2016. február 1. hétfő

febr. 1
0:06
Fókuszban a JANPA projekt - Keressük a gyermekkori elhízás megelőzését célzó jó gyakorlatokat (WebBeteg)
A gyermekkori elhízás megfékezésének lehetőségeiről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetben tanácskoznak az Európai uniós országok szakemberei. A Táplálkozással és fizikai aktivitással foglalkozó együttes fellépés uniós projekt OGYÉI által vezetett nemzetközi munkacsoportja 2016. január 29-én, Budapesten ülésezik.
febr. 1
7:48
Mire ugranak a kamaszok? (Infostart)
Fontos, hogy a gyerekek az életkoruknak megfelelő mozgásformát űzzék - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára. Darabosné Tim Irma arra figyelmeztetett, ha egy kamasz a testépítést választja, figyelni kell arra, hogy a testsúlyánál nagyobb súlyt ne emeljen.
febr. 1
9:18
Igazságtalan, de tény: a férfiak bőre később öregszik (Infostart)
A férfiak napi bőrápolási rutinja általában lényegesen egyszerűbb és rövidebb, mint a nőké. A problémás bőrrel járó gondok azonban őket sem kerülik el, és a borotválkozás kapcsán is jelentkezhetnek kellemetlen tüneteik - mondta Peterman Krisztina gyógykozmetikus.
febr. 1
14:48
A tüdődaganatok szövettani típusai (WebBeteg)
A világszerte legtöbb áldozatot követelő daganattípus a tüdődaganat. A tüdőt érintő rákos megbetegedés tüneteket már csak előrehaladott stádiumban okoz, ezért kiemelten fontos a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Milyen típusai lehetnek a tüdődaganatnak?
febr. 1
16:54
Reggelizzünk a belvárosban, egészségesen! (WebBeteg)
A nap egyik legfontosabb része a reggeli, és szerencsére egyre több olyan hely van, ahol a péksütemények, szendvicsek nemcsak finomak, hanem egészségesek is!
febr. 1
16:56
Az igazi kulináris élmény: Egy jó bor és egy finom étel (WebBeteg)
Magyarországon a rendszerváltás után szerencsére a mennyiségi borfogyasztás minőségivé alakult át, nemcsak a szakemberek értékelik a minőségi magyar borokat, hanem a fogyasztók is.
febr. 1
16:58
Hová vezethet az egyoldalú táplálkozás? (WebBeteg)
A hosszú, egészséges élethez oda kell figyelnünk a táplálkozásunkra is.
febr. 1
17:00
A szűrővizsgálatok fontosságáról nem lehet eleget beszélni! (WebBeteg)
Magyarországon még mindig kevesen járnak szűrővizsgálatokra, pedig jó néhány betegség, például a vastagbélrák és a tüdőrák, amik vezető halálokok az országban, megelőzhetőek, csökkenthetőek lehetnének a rizikócsoportok rendszeres szűrésével.
febr. 1
19:00
Horkolás miatt is kialakulhat hörghurut? (WebBeteg)
Krónikus bronchitisz esetén érdemes alvásvizsgálatot végeztetni - erre hívják fel a figyelmet dél-koreai kutatók. Vizsgálatuk szerint ugyanis a rendszeres horkolás és a tartós hörghurut gyakran együtt jelentkezik és kialakulhat alvás közbeni légzéskimaradás is.

