2010. március 23. kedd

márc. 23
5:23
Hogyan legyen szép ciklámenünk? (Édenkert)
A ciklámen név görög eredetű (kyclos=kör), és utal a virág kör alakú gumóira és a megtermékenyítés után, a spirális alakú kocsányaira. Származási helye Görögország, Szíria, Ciprus, Irán, Egyiptom és Tunézia. Európába, a XVI. századba került Iránból, Angliába, I. Erzsébet királynő Botanikus Kertjébe. 25 fajta ciklámen tartozik ebbe a családba.
márc. 23
5:25
Ne üljön le! (Édenkert)
Nyugati kultúrkörünk legostobább találmánya a szék – vallja dr. Günter Vogel német antropológus. Ennek ellenére a statisztikát nézve minden nyugat-európai embernek mintegy 50-féle ülőalkalmatosság áll rendelkezésére. Az ülés az emberiség kollektív büntetésévé vált.
márc. 23
5:27
Van olyan, hogy negatív kalóriás étel? (Édenkert)
Zöldségek és gyümölcsök negatív kalóriával? Utánajártunk, hogy valóban fogyasztanak-e, vagy csak városi legenda kering róluk. Az igazság meglepő!
márc. 23
5:54
Fájdalmai vannak? Gyógyuljon méhcsípéssel! (Infostart)
Egyre népszerűbbé válik Kínában a méhcsípés-terápia. A módszer több mint háromezer éves múltra tekint ugyan vissza Kínában, ám csupán 2007-ben engedélyezték használatát.
márc. 23
8:36
Kevés az esély arra, hogy a vén óriás gyökeret ereszt (Infostart)
Kidöntötte egy vihar Japán legidősebb fáját; Oicso, "a vén óriás" nagyjából ezeréves, harminc méter magas és hét méter széles volt, és egy sintó szentély mellett állt Kamakura városában. Egy 17 méteres darabját megpróbálták újra elültetni. A rendkívüli akciót élőben közvetítette a japán állami televízió, miközben több ezer hívő imádkozott a hatalmas páfrányfenyőért. Az InfoRádió által megkérdezett…
márc. 23
11:18
Készítsünk tormás fűszervajat! (Édenkert)
Itt egy ötlet, a torma felhasználására. Garantáltan reggelihez és a húsvéti sonkához is nagyon finom.
márc. 23
11:39
Készítsünk húsvéti asztaldíszt 10 perc alatt! (Édenkert)
Közeledik a Húsvét, és bár nem mindenki várja a locsolókat, azért az ünnephez ünnepi teríték is dukál. Könnyen elkészíthető, különleges asztaldíszt mutatunk!
márc. 23
12:48
Meghalt egy favágó Borsodban, rázuhant egy farönk (Infostart)
Meghalt egy 32 éves favágó, amikor rázuhant egy farönk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshuta külterületén - közölte a rendőrség.
márc. 23
16:06
Negyven ember terelte a flamingókat az állatkertben (Infostart)
Százhárom flamingó sétált végig kedden reggel a Fővárosi Állat- és Növénykert sétaútjain, miközben téli szálláshelyükről nyári bemutatóhelyükre költöztek. Ezt valószínűleg már csak egyszer kell még megtenniük, mert várhatóan idén elkészül a flamingók új szálláshelye, amely feleslegessé teszi a nagy flamingóterelést.
márc. 23
18:48
Az igazi vagy a műmelleket szeretik inkább a férfiak? (Infostart)
A férfiak negyede jobban kedveli a szilikonos melleket, mint az igaziakat - derül ki egy brit internetes felmérésből.
márc. 23
19:06
Milyen vírus kínozta a japán turistákat? (Infostart)
Norovírus gyötörtre azokat a japán turistákat, akik tömegesen lettek rosszul a hét végén a visszaút előtt Németországban, a müncheni repülőtéren.
márc. 23
19:24
A nőnek is joga van félmeztelenül kertészkedni (Infostart)
Jogi harc indult a félmeztelen kertészkedés ellen az Egyesült Államok egy városában, a coloradói Boulderben.
márc. 23
19:42
Megharcolt igazáért a tízéves korában elvált asszony (Infostart)
A sokatmondó című önéletrajzi könyv először Franciaországban jelent meg, a napokban pedig az Egyesült Államokban is kiadták. Nudzsod jemeni, és korántsem véletlen, hogy Jemenben sok a terrorista és sok a gyerekasszony, újabban pedig - hála Nudzsodnak - az elvált gyerekasszony is. Az olyan társadalmak, amelyek elnyomják a nőket, könnyen az erőszak martalékává válnak - írta a könyvről a The New York…
márc. 23
20:18
Michael Jackson orvosa felfüggesztette az újraélesztést egy tanú szerint (Infostart)
Michael Jackson magánorvosa elkezdte ugyan a cardiopulmonalis újraélesztést (CPR) a haldokló popsztáron, de felfüggesztette azt, és nem hívta azonnal a mentőket, hogy legyen ideje összegyűjteni a szobában a gyógyszeres fiolákat. Ezt állítja Jackson logisztikai igazgatója a nyomozóknak tett vallomásában.
