Legszívesebben megenném reggelire korunk egyik legmenőbb előadóját. 1. Mert amikor másodszor hallottam meg egy órán belül a plázában a Thinking Out Loud-ot, akkor elkezdtem figyelni, hogy kié ez a furcsán érdes énekhang. 2. Mert úgy lett belőle a világ egyik legismertebb énekes-előadója, hogy ahol csak bírt, fellépett; 2009-ben például több, mint 300 koncertje volt, nagyrészt Londonban. …
Most ne legyél tétlen, hisz a bolygók állása most kedvez csak igazán. Mind a szerelemben, mind a magánéletben, mind pedig a munkában is kimagasló eredményeket érhetsz el.
Egy 19 éves lány Mackenzie Pearson írása – Why Girls Love The Dad Bod – futótűzként terjed az interneten. Ebben a lány kifejti, hogy milyenek az aputestűek, miért vonzóbbak, és miért szeretik jobban a nők őket az ő korában.
Néha muszáj a gyereknek is alkalmazkodnia: szombaton eljött velem a Joy Napokra. És vajon a plázák alkalmazkodtak hozzánk? Nem vagyok egy plázagirl, de a Joy Napok évente kétszer kihagyhatatlan programot jelentenek számomra. És így a fiamnak is. Ősszel éppen csak elhasználtuk az első kuponunkat, és már rohantunk is az ügyeletre (nem, nem a Joy Napokon sérült meg, az egybeesés véletlen) – aztán a…
Száraz Dénes, aki amatőr futóként rendszeresen versenyez, most a „Mosolyos” gyerekekkel futja körbe a Balatont. A színészről sokan tudják, hogy szeret futni, sok hosszútávú versenyen indult, például az Ironmanen is. Hamarosan az Ultrabalatonon is rajthoz áll egy jó célért, váltóban. Insta-fotók a 2014-es Ultrabalatonról... kattints! Dénes elmondta, hogy számára mindig fontos volt a sport,…
Soha nem voltam elég jó az anyámnak – ez a címe a májusi Éva magazinban megjelent írásnak, amelynek kapcsán ez a levél jött a postafiókunba. A levélíró engedélyével közlünk belőle egy részletet. Ismertek hasonló esetet? Nem szeretem a nagy szavakat. Éppen ezért nem túlzás, ha azt írom, a májusi számotokban megjelent cikk (a Soha nem voltam elég jó az anyámnak című) megmentette az életemet. 36…
A gyorséttermi ételeken alapuló egyhangú táplálkozás megöli az elhízás, a szívbetegségek, a cukorbaj és a rák ellen óvó bélbaktériumokat - derült ki egy kutatásból, mely összefüggést fedezett fel a jótékony baktériumok, az étrend és az általános egészségi állapot között.
Öt év alatt kilencről húsz százalékra nőtt az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉTI) főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Van köztük gluténérzékenyeknek, diétázóknak és főzelékimádóknak való is. 1. Olivia Dupin: Egészségesen, gluténmentesen – Kézikönyv kezdőknek a gluténmentes diéta és életmód könnyed bevezetéséhez A szerző maga is gluténérzékeny, ezért jól tudja, hogy egy receptgyűjtemény kevés annak, akinek egy allergia miatt kell átalakítania táplálkozási szokásait. A könyv első része ezért egy hasznos…
Könnyű, habos, édes, krémes állagú – a csoki mousse egyszerűen ellenállhatatlan. Ezzel a recepttel egy szempillantás alatt elkészíthető: nincs hozzá ugyanis másra szükség, csak vízre és csokoládéra.
Ajánlunk 4 olyan játékot, ami a fantázia fejlesztésére lett kitalálva. Mostantól senki nem fog unatkozni! A közös mesekitalálásnál nincs menőbb elfoglaltság! Fejleszti a gyerekünk fantáziáját, kreativitását (a mienkről nem is beszélve), ráadásul órákra el lehet merülni a közös mesélésben – otthon vagy akár utazás közben, autóban ülve is. Most ajánlunk 4 játékot, amely vagy kifejezetten a közös…
A GEOMATECH projekt célja, hogy a közoktatásban részt vevő diákok megszeressék a matematikát és a természettudományos tárgyakat, azok tanulásához és tanításához több sikerélményt biztosítsanak... 2014 januárjában egyedülálló oktatásfejlesztési projekt indult útjára, amely a BKF Kommunikációs Alapítvány, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, valamint a GeoGebra Nonprofit Kft.…
Az orángután egy dél-karolinai szafariban él, és úgy döntött, gondjaiba veszi a kistigriseket. Ez az orángután hím, aki a dél-karolinai Myrtle Beach Safariban él, maga táplálja cumisüvegből a tigriskölyköket és minden nap játszik velük. Nézzétek meg a videót: Simán kihalhat az elefánt, a zebra, a teve és a gorilla – kattints! Az emberszabású megfigyelte, hogyan etetik a gondozók a…
Egy 21 éves skót egyetemista diplomamunkája ez a videójáték, amelynek segítségével átélhetjük a betegséget. (De vajon ezt akarjuk-e?) Belépsz a nappaliba, körülnézel, halványan ismerős... a tárgyak egy része elmosódott... A Forget-Me-Knot nevű videójátékban a játékos Alzheimer-kórban vagy demenciában szenvedő beteg. Legalábbis a jelenetek, szobák, tárgyak egy hosszútávú memória zavarától…
Dr. Balsai Tamás fogszakorvos néhány meglepő tényt oszt meg velünk a rágózás jótékony hatásáról. Van aki szereti, van aki ki nem állhatja, van aki csak azért rágja, mert jó, és olyan is akad aki tudatosan nyúl érte – bár még mindig ők vannak kisebbségben. Ez a rágó! Dr. Balsai Tamás fogszakorvos néhány meglepő tényt oszt meg velünk a rágózás jótékony hatásáról. Bár a rágó alapvetően élvezeti…
Egy házasság előtt álló nő őszinte vallomása. Bea – akinek a nevét most a kérésére megváltoztattuk – rengeteg sírós, nevetős, boldog, meghökkentő és tanulságos szerelmi, párkapcsolati sztorit lejegyzett már nekünk a magzin hasábjaira, ám most eljött az a pillanat, amikor ő szeretné kiönteni a szívét. Hamarosan ugyanis férjhez meg (gratulálunk!), de vannak félelmei. Ő mesélt, mi pedig leírtuk. Ti…
Egyszerűen nem volt szívem lerázni őket – írja Nényei Borbála az Éva egy korábbi lapszámában a telemarketing-hívásokról. Sokáig problémát jelentettek nekem ezek a kellemetlen telefonálók. Ezek a rámenős termékbemutatósok, egészségügyi állapotfelmérők, utazási szokásosok – egyszerűen nem volt szívem lerázni őket. Mindig inkább meghallgattam, válaszolgattam, megköszöntem. Véget nem érő, parttalan…
A fogyáshoz hosszú távra át kell állítanunk a táplálkozásunkat és rendszeresen sportolni kell – ezt azonban nem olyan egyszerű betartani, írja az osztrák gesund.at.
Ideális reggeli azoknak, akik csökkenteni szeretnék a napi szénhidrátadagjukat. Elkészítési idő: 30 perc Hozzávalók (2 főre): • 15 deka krumpli • 3 tojás • fél deci tejszín • 1 fokhagyma • 10 deka borsó • 5 deka feta sajt • 2,5 deka cheddar sajt • só • bors • olívaolaj 1. A krumplit főzd meg a héjában, majd hámozd meg és vágd vékony szeletekre. 2. 3 evőkanál olívaolajat…
Ha betérünk a kocsmába vagy egy pubba, akkor rendszerint iszunk egy-két korty alkoholt is. Érdekes dolog megfigyelni, hogy milyen pohárban mérik az adott helyen a különféle innivalókat, írja az osztrák gesund.at.
Minden szülő tudja, hogy a gyermeknek sok alvásra van szüksége ahhoz, hogy jól fejlődjön. Egy friss norvég tanulmány készítői most először állapították meg, hogy pontosan mennyi alvásra is van szüksége a kicsiknek ahhoz, hogy egészségesek legyenek, írja a Huffington Post.
Tökéletes megoldás magnéziumpótlásra a BWT vízszűrő kancsók használata: a szabadalmaztatott technológiával megszűrt, és magnéziummal dúsított víz napi adagja annyit jelent, mintha elfogyasztanánk 7 db almát. Fejfájás, alvászavarok, fáradékonyság, csökkent koncentrálóképesség. A háttérben legtöbbször a magnézium hiánya áll. Amelyet egyébként könnyebben pótolhatunk, mint gondolnánk: például…
Olyan alapozót szeretnék, ami nem túl drága, könnyű felvinni, nem izzadom le és minden hibát elfed. Túl sokat akarok? Mindig gondban voltam a bőrtökéletesítő kencékkel: az alapozóktól féltem, mert gyakran foltos lett a végeredmény, korrektorból sosem találtam a helyes árnyalatot, a púderről nem tudtam eldönteni, kell-e vagy sem. Aztán jöttek a BB krémek, és minden gondomat megszüntették – egy…
Csatlakozzatok az AVON mellrákellenes küzdelméhez, töltsetek el együtt egy kellemes napot a nőiesség jegyében és töltődjetek fel az AVON ingyenes családi programjain! Számodra ki a legfontosabb nő a világon? Az anyukád? A nagymamád? A lányod? A nővéred, vagy a húgod? Esetleg a legjobb barátnőd? Most itt az alkalom, hogy megmutasd nekik: törődsz velük, az egészségük fontos számodra! Nemzetközi…
A legnevesebb fellépők, legjobb számait gyűjtöttük egy csokorba. A 12. VeszprémFest ha lehet, még az eddigieknél is szerteágazóbb zenei élménnyel várja a látogatókat, ráadásul új, tematikus helyszíneket is kínálva. A Nagyszínpad július 15-én nyit este – egy reggelivel. A műsoron a Supertramp énekese, dalszerzője, Roger Hodgson, a „Breakfast in America” elnevezésű turnéelőadással, amely a…
Ezek a hírességek mindig vékonyak voltak. Most pedig csontsoványak. Van köztük, aki már-már egészségtelenül lefogyott. Képgaléria. Hollywood mindig kegyetlen volt a színészekkel szemben – és még inkább a színésznőkkel szemben. De azt a testtömegindexet, ami Julie Bowennek vagy Denise Richardsnak van, szerintünk egyetlen producer sem várhatja el. Kattints képgalériánkra és próbálj meg hinni a…
Claudia Müller a svájci Blick diplomás táplálkozási szakértője elárulja, mennyi kalória található kedvenc ételeinkben, és tippeket ad azoknak, akik egészségesebben szeretnének étkezni.
Már postázták a bankok a devizahiteleseknek az elszámolást. Lehet, hogy sokan nem örültek a levél tartalmának, számukra többféle hitelkiváltó megoldást is kínálnak a pénzintézetek.
Egy tavaly óta létező egyedi szolgáltatásnak köszönhetően az adóbevallás kellemes kedd esti elfoglaltsággá vált. Kedd este elbicikliztem a Kosztolányi Dezső térre, a táskámban az összes adózással kapcsolatos papírral. Beléptem a Tranzit kávézóba, amelynek sarkában Zsuzsa ült, aki egy laptop és egy nyomtató segítségével elkészítette az adóbevallásomat. Mindeközben a kanapén kényelmesen hátradőlve…
Vannak olyan férfiak, akiket jobb nagy ívben elkerülni: nem tudnak viselkedni, otromba megjegyzéseket tesznek, ápolatlanok, és így tovább, még folytathatnánk a listát. Összeállításunkból kiderül, melyik 10 típussal ne randizz sohasem!
A modellvilág ifjú titánjai az ügynökségek modellszállóin élnek, amelyeknek közük sincs a filmekben látottakhoz. Ha valaki lakott már lepukkant koleszban, az tudja, miről beszélek. Ahogyan azt is: mindegy, milyen a hely, ha jó a banda! Amikor a sofőr, akit borsos áron delegált az ügynökség, kitett Manhattanben a 34. utca és a Lexington sugárút sarkán, gyors egymásutánban négyszer is sokkot…
A jó nemi élet erősíti az önbizalmat, a párkapcsolatot, sőt javítja az egészséget is. De mi a teendő, ha (már) nem leljük örömünket benne? Az osztrák gesund.at. tippjei segítenek a nőknek – és a férfiaknak – abban, hogy mivel fokozható a szebbik nem gyönyöre a szexben
Európán belül Bulgáriában válnak legfiatalabb korban anyává a nők: átlagosan 25,7 éves korukban szülik első gyereküket az Eurostat 2013-ra vonatkozó adatai szerint.
Nem csak a nappalidat, hanem a kertedet is feldobhatod mutatós bútorokkal és dekorációs elemekkel. Ha pedig pikniket rendezel, arra az esetre van néhány frappáns, könnyen szállítható tippünk. Ez a cikk a Tchibo Magyarországgal együttműködve készült, amely most 3+1 akció keretében kínálja kerti bútorait és dekóelemeit. Részletek és katalógus ide kattintva. A kertbe vagy a parkba, a pikniked…
Nézd meg, mennyit változtak, Harrison Fordtól Natalie Portmanig. Most forgatják – és várhatóan 2015 decemberében mutatják be – a Star Wars VII. epizódját, Az ébredő erőt. Igen, ez jön időrendben A jedi visszatér után. 10 későn érő híresség... kattints! Az ébredő erő 30 évvel A jedi visszatér után játszódik. Azért ígérkezik különösen izginek, mert viszontláthatjuk benne Carrie Fishert Leia…
Bodzaszörp készítéshez a teljesen kinyílt, egészséges virágokat szedjük le. Vigyázzunk, mert a műanyag zacskóba tárolt virágok befüllednek és megbarnulnak. Forgalomtól távol szedjünk virágokat, mert a közutak melletti bokrok szennyezettek. Ha összegyűlt legalább egy kosárnyi virág, akkor el is kezdhetjük a bodzaszörp készítését!
