A klímaváltozás azzal is együtt jár, hogy hosszabb az allergiát okozó parlagfű szezonja, és északabbra haladva egyre rosszabb a helyzet a 16 évvel korábbihoz képest - közölték amerikai kutatók hétfőn. A tanulmányban megállapították, hogy 2009-ben 27 nappal tartott tovább a parlagfűszezon az Egyesült Államok egyes részein, mint 1995-ben.
Országos népegészségügyi kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról "Megnézheted Magad!" címmel. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárának keddi budapesti sajtótájékoztatóján bemutatták a kampány kisfilmjét is.
A lefoglalások fényében drasztikusan nő Magyarországon az új pszichoaktív szerek száma. A mefedron (szlengben: kati, zsuzsi, mefi, miaúmiaú) a legnépszerűbb új anyag, terjednek a szintetikus kannabinoidok is, miközben a "klasszikus" ecstasy 2009-re gyakorlatilag eltűnt.
Az előttünk álló hetekben még nagy valószínűséggel marad a késő téli időjárás, viszont nagy mennyiségű csapadékra már nem kell számítani - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus.
Magyarországon tavaly 14 milliárd forint volt az energiaitalok piaci forgalma, 240 ezer hektolitert adtak el ebből a termékből - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OEF), felhíva a figyelmet arra, hogy az egyre népszerűbb italok súlyosan károsíthatják az egészséget.
Az össze-vissza szedett sokféle probiotikumtól lehet-e problémám? Ha igen, milyen tünetekkel? Meddig lehet szedni a probiotikumokat? Mennyi ideig kell szünetet tartani egy újabb kúra előtt? Rossz ötlet-e ha váltogatom őket? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Több mint huszonötféle, nemi úton terjedő betegséget ismerünk, amelyek közül az egyik legelterjedtebb a Chlamydia trachomatis. A fertőzés a nők 70, a férfiak 50 százalékánál rejtőzködik, és sok esetben semmiféle tünetet nem okoz.
Koszorúér-szűkület nélkül is gyakran éreznek anginás fájdalmat a nők - állapította meg egy új tanulmány. Az angina pektorisz az a gyötrő mellkasi nyomás, szorítás, amely elsősorban fizikai munka, terhelés közben jelenik meg, amikor valamelyik fontos koszorúér beszűkül.
A klímaváltozás azzal is együtt jár, hogy hosszabb az allergiát okozó parlagfű szezonja, és északabbra haladva egyre rosszabb a helyzet a 16 évvel korábbihoz képest - közölték amerikai kutatók.
Az emberek egyre gyakoribbá váló feledékenységét a zaklatott, modern életvitel és az információs túlterhelés okozhatja - idézte skót kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A cukorbetegség a szénhidrát-anyagcsere összetett zavara, amely kezeletlenül az egész szervezetre kiterjedő következményekkel, szövődményekkel járhat. A diabetes mellitus során sokfajta, többnyire nem specifikus bőrjelenség keletkezhet, amelyek olykor megelőzik a betegség egyéb jeleit.
A hondurasi rendőrség látogatását vonhatja maga után egy otthon elszívott cigaretta, ha a családtagok, vagy akár egy vendég panaszt tesz a cigarettafüst, a passzív dohányzás miatt.
Exhibicionistának azokat a férfiakat nevezzük, akik főleg fiatal nők előtt, azok legnagyobb ijedelmére és döbbenetére előveszi és mutogatja izgalomban lévő péniszét és közben önkielégít. Az ilyen eset gyakran fordul elő iskolák, óvodák, játszóterek közelében.
Tudósok jelentése szerint a magyarországi vörösiszap-katasztrófa hatása nem annyira ártalmas az egészségre, mint a városi légszennyezésből származó szállópor. A 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófát Európa egyik legkárosabb környezeti incidenseként tartják számon.