márc. 23
20:45
Miért szeretjük a mangót? (Édenkert)
Az Ázsiában őshonos mangó (Mangifera indica) nem csak finom, hanem egészséges is! Az indiaiak szent növényként tisztelik, úgy hiszik, teljesíti kívánságaikat és segíti a gyermekáldást.
márc. 23
20:47
Érdekességek a spárgáról (Édenkert)
A spárgát (Asparagus officinalis L.) az emberiség évezredek óta fogyasztja és néhány évszázad óta termeszti is. Mégis, a mai napig a különleges finom-zöldségek közé sorolják nemcsak a termesztésének, hanem a fogyasztásának a rendhagyó volta miatt is. Lássuk, mik ezek!
márc. 23
21:06
Koktélötletek! (Édenkert)
A partik, kerti sütögetések tökéletes hangulatához elengedhetetlenek a finom italok, ezért a pezsgő mellett néhány különlegesebb kortyolnivalóról is célszerű gondoskodni. Néhány gyors és finom koktélötlet a jó bulihoz!
márc. 23
21:48
Szívrohamot okozhat a focimeccs nézése (Infostart)
Ha a szurkoló kedvenc csapatának fontos mérkőzését figyeli, akár a helyszínen, akár a tévé képernyőjén keresztül, lényegesen nagyobb esélye van arra, hogy szívinfarktust kapjon, mint ha békésen horgászva a vízparton ülne. Német kutatók korábban már közölt vizsgálatának folytatása az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóiratában jelent meg.

2010. március 24. szerda

márc. 24
5:09
Hogyan szaporítsunk tündérrózsát a kerti tavunkba? (Édenkert)
A pincében, garázsban teleltetett tündérrózsákat április végén, május elején helyezhetjük vissza a tóba. A kosarukat kinőtt egyedeket májusban tőosztással szaporíthatjuk.
márc. 24
5:11
Mi a varjútövis titka? (Édenkert)
A középkori füveskönyvek a varjútövist (Rhamnus catharticus) a torok és száj megbetegedéseinek kezelésére, illetve zöld színezőanyagként említik. A babona szerint az ereje elűzi a démonokat. Lássuk, mire jó a teája?
márc. 24
5:13
Mit gyógyít az ánizs? (Édenkert)
Az angolok már a ruhákat is ánizsmaggal illatosították. Sőt, annyira népszerű és értékes fűszer volt, hogy 1305-ben megvámolták az ánizsmag-kereskedelmet, hogy abból fedezzék a London Bridge javítási költségeit. Több közkedvelt alkoholos ital - raki, ouzo, pernod - fontos adalékanyaga. De ez még nem minden...
márc. 24
5:51
"Vödörtaxi" helyett alagút (Infostart)
Utolsó alkalommal "vödörtaxiznak" a békák Felsőtárkányban és Bogácson a napokban. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság nagyszabású környezetvédelmi beruházásának köszönhetően a védett állatok százai a jövőben már nem fognak elpusztulni, miközben az élőhelyük és szaporodó helyük közötti utat megteszik. A Nemzeti Park a legnagyobb forgalmú békaátjáróknál alagutat épít a védett állatok számára, így azok…
márc. 24
8:15
Segítsen fészket rakni a fecskéknek! (Infostart)
Aggasztóan kevés a fecske Magyarországon, így érdemes mindent megtenni, hogy megkönnyítsük a madarak életét. Sokat segíthet például, ha a fecskéket műfészekkel várjuk, és így mentesítjük a munka alól.
márc. 24
10:03
Miért ültessünk bio csemegeszőlőt? (Édenkert)
A szőlő az egyik legfinomabb, legegészségesebb, legtáplálóbb gyümölcsünk, de a mindennapi tapasztalat alapján bizony olyan növény, amit csak nagyon komoly növényvédelemmel lehetséges megfelelő minőségben termeszteni. Igen csábítóak a zöldséges üzletekben a messze földről érkezett, csodálatos kék, vagy fehér színű, hatalmas bogyókkal rakott kilós fürtök, de az emberben mégis ott motoszkál a kérdés:…
márc. 24
10:21
Allergiariadó: mennyire támaszkodhatunk a pollennaptárra? (Infostart)
Egyre több allergiát okozó növény virágzik, és az allergiásoknak számolniuk kell a megváltozott időjárási viszonyok okozta kellemetlenségekkel is. A pollennaptárok már nem segítenek sokat, mert az időjárás teljesen felrúgta a "szabályokat".