Étkezési zavarok kisszótára. Részletes cikk a május 19-én megjelenő júniusi Éva magazinban! Miért eszünk túl sokat? Ennek a kérdésnek a hátterét boncolgatjuk a júniusi Éva magazinban (megjelenés május 19-én!). Most pedig összefoglaljuk a legismertebb étkezési zavarok definícióit. Ezek közül csak az anorexia nervosa, a bulímia nervosa és a binge eating disorder számít hivatalosan pszichiátriai…
A gyógyszerek lenyelése sokak számára nehézkes lehet… Nem kevesebb, mint tízből három ember találkozik ezzel a problémával. Csak Hollandiában a becslések szerint mintegy 5 millió ember küzd gyógyszerbevételi problémákkal, és ez nem csak a gyermekeket és az idősebbeket érinti. A gyógyszerbevételi probléma egy általános kifejezés, amelyet a gyógyszerek lenyelésével kapcsolatos kérdéskörben…
Egy szerelmes regény, amelynek hősei házasok vagy szinglik, hűségesek vagy hűtlenek, szenvedélyesek vagy visszafogottak, de mind vágyakoznak valami után.
„A maga gyereke egy pszichopata. És soha nem is fog megváltozni, ezt harminc év nevelési tapasztalatával mondom” – jelentette ki az óvodavezetőnő Réka négy és féléves kisfiáról. Egy hollywoodi filmben itt vágás következne, majd az „egy hónappal később” felirat után a kép az új óvodájában boldogan játszó Marcit mutatná, aki pszichésen teljesen egészséges, nyugodt és kisimult, az égvilágon semmi…
Apukám olyasmit dünnyögött anyukámnak, hogy „Nézd a jó oldalát, legalább nem valami rágcsáló”. Amikor a szolfézsórára megérkezve megtudtam a hírt, hogy Éva néni betegsége miatt elmarad az okítás, dühömben gyorsan vettem egy hullámos papagájt csőrkoptatóval. Egy magamfajta gyereknek a szülei részéről teljesen meggondolatlan dolog volt zsebpénzt adni, még akkor is, ha nagyon sokszor elmondták,…
Eros Ramazzotti ahogy öregszik, egyre jobb zenéket ír! Azért a régi videói se voltak rosszak... fel is idézzük őket. Ettől biztosan felderülsz, még ha nem is tudsz olaszul! Eros Ramazzotti legújabb albumának első videója újabb bizonyíték arra, hogy egy jó dalhoz kevés emberrel és kevés tárggyal, de sok ötlettel kreatív filmet lehet csinálni: Megmutatjuk Eros Ramazzotti pazar esküvői fotóit –…
Miért ne együnk halat hétfőn? Mi a baj a hollandi mártással? Mitől mennek tönkre a műkedvelő tulajok? Hogyan főzzünk úgy, mint a nagyok? Mitől profi egy séf?
Meglepően borsos áron, kilónként ezer euróért (több mint 300 ezer forintért) árulja szamársajtját egy szerbiai termelő. A zasavicai szamártelep munkatársai az MTI tudósítójának elmondták: sajtot főleg külföldiek vásárolnak, szamártejet azonban sokan, mert számos egészségügyi probléma orvosolható vele.
Friss programok minden generációnak! Bábelőadás: Semmi Javne Teller ifjúsági regénye végigsöpört a világon: volt, ahol betiltották, volt, ahol kötelező olvasmánnyá tették... Különleges adaptáció egy különleges regényből. További infó... Mikor: 2015. május 16. szombat 18 óra Hol: Budapest Bábszínház Korhatár: 13 év Belépőjegy: 2500 Ft Rácalmási Almavirág Fesztivál Egész nap változatos…
Ötödik alkalommal érkezett thai séf a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának meghívására Magyarországra, hogy egy workshop keretében bevezesse a magyar szakácsokat a thai konyha rejtelmeibe, amelyet ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám harmonikus – kezdi Dr. Sándor Dénes a főiskola docense.