Magyarországon kétszázötven patológus szakorvos dolgozik, pedig a betegellátás ennek kétszeresét igényelné, és ezen a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha a meglévő emberi erőforrásokat a legkorszerűbb informatikai fejlesztésekkel segítjük és egyúttal jelentős erőfeszítéseket teszünk a szakemberképzésben - olvasható a négy orvosegyetem közös közleményében.
Miért pont az évszázados porték ne szelfiznének, nem igaz? Amikor már azt hittük, ennél nagyobb hype nem kerekedhet a szelfizés (önarckép-készítés és annak közösségi oldalakon történő megosztása) körül, kiderült, hogy dehogynem. Egy dán tervező, Olivia Muus fejéből pattant ki az az őrült projekt, miszerint ha már mindenki szelfizik, miért ne tehetnének ugyanígy a múzeumok falán díszelgő…
Köszvény fennállása vagy gyanúja esetén érdemes minél előbb orvoshoz fordulni, hogy az esetleges szövődményeket megelőzzük. Milyen vizsgálatokra számíthat?
A magyar lakosság borfogyasztási szokásairól készített felmérést az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc elemzési osztálya. A kutatás alapvetően a papírformát hozta, de tartogatott néhány meglepetést, és tanulságokkal is szolgált a jövőre nézve.
A Tűzoltó utcai Gyermekkórház betegei részére készülő parókákhoz gyűjt hajat fodrászok egy csoportja a hétvégén, a SYMA Csarnokban szervezett szépségipari kiállításon.
A MAGYOSZ elkészítette a vaklicites eljárás folyamatát bemutató alkalmazását. A demonstráló felületen bárki kipróbálhatja, hogyan licitálnak a gyártók.
Ízületi gyulladásnak nevezzük bármely ízületünk gyulladással járó megbetegedését, mely jelentkezhet heveny vagy krónikus formában, érinthet egy vagy több ízületet, kialakulhat többféle úton, azonban a végeredmény az érintett ízület(ek) duzzanatával, vörösségével, melegségével, fájdalmával és funkciójának csökkenésével járó állapot.
A haj folyamatosan megújul, bizonyos időszakokban, főként ősszel és tavasszal intenzívebb hajhullást is tapasztalhatunk. Probléma akkor jelentkezik, ha az elvesztett hajszálak helyén nem nő újabb, így a hajkorona folyamatos csökkenését észleljük. A hajhullás okairól és a kezelési lehetőségekről dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus ad felvilágosítást.
Két cukorbetegség elleni gyógyszer visszafordíthatja az Alzheimer-kór hatásait: visszahozhatja az elveszett emlékeket - derült ki egy új brit kutatásból, amelyet egerekkel végeztek.
A novemberben megszokotthoz képest több helyen is tavaszt idéző volt az időjárás csütörtök hajnalban, a napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord is megdőlt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Apróságok, amelyek javítják a közérzetet és megelőzik a felpuffadást. Ebben a cikkben apró trükkökről esik szó, amelyektől karcsúbbnak érezheted magad a nap végére. Igenám, de figyelem! Karcsúságon nem feltétlenül azt értjük, hogy egy nap alatt lefogyhatsz. Semmiképp nem állítjuk azt, hogy egy nap alatt le lehet fogyni. Ezek a trükköcskék a szokásosnál egy-két centivel csökkenthetik a…
A Joy Napok és a WestEnd 15. születésnapja alkalmából ad koncertet az énekesnő, aki a novemberi Évába is írt könyvajánlót... A hétvégén nagy buli lesz a WestEnd bevásárlóközpontban: nem csak a Joy Napok alkalmából létesül itt Trendsziget, de maga a WestEnd is fennállásának 15. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból számos ingyenes program várható itt: többek közt az Éva novemberi számának…
Igen, már onnantól kezdve, hogy eldöntitek: babát akartok. Íme 19 kérdés a babával kapcsolatban, amit minden kismama feltesz a 9 hónap alatt. Fotó: Europress Az első terhesség előtt – és közben is – tele vagyunk kérdésekkel. Mindenre ráguglizunk, aztán a fórumokon olvasható sok riasztó és szomorú sztori után ezt örökre megbánjuk és megfogadjuk, ezentúl csak az orvosunktól kérdezünk. Persze van,…
A libatepertőtől a könyvfesztiválon át az ősmaradvány-festésig. Friss programajánló az egész családnak. II. Márton Napi Hungarikum Ünnep A kép illusztráció. Fotó: Europress Vajdahunyad Vára, Budapest, 2014. november 7-9. Három napon át tobzódhatunk libatöpörtyűben, libakocsonyában, tökös-libás muffinban és libamájban. A gyerekek kézműves foglalkozásokon élhetik ki kreativitásukat, például…
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pótjelentkezést hirdet azok számára, akik valamilyen okból szeptemberben nem tudtak nyilatkozni, hogy kérik-e a humán papillomavírus (HPV) elleni oltást - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A Condyloma acuminatum a HPV (human papilloma vírus) fertőzés megjelenési formája a bőrön és a nyálkahártyákon. Becslések szerint a szemölcsös elváltozás a harmadik leggyakoribb nemi betegség a nemi szerveken. Többféle magyar elnevezése is ismert: hegyes függölynek, kakastaréjnak vagy cimbalomszögnek is nevezik.
