Egy ex közösségimédia-függő nő, egy buddhista tanító és egy a munkáját az online térben végző fiatalember. Közös bennük, hogy törölték a profiljaikat. Miért döntöttek így? Mik a tapasztalataik? Elmesélik:
„A gyerekek a társadalom tagjai, itt élnek körülöttünk, hatnak rájuk a felnőttek ügyei, de az életet mintakövetéssel tanulják. A szülők, a családjuk, azok az emberek, akik a gyerek számára mintát és példát jelentenek, – a legerősebb hatás, ami befolyásolja őket.” Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember írása arról, ki hogyan hat a gyerekekre, és mi
Írtál már önéletrajzot villamoson? Hogy is kérdezhetünk ilyet… Pedig van egy álláskereső alkalmazás, amellyel akár ez is lehetséges. A Lukács Bea által fejlesztett SimpleJob azonban ennél sokkal többet tud. A következő napokban egyesével is bemutatjuk nektek az Év Női Startuppere-díj 2020-as döntőseit. Elsőként Beát:
A gleccsereken vasárnap, míg az alacsonyabb síterepeken hétfő óta üzemelnek a hóágyúk. Egyre több síközpont csatlakozik az októberi hógyártáshoz. Utoljára tíz éve volt ilyen korai hóágyúzás több síterepen.
A Hyatt Regency Malta október 10-én nyitotta meg szobáit a vendégek előtt a népszerű tengerparti város, St Julian szívében. Az 5* superior besorolású luxus hotel a strandtól sétatávolságra, Málta nemzetközi…
A világ számos nagy repteréről szerveztek már semmibe vezető utat, az őrület Budapestre is elért. Az Aeropark Repülőmúzeum szervezésében Boeing 737 géppel repülhetünk el Budapestről Budapestre. Országnéző élményprogramot hirdetett a…
Az 1-es típusú cukorbetegséget gyakran gyerekkori diabétesznek is hívják, ám az elnevezés megtévesztő, ugyanis felnőttként is ugyanúgy diagnosztizálásra kerülhet. Arról, hogy milyen tünetek utalhatnak rá, és hogy miként lehet kezelni, dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa adott felvilágosítást.
A várandósság időtartama 40 hét, 10 holdhónap, ám a 37. és a 42. hét között a szülés normál esetben is bármikor elkezdődhet. A betöltött 37. hét előtt koraszülésről, a 42. hét után pedig túlhordásról beszélünk.
A Moonwatch a búvár vonal mellett az Omega talán legfontosabb és legnagyobb alkotása. Kevés olyan márka és kevés olyan típus van, amit több mint 50 éve minimális módosításokkal de szinte…
Esetleg igen - válaszolnak erre az egyáltalán nem költőinek szánt kérdésre a szakértők. Arra a kérdésre, hogy vajon mindenki hordjon-e védőszemüveget, kissé bizonytalanul annyit jegyeznek meg, hogy azt azért talán nem szükséges.
Ma reggelre megérkezett hazánkba a szezon első havazása. Az Északi-középhegység (Mátra, Börzsöny és Bükk) magasabban fekvő részein fehér a táj. A webkamerákon jól látható, hogy több hazai síterepen, pl. Kékestetőn, Mátraszentistvánban, Nagy Hideg-hegyen és Bánkúton is havazott.
Azon kevés influenszerek közé tartoznak – talán más nincs is – akik a felelősséget előbb érezték, mint a sikert. Ez nemcsak azért menő, mert ritka, hanem mert úgy kell a magányosan tengődő és magukat egyfolytában megkérdőjelező friss szülőknek egy ilyen oldal, mint egy pohár hideg víz. Mármint az arcukba. Mert Orsi, Eszter és Judit tényleg a pofánk
Újabb klasszikus autót álmodtak újra. Ezúttal a magyarok egyik nagy kedvencét.Ki ne ismerné a legendás Fiat 126 miniautóját. Az 1972-ben bemutatott modell a gyártó legnépszerűbb szériája volt, az össztermelése csaknem ötmillió darab lett végül, de még mindig megcsodálunk egy darabot, ha elpöfög mellettünk az utcán. Itthon mi a „keleti változatát" i
Az ismeretlen vevő odatelefonált, majd a bónuszokkal együtt kifizetett érte 30 millió forintnak megfelelő fontot. Egy staffordshire-i könyvtár árverésen elkelt az egyik legelső kiadása az első könyvnek, a Harry Potter és a bölcsek kövének. A magas összeg oka, hogy a könyvet mindössze 500 példányban nyomtatták ki kemény fedéllel 1997 júniusában. Az
920 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 40 782 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 27 idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 1023 főre emelkedett.
A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a turizmus, az utasszállító repülőgépek többsége világszerte földre kényszerült. Vannak, akiknek annyira hiányzik az utazás, hogy az illúziójáért is hajlandók, nem kevés pénzt fizetni.
Az F-vitamin a telítetlen zsírsavak csoportját foglalja magába. Az F-vitamin egy régebbi elnevezés, de mai értelemben már nem soroljuk ezeket a vegyületeket a vitaminok csoportjába, ugyanis a szervezetünk egészséges működéséhez nagyobb mennyiség szükséges belőlük, mint a többi vitaminból.
Ezen a héten minden háziorvosi praxisba megérkezik az influenza elleni védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
Visszavonul a versenytáncból Tombácz Anikó és Süttő Roland, a világranglista 6. helyén álló magyar sztárpáros. A magánéletben is egy párt alkotó Anikó és Roland a nemzetközi zsűrizést tűzte ki következő céljául. A Hamu és Gyémánt exkluzív interjúja.
Az amerikai férfi és több rokona is elkapta a vírust egy családi összejövetelen, amihez ő ragaszkodott. Ezek után már teljesen másképp vélekedik a járványról.
Valami nagyon sürgős lehetett neki. Egy kis goda végigszáguldott a Csendes-óceánon pihenés nélkül, ami világrekordot hozott neki: a megfigyelt madarak közül soha nem volt még ilyen hosszú repülés a világon. A korábbi rekordot még 2007-ben állította fel egy szárnyas, ami 11 680 kilométert repült megállás nélkül. A mostani csúcstartó nagyjából 12 2
Fákat döntött ki és ágakat szakított le a viharos, 65–75 kilométer per órás szél kedden Keszthelyen. A délelőtt során összesen négy helyszínre riasztották a tűzoltókat. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint sok munkája volt a megyében a lánglovagoknak.