Sokan találkoztak már azzal a problémával, hogy rendszeresen jártak edzeni, mindent maximálisan végigcsináltak és mégsem volt látható eredmény hosszú hónapok után sem. Ilyenkor az emberek nagy része csalódottan hagyja abba az edzéseket, pedig elég egy kis újragondolás, néhány apróbb módosítás, és az eredmény biztosan nem marad el.
Azzal, hogy őseink annak idején leereszkedtek a fáról, és kiegyenesedtek, hatalmas evolúciós előnyre tettek szert, de ahogyan a mondás is tartja, nincsen öröm üröm nélkül: ezzel az új testhelyzettel olyan szintre emelték a gerincoszlop terhelését, ami csak kivételes esetben bírja károsodás nélkül egy emberöltőn át.
Biztosan te is elgondolkodtál már rajta, hogyan lehetséges az, hogy az orvosok és ápolók, akik annak ellenére, hogy nap, mint nap körül vannak véve beteg emberekkel, mégis képesek megvédeni magukat a fertőzésekkel szemben.
A magas vérnyomásról nem túlzás azt állítani, hogy sok ezer ember csendes gyilkosa: ez a betegség ugyanis több halálos kórnak is az előszobája lehet. De vajon hogyan lehet lejjebb vinni a vérnyomást?
Ismét egy veszélyes és teljesen értelmetlen kihívás terjed futótűzként az interneten. Azt hihettük, hogy a mosószerkapszula evésénél nem biztatják majd a fiatalokat veszélyesebb dologra. Tévedtünk!
Sierra Leonéban egy sebészre 600 ezer lakos jut, de fejlett országokban is komoly gond az orvoshiány. Digitális technika segítségével, egyszerű, mindennapi, kéznél lévő eszközökkel csodálatos dolgokat tehetünk – mondja Nadine Hachach-Haram sebész és vállalkozó, aki olyan új rendszert fejleszt, amely sebészek közös munkáját és egymásnak az új techni
Hazai felmérések szerint a 2 év alatti kisgyermekek ötöde elhízott, vagy túlsúlyos, ez pedig a felnőttkori szív- és érrendszeri betegségek, illetve a cukorbetegség okozója lehet. Az ok pedig nem más, mint a túlzott cukorfogyasztás. A WHO megkongatta a vészharangot - világjárványnak minősítette a cukorbetegséget.
A Metallica és a Vans ismét belevágott egy közös projektbe, ennek pedig mi, egyszerű halandók nagyon örülünk. Annak már kevésbé, hogy lényegében az első nap elkapkodták az orrunk elől.
Az unióban Magyarország harmadik helyen áll a keringési betegségekben elhunytak számát tekintve, ráadásul itthon a szívizom elégtelen vérellátásával járó ischaemiás szívbetegségekben halnak meg a legtöbben.
A hosszú házasság titka mindig is foglalkoztatta az embereket, azonban manapság, a válások nagy arányának időszakában ez fokozottan igaz. A statisztikák szerint minden második házaspár elválik, ám akadnak kivételek: ez a pár több mint 7 évtizede van együtt jóban-rosszban.
Sok családban tombol most az influenza és a gyerekek, akik otthon fekszenek magas lázzal szívesen bújnak oda a házikedvencekhez. Vajon kell attól tartanunk, hogy ők is elkapják ezt a ronda betegséget?
Emma Watson brit színésznő egymillió fontot (352 millió forintot) adományozott arra a kampányra, amely a szexuális zaklatás áldozatainak akar segíteni - írta a BBC hírportálja.
Vitatott téma a szakértők közt, hogy az elhízás növeli-e a pajzsmirigy betegségek rizikóját, vagy a pajzsmirigy betegségeinek egyik tünete lehet-e a gyarapodó súly. Dr. Görömbey Zoltán endokrinológus a gyanú esetén szükséges kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet.