Az egész úgy kezdődött, hogy írjunk olyan párokról, akik 20 év után egész egyszerűen már nem szexelnek. Két bökkenő volt csak: kiderült, hogy gyakorlatilag kihalófélben vannak azok, akik ennyi ideje vannak együtt. Az általunk megkérdezett szexuálpszichológus szerint pedig ráadásul a 20 évet sem kell megvárni, tapasztalata szerint ugyanis már 1 év után sem szexelünk. A felmérések szerint elvileg…
Az egész úgy kezdődött, hogy írjunk olyan párokról, akik 20 év után egész egyszerűen már nem szexelnek. Két bökkenő volt csak: kiderült, hogy gyakorlatilag kihalófélben vannak azok, akik ennyi ideje vannak együtt. Az általunk megkérdezett szexuálpszichológus szerint pedig ráadásul a 20 évet sem kell megvárni, tapasztalata szerint ugyanis már 1 év után sem szexelünk. A felmérések szerint elvileg…
Magyarország a világon a harmadik, Európában pedig az első helyen áll az elhízottak aránya alapján felállított listán - közölte a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.
Te is a halogatás művésze vagy? Íme öt rövid lépés, amivel véget vethetsz ennek a kellemetlen szokásnak. Akár bevalljuk magunknak, akár nem, egyszerűen imádunk halogatni. Na jó, nem imádunk, de valamiért mégis mindig megtesszük. Tapasztalataim szerint nem azért, mert nem akarunk túl lenni a dolgokon, hanem azért, mert valamilyen kellemetlen „mellékhatással” jár az elvégzésük. Pedig akkor sem lesz…
Az Ikrek olyan hírt kapnak, amitől teljesen kivirulnak! KOS (Március 21. – április 20.) A lelkiség fog dominálni ezen a héten mind az otthoni közegedben, mind a munkahelyeden. Sokan sokféle problémával fordulhatnak hozzád, amiket te egytől-egyig megoldasz, és nem is akármilyen következményekkel: sok barátodat és kollégádat lendíted majd át a válságon. Igazi védőangyal leszel: büszke lehetsz…
A család kissé felturbózott szabályokkal játssza a torpedót, hogy könnyebben belemenjenek a gyerekek fejébe a kémiai elemek. Egy négygyerekes anyuka frappáns módszert talált ki, hogy megismertesse a gyerekeivel a periódusos rendszert. Torpedójátékot játszanak otthon a táblázattal, és a hajók elsüllyesztéséhez a kémiai elemek koordinátáit kell kimondaniuk. A játékhoz valójában nem kellenek…
Az Éva magazin tolerancia-mozgalmat hirdetett, ami apropóján egy olvasónk elküldte szerkesztőségünkbe édesapjának írt (ám el nem küldött) levelét, aki gyermekként hosszú éveken keresztül bántalmazta őt fizikailag és lelkileg is egyaránt. Kérésére nevét nem közöljük, mint írta, nem a szereplése a cél, hanem hogy soraival, emlékeivel és fájdalmával felhívja a figyelmet a gyermekbántalmazás és a…
Az Éva magazin tolerancia-mozgalmat hirdetett, ami apropóján egy olvasónk elküldte szerkesztőségünkbe édesapjának írt (ám el nem küldött) levelét, aki gyermekként hosszú éveken keresztül bántalmazta őt fizikailag és lelkileg is egyaránt. Kérésére nevét nem közöljük, mint írta, nem a szereplése a cél, hanem hogy soraival, emlékeivel és fájdalmával felhívja a figyelmet a gyermekbántalmazás és a…
Ragaszd ki a konyhád falára és mostantól nem lesz gondod az uncia- és csészeszámítgatásokkal. Veled is gyakran előfordul, hogy rákattansz a neten mondjuk egy Martha Stewart-receptre, és nagyon szeretnéd megfőzni, csak azokat a fránya unciákat meg cup-okat ne kellene folyton számolgatni? Nos, pont erre való ez a mértékegység-átváltó táblázat, amely tartalmazza a cup (csésze) mint amerikai…
Bár nagyon ritkán fordul elő az életben, hogy egyszer csak szembejön a nagy Ő, akivel boldogan élünk, amíg meg nem halunk, van néhány jel, amitől mégis érdemes hinni a tündérmesékben. A tündérmesék ritkán válnak valóra, és amikor megpróbáljuk eldönteni, lehorgonyozzunk-e a partnerünk mellett, ő-e az Ő, jó-e nekünk ebben a kapcsolatban, akkor sok bizonytalansággal találjuk szembe magunkat.…
Szombaton indul A Dal 2016, amely az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogató versenye A rekord számú beérkezett pályamű közül egy tíz tagú szakmai zsűri 30 előadó Dalát választotta ki, amelyek az elkövetkező hat szombat estén versenyeznek a Duna és a Duna World csatornákon látható A Dal műsorban. A megmérettetés január 23-án indul, a három elődöntőt két izgalmas középdöntő követ, a döntő…
Tudom én, hogy az alábbiak közül némely problémára van megoldás, de miért kell nekem informatikus gurunak lennem ahhoz, hogy kapcsolatot tartsak a külvilággal? Az okostelefon korunk egyik leghasznosabb találmánya. Egyetlen tárgy, amelyet számtalan dologra használhatok: sms-ben jelzem, hogy kések, majd újratervezek a gps-szel, miközben a kedvenc zenéimet hallgatom... De rengeteg előnye mellett…
A Kész katasztrófa színésznője egy díj átvételekor magyarázza el, hogy miért, és azt is, hogy miért nem „bátor” dolog hasi zsírral rendelkezni Hollywoodban. Vasárnap átadták a hollywoodi kritikusok díját, amely azért volt nevezetes esemény, mert a Saul fia itt is nyert! De most nem erről szeretnénk beszélni, hanem Amy Schumer köszönőbeszédéről, aki a legjobb vígjátékszínésznő díján kívül a…
Fel vannak háborodva azon, hogy már második éve csupa fehér bőrű színész szerepel a jelöltek között. Spike Lee életműdíját sem veszi át. Matt Damon, Leonardo DiCaprio, Cate Blanchett, Jennifer Lawrence, Tom Hardy, Rooney Mara, Rachel McAdams, Kate Winslet. Mind kiváló színészek, mind az idei Oscar-díj várományosai és mind fehér bőrűek. Ahogy 2015-ben, idén is csupa fehér bőrű színészt jelöltek…
Kényeztesd a kedvesed egy elegáns, romantikus ebéddel vagy vacsorával a Fire Churrascaria Steakhouse-ban. Valentin nap hétvégéjén, 2016. február 13-án és 14-én, amouse bouche-t, ízletes előételt, levest, faszénen sült, kardokon szervírozott több mint 10 féle különleges húst, desszertet és egy pohár processot tartalmazó ötfogásos menüvel várunk. Foglalási időpontok: Szombat: 12 – 15 óra, 17 –…
Már végigvettük, mire kell figyelni a táplálkozás és az edzés terén, ha fogyni szeretnénk – a tudomány szerint, legalábbis. Most arra keressük a választ, milyen szellemi hozzáállás segít elérni a célunkat. [cikk=45356] 1. Moss fogat vacsora után. Jó alaposan. Így kisebb a valószínűsége, hogy az esti sorozatnézés közben mintegy észrevétlenül bepuszilj egy zacskó csipszet. 2. Tűzz ki reális…
Olvastad már a Hajnali lázt, Gárdos Péter regényét? Ha igen, akkor is találsz neked való olvasmányt összeállításunkban: kettő is külföldön élő magyarokról szól köztük. Arab tudományok és találmányok nagy könyve Mohamed 570-ben született Mekkában és 40 éves volt, amikor meghirdette az iszlám vallást. A Koránt csak halála után jegyezték le, de a 8. században a vallási tanok mellett még…
A színésznő egy gasztronómiai magazinnak adott interjújában többek közt azt is elmeséli, hogyan ... a reggeli étrendjéből. – Háromfélét szoktam reggelizni – magyarázza Jennifer Aniston a Bon appetit gasztronómiai magazinnak adott interjújában. – Az egyik lehetőség egy smoothie: banán, cseresznye, valami fehérjepor, mandula, kakaópor, valami fura antioxidáns, aminek nem emlékszem a nevére és az…
Sia ausztrál énekesnő világhírű videójában egy 12 éves balettművész táncol – amit, úgy tűnik, egy óvodás is utána tud csinálni Egy 4 éves kislány majdnem kifogástalanul, de mindenképp egy rajongó lelkesedésével táncolja el a Chandelier című Sia-dal koreográfiáját, méghozzá kortárs balett-táncos partnere, az apukája társaságában otthon, a nappalijukban. Nézzétek meg a videót: A Chandelier 2014…
Rajongunk a romantikus gesztusokért, de ez a videó talán már a mi gyomrunknak is sok! (Na jó, nem.) Egy londoni fiatalember tisztában volt vele, hogy a barátnője fanatikus rajongója a Jóbarátoknak. Ezért amikor a 25 éves Mitesh úgy döntött, megkéri a 23 éves Anisha kezét, felépített egy olyan díszletet, amilyen a híres tévésorozat főcímjelenetében van: kényelmes kanapé az udvarban, körülötte…
Már mindent ezerszer lejátszottál fejben. Működőképes, kész terved van. Egy lépés választ el, hogy elkezdd megvalósítani az álmaidat. Most kéne meglépni. Majdnem elindulsz, de valami visszatart. Mégis mi lehet az? Amikor végleg eldöntöttem, hogy elindítom a saját vállalkozásomat és teljesen felszámoltam az előző munkahelyemet, őrületes lendülettel vetettem bele magam az új feladatokba. A…
A boldogság nem a ruhamérettől függ. Mindenkinek, még a legtökéletesebb arcú, legkidolgozottabb testű ismerősünknek is vannak problémái a testével. Biztos neked is van olyan barátnőd, aki csodálatos alakja ellenére sosem jár strandra, mert nem mer fürdőruhában mutatkozni mások előtt. Szóval tényleg mindenkinek szólnak ezek az idézetek. Az önelfogadás nem a ruhamérettől vagy a testalkattól függ,…
A januári hidegben jólesik a pro kényeztetés: lepjük meg magunkat egy pompás testkezeléssel – és máris szebb színben látjuk a világot! Ilyenkor, télen van a legnagyobb szükségünk masszázsra, aromaterápiás kúrákra és más kezelésekre. Összeállításunkban megtalálod a szerintünk legmenőbbeket, amelyekben biztosan nem fogsz csalódni! :) A LEGJOBB FESZÜLTSÉGOLDÓ Omorovicza ásványi köves masszázs…
Jó általános állapotban elhagyhatta az Országos Onkológiai Intézetet (OOI) az a férfi, akin először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon.
3 menü x 3 fogás = 9 recept. Ki ne lenne oda a klasszikus, magyaros vasárnapi ebédekért? Most három ilyen menüsort állítottunk össze, válogathattok, csereberélhettek kedvetekk szerint! 1. hétvégi ebédmenü LEVES: Paradicsomleves kukoricalepénnyel FŐÉTEL: Kókuszos csirkemellcsíkok DESSZERT: Szilvás pite 2. hétvégi ebédmenü LEVES: Halkrémleves FŐÉTEL: Sertéskaraj almával és gyömbérrel…
...amiről természetesen saját maga dicsekedett el egy videó formájában az Instagramon. [cikk=43445] Nézzétek, milyen menő videót tett ki magáról az Instagramra David és Victoria Beckham legidősebb gyermeke, Brooklyn: Heal flip A video posted by Brooklyn Beckham (@brooklynbeckham) on Jan 17, 2016 at 4:49am PST A 16 éves Brooklyn már több magazinban szerepelt modellként, de apukája…
Aki egyszer is elvált, annak az időszámítása válás előtti és a válás utáni évekre szakad. Jó válás nem létezik, ám a felek sok felesleges sérülést elkerülhetnek, ha felkészülten, az indulatokat félretéve vágnak bele a procedúrába. „A legtöbb válóper csendesen zajlik, de sajnos ellenpélda is bőven akad: sosem felejtem el, amikor egy sértett férj úgy akarta bizonyítani felesége alkalmatlanságát a…
A napokban kavarta fel az internetet be a korábbi tinisztár, Jake T. Austin a bejelentéssel, hogy a lány, akivel éppen jár, évek óta megszállott rajongója. Jake esete egyáltalán nem egyedi; számos híresség létezik, aki a rajongójával él boldog házasságban. Óriási szenzációt keltett az interneten Jake T. Austin, a Mickey Mouse Club volt gyereksztárja bejelentése, miszerint újabban évek óta hűséges…
Ebben a videóban Elizabeth Banks, Bellamy Young, Dascha Polanco és mások küzdenek a nők reprodukciós jogaiért. „Mindig anya akartam lenni.” „Azt mondták a férjemnek és nekem, hogy az ultrahang anomáliákat mutat.” „És akkor kiderült, hogy a fogamzásgátlási módszerem csődött mondott.” „Epilepsziás vagyok, és egy meg nem tervezett terhesség a munkámat és az egészségemet is veszélybe sodorta…
A háttérben itt-ott felbukkannak a terrortámadás emlékhelyszínei. Párizs mindig a szerelem városa marad! Nagyszerű, látványos videóval rótta le tiszteletét Párizs iránt egy francia team Redha Medjellekh koreográfus vezetésével. A kisfilm, amelyen táncosok csókolóznak a francia főváros utcáin, határozottan kiáll amellett, hogy a 2015-ös terrortámadások és az állandó fenyegetettség, készültség…
"Na és, hogy veszed fel a nevét az esküvő után?" - Szegezik nekem sokszor a kérdést, miközben a kíváncsiság szinte fizikai alakot ölt. "Van már nevem köszi, de jó, hogy kérdezed...!" - Válaszolom, majd végignézem a leplezni próbált csalódottságot. Itt az ideje választ adni a miértre. Szinte biztos vagyok benne, hogy nincs olyan házasságot tervező, vagy annak halvány gondolatával is kacérkodó nő…
Az amerikai Dorian egy ritka rákbetegségben szenved, és most az egész világon mindenki a #Dstrong hashtaggel tiszteleg neki Világhírű akart lenni a haldokló kisfiú, és az internet teljesítette a kívánságát. A 8 éves amerikai Dorian Murray rabdomioszarkómában, egy ritka rákbetegségben szenved 4 éves kora óta, és az orvosai nemrég úgy döntöttek, nem kezelik tovább, hanem hazaengedik. Dorian csak…
...és három "apróság", amit viszont csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem! Szeretem azt gondolni magamról, hogy az az embertípus vagyok, akivel könnyű kijönni, és aki lazán kijön bárkivel. A legelképesztőbb és – mások szerint – legelviselhetetlenebb lakótársakkal tudtam együtt élni hosszasan, békében, és türelemmel viselem a barátaim hülyeségeit, még azokat is, amiket sokan megbocsáthatatlannak…
Divatba jött a halál-lájk. Néhány éve még elképzelhetetlennek – vagy legalábbis tahóságnak – számított, hogy egy gyászhír alatt megnyomjuk a „Tetszik” gombot. Mádl Ferenc 2011-es jobblétre szenderülésekor hetedhét országra szóló csetepaté lett belőle, hogy nem jelenhetne-e meg a Facebook posztok alatt is inkább a mérsékelt népszerűségnek örvendő „Ajánlom” felirat. A fejlesztői felületen ugyanis…
Így (ne) pasizz be manapság: sokat látott, hallott és tapasztalt barátnőnk elképesztő fiúzós kalandjairól mesél. 6. rész. Zsuzsával nagyon szeretjük a Sziget-hetet, ami tulajdonképpen a gyors kalandok vadászidénye, akár kihasználjuk ezt, akár nem. Volt már olyan, hogy hazacipeltünk valami szép angol-ír-spanyol-francia fiút, meg olyan is, hogy csak udvaroltattunk magunknak, vagy hogy ártatlanul…
Valószínűleg több ártalmas bacit hordoznak a cipők, mint gondolnád. 421 000 különböző baktérium tenyészik egy átlagos cipőn, állítja egy kutatás, amelyet az Arizonai Egyetemen végeztek. A tanulmány szerint – amely még 2008-ban készült – a cipők 96 százalékán székletmaradványok is vannak! „Annyi mindenen sétálunk egész nap: madárpiszkon, kutyaürüléken és -vizeleten, nyilvános vécék nem mindig…
Egy idő után az ifjú pár is beszállt a tradicionális új-zélandi táncjelenetbe. Egetrengető jelenet játszódott le Aaliya és Benjamin Armstrong lagzijában. Az ifjú pár tiszteletére a násznép tradicionális maori harci táncot, hakát mutatott be – amihez fokozatosan csatlakoztak a koszorúslányok, a személyzet, majd a vőlegény is, végül magából a meghatottságtól zokogó menyasszonyból is előjött a maori…
A férfi tehetsége felesége szeme láttára bontakozott ki. Károly és Olga unokatestvérek voltak amúgy. A 22 éves Freund Károly okleveles mezőgazdász 1884-ben kezdett gazdálkodni családja bánáti birtokán, Gavosdián. A német hivatalnokcsalád fia korábban a jómódú és művelt polgári ifjak életét élte, sportolt, festegetett, műkedvelő előadásokon lépett fel, de komolyabb ambíciói egyik területen sem…
Egymillió látogatót várnak a vasárnap kezdődött és február 9-ig tartó karneváli programsorozatra Velence városába, ahol megerősítették a biztonsági készültséget, bár az arcokat eltakaró maszkok viselését nem tiltották meg.