A sportmasszázs a masszázs egy olyan fajtája, mely egyre népszerűbb. Számos előnye miatt nem csak a hivatalos és amatőr sportolók használják, hanem sokan azok közül is, akik egyáltalán nem sportolnak.
A hasfájás egy nagyon komplex területe az orvostudománynak mind gyermek-, mind felnőttkorban. Hátterében számos megbetegedés állhat az egészen banális problémáktól a súlyos, mielőbbi műtéti beavatkozást igénylő kórképekig.
Az édenkert.hu egyik főkertésze, Bálint gazda elmagyarázza, miért káros a hirtelen felmelegedés, ha azt újabb hideg követi. Tanácsokat kapunk a tavaszi palántaválasztással kapcsolatban is.
A különféle természet-gyógyászati vizsgálatokról néha sokat lehet hallani, utána meg mintha feledésbe merülnének, hogy néhány év múlva újra felfigyelhessünk rájuk.
Bár az időjárásban még nem érzékelhetjük, a naptár szerint már beköszöntött a tavasz. Szervezetünk a hosszú téli időszak alatt kimerült, immunhiányos állapotba került, hiszen nem tudtunk megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot bevinni.
Csendes forradalom van a veteményes kertben. A sárgarépa helyet készít az olyan különlegességeknek, mint a cukorgyökér, eperparéj vagy a pozdor. De ott van még a perui Oca és Yacon burgonya (inkaburgonya) is. Az egzotikus tökök, tomatillók és édesburgonyák is csatlakoznak a zöldség termesztő repertoárunkhoz.
A fogszabályzásról az általános vélekedés az, hogy elsősorban szépészeti beavatkozás. Pedig már orvosi közhely, hogy a szabálytalan fogazat a rágószerv elváltozásához is vezethet, és a hangképzést, vagyis a beszédet, sőt az egész arcmimikát befolyásolhatja.
Az izraeli vad orchidea egy titokzatos és csodálatos virág. Már a róla készült film is mintegy 3 évig készült, és számos titkot rejtegetett a film készítői számára. Lássuk, miket...
Húsz éve, 1991-ben született meg Polcz Alaine közreműködésével a Magyar Hospice Alapítvány, mely céljainak megfelelően a rákbe tegek számára elviselhetővé és emberhez méltóvá teszi életük utolsó szakaszát.
A Dél-Ausztrália hűvösebb részein előforduló illatos boroszlán egy olyan növény, mely illatával hívja fel magára a kertészek figyelmét. A boroszlánnak 50 különböző fajtája ismert az egész világon – néhány közülük lombhullató, míg másak örökzöldek.
A kor előrehaladtával hallásunk – csakúgy, mint a többi érzékszervünk – sajnos fokozatosan romlani kezd. Napjainkban azonban egyre inkább jellemző az, hogy a hallás romlása már a fiatalabb korosztályt is érinti.
Áprilisban nyitja meg kapuit a volt Hírlapkiadó Vállalat székháza és a Szikra Nyomda egykori helyén felépült Europeum a Blaha Lujza téren, újabb 5 ezer négyzetméter bolttal gazdagítva a kínálatot.
2010 számos változást hozott a lakáshitelezésben, ám a még mindig magas munkanélküliség továbbra is inkább kivárásra készteti az ügyfeleket. Árva András, a CIB Bank lakossági üzletágának üzletfejlesztési vezetője a lakáspiacról és a hitelezésről is beszél a Metropol olvasóinak.
Az elhízott férfiaknak a szívinfarktus okozta halálozás kockázatával kell szembenézniük, akkor is, ha más tényező nem áll fenn – olvasható a Heart február 15-i számában.
Még javában tart az influenzaszezon, de sokak számára a várva-várt tavasz is csak újabb megpróbáltatást jelent majd. Egyre többen szenvednek allergiás panaszoktól, azt azonban kevesen tudják, hogy létezik egy módszer, melynek segítségével akár véglegesen is megszüntethetők az allergiás tünetek.