2016. február 2. kedd

febr. 2
6:33
Bővült az új pszichoaktív anyagok jegyzéke (WebBeteg)
Két vegyülettel, a TH-PVP és a Mexedrone nevű anyaggal bővült az úgynevezett új pszichoaktív szerek jegyzéke - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
febr. 2
7:12
Borotválós asszonyfarsangot tartanak Parádsasváron szombaton (Infostart)
Szombaton ismét megrendezik a "borotválós asszonyfarsangi" felvonulást a Heves megyei Parádsasváron - tájékoztatta az Együtt Parádsasvárért Egyesület az MTI-t.
febr. 2
8:12
ÁNTSZ: nagy a baj a kórházakban (Metropol)
Csak minden ötödik intenzív és sürgősségi osztálynak vannak meg a kellő eszközei a biztonságos ellátáshoz.
febr. 2
10:45
Globális egészségügyi vészhelyzet a Zika-vírus miatt (WebBeteg)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által hétfő este a zika vírus miatt kihirdetett globális egészségügyi vészhelyzet elsősorban összehangolt nemzetközi intézkedéssorozatot jelent a vírus terjedésének mérséklésére - olvasható az MTI-n.
febr. 2
12:51
A tiszafából készült tea életveszélyes, mérgezést okozhat! (WebBeteg)
A tiszafából, illetve annak gyümölcséből készült teafőzet fogyasztása veszélyes, mely esetenként végzetes kimenetelű is lehet - reagált egy az interneten megjelent, a köhögés csillapítására ajánlott főzet receptjével kapcsolatban az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
febr. 2
13:54
Kaposvár támogatja a gyermekek bárányhimlő elleni oltását (WebBeteg)
Támogatja a négy év alatti gyermekek bárányhimlő elleni védőoltását márciustól Kaposvár: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők ingyen, mások hatezer forintért juthatnak hozzá a vakcinához - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t hétfőn.
febr. 2
16:00
A legfontosabb kérdések a Zika-vírusról (WebBeteg)
Egyre nagyobb aggodalom övezi már Európában is a Zika-vírus terjedését, amely leginkább terhes nőkre jelent veszélyt. Az Egészségügyi Világszervezet február 1-jén tartott tanácskozása után globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a Zika miatt. Mit kell tudni a vírusról? Magyarországon is tartanunk kell a fertőzéstől?
febr. 2
21:15
5 fontos tudnivaló a pajzsmirigy-alulműködésről (WebBeteg)
A pajzsmirigy a nyak alsó részén elhelyezkedő, pillangó alakú szerv. Hormonjai számos alapvető életfunkcióhoz nélkülözhetetlenek, az agy, a test, az izmok és egyéb szervek normál működéséhez is szükségesek. Alulműködés esetén a pajzsmirigy nem termel elegendő hormont ahhoz, hogy a feladatát megfelelően el tudja látni, ezért megjelennek a hiányállapot tünetei.

2016. február 3. szerda

febr. 3
0:24
Dr. Sipka Balázs, a rezidensek új elnöke: Ki kell állni a jogainkért! (WebBeteg)
A Magyar Rezidens Szövetség teljes mellszélességgel támogatja a hálapénzellenes küzdelmet, maga az elnöke is csatlakozott az aláírókhoz. Azt mondja, megalkudni nem szabad, előre kell menni, de konstruktívan. Dr. Sipka Balázzsal, a szövetség új elnökével beszélgettünk.
febr. 3
12:51
Új rehabilitációs program rákbetegekeknek (Infostart)
Új állapotjavító, rehabilitációs programot indított 2016 első negyedévére a Rákbetegek Országos Szervezete (ROSZ), amely a betegségük aktív szakaszában lévő daganatos betegeknek segít a tünetmentesség elérésében - közölte a szervezet.
febr. 3
13:00
8 gyakorlat derékfájás ellen a mindennapokra (WebBeteg)
A XXI. századra oly jellemző mozgásszegény életmód, az ülőmunka, az állandósult görnyedt testtartás (SMS-ezés, tabletezés) és az izmokat görcsösen összehúzó folytonos stressz hatására mindössze néhány évtized alatt sikerült elérnünk, hogy 10 emberből 9 szenved gerincproblémáktól. Miután a túlterhelés jellemzően leginkább a nyaki, illetve az ágyéki területet érinti, általában a panaszok is itt…
febr. 3
14:03
Hazánkat is elérte az influenzajárvány (WebBeteg)
Megkezdődött az influenza járványos terjedése Magyarországon 2016. negyedik hetében - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ szerdai tájékoztatójában. Még mindig nem késő védőoltást kérni, de akkor se essen kétségbe, ha elkapta a vírust.
febr. 3
14:57
Minden negyedik ember rákban hal meg az EU-ban (Infostart)
Az összes halálozás 26 százalékának rákos megbetegedés volt az oka 2013-ban az Európai Unióban, közel 1,3 millió ember halt meg rákban ebben az évben - derül ki az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb adataiból.
febr. 3
15:06
Hétvégi kalandtáborokat szerveznek beteg gyerekeknek Zalában (WebBeteg)
Krónikus beteg és gyógyulófélben lévő gyerekeknek szerveznek hétvégi kalandtáborokat Zalaszabarban, ahol elsőként a zalaegerszegi és a nagykanizsai kórház betegei vehetnek részt a gyógyulásukat segítő, országosan egyedülálló programban.
febr. 3
15:08
Zikaláz - A KKM a járvány veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába készülőket (WebBeteg)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Zika-vírus veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába utazó magyar állampolgárokat.
febr. 3
15:33
Korábbi győztesekkel tréningeznek a Bocuse d'Or magyar döntősei (Infostart)
A Bocuse d'Or 2014-es európai döntőjének svéd győztese tartott tréninget a verseny magyar, illetve a májusban, a szintén Budapesten tartott európai döntőjére készülő magyar séfeknek. A felkészítésről Hamvas Zoltánt, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke beszélt az InfoRádióban.
febr. 3
15:51
Új rehabilitációs program rákbetegeknek (Infostart)
Új állapotjavító, rehabilitációs programot indított 2016 első negyedévére a Rákbetegek Országos Szervezete (ROSZ), amely a betegségük aktív szakaszában lévő daganatos betegeknek segít a tünetmentesség elérésében - közölte a szervezet.
febr. 3
22:27
Az UNICEF a Zika-vírus megállításán dolgozik (WebBeteg)
Az UNICEF 9 millió dolláros segélykérést kezdeményez, hogy programjával a vírus terjedését megakadályozza és csillapítsa annak csecsemőkre és azok családjaira gyakorolt hatását a régióban.
febr. 3
23:30
Zikaláz - ÁNTSZ: Magyarországon nem várható széles körű járvány (WebBeteg)
Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű Zika-láz-járvány legyen - mondta Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