Ha november, akkor Movember! A férfiak egészségéért kampányolnak idén is. 2014-ben már hatodik alkalommal csatlakoznak önkéntesek a nemzetközi Movember-mozgalomhoz. A lelkes résztvevők novemberben egy hónapon át növesztik a kampány védjegyeként szolgáló, különböző formájú és hosszúságú bajszokat – ezzel is felhívva a figyelmet a betegség megelőzésére, a férfiak egészségének fontosságára. Az…
A Pécsi Tudományegyetem ortopédsebész szakorvosa három úszásnemben versenyzett a 35. Orvosi Világjátékokon, Welsben, és mindháromban aranyérmet szerzett. Mintál Tibor gyerekként nem is szerette az úszást, ráadásul titkon építésznek készült.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos egészségünk megőrzése szempontjából az, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű tiszta vizet fogyasszunk el a mindennapok során. Az ajánlások különböznek egészséges és beteg emberek esetén, illetve kisgyermekek és idősek számára is más-más mennyiség javasolt. Néhány tévhitet azonban nem árt eloszlatni a helyes vízfogyasztással kapcsolatban.
A zanza.tv egy ingyenes weboldal, amely megkönnyíti a tananyagok elsajátítását. Neked mi jut eszedbe a tanulás szóról? Nekünk kábé valami olyasmi, hogy ülünk egy íróasztalnál vagy az iskolapadban, igyekszünk minél több infót beletömni a fejünkbe az előttünk fekvő tankönyvből, és ha valamit nem értünk, akkor esetleg megguglizzuk az okostelefonunkon. Ugye? Na most megkockáztatjuk, hogy ez a…
A nyári hónapok után ősszel is a legnagyobb növekedési arányt mutatják Horvátországban a magyar vendégadatok, még októberben is több mint harmadával nőtt az adriai államban a magyar vendégéjszakák száma - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-t.
Egy felmérés szerint a lakosság depressziószintje stagnál, a munkahelyi stressz viszont jelentősen nőtt az elmúlt években. A Ne félj! nap a félelemről és a stresszről fog szólni.
A 29 éves színésznő egy interjúban élesen bírálta az extrém retusálás gyakorlatát. „A nő teste egy valóságos csatatér" – nyilatkozta Keira Knightley a brit The Times magazinban. A 29 éves sztárral „Küzdelmem a normális életért" címmel jelent meg interjú. Ebben a színésznő így válaszol arra a kérdésre, hogy mi áll a nemrég készült topless művészfotók mögött, amelyek a szeptemberi Interview…
Az öröm képességének elvesztése a depresszió egyik kulcsfontosságú és nagyon gyakori tünete. Markáns lelki jelenségről van szó, melyet az érintett szenvedéssel él át a következményes kiüresedés-érzés miatt. A változás a környezet számára viszont nem feltétlenül jól látható, ők inkább azt érzékelik, hogy az egyén mennyire megváltozott, nem a régi.