Ebben a második részünkben folytatjuk a szokatlan és különleges zöldségek sorát. Cikkünkben szót ejtünk a tomatillóról, a kínai hosszú babról, az Oca és édesburgonyákról és a cukorgyökérről.
A holisztikus szemléletnek az ortopédiában is jelentősége van, hiszen a mozgásszervi problémákat sosem szabad elszigetelten vizsgálni. Ezek a szervek egységes rendszert alkotnak, amelyeket ennek szellemében kell kezelni. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd szakorvosa az összefüggésekről beszélt.
Megnyílt az ország első gyermekhospice-háza szerdán Pécsen; a tavaly májusban átadott épület a napokban kapta meg a működési engedélyt, első lakója várhatóan a jövő héten költözik be - mondta Gyura Barbara, az építtető Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumi elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
1997-ben a debreceni gyemekklinika és az egyetem vezetése azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a gyermeksebészeti ellátást megerősíti a személyi és a tárgyi feltételek javításával, bővítésével és korszerűsítésével.
A korszerű diagnosztikai technikák igazolták, hogy az alsó végtagi érszűkület ugyanolyan gyakori nőkben, mint férfiakban, de egy új vizsgálat azt is bizonyította, hogy a súlyos betegség a nőbetegekben gyorsabban romlik, mint a férfiakban. A tanulmányt az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóirata közölte.
Már huszonöt, influenzás megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetről tud az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - jelentette be az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának főorvosa
Az elmúlt héten már kevesebben fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban - közölte Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának főorvosa szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Minden halláskárosultnak segítenek Európa első Hallás Tudásközpontjában, amely Budapest belvárosában nyílt meg. Az intézmény egyik nagy előnye, hogy az eddig helyileg is elkülönített tevékenységek mind megtalálhatóak az épületben. Műtétet nem végeznek, ha további orvosi beavatkozásra van szükség, a megfelelő helyre irányítják tovább a betegeket.
A Brit Táplálkozástudományi Alapítvány által készített tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy a túl sok vörös hús rákot okozhat. A felnőttek ajánlott mennyisége mindössze heti 500 gramm, ami naponta három vékony szelet bacon-nek felel meg.
Az időskori csontritkulás kezelésére sokféle kalciumtartalmú gyógyszert, táplálék-kiegészítőt hoztak forgalomba, de a legújabb adatok arra utalnak, hogy ezeknek az adása a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának növelése szempontjából nagyobb veszélyt jelent, mint amennyit az oszteoporózis mérséklésében segít. Új-zélandi kutatók erre vonatkozó, összefoglaló tanulmányát az International…
Egy amerikai tanulmány szerint háromszor nagyobb az esélye a megbetegedésnek azoknál a kisgyerekeknél, akiknek anyukájuk dolgozik. Az Észak-Karolinai Egyetemről Melinda Sandler Morrill volt az, aki az elmúlt húsz év azon kutatásait nézte át, amelyekben a szülőket kérdezték életkörülményeikről és gyerekeik egészségéről. Az összesített adatokból kiderült, hogy azok a kisgyerekek, akiknek anyukájuk…
Tudja Ön mi a közös Bette Davis-ben, Cary Grant-ben, Sharon Stone-ban azon kívül, hogy híres hollywoodi sztárok? Eláruljuk: mindannyian olyan Oscar-jelöltek vagy győztesek, akik stroke-ban szenvedtek, ami hatalmas károkat okozott nem csak az egészségüknek, de karrierjüknek is.
Már a Neander-völgyi ember is cicomázta magát: madártollakkal igyekezett csinosítani az öltözékét negyvennégyezer évvel ezelőtt - állítja egy olasz kutató.
A félelem legtöbbször csak a tudatos magyarázó elve a vaginizmusnak. A szexuális zavar igazi kiváltó okának hátterében leggyakrabban lelki tényezők állnak.