márc. 24
13:12
Mit érdemes tudni róluk?- mustár, menta, metélőhagyma (Édenkert)
3M, vagyis mustár, menta, metélőhagyma. A három közkedvelt, gyógyhatású fűszernövényünk következik.
márc. 24
14:51
Két gyermeket szabadítottak ki Hatvanban egy bezárt lakásból (Infostart)
Egy három és egy négy év körüli gyermeket szabadítottak ki egy bezárt lakásból szerdán a helyi tűzoltók Hatvanban - mondta Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
márc. 24
15:09
Jelentős késések a Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon (Infostart)
Jelentős, 60-70 perces késésekre kell számítani a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, mert elszakadt a felsővezeték Budaörsnél szerda délután - közölte a Mávinform ügyeletese.
márc. 24
15:45
Egy magyar turista meghalt, egy másik megsérült a Magas-Tátrában (Infostart)
Magyar turista vesztette életét a Gerlachfalvi-csúcs alatt ma délelőtt. A Hegyi Mentőszolgálatot 10 órakor riasztották, amiatt, hogy két magyar turista lezuhant a Gerlachfalvi-csúcs alatti sziklákról. A férfi nem mozgott, a nő nehezen kommunikált. A hegyi mentők helikopterekkel indultak a mentésre.
márc. 24
16:57
Életveszélyben van a Jászberényben fejbe rúgott fiú (Infostart)
Életveszélyes fejsérüléssel vittek kórházba egy férfit Jászberényben, miután fejbe rúgták egy utcai verekedésben - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
márc. 24
18:09
Életveszélyes a babahordozó - a magyar piacra is került ilyen! (Infostart)
Magyarországon is forgalmazzák a babahordozót, amelynek használata az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság szerint több halálesettel is összefüggésbe hozható. Az Egyesült Államokban több mint egymillió darabot hívtak vissza a Infantino nevű cég által gyártott eszközből.
márc. 24
19:57
Hétmillió forint - kórházi hálóingek tervezésére (Infostart)
Jó hír a brit betegek számára: a hátul megkötős és meglehetősen sokat feltáró hálóing helyett előnyösebb viseletet kaphatnak a szigetország kórházainak páciensei.
márc. 24
20:33
Kalcium: nemcsak csontritkulás ellen (Infostart)
A kalciummal kapcsolatban leginkább a csontok egészségére gondolunk, holott ez az ásványi anyag csontrendszerünk mellett számos egyéb szervünk működése szempontjából is létfontosságú. Alacsony kalcium szint memóriazavart, depressziót, viselkedésbeli változásokat is okozhat.
márc. 24
21:45
A diónak helye van az egészséges táplálkozásban (Infostart)
Állatkísérlettel igazolták, hogy a prosztatadaganatok lassabban növekednek, és jóval kisebbek maradnak rendszeres diófogyasztás hatására. A sokat ígérő eredményt az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) San Franciscóban rendezett éves ülésén ismertették.

2010. március 25. csütörtök

márc. 25
5:18
Milyen növénykondícionálókat alkalmazzunk növényeink egészsége érdekében? (Édenkert)
Növényeink egészségének megőrzése, ellenálló és stressztűrő képességének fokozására javasolt a növénykondícionáló permetszerek használata. A kiváló egészségi állapotú növényt nehezebben támadja meg betegség, kártevő, míg a gyenge erőnlétű és fejlődésű növényeket hamarabb győzi le bármilyen fertőzés.
márc. 25
5:20
Gyűjtsünk hársfavirágot, megmutatjuk, milyet (Édenkert)
Júniustól messziről illatoznak a virágzó hársfák. Mivel több hársfaj is előfordul hazánkban, fontos, hogy megismerjük, melyikről gyűjthetünk és melyikről nem.
márc. 25
5:22
Milyen a fekete, vörös és sárga lencse? - receptekkel (Édenkert)
A szilveszteri menü elhagyhatatlan eleme a lencseleves vagy lencsefőzelék, ami az új évben sok szerencsét, sok boldogságot, vagy esetleg sok pénzt hoz. Amennyit eszünk, annyit.
márc. 25
5:51
Késsel döfték át a fejét, de túlélte (Infostart)
Huszonöt centiméteres késpengével a fejében sétált be egy kínai kórházba egy fiú, akit azért vertek össze, mert állítólag csalt egy internetes játékban. Az orvosok nem hittek a szemüknek, amikor a meglátták, hogy a fiatal a saját lábán érkezik a betegfelvételre.