Könnyű, egészséges finomság különleges hozzávalókból, 50 perc alatt. Előkészítési idő: 20 perc Sütési idő: fél óra Hozzávalók (4 személyre): • 13 deka cukor • 3 nagy tojás • 16 deka finomliszt • 0,6 deci citromlé • 2 evőkanál reszelt citromhéj • 2 deci tej • csipet só 1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Kenj ki 4 darab szufléformát. Válaszd szét a tojásokat. Egy nagy tálban…
Például sose fogod kitalálni, melyik a második leggyakrabban beszélt nyelv Britanniában! Íme a Második Nyelvek térképe: erről az derül ki, melyik országban melyik nyelvet beszélik a második leggyakrabban. Mint látható, az Egyesült Államokban a spanyol, Oroszországan a tatár, Ausztráliában a mandarin (kínai) a második leggyakrabban beszélt nyelv. Na de nézzük meg közelebbről, például Európát:…
…és nem fél elkészíteni. A John Lewis angol üzletlánc könnyfakasztó karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő. Megható vagy már-már túl csöpögős? Döntsétek el ti! Van benne kisgyerek, szerelmespár, cuki pingvin és karácsonyi hangulat – egyszóval minden, ami egy vírusvideóhoz kell. Ja és John Lennon Real Love című dalának átdolgozása Tom Odell előadásában. Igazi must see! U. i.: A reklámban…
Új egészségházat avattak a Budapest melletti Ürömben. A jövőben itt működnek a felnőtt háziorvosi rendelők és az orvosi ügyelet, a gyermekorvosi rendelők, valamint a védőnői szolgálat.
A magas vérnyomás és a magas koleszterinszint is lehet okozója a rettegett betegségnek, a stroke-nak. Dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical radiológusa szerint a kiemelt kockázattal élőknek éppen ezért nagyon fontos a rendszeres kivizsgálás, amelynek egyik alapköve a nyaki ultrahang vizsgálat.
Immár harmadszor indult útjára a kiváló hazai gyermekorvosok áldozatkész munkája, helytállása, valamint hivatás- és gyermekszeretete előtt tisztelgő Astellas Gyermekrajz Pályázat.
Ha régóta súlyokkal edzünk, ez a pár gyakorlat akkor is megfelelő nehézségű lehet a számunkra. Heti három alkalom elegendő, de akár minden nap elvégezhetjük a gyakorlatsort.
Az artrózis kezelésével kapcsolatban számos kísérleti stádiumban lévő, eredményesnek ígérkező terápiás megközelítés létezik. Tökéletesítésük a XXI. századi orvostudomány egyik nagy kihívása.
Várható időjárás vasárnap estig: többnyire erősen felhős lesz az ég, majd vasárnap dél felől vékonyodik, helyenként tartósabban csökken a felhőzet. Vasárnap reggelig szórványosan várható kisebb eső, zápor.
Sikeres volt az Ősszel is Balaton! kampány, amelynek csaknem két hete alatt az ősszel szokásosnál sok ezerrel többen utaztak az üdülőrégióba az idén - értékelte az akciót Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke szombaton az MTI-nek.
Három eredményesen kezelhető fertőzés - a klamídia, a gonorrhoea (tripper) és a szifilisz - előfordulását vizsgálva, a legutóbbi adatok azt mutatták, hogy azok terjednek az Egyesült Államokban.
Nemcsak nőgyógyászati, illetve férfi ivarszervi rákok, hanem egyéb daganatos betegségek kapcsán is felmerül a kérdés, hogy vajon vállalhat-e még gyermeket valaki a daganatos betegségből való gyógyulás után.
Ha az emlőrákot elkerülni nem is lehet, időben kezelve meggyógyítására van esély. A Szegeden tartott emlőrák konferencia egyik fő üzenete: a modern terápiáknál is fontosabb, hogy hamar kiderüljön a baj. Ezért a nők tehetnek legtöbbet, ha elmennek a szűrésekre.
Az iskoláskor eléréséig 20 gyermekből egynél tapasztalható az egyik fület érintő halláscsökkenés. - derült ki a Washington University School of Medicine kutatói által készített felmérésből.
A gyermek a kisiskoláskorba lépéssel megkezdi útját a társadalmi beilleszkedést, a barátok, ismerősök elfogadását. Nagy változások előtt áll, melyek mind a gyermeket és mind a szülőket is megviselheti nem megfelelő odafigyeléssel.