Az orvostudomány szövevényes világa a betegek, illetve laikusok számára leginkább arról az oldaláról ismert, amelyet ők maguk is rendszeresen tapasztalnak, amikor találkoznak a háziorvosukkal, a fogorvossal, nőgyógyásszal, esetleg más szakorvossal. Létezik azonban egy olyan szakterület, amelyről homályos, rémisztő képek élnek a köztudatban, így a l
Többször is írtunk már róla, hogy az Instagram mennyire becsapós egy hely, folyamatosan megy a színjáték és az ámítás. Erre azonban akkora igény van, hogy egy orosz cég magánrepülős fotózást kínál a lájkvadászok számára.
A sok fantasztikus kategóriagyőztes kép mellett a fődíjas egy végtelenül szomorú fotó lett a Londoni Természettudományi Múzeuma Wildlife Photographer of the Year fotóversenyén.
A változókorba léptem és véletlenül derült ki, hogy magas a vérnyomásom. Nem szeretném a gyógyszeres kezeléssel kezdeni, de már a szemfenékvizsgálat is mutatott eltéréseket. Mit tanácsol, mit tehetnék? - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
A szervezet cirkadián ritmusának (élettani napszaki ritmusának) nevezzük azokat a biológiai folyamatokat, melyek szabályos napszaki ritmus szerint ismétlődnek. Ezek a folyamatok általában egy nap köré rendeződnek, és minden egyes nap újra kezdődnek. Erre utal a cirkadián kifejezés is, mely a latin circa (körül, megközelítőleg) és a diem (nap) szava
Ha az idős emberek gyakran elesnek vagy egyensúlyi problémáik vannak, az az Alzheimer-kór korai jele lehet. A St. Louisi Washington Orvosi Egyetem tudósai az Alzheimer Egyesület nemzetközi gyűlésén Párizsban tették közzé felfedezésüket.
A program központjában egy praktikus mobilalkalmazás áll, amely mindenki számára ingyenesen telepíthető, az App Store-ból és a Google Play-ből letölthető. Az applikáció azoknak nyújt segítséget, akik eddig még nem tették meg az egészségmegőrzés első lépéseit.
Ha lázasak vagyunk, gyógyszert veszünk be, hogy azt csökkentsük. Ezt mindenki tudja. Azt azonban kevesen tudják, hogy egyes esetekben ha gyógyszert veszünk be, lázasak lehetünk. Hogy is van ez pontosan?
A terhesség és a szülés ideje alatt, mely időszak közel egy év, a női szervezet rengeteg változáson megy át. A különböző fizikai változások mellett semmiképpen sem elhanyagolandóak a lelki, pszichés történések sem. A terhesség során a kismama 8-14 kg-ot is gyarapodhat, mely súlygyarapodás komolyabb ízületi, főleg alsó végtagi és gerinc eredetű prob
"Nemsokára kisbabám születik és tanácstalan vagyok. Levetessük-e a köldökzsinórvért? Milyen esetekben nyújthat segítséget az őssejt? Fel lehet használni az őssejtet a vérrákon kívül más problémánál is?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az biztos, hogy felforrósítja a hangulatot a legújabb trend! A férfiak legnagyobb örömére ez a nadrág szinte mindent megmutat. Mutatjuk, mit találtak ki a divatguruk!