált reprodukciós eljárásoknak (pl. intracitoplazmatikus spermium injektálás (ICSI)) köszönhetően.
A vérképzés az ember egész életén keresztül biztosítja a vér valamennyi alakos elemét. Az újszülött megszületését követően a vérképzés kizárólagos helye az úgynevezett vörös csontvelő.
„Egy konfliktusban is nyugodtan mondhatjuk, hogy én nagyon szeretlek, de nem tudok kedves lenni veled, ha úgy ordítasz velem, mint a sakál. Utána találkozunk.”
A csontvázasított, áttört számlapos, “szkelettált” avagy skeleton órák pompás látványt és viseleti élményt nyújtanak… De mekkora a különbség a 230 ezer, 710 ezer és 4 millió forintos csontvázas órák között?…
Az emberi szervezetben számos ízület található. Az ízületeket testünk zsanérjaiként foghatjuk fel, nélkülük a testünk merev lenne, nem lennénk képesek hajlítani a karjainkat és lábainkat.
Az élményalapú STEM/STEAM mindkét nem számára lehetőséget ad arra, hogy a felfedezéssel átitatott tanulással közelebb kerüljenek száraznak hitt tantárgyakhoz, és a közös problémamegoldás, együtt gondolkodás során a nemi sztereotípiák kikopjanak.
Európában ilyenre még nem volt példa. Egészen mostanáig.Lassan hozzászokunk, hogy az utasszállító repülőket a járvány következtében már nem arra használják, amire valók. Ázsiában ezért szerveznek utakat a „semmibe" vagy a Singapore Airlines ezért csinált éttermet két gépéből. De még létezik egy hotelként működő Boeing is.