Ha az Oroszlán jegyűek nem kapják végre össze magukat és állnak ki magukért... hát... annak rossz vége lesz! KOS (Március 21. – április 20.) Előrelátó voltál, jól gazdálkodtál a kereseteddel, így most maximálisan ki tudod használni a felmerülő lehetőséget. Váratlanul igen kedvező áron juthatsz hozzá valamihez, ami a jövőben igencsak nagy profittal kecsegtet, vagy valami olyanhoz, amivel…
A nagymama meghallotta a kedvenc számát és... Még hogy az idősebb korosztály nem érti a mai (na jó, 90-es évekbeli) popzenét! Ennek a nagymamának például az Ice Ice Baby az egyik kedvenc száma Vanilla Ice-tól, és amikor meghallja a rádióban, alaposan megmutatja a családnak, hogyan kell rázni, miközben mellesleg a vacsora is elkészül. Az egyik legszórakoztatóbb szereplő a család uszkárja, aki…
Mert néha kell a #girlpower és szeretjük az inspiráló, felemelő vagy a megnevettető sztorikat! 1. Carol (hazai bemutató: február 11.) Miért várjuk? Mert Cate Blanchett még soha nem okozott nekünk csalódást: jól választ filmet, szerepet és rá mindig számíthatunk, ha belevaló női karakterre vágyunk. 2. Brooklyn (hazai bemutató: február 4.) Miért várjuk? Nem, nem (csak) a fantasztikus…
A korábban nyolc filmen át Harry Pottert alakító színész új filmjében hullát játszik, aki, miután kiderült, hogy mégsem teljesen hulla, bélgáz segítségével menti meg egy öngyilkosjelölt életét. Hosszú sorokban vonultak ki a nézők a Swiss Army Man vetítéséről pénteken a független filmeket felvonultató Sundance Filmfesztiválon, adta hírül a variety.com. A vaskos témájú abszurd filmdrámában…
Dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász főorvos válaszol olvasónk kérdésére. Sorozatunkban szakértőink adnak választ az olvasók kérdéseire – most dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász, a Rózsakert Medical Center főorvosa válaszol: Hallottam a méhnyakrákszűrés egy új változatáról, ami során HPV tesztet is végeznek. 30 éves vagyok, nem tudom pontosan, hogy a HPV tesztet is érdemes-e elvégeztetnem,…
Állati jó dolog otthonról dolgozni! Nem kell sorban állnod a fénymásolónál és senki sem ugat bele a munkádba. Vagy mégis? Tippek, hogy miként dolgozz egészségesen, ha egy kutya a munkatársad. Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy időnként, vagy akár állandó jelleggel otthonod kényelméből végezheted a munkád, nagy az esély rá, hogy neked legyen a leghűségesebb munkatársad, a kutyád…
Ha rossz az idő, ha nyomott a hangulatod, mi más dobna fel a legjobban, mint a színek pompája? A pasztellszínű Rippl-Rónai képektől a boldog békeidők plakátjainak hangulatáig válogathatsz összeállításunkból. Balázs Imre Barna: Flux Transfer A látványt a fény teremti meg, a fény határozza meg azt a hangulatot, amelyet a világ vizuális lenyomata kelt a szemlélőben. Hogyan elevenednek meg az…
Persze nem kell mind a 20-at egyszerre bevezetned; elég egyet-egyet kipróbálnod mondjuk egy hétig. Figyeld meg, hogy mitől indul vidámabban, inspirálóbban, stresszmentesebben a reggeled! 1. Állítsd be az ébresztőt 10–20 perccel korábbra, mint amikor fel szeretnél kelni. Így előre betervezted a szunyókálás időtartamát, adtál időt magadnak egy kis átmenetre alvás és ébrenlét között. 2. Kelj…
Nem mehettek síelni a megfelelő arckrém nélkül: a hideg és a szél nagyon kiszárítja a bőrt, egy átlagos hidratáló nem bír el az extrém körülményekkel! Az alábbi arcápolók nem csak azért váltak kedvenceinkké, mert gazdag textúrájuknak köszönhetően remekül védik és hidratálják a bőrt, hanem mert gyengéd összetevőiknek köszönhetően a gyerekek arcára is bátran felkenhetők. Ha síelni, szánkózni…
A 80 éves Woody életében először vág bele egy tévésorozatba, és elmondása szerint már bánja, hogy igent mondott rá. Miley Cyrus is játszik majd az új, hatrészes tévésorozatban, amelyet Woody Allen rendez – jelentették be hétfőn. A sokszoros Oscar-díjas filmkészítő egy évvel ezelőtt írt alá az Amazon.com online filmcsatornájának, és a tévésorozat, amelyet rendez, csak itt fog megjelenni. A…
„Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy"? „Mondj le egyszer és mindenkorra a csokiról"? Akkor most melyik a követendő igazság? Valószínűleg mindkettő. [cikk=45848]