Hét évvel ezelőtt kezdődött a küzdelem az alkohollal, amely számtalan visszaeséssel és újrakezdéssel járt azóta – kezdi a szerdai bejegyzését Grecsó Zoltán táncművész, táncpedagógus, aki korábban már műsorvezető, koreográfus, színész, coach, világosító-technikus és projektmenedzser is volt.
Új kötet jelenik meg a múlt héten életének 84. évében elhunyt, Kossuth-díjas Nádas Pétertől várhatóan október elsején Most az egyszer címmel – közölte a Sárközy és Társai kiadó a honlapján.
Pályázatot ír ki a kormány az azbeszttel szennyezett területek megtisztításának elősegítésére, amelynek keretösszege 3 milliárd forint. Az összegre az önkormányzatok pályázhatnak, akik helyben dönthetnek a szükséges beavatkozásokról.
Hatalmas költések után drámai fejleményekkel zárult a nyári átigazolási időszak az európai topfutballban. Az InfoRádió körképe Szabados Gábor sportközgazdásszal.
Németország meg fogja kapni a megfelelő választ arra a döntésére, hogy bezáratja a berlini Orosz Házat és a bonni orosz főkonzulátust - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kedd este Vlagyivosztokban a TASZSZ hírügynökségnek.
A Roxfortban is elindul az új tanév: hivatalos szinkronos előzetest kapott a Harry Potter és a bölcsek köve, azaz az HBO és az HBO Max idén karácsonykor debütáló, óriási várakozással övezett Harry Potter-sorozata. A nyolcrészes első évad teljesen új köntösbe öltözteti J. K. Rowling varázsvilágát, és érkezik majd a folytatása is. A most nyilvánosság
Csaknem 12 sorsolás óta nem vitték el a Skandináv lottó főnyereményét. A 36. játékhéten, a szeptember 2-i szerdai sorsolás alkalmával így 860 millió forintos fődíj elnyerésében bízhattak a játékosok, amely az eddigi egyik legnagyobb összeg. Mutatjuk, melyek voltak a mai sorsolás nyerőszámai!
A tízéves japán államkötvény hozama 3 százalék fölé emelkedett, amire 1996 óta nem volt példa. A változás Japán határain túl is éreztetheti a hatását, és csökkenhet a nemzetközi piacokra áramló japán tőke. Ez a bitcoinra és a kisebb kriptovalutákra is nyomást gyakorolhat. A tízéves japán államkötvény hozama szeptember 1-jén átlépte a 3 százalékot.
A gyermekvállalás után nemcsak néhány év munkatapasztalat esik ki: a magyar anyák keresete és foglalkoztatási esélye még évekkel később is jelentősen elmarad azokétól, akik nem vállaltak gyermeket. Egy friss kutatás szerint hat évvel a szülés után is komoly különbség mutatható ki.
Kimondasz egy szót, furcsa hangot hall, vagy egyszerűen csak beszélsz hozzá, a kutyád pedig oldalra billenti a fejét, és úgy néz rád? Ez az egyik legaranyosabb kutyaszokás, de nem pusztán azért csinálja, hogy levegyen a lábadról. A fejbillentésnek több oka is lehet, és még az is számít, milyen helyzetben jelenik meg.
A Balatonfüredi Yacht Club (Byc) legendásan híres az Ilca hajóosztályban betöltött domináns szerepéről. A most bemutatandó Ilca 4-es versenyzőjük, a tavalyi ranglista első helyén végzett Török Csanád is ezen az úton jár. Aqua: Mikor kerültél kapcsolatba a sportággal és kik segítették a felkészülésedet?Alig hétévesen 2017 szeptemberében ismerkedtem
A nyári szabadságolások miatt átmenetileg megtorpant a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint az érdeklődések száma 15,7 százalékkal esett vissza a tavalyi kiugró csúcshoz képest. A szakértők szerint ez a lassulás csupán szezonális, és az őszi iskolakezdéssel gyors visszarendeződés várható.
Annyi minden történt nyáron az átigazolási időszakban, hogy sokszor csak kapkodtuk a fejünket. A transzferhajrá után azonban most nagyjából kialakultak a végleges keretek. Mostani kvízünkben azt tesztelheted, mennyire vagy képben a nyári átigazolásokkal.
M. L. Stedman könyve kíméletlenül szembesít azzal, hogy tragédiák sajnos bármikor történhetnek. Mutatunk egy részletet az Élet a messzeségben című regényből, melyben egy váratlan baleset forgatja fel egy család életét.
Szeptember 4-én ismét megrendezik Dunaszerdahelyen a Vital Vibes Fesztivált. A rendezvény idén Vital Vibes Charity Festival néven, a Fabulo szervezésében tér vissza – tudta meg a Spabook.net. A programok középpontjában…
Az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért vonulnak vasárnap a Kossuth térre: az eseményen élőlánccal, zenével, közös énekléssel és egy emlékfal létrehozásával is készülnek a szervezők – mi pedig összefoglaljuk, mi (volna) a nemzetközi dokumentum jelentősége.
