Bár a szénmonoxid-mérgezést általában a rosszul bekötött gázvezetékhez, és az olcsó hotelekhez szoktuk kapcsolni, valójában senki sincs teljesen védve a veszélytől – véli Ilora Finaly, aki az elemes szénmonoxid-riasztók szükségére hívja fel széles körben a figyelmet.
Mikor gyermekünket vérvizsgálatra küldik, majd az eredményt látjuk, gyakran nem tudjuk értelmezni. Nem tudjuk, hogy a csillaggal jelölt részek mit jelentenek, mennyire kell megijednünk.
A bőr regenerációja, cserélődése természetes, szemmel nem látható folyamat. Amennyiben a fejbőrön korpa, azaz elhalt hámsejtekből összetapadt lemezke képződik, kóros tényezőre kell gyanakodnunk.
A szobanövények idővel megunják a cserepüket. Egyrészt felemésztik a virágföld tápanyagait, másrészt kinövik a földlabdájukat. Ilyenkor át kell ültetni őket. Megmutatjuk, hogyan!
Néhány centiméteres friss hó hullott az elmúlt napokban a magyar hegyekben, és a hideg időben a hóágyúk is folyamatosan működtek, így több pályán ideális viszonyok várják a síelőket.
Egy nemrég elkészült kutatás adatai szerint azok, akik naponta legalább 300 milligramm C-vitamint vesznek magukhoz élelmiszerekből vagy tablettából, negyven százalékkal csökkentik annak esélyét, hogy valamilyen szívbetegség fogja megtámadni őket.
A depresszió csupán egy tünet a sok közül, amit immunmediált ételintolerancia okozhat. A panaszok hátterében álló okok felderítése során a betegek sajnos ritkán hallanak annak lehetőségéről, hogy kapcsolatot keressenek az étkezés és tüneteik közt.
A mozikban nagy sikerrel futó Fekete hattyú című filmben Nina a Hattyúk tava balettelőadásra készülve anyja hatására olyannyira átszellemül, hogy saját bőrét kezdi tépdesni, és azt képzeli, hogy szárnyai nőttek.
Február végéig biztosan marad a téli időjárás - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus. Hozzátette: a hideg nappalok és fagyos éjszakák mellett azonban számottevő csapadék nem lesz a hétvégén.
Mint ismeretes az IPM magazin munkatársai 2009. decemberében és 2010. márciusában az Auchan áruházakban vásárolt Auchan Super Aqua ásványvizekben a határértéket kétszeresen meghaladó mennyiségű, mérgező arzént, sőt az egyikben higanyt is találtak.
Hospice - idegenkedve, értetlenül fogadták, nehezen tanulták, nehezen szokták az emberek az ősi, római korban is létezett fogalom, a menedék jelölésére használt szót, és az intézményt, amely létrejöttekor a Hospice Ház nevet kapta.
Világszenzációnak tekinthető Magyarország eddigi legkisebb koraszülött babájának története, vagyis az a szakmai munka, ami a mostanra 5 hónapos Szebasztián életéért és túlélésért folyt.
A tej egészséges a szervezetnek, kivéve, ha laktóz intoleranciában szenved. A betegségben szenvedők képtelenek a tejben és tejtermékekben található tejcukor megemésztésére. A tünetek közé tartozik a puffadás, hasmenés, gázok és görcsök.
Több dal került fel a Billboard százas slágerlistájára a Glee - Sztárok leszünk! című amerikai televíziós musicalsorozat betétdalaiból, mint amennyivel eddig Elvis Presley tartotta a rekordot.
A hemoglobin - más néven vérfesték - a vörösvérsejtekhez kötődve végzi a légzési gázok szállítását a vérben. Anyagcsereterméke a bilirubin, melynek vérben való felhalmozódása sárgaságot okoz. A Gilbert-kórt ezek idézik elő.
Miért kiváló páclé a joghurt? Hogyan lesz a bárányhúsból isteni sült? Miként varázsoljunk a halakból első osztályú lakomát? Mitől lesz a fűízű zöldségekből ízletes fogás? Hogyan tegyük a semleges ízű tofut ízes pecsenyévé?
Huszonkét éven át követte nyomon egy nemzetközi kutatócsoport azokat az Ecuador eldugott falujában élő embereket, akiknél génmutáció miatt alacsony a növekedési hormon szintje, viszont alig fordul elő rák és diabétesz.
Lehet butaságot kérdezek, de nem tudom, hogy a legtöbb élelmiszerbolt polcain megtalálható diabetikus termékek mire valók. Cukorbetegeknek vagy azoknak is, akik fogyókúrázni szeretnének? - A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatánal kérdéseiből.
A szívroham után használt kardiológiai képalkotó vizsgálatokból, és egyéb eljárásokból eredő alacsony dózisú sugárzás magasabb rák kockázatot jelent, állítja egy, a Canadian Medical Association Journal ban megjelent tanulmány.
A levendulaolaj nyugtató, görcsoldó és antimikrobiális tulajdonságairól volt ismert természetgyógyászati berkekben, most portugál kutatók újabb hatását mutatták ki: az illóolaj elpusztítja az élesztő- és a fonalas gombákat, amelyek az embernél bőr- és körömgombás megbetegedéseket okozhatnak.
