A Szaúd-Arábiát vezető 81 éves Szalman király kiadott pár napja egy rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a szaúdi nők is kaphassanak járművezetői engedélyt. Ez pedig óriási szó, ugyanis Szaúd-Arábia volt a bolygó utolsó olyan országa, ahol a nők nem juthattak jogosítványhoz.
Pick szalámi, Tokaji bor, Unicum, fűszerpaprika - ezek a dolgok valószínűleg neked is egyből beugranak, amikor hungarikumokról esik szó. Szerencsére a külföldiek körében is népszerűek ezek a magyar portékák, szóval visznek belőle haza bőven. De vajon mi a legnépszerűbb és mely nemzetek vásárolnak a legtöbbet belőlük? Máris eláruljuk.
Az ősz érkezésével a világ kissé önmagába fordul. A bikini és a strandnadrág a ruhásszekrény alján rak fészket, velük együtt pedig a nyári emlékek is árnyékba húzódnak – még a levelektől omladozó fák is a búcsúzó dekoltázsokat siratják.
Meglovagolják a kiterjesztett valóság elterjedését a kereskedők, és van, aki rátesz egy lapáttal: nemcsak a kényelmes vásárlók életét könnyíti meg, hanem extra testreszabottságot is kínál.
Amerikában a daganatos betegségek 40 százaléka, egy év alatt több mint 630 ezer eset, kapcsolatba hozható a páciens túlsúlyával - közölte kedden az amerikai betegségellenőrzési és -megelőzési központ (CDC) vezetője, aki egyúttal ismét felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára.
Szokás szerint, a szezon előtt az egyik amerikai síelős magazin olvasói idén is megszavazták a legjobb észak-amerikai síterepeket. Tíz kategóriában szavaznak az olvasók, majd összesítik a pontokat. Idén a hat évvel ezelőtti győztes, a 20 éve az élvonalban található Deer Valley lett az első.
A fiatalokat legalább annyira foglalkoztatják érzelmi kérdések, mint a szex. Az első szerelemmel együtt gyakran félelmet, aggodalmat és bizonytalanságot is megélnek - derül ki a Yelon online szexedukációs oldal és a Hintalovon Alapítvány közös felméréséből, amelyről Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő beszélt az InfoRádióban.
Ha te is az a típus vagy, aki reggeli kávé nélkül még felkelni is alig bír, akkor jó ha tudod: durva tünetei lehetnek, ha nem iszod meg a koffeinadagodat!
Első pillantásra mi is azt gondoltuk, hogy csupán egy átlagos kis faházikóról van szó, ám aztán megláttuk a képeket a belsejéről. Azóta próbáljunk összekaparni az állunkat a földről.
A Hold és a növények közti kölcsönhatás kiaknázásával növelhetjük a terméshozamot, növényeink egészségesebbek, szebbek lesznek. Miért? Mert a Hold – az égen elfoglalt helyzetéből adódóan – különböző mértékben hat a növények egyes részeire.
Ideje lenne rendbe szedni a kissé lelakott fürdőszobádat? Költöztél, és azonnal átvariálnád az előző lakó hangulattalan örökségét? Mutatunk néhány egyszerű és praktikus trükköt az egyik legintimebb helyiség kipofozásához.
Rohadtul nincs különbség a férfi és női nyelv között? Ez a kérdés merül fel egy nyelvészeti kutatás nyomán. A tudományos vizsgálat feltérképezte a magyar nők és férfiak nyelvhasználatbeli jellemzőit. Mocskosul érdekes, hogy miként káromkodnak honleányaink és a honfiak.
A jövő évtől több ponton szigorodnak az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok - jelentette be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.