Egy mondatban így lehet összefoglalni a Konyhakiállítást, amely 2011-ben is változatos és élményekben gazdag módon kalauzolja el látogatóit a konyha világába.
Kisbusszal ütközött egy betegszállító autó kora hajnalban az M5-ös autópálya 24-es kilométerszelvényénél Budapest felé; a jármű nem szállított beteget, a kisbusz utasai közül ketten súlyosan megsérültek - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság.
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Tarlós István főpolgármester, miután a szálló por mennyisége elérte és meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága.
"Bárcsak ne vetettem volna el, most meg már meg sem tudok szabadulni tőle!" Talán voltunk már mi is hasonló helyzetben, ezért a következőkben bemutatunk néhány olyan növényt, amellyel jobb, ha vigyázunk, különben könnyen meggyűlhet a bajunk velük!
Közvetlenül virágzás után a hagymában olyan folyamat kezdődik, amely arra irányul, hogy elegendő tápanyagot biztosítson az új virágnak a következő évre. Az első kérdés úgy hangzik, hogy mely virághagymák évelők?
A dadogás mint beszédhiba az emberek egy százalékánál jelenik meg. Leginkább az emberek személyiségétől függ, hogy milyen könnyen lehet megszüntetni a tüneteket - mondta az InfoRádiónak a Beszédjavító Intézet igazgatóhelyettese. Gáll Edina kiemelte: állami formában nem megoldott a beszédhiba kezelése.
Kedd reggelig nem tudták megfékezni a hétfő este nyolc óra óta egy kistarcsai műanyag-feldolgozó üzem raktárában tomboló tüzet - közölte a katasztrófavédelem.
Megszokott helyen, a Papp László Sportarénában 2011. március 18-20 között harmadik alkalommal kerül sor minden eddiginél nagyobb szabású orchidea kiállításra, idén a Substral támogatásával.
A rendőrség kezdeményezi az előzetes letartoztatását annak a férfinak, aki hétfő délután furgonjával egy buszmegállóban hat embert elütött, akik közül hárman meghaltak - közölte a rendőrség a honlapján.
"A csillag fellőve" - mondta Csutorás Ferenc borász az Egri Bormíves Céh hétvégi rendezvényén, ahol bemutatkoztak a bikavérek testvérének szánt fehérbor, az Egri csillag első képviselői. A Magyar Tudományos Akadémia épületében a nyolc Egri csillag mellett 26 pincészet számos tételét kóstolhatták az érdeklődők.
A budapesti, Pest, Fejér és Nógrád megyei árusoknál kapható Évákban illetve a budapesti előfizetőknek postázott magazinokban ingyenes belépőt találtok a Lakástrend kiállításra. A belépőjegy kizárólag 2011. március 4-ére szól.
A hetente internetezők naponta átlagosan három óra kilenc percet interneteznek - ennek a harminc százalékát hordozható eszközökön keresztül. Az eszközhasználat is egyre "személyesebbé" válik, egyre nagyobb mértékben egy felhasználóhoz kötődik - derül ki a GfK Hungária Digital Connected Consumer 2011. januárban készült kutatásából.
Meghalt egy influenzás beteg Zala megyében a H1N1 vírus fertőzése következményeként - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve.
Komoly érzelmi következményei lehetnek valakinél, ha súlyosan beteg hozzátartozója kezeléséről, sorsáról kell döntést hoznia - állapították meg amerikai kutatók.
Ki az, akinek a növényeit soha semmilyen kártevő vagy fertőzés nem támadta még meg? Nem valószínű, hogy sokan lennének, éppen ezért a következőkben néhány tippet mutatunk be a baktérium és gombák okozta fertőzések megelőzésére és megfékezésére.
Az érzékenyebb növényeinket nem szabad télen védelem nélkül hagynunk. Sokuk különösen érzékeny a nagy lehűlésekre, és az idei időjárás bizonyította, hogy a hőingadozás sem mindig a megszokott. Különösen veszélyeztetettek a még meg nem eredt, kellő gyökérzet nélküli, új telepítésű növények és egyes szőlőfajták. Lássuk, mit kell tennünk!
A Hyachinthus név a görög hyakinthos (vonzó) mitológiájából ered, a fiatal Hyachinthus szépségére utalva. Nyugat-Európából és a mediterrán térségből származik. Eredetileg az ógörögök és rómaiak termesztettek jácintot. A Hyachintus orientalis a XVII. század körül a hollandok által vált árucikké, akik hihetetlenül magas áron adták el a gumókat, így lett a jácint egy nagyon ritka virág, melyek csak a…
A magyar gyerekek többsége ugyan nem tartja szimpatikus állatnak a viperákat, de nem is fél tőlük és fontosnak tartja hazai védelmüket - derül ki abból a felmérésből, amelyet bécsi egyetemisták készítettek a rákosi vipera védelmi program munkatársaival együttműködve. A közel 400 - fővárosi és Kecskemét környéki - 12-14 éves diák megkérdezésével készült kutatás rámutatott, hogy a mérges kígyók…
A kismamák túlzott cukorfogyasztása akadályozhatja a lánymagzatok megfelelő tápanyagellátását, ám a fiúmagzatokra nézve nem jelent fenyegetést - figyelmeztetnek a szakemberek.
Az akicsihaz blogerinája ismét nagyot alkotott. Két kisfiának készített – javarészt – hulladékból gyönyörű gyerekkonyhát. Csináld utána, nem reménytelen!
Egyre jobban növekszik majd a depressziós rendellenességektől szenvedő férfiak aránya a nyugati országokban az elmúlt évek gazdasági és társadalmi változásainak következtében - figyelmeztetnek a szakemberek.
Tudjuk, hogy a megnövekedett levegőszennyezésnek köszönhetően a betegségek száma is exponenciálisan megnövekedett. Ami még szomorúbb, hogy a bennünket körülvevő füst, szmog a szobanövényeinkre is negatív hatással vannak. Lássuk, mi is a gond a füsttel?
Ne hagyd, hogy a gyomok eluralkodjanak a kertedben. Használd az édenkert.hu gyomhatározóját, amely segít a növények felismerésében és az ellenük való védekezésben.
Gekkóbabák cseperednek a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az ifjú tapadógyíkok közül némelyik már három hónapos: ezeket az állatokat a pálmaházi "hüllőóvodában" mutatják be. A legfiatalabbak egy hetesek sincsenek, ők a Madagaszkár házban, a felnőttekkel közös terráriumban élnek. Az elkövetkező hetekben nyolc további tojás kikelésére is számítani lehet.
Az asztali örömök híveinek mégsem kell elkeseredniük – íme néhány finom fogás, amelyet bátran fogyaszthatnak az elkövetkezendő hetekben is. A recepteket Jeles Zoltán, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének alelnöke jó szívvel ajánlja mindenkinek.
A világ számos országában nem terjed ki a hatósági ellenőrzés az úgynevezett dizájner drogokkal való visszaélésre, és ezt a problémát nemzetközi összefogással mielőbb orvosolni kell - olvasható a Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezet (INCB) éves jelentésében.
A szibériai csillagvirág (Scilla Sibirica) vagy nevezik még bókoló csillagvirágnak is, rendszertanilag a liliomvirágúak Liliales) rendjébe, a liliomfélék (Liliaceae) családjába és ezen belül pedig a csillagvirág (Scilla) nemzetségbe tartozó növényfaj. Mivel rendszertani elnevezése a közismertebb ezért a továbbiakban ezt használjuk majd.