márc. 25
8:33
Változnak a vásárlói szokások - Már nem ciki használtat venni (Infostart)
Izgalmas kereskedelmi formák élednek fel a gazdasági válság, a szűkülő anyagi források hatására. Felmérések szerint a használt termékek vásárlása egyre kevésbé számít cikinek, a jó minőségű, olcsó árura pedig egyre nagyobb kereslet mutatkozik.
márc. 25
9:30
Előzzük meg a parlagfüvet: harcoljunk virágzásig! (Édenkert)
Irtani nagyon nehéz, de szinte kötelező. Aki viszont a virágzás előtt meggátolja a parlagfű terjeszkedését, később jól jár, mert fáradtságot takarít meg.
márc. 25
9:51
Hogyan spóroljunk a konyhában? (Édenkert)
A drága energiaárak nagyon megnövelik a havi rezsiköltségünket. Néhány konyhai praktikával a fizetnivalók lecsökkenthetők. Energiatakarékos konyhai fortélyok következnek.
márc. 25
9:53
A gyermekkori szociális körülmények hatással vannak a testsúlyra? (Édenkert)
Ha a testtömegről, túlsúlyról, elhízásról van szó, akkor gyakran keressük az okokat valahol a múltban, családunkban. Gondoltad volna, hogy a szociális körülmények is szoros összefüggésben vannak az elhízással?
márc. 25
10:54
Mire ügyeljünk a facsemeték beszerzésekor? (Édenkert)
Városok környékén, üdülőtelepeken a közeli nagyüzemi ültetvényeket gyakran felkeresik az új telektulajdonosok azzal a kívánsággal, hogy gyümölcsfacsemetét vásároljanak. Úgy gondolják ugyanis, hogy ahol nagy gyümölcsfa van, ott kicsit is lehet kapni. Ez persze nem így van. Ezért megmutatjuk, hol és hogyan válasszon facsemetét!
márc. 25
10:57
Ügyvédje szerint Dennis Hopper haldoklik (Infostart)
Válóperes ügyvédje szerint halálán van Dennis Hopper, a Szelíd motorosok egykori sztárja, aki prosztatarákban szenved.
márc. 25
11:15
Halálos balesetet okozott Oslóban a házba rohanó tehervonat (Infostart)
Oslóban három ember meghalt, négy megsérült, amikor egy épületbe rohant egy elszabadult vasúti szerelvény a teherkikötőben.
márc. 25
11:15
Hogyan készítsünk rozmaringsampont? (Édenkert)
Tudta, hogy a rozmaringból készült sampon kiválóan alkalmas a zsíros, korpás fejbőr és haj ápolására? Mi megszereztük a rozmaringsampon receptjét. Érdemes kipróbálni!
márc. 25
11:17
Bill Clinton ingébe törölte a kezét George W. Bush Haitin - videóval (Infostart)
Kínos médiabotrány árnyékolta be két amerikai exelnöknek a földrengés sújtotta Haitin tett közös látogatását: George W. Bush Port-au-Prince-ben, egy tömeg közepén állva, több kézfogás után Bill Clinton ingébe törölte a kezét.
márc. 25
13:57
Tavaly 25 millió poggyász veszett el a repülőtereken (Infostart)
A világ repülőterein nagyjából 25 millió poggyász kallódott el 2009-ben, és ez 2,5 millió dollárjába (félmilliárd forintjába) került az iparágnak.
márc. 25
14:03
Az Újházy tyúkhúsleves Magyarország kedvenc étele? (Édenkert)
Az Újházy tyúkhúsleves végzett az első helyen a Magyarország Kedvenc Étele szavazáson. A főételek kategóriában a töltött káposzta, a desszertek között a madártej lett a kedvenc. A Torkos Csütörtökön indult négy héten és négy napon át tartó internetes felmérésen több mint 77 ezren szavaztak.
márc. 25
14:05
Tavaszi vitaminpótlás gyümölcsökkel- Piaci árak (Édenkert)
Citromtorta: 125 g liszt, 65 g vaj, 50 g porcukor, 1 db tojássárga, 1 kávéskanál ecet, 20 g tejföl, 2 g sütőpor A krémhez: 200 g vaj, 200 g porcukor, 7 g zselatinpor, 100 ml citromlé, 1 db citrom héja 4 db tojás A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Az összes összetevőt egy tálba tesszük, simára gyúrjuk, és 20 percig hűtőben pihenni hagyjuk. Ezután a tésztát kinyújtjuk, és 3/4 magasságig kibélelünk…

Keresés