Közel hatezer új hallgatóval kezdődött meg a 2026/27-es tanév a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen (Bge). A szeptember 1-jei tanévnyitón ünnepi beszédet mondott Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, az Egyetem egykori hallgatója is. Arról beszélt a hallgatóknak, a mesterséges intelligencia korában miért válik még fontosabbá az embe
A cégnél leszámolnak a távmunkával, miközben kigyomlálják az értelmetlen középvezetői pozíciókat. Mi történt? Jelentős leépítésbe és szervezeti átalakításba kezd az Uber – olvasható a Reuters oldalán. A körülbelül 34 ezer embert foglalkoztató cég akár 3300 állást is megszüntethet, vagyis az állománya 10 százalékától megválhat. A vállalat vezetése l
Mennyi megtakarítással rendelkezünk, mekkora hiteleket törlesztünk, és hogyan alakulnak fogyasztási szokásaink? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Ksh szeptember elején induló "Miből élünk?" adatfelvétele.
Újragondolták, mi is valójában a komp, ezért a P-12 tervezésekor egy üres papírlappal indult a projekt. "Az első lépés az volt, hogy teljesen megszabaduljunk attól, hogy milyennek kellene lennie egy kompnak, és feltegyük a kérdést: mi a leghatékonyabb módja az emberek vízi szállításának?" – mondja Gustav Hasselskog, a Candela alapítója, aki a terve
Az őszi időszak nyújtja a legjobb alkalmat arra, hogy felfedezzük Törökország legszebb látnivalóit, emellett pedig igen kedvező áron nyaralhatunk anélkül, hogy szenvednénk a kánikulától. Őszi nyaralás akár 30–40% kedvezménnyel A török tengerpart ősszel egészen más arcát mutatja, mint a nyári csúcsszezonban. A nagy meleg enyhül, a mediterrán hangula
A polgármester rajtakapott négy konyhást, akik az iskolai menzáról élelmiszert akartak hazavinni. Videót is készített az esetről. A dolgozók szatyrában sajt, felvágott, gyümölcs és zöldség volt. Azonnal elbocsátotta őket, és feljelentést tett. Az RTL Híradónak egy szülő azt mondta, hogy a gyerekek már régóta panaszkodtak, hogy kevés ételt kapnak.
Orvosi oxigénpalack robbant Mezőzomboron, egy ház szinte teljesen megsemmisült. A tűz egy égő gyertya miatt keletkezhetett. Egy csecsemőt és egy férfit kórházba vittek, a robbanás a szomszéd házakban is károkat okozott. A lakókat rokonok fogadták be.
Rubint Réka csaknem négy éve küzd lágyrészszarkómával. A fitneszedző 33 sugárkezelést és több kemoterápiát kapott, jelenlegi terápiája pedig a légzését is megnehezíti. Ennek ellenére továbbra is edzéseket tart, és szeptember végén újabb vizsgálatokra készül.
Lezárult a nyári átigazolási piac az európai topbajnokságokban, és máris nyakunkon az új nemzetközi kupaszezon. A Gólvonal új évadjának első adásában Nagy Viktor Hrutka Jánossal és Szarka Andrással veszi végig a legfrissebb klubváltások hátterét, Roberto De Zerbi Tottenhamjének katasztrofális rajtját, valamint a magyar játékosok nemzetközi kupaesél
Tóth Tamás egy billiárdasztalt hozott el a Legjobb ajánlatba, ami már 40 éve van a birtokában. A különleges tárgy több Felfedező érdeklődését is felkeltette, azonban Szendrő Péter és Polgár Árpád vállalkoztak csak arra, hogy végtelen licitharcba szálljanak egymással. A Legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatódik az RTL-en és az RTL+ P
Továbbá radikálisan csökkentenék a gyerekek képernyőidejét, és olyan órákat is tartanának, ahol megtanítják a diákokat kritikusan állni a technológiához.
Az Ikrek hallgasson a megérzéseidre, az Skorpió először gyűjtsön információt, mielőtt cselekedne! Karrier horoszkóp: 2026.09.02. Kos Az megérzéseid nagyon jók a körülötted lévő emberekkel kapcsolatban. Bármilyen virtuális vagy személyes találkozó során azonnal elkápráztatod ma hallgatóságod! Dolgozz a nap energiájával, ne pedig ellene. Ne bántsd az
Az emberek gyakran azt gondolják, hogy a milliárdosok feleségei mind elkényeztetett szupermodellek, akik a fodrász és a következő buli között oda-vissza járva töltik mindennapjaikat. De ez vajon tényleg így van?
Létezik a gyors és rögzített fogpótlás, de nem mindenkinek biztonságos. Mutatjuk a szakértő őszinte szempontjait a betegbiztonságról! Te is hallottad már a csábító hirdetéseket a néhány nap alatt elkészülő, tökéletes fix fogsorról? Bár a technológia ma már valóság, a sietség komoly veszélyeket rejthet, ha elmarad az alapos tervezés. Olvasd el dr. S
A csomagolás kommunikál a sütővel, a vastag tésztát pedig leváltja a 48 órás nápolyi kovász. Mutatjuk a fagyasztott élelmiszerek, a mirelit elképesztő jövőjét! Elfelejthetjük az ázott, gumiszerű mirelit pizzákat, mert a konyhatechnológia szintet lépett. Képzeld el, hogy a fagyasztott étel csomagolása maga mondja meg a sütődnek, hány fokon és meddig
Új törvénymódosítás határoz a Bászna-üggyel kapcsolatos kárrendezés pontos szabályairól. A jogszabály célja a hitelezők és termelők védelme, valamint a folyamatok felgyorsítása.