A reggeli (vagy délutáni) csúcsok igazából egész jól tudnak kinézni. Amíg nincs bennük az ember. Reménytelenül lassan araszolsz keresztül a városon? Réges-rég késésben vagy, mert karbantartják az melletted levő sávot? Vigasztald magad azzal, hogy nem vagy egyedül... mármint oké, valóban nem vagy egyedül, hiszen körülötted autósok százai szentségelnek ugyanúgy, mint most te. Úgy értettük, hogy a…
A sima foszlós kalácstól a sonkás és a csírás változatokig. Kezdők is belefoghatnak! Aki még sosem próbálta, annak a kalácssütés szörnyen bonyolult műveletnek tűnik, pedig nem is az. Ha elriaszt a dagasztás, bízd ezt a fázist a háztartási robotgép kampó formájú karjaira. Ha van, a kenyérsütő gép még a kelesztésbe is besegít. A többi már gyerekjáték! 1. Foszlós, fonott kalács Előkészítési idő:…
Az autóvezetés veszélyes üzem, szoktuk mondani, ugyanis saját magunkon és a velünk együtt utazón kívül a közlekedés többi résztvevője is veszélynek van kitéve, ha vétünk.
Egy felmérés szerint, bár a kontaktlencsét viselők úgy vélik, megfelelően kezelik a lencséjüket, csupán töredékük jár el valóban gondosan. Dr. Tóth Eszter, szemész, kontaktológus az alaposságra és a veszélyekre is felhívta a figyelmet.
Idén első alkalommal, április 20-án és 21-én kerül megrendezésre a Vasúttörténeti Park szezonindító húsvéti eseménye. A Vasúttörténeti Park szabadtéren, játékos programmal várja a legkisebbeket. A gyerekek részt vehetnek a ”Keresd a nyuszit” játéban, amely a Park több pontján felállított állomásokból áll. Fából faragott nyuszikat rejtenek el, melyeket a Park felderítése során találhatnak meg. A…
Öröklött hajlam esetén a stressz szerepet játszhat az allergia megjelenésében, meglévő betegség esetén pedig fokozza a panaszokat. A tudatos életvezetés és a stresszcsökkentő technikák segíthetnek.
A Danubius szállodalánc új családbarát klubja, a Danubius Bubbles Club háziasszonyi szerepére Farkasházi Rékát kérte fel. A Danubius szállodalánc új családbarát klubja, a Danubius Bubbles Club háziasszonyi szerepére Farkasházi Rékát kérte fel. Réka a Bubbles Club bevezetésének kommunikációját fogja segíteni. „ Farkasházi Réka kétgyermekes édesanyaként, a család mozgatórugójaként, aktív és sikeres…
És ugyanígy kisebb lesz, ha többet beszélünk róla. Mármint a bullying. A bullying, mint azt már sokszor megírtuk itt az evamagazin.hu oldalon is, sokkal elterjedtebb jelenség az iskolákban, mint gondolnánk. A "hagyományos", visszatérő csúfolás, megalázás, bántalmazás mellett most már a cyberbullying is egyre elképesztőbb méreteket ölt. Egy szingapúri civil szervezet videója szerint azonban…
Világviszonylatban a rotavírus fertőzés okozza a legtöbb, enyhébb vagy súlyosabb kiszáradást okozó, hányással, hasmenéssel járó betegséget. Hazánkban van olyan megye, ahol már annyi beteg volt az idén, mint tavaly egész évben.
Összegyűjtöttük, milyen pozitív hatásai vannak az egyes gyümölcsfajtáknak. "Gyümölcsöt enni maga az egészség." "Napi egy alma az orvost távol tartja." Ehhez hasonló bölcsességekkel nap mint nap találkozhatunk. Mi rejlik az több évtizedes, esetleg évszázados megállapítások mögött? Utánajártunk, hogy mennyi jó lakozik az egyes gyümölcsökben. Fotó: Photl.com Sárgabarack: Javítja a látást, jó…
A prosztatarák nagyobb valószínűséggel újul ki sikeres műtét után az A vércsoportú férfiaknál, mint a 0 vércsoportba tartozóknál - erre az eredményre jutott egy japán kutatás.
A Mount Everesten kutatták a cukorbetegség kialakulását brit kutatók, akik azért mentek ilyen extrém magasságba, hogy oxigénhiányos környezetben vizsgálják a kórt megelőző molekuláris folyamatokat.