Két nap múlva rajtolnak a XXIII. téli olimpiai játékok a dél-koreai Phjongcsangban, de amennyiben ez a hír téged nem igazán hoz lázba, nos, valahol azt is megértjük.
A YouTube a jövőben egy információs sávot jelenítenek meg azoknál a videóknál, amelyek állami médiumokhoz kötődnek. A lépésre az egyre több országban megfigyelhető állami propaganda térnyerése miatt van szükség.
Hazánkban már 5 centi hó is úgy kikészíti a közlekedést, hogy legszívesebben ki sem mozdulnánk otthonról. Persze Japánban mindenre van megoldás és még az időjárással is sikeresen vették fel a harcot. Ezektől a fotóktól pedig a ti állatok is le fog esni!
Pénteken veszi kezdetét a phjongcshangi téli olimpia, ennek apropóján pedig egy igen érdekes hír is megjelent a sajtóban. Mi is megírtuk, hogy a sportolók számára nem kevesebb, mint 110 ezer óvszert biztosítanak, amiből egyértelműen arra következtethetünk, hogy az olimpiai faluban gyakorlatilag megállás nélkül űzik a lepedőakrobatikát.
Oroszországban mintegy 36 óra leforgása alatt leesett egy hónapra elegendő hó, egyes szakértők szerint az elmúlt 60 évben nem sújtotta ilyen volumenű hóvihar a várost. A probléma pedig olyan méreteket öltött, hogy a hadsereg katonákat, hókotrókat és teherautókat küldött ki a főváros bizonyos körzeteibe, hogy segítsen a bajba jutott polgárokon, vala
Függetlenül attól, hogy irodának, vendégháznak, hétvégi vagy ideiglenes lakhelynek használnád, a Plus Hus a maga remekül beosztott 30 négyzetméterével tuti remek társaddá válik.
A 28 éves fiatal lányt bélrákkal diagnosztizálták, a rák terjedését követően pedig nem jósoltak neki sok időt. Ő mégis egészségesen szerette volna tölteni hátralévő idejét családjának körében.
Az egyik legnagyobb drone-love közösség, a SkyPixel 2017-ben is megrendezte nemzetközi légifotó-pályázatát, amire három kategóriában (tájkép, portré, történet) küldhettek képeket a világ minden tájáról a hivatásos és amatőr fotósok. Az eredményt kihírdették, a díjazott képek pedig egytől egyig zseniálisak.
Azt már korábban megírtuk, hogy a csokifogyasztás jót tesz a memóriádnak és a kognitív képességeidnek, de most van egy újabb jó hírünk a csokirajongóknak.
Már eleve fenntartásokkal megy be az ember egy közvécébe, és nem is ok nélkül. Az ilyen helyeken könnyen össze lehet szedni ezt-azt, ráadásul a kézmosás után használt szárító szintén tele lehet baktériumokkal.
Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök Étterem séfhelyettese nyerte a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny magyarországi döntőjét csütörtökön Budapesten, így ő képviselheti az országot az európai döntőn júniusban Torinóban.