Tudósok is igazolják, hogy alvásigény alapján vannak oroszlánok, medvék, delfinek és farkasok. Minden embernek eltérő lehet az az óraszám, amit alvásra szükséges fordítania.
Nem minden év tartogat jó dolgokat mindannyiunk számára. Vannak időszakok, amelyek során nehéz kihívásokkal kell szembesülnünk, különösen, ha a kapcsolatok kerülnek terítékre. Ez a három csillagjegy jobb, ha felkészül, mert valószínű, hogy összetörik a szíve ebben az évben.
Fontos a jó alvás, mindannyian tudjuk. A mély alvás egyéb csodálatos hatásai mellett megszilárdítja memóriánkat, jótékonyan hat a tanulási képességeinkre, és személyiségünket is alakítja. Mi lenne, ha a technika segítségével még jobban alhatnánk? Dan Gartenberg ezen dolgozik.
Megnyílt a világ legmagasabb szállodája Dubajban, a 356 méter magas hotel hétfőtől fogadja a vendégeket az öböl menti városállam kereskedelmi negyedében.
Az Université de Montréal és a McGill Egyetem közös kutatása vérfagyasztó eredménnyel zárult. Régóta féltünk már attól, hogy valaki előáll valami hasonlóval.
Mutsy Árpádot, a Bio-Fungi Kft. vezetőjét választotta 2017-ben az Év Agráremberének a 70 fős szakmai zsűri Siófokon - közölte az Agrotrend a díjátadót követően vasárnap az MTI-vel.