2016. február 4. csütörtök

febr. 4
0:33
Módosított határidő az Év orvosa és az Astellas Gyermekrajz Pályázaton (WebBeteg)
Az eredetileg meghirdetettnél egy héttel tovább, azaz 2016. február 21-ig fogadják az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat szervezői azokat a pozitív betegtörténeteket, amelyekkel a páciensek a kivételes emberségről és elhivatottságról tanúságot tevő orvosaikat - egy-egy 2015-ös eset bemutatásával – az Astellas-közönségdíjra jelölik.
febr. 4
3:42
Zika-vírus: WHO nyilatkozat (WebBeteg)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilatkozata a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (NER 2005) alapján létrehozott Vészhelyzeti Bizottság Zika-vírusról és az ezzel kapcsolatban észlelt neurológiai és születési rendellenességek növekedéséről tartott első üléséről.
febr. 4
8:57
Új rehabilitációs programot indított a Rákbetegek Országos Szervezete (WebBeteg)
Új állapotjavító, rehabilitációs programot indított 2016 első negyedévére a Rákbetegek Országos Szervezete (ROSZ), amely a betegségük aktív szakaszában lévő daganatos betegeknek segít a tünetmentesség elérésében - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
febr. 4
14:12
Ráktünetek, melyeket egy férfi sem hagyhat figyelmen kívül! (WebBeteg)
A rákot minél korábban veszik észre, annál nagyobb az esély, hogy sikeresen kezelhető. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy ismerje a saját testét és forduljon orvoshoz, ha bármilyen gyanús elváltozást tapasztal. Cikkünkből megtudhatja, hogy férfiként milyen tüneteket nem szabad figyelmen kívül hagynia.
febr. 4
15:12
Lázár János Pamela Andersonnal találkozhat a bécsi operabálon (Infostart)
Alain Delon francia színész egészségi okokból lemondta részvételét a csütörtöki bécsi Operabálon, helyette Pamela Anderson lesz a vendég.
febr. 4
15:15
Tudnivalók az allergiás tünetek vizsgálatáról (WebBeteg)
Ha az elmúlt időszakban tüsszögött, folyt vagy bedugult az orra, esetleg szűnni nem akaró kiütések, viszketés kínozza vagy rendszeres hasi fájdalmaktól, puffadástól szenved, itt az ideje kivizsgáltatnia, mi okozza a panaszait. Ha tünetei alapján felmerül az allergia gyanúja, kezelőorvosa a szükséges vizsgálat elvégzését fogja javasolni. Az allergia vizsgálatra szükség van a diagnózis…
febr. 4
16:06
Havas tavaszt kap Magyarország hétvégére (Infostart)
Február első hétvégéjén változékony időjárásra, napsütésre, de esőre, néhol akár hóra is számítani lehet. Emellett többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik a szél, de napközben így is többfelé 10 Celsius-fok feletti maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
febr. 4
18:24
Továbbra is minden negyedik ember rákban hal meg az Európai Unióban (WebBeteg)
Az összes halálozás 26 százalékának rákos megbetegedés volt az oka 2013-ban az Európai Unióban, közel 1,3 millió ember halt meg rákban ebben az évben - derül ki az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb adataiból.
febr. 4
18:48
Tarlós István kedvenc futóversenye Budapesten (Infostart)
Futóversenyt rendeznek a kőbányai föld alatti labirintusban. Február 27-én, szombaton minden korosztályt várnak az egyedülálló hazai föld alatti élményfutásra.
febr. 4
21:33
Amikor a viszketés egy figyelmeztető jel (WebBeteg)
Szinte mindenki tapasztalta már legalább egyszer az orvosok által pruritus néven emlegetett idegesítő, elhúzódó viszketést. Noha legtöbbször ártalmatlan és viszonylag rövid időn belül magától elmúlik (pl. szúnyogcsípés), akár egy háttérben meghúzódó, súlyos betegség jele is lehet. Nem mindig bőrbetegség áll a viszketés hátterében! Cikkünkből megtudhatja, milyen más betegségekre utalhat még a…
febr. 4
22:36
Új terápiás lehetőségek rosszindulatú daganatok személyre szabott terápiájában (WebBeteg)
Az MTA és a Semmelweis Egyetem Bödör Csaba vezette Lendület Molekuláris Onkohematológiai Kutatócsoportjának részvételével új mutációs és lehetséges terápiás célpontot azonosítottak follikuláris limfómában a londoni Barts Cancer Institute kutatói. Eredményeiket a Nature Geneticsben közölték.

