Számtalanszor kitárgyaltuk már, hogy mennyi előnnyel jár, ha rendszeresen edz valaki. Az egészségügyi előnyökön túl azonban arra is lehet számítani, hogy a kidolgozott testeden több nőnek akad majd meg a szeme. Vagy mégsem?
A gyógyszernek minősített termékeknél biztosítani szükséges egy úgynevezett gyógyszerminőséget, amely egy megfelelő és állandó minőséget jelent. A gyógyszerek gyártásának folyamata aprólékosan szabályozott egészen az alapanyag szakszerű beszerzésétől, feldolgozásától, tesztelésétől kezdve számos ellenőrzési ponton, módszeren át, a csomagolás, raktá
A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete (BOE) 2006-os alapítása óta a Semmelweis Egyetem egyik legnagyobb nonprofit, közhasznú diákszervezetévé nőtte ki magát. Az egyesület céljairól, eredményeiről és nemzetközi kapcsolatairól Süli Orsolyával, a szervezet külügyi elnökhelyettesével beszélgettünk.
A Facebook felvásárolta a tbh-t, a tinédzserek új kedvenc közösségi platformját. (Ez az angol to be honest rövidítése, ami annyit jelent: őszintén szólva.) A legnagyobb közösségi portál így próbál tovább nyitni a tinédzserek felé, akik gyakorlatilag elhagyták a Facebookot.
Horoszkópunkban a holdcsomópontok mutatják meg karmikus feladatainkat, az utat, amit be kell járnunk. Ezek adják az irányt, míg a horoszkóp többi adata kiegészítő tájékoztatást ad arról, hogy ezt az utazást miképp bonyolítjuk le életünkben.
Közismert tény, hogy a túlsúly, illetve az elhízás komoly kockázatot jelent az egészségünkre. Minél nagyobb a felesleg rajtunk, annál gyakrabban alakul ki szív- és érrendszeri megbetegedés, cukorbetegség vagy mozgásszervi probléma. A normális testsúllyal rendelkező embereket nagyobb valószínűséggel kerülik el ezek a betegségek. Ezért is hívják a no
Ha valakinek hullik a haja, természetes, hogy tudni akarja az okát. Ezek azonban nagyon különbözőek és sokrétűek lehetnek, éppen ezért sokszor nehéz kideríteni, mi áll a háttérben. A diagnózist bőrgyógyász állítja fel.
Ki korán kel, aranyat lel - tartja a közmondás, és ha ez nem is lenne igaz, a kutatók szerint mindenesetre a koránkelők könnyebben megbirkóznak a mindennapok kihívásaival, és általában jobb egészségi állapotnak örvendenek, mint a hétalvók.
Az elmúlt 25 évben több ezer állat fordult meg az Állatszigeten. Időnként néhányuk történetét szeretném veletek megosztani, mert higgyétek el, mind egyéniségek!
A pulzus, mint fogalom mindenki számára ismert, az eltérései pedig egyre gyakrabban kerülnek a kardiológusok fókuszába. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta az erős szívdobogás esetleges okairól és a pulzus mérésének szabályairól beszélt.
Nem vagyok varrónő, nem vagyok túl ügyes sem, de azt kell mondanom, a baba, amit készítettem, elég menő! Nincs semmi trükk, egy zokni kell hozzá, tű és cérna, meg egy kis töltőanyag. És egy óra „énidő”, mondjuk akkor, amikor épp alszik a gyermekem.
Nemcsak a teához hatalmas sláger a citrom! Kitakaríthatod vele az egész konyhát - a mikrótól kezdve a mosogatón át egészen a pultig! Méghozzá olyan hatékonyan, ahogyan egyetlen tisztítószer sem képes.
Az énekes madarak a legszorgosabbak a rovarkártevők biológiai szabályozásában. Énekesmadaraink közismert fajait, a nagy hollóktól kezdve a kisebb cinegéken át egészen a kicsi ökörszemig a legtöbb ember jól ismeri. Lássuk, mit tesznek kertünk növényeinek egészségéért!
A csillagjegyünk sokat elárul rólunk. Meghatározza alapvető jellemvonásainkat, az élethez való hozzáállásunkat, érzelmeinket és karrierünket is. Most azonban megtudhatjuk a legnagyobb titkos fegyverünket.
Már mindenki hallott arról az általános tényről, hogy nem szabad túlzásba vinni egyik élelmiszer fogyasztását sem, mert ezzel rengeteg többlet kalóriát juttathatunk a szervezetünkbe. Általában azt gondoljuk, hogy ha egyes ételeket, élelmiszereket többé-kevésbé sikerül kiiktatnunk az étrendünkből, akkor mindent megtettünk az egészségünk érdekében.