A lombhullató örökzöldekből kialakított sövények télen is megfelelő takarást adnak, amellett, hogy színt visznek a szürkeségbe. A virágzó cserjékből válogatott növénysor színes és fantáziadús. A cserjékből álló sövények rövid idő alatt magasra nőnek, kevesebb ápolást igényelnek.
Hazánk a szív- és érrendszeri betegek számában az élmezőnyhöz tartozik, és a helyzet javításához elengedhetetlen mind az orvosok felvilágosító munkája, mint a betegek valódi életmódváltása. Ha nem változtatunk, akár fekély, infarktus vagy stroke is fenyegethet!
Egyre nagyobb hangsúlyt kap a zöldtrágyázás. Erre a feladatra a gyors növekedésű és nagy mennyiségű biomasszát adó mustár, mézontófű, olajretek valamint a takarmányrepce a legmegfelelőbb. Ezek a növények vethetők fő- és másodvetésben is.
Az os lunatum - holdcsont - a kéztőcsontok közé tartozik. A Kienböck-féle betegség, másik nevén az os lunatum malacia, ennek a holdcsontnak az elhalását jelenti. Viszonylag gyakori betegség, mely elsősorban fiatal férfiakat érint.
Nemzetközi Cinkefőző Versenyt tartanak Szatmárcsekén. A cinke valójában krumplipuliszka, sokan hússal készítik, de madarat nem használnak hozzá, annál inkább kolbászt.
Állítólag kikerült a titkos recept - írja az Index. A lap forgatócsoportja elkészítette a maga "kóláját". Az eredmény: egy világos, erősen citromízű, gyakorlatilag ihatatlan folyadék. Nézze meg videón az amatőr kólások vidám vegykonyháját.
A gesztációs diabétesz, vagyis a terhesség ideje alatt kialakuló cukorbetegség általában a szülést követően azonnal, vagy néhány hónappal a szülés után magától elmúlik. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy a szülést követő hat hónap során a nők rendszeresen ellenőrizzék a vércukorszintjüket.
Rendkívül sikeres forgatást tudhatnak magukénak a rejtett kamerával dolgozó új-zélandi nők: kisfilmjüket néhány nap alatt több mint 3,5 millióan nézték meg az interneten.
Már évek óta jelennek meg tudományos közlemények, melyek bizonyítják, hogy a rendszeres mozgás komoly megelőző hatással bír a vastagbélrák vonatkozásában. Egy összegzés is született a témában, amelynek eredményeiről beszél dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.
A "Magyar Tudományos Akadémia Bora 2011" elismerő oklevelet 7 tétel érdemelte ki; az elismeréseket Pálinkás József, az MTA elnöke csütörtök este adta át a nyertes pincészetek képviselőinek.
A több rostot tartalmazó étrenden élő emberek kisebb kockázattal halnak meg szív- és fertőző, illetve légzőszervi betegségekben - közölték hétfőn megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.
A moszkvai szállodák hatodik éve őrzik első helyüket a világ legdrágább hoteljeiként - állapította meg az üzleti utazások szervezésével foglalkozó brit Hogg Robinson Group Plc.
A diétás üdítők szerelmesei, akik naponta fogyasztják a terméket, talán kevesebb kalóriát visznek be, ugyanakkor a stroke megnövekedett kockázatának lehetnek kitéve.
Azok, akik nem hisznek benne, hogy fájdalomcsillapítójuk hatásos lesz, valójában saját maguk csökkenthetik vagy semmisíthetik meg a szer hatékonyságát. Agyi letapogatással készült felvételekkel brit és német kutatók azt is megmutatták, miként történik mindez.
A gégén belüli anatómiai viszonyok szűkebbek, a nyálkahártya laza, vizenyőképződésre hajlamos, és ezért gyulladás következtében a keresztmetszet még jobban beszűkülhet, amely nehezített légzést eredményez. Ez különösen érvényes csecsemőkre és kisgyermekekre.
A kínai legyezőpálma Dél-Kínából származik. Nagy, legyező alakú, hasított levelei vannak. Igen helyigényes növény, akár 180 cm-re is megnő, de csodálatosan mutatnak terebélyes levelei, ha hagyunk elég teret a számára.
Huszonöt-harminc percet késnek a vonatok a Budapest-Szolnok-Debrecen és a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon, mert Abony és Szolnok között meghibásodott a felsővezeték.
Az agy fejlődése során számtalan rossz idegsejt-kapcsolat jön létre, melyeket végül meg kell szüntetni. Egy idegsejthálózat létrehozása nem mindig hiba nélküli folyamat.
Fél tíz után indulhatott újra a forgalom az 1-es főút baleset miatt korábban teljes szélességében lezárt szakaszán - közölte vasárnap reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
A Németországban vizsgált tetováló tinták közül minden harmadik tartalmaz valamilyen tiltott anyagot, és háromból két minta autóipari, valamint a nyomtatóknál használt festéket tartalmazott.
Kanadai kutatók megdöntötték a tejjel kapcsolatos egyik legnagyobb tévhitet. Tanulmányuk megállapította, hogy a sovány tej nem hizlal, sőt, rendszeres sportolás esetén segít a testsúly megtartásában és az izomnövelésben. Magyarországon a nők 37 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a tej túl sok kalóriát tartalmaz, ezért többen megvonják maguktól ezt a jelentős kalciumforrást.