2016. február 5. péntek

febr. 5
0:42
A mobiltelefonok sugárzása károsíthatja a férfiak nemzőképességét (WebBeteg)
A mobiltelefonok sugárzása károsíthatja a férfiak nemzőképességét. Aki naponta egy óránál többet beszél a készüléken, annál kétszeresére nőhet a spermaszám terméketlenséggel fenyegető csökkenésének a kockázata - állapították meg izraeli kutatók.
febr. 5
3:51
Miért éppen a cikória? (WebBeteg)
A sokféleképpen hasznosítható növény ma reneszánszát éli, s nem hiányozhat az egészségesen táplálkozók asztaláról.
febr. 5
6:12
Sérülékenyebbek a mai házasságok (Infostart)
A napjainkban jellemző, érzelmi alapon kötött házasságok sérülékenyebbek, mint a régebbi, érdek alapú házasságok - nyilatkozta az InfoRádiónak a Házasság hete alkalmából Barát Katalin pszichiáter. A családterapeuta ennek ellenére úgy véli, a biztonság és a jó életminőség miatt mégis van jövője a tartós kapcsolatoknak.
febr. 5
7:00
Magyar Rákellenes Liga: a tüdő- és emlőrák vezeti a daganatos betegségek halálozási listáját (WebBeteg)
A Magyar Rákellenes Liga szerint Magyarországon a legtöbben tüdő- és emlőrákban halnak meg, ezeket a vastag- és végbélrák követi.
febr. 5
7:36
Szemüveget osztanak (Metropol)
Harminc faluban, ezer nélkülöző kisgyerek számára kívánja kiterjeszteni ingyenes gyógyszerakcióját a Gyermekétkeztetési Alapítvány.
febr. 5
8:21
Akár Zaha Hadid is tervezhet Budapestre (Metropol)
Megvan, kik nyújthatnak be tervet az új Néprajzi Múzeum épületére.
febr. 5
12:15
Florida egyes megyéiben egészségügyi szükségállapotot hirdettek a Zika-vírus miatt (WebBeteg)
Florida kormányzója szerdán rendkívüli állapotot hirdetett a déli szövetségi állam négy megyéjében, ahol felbukkant a Zika-vírus.
febr. 5
12:17
Zika-láz - Várandós nőnél mutatták ki a fertőzést Spanyolországban, ő lehet az első európai eset (WebBeteg)
Spanyolországban kimutatták a Zika-vírust egy állapotos nő szervezetében, aki nemrég Kolumbiában járt - közölte a madridi egészségügyi minisztérium csütörtökön. Ő lehet az első várandós, akinél igazolták a fertőzést Európában.
febr. 5
14:21
A kisfejűség (mikrokefália) okai, tünetei és kezelése (WebBeteg)
A mikrokefália egy olyan ritka neurológiai állapot, melyben a csecsemő feje lényegesen kisebb, mint a vele azonos korú és nemű gyerekeké. A születésnél kimutatható kisfejűség általában a méhen belüli abnormális agyfejlődés eredménye, de előfordul, hogy születés után nem növekszik az agy olyan mértékben, ahogy kellene.
febr. 5
15:24
Már hazánkban is elérhető az új HPV vakcina, amely hatékonyabb az elődjénél (WebBeteg)
A méhnyakrák évente körülbelül félmillió nő halálát okozza világszerte, Magyarországon minden évben mintegy 1200 új megbetegedést regisztrálnak annak ellenére, hogy az összes többi daganattípussal ellentétben védőoltással lehet védekezni ellene. Már hazánkban is hozzá lehet jutni az új típusú vakcinához, ami lényegesen jobb védelmet biztosít a HPV ellen.
febr. 5
16:03
Mi a terve szombatra? Ilyen lesz az időjárás! (Infostart)
Szombaton általában napos időre számíthatunk, de helyenként - főként északkeleten, keleten - csak lassan oszlik fel a köd és az alacsonyszintű rétegfelhőzet. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a felhős tájakon fordulhat elő hószállingózás.

Keresés