2026. szeptember 27. vasárnap

szept. 27
0:12
A 2-2-2-es szabály a tartós párkapcsolat titka: így hozd vissza a lángoló szenvedélyt a mindennapokba! (Blikk)
Úgy érzed, hogy a régóta tartó kapcsolatodból lassan eltűnik a szikra, és helyét átveszi a mindennapi szürkeség? Ismerd meg a pofonegyszerű 2-2-2 szabályt, amely kimenekítheti a szerelmeteket a rutin hálójából, és visszahozhatja a szenvedélyt a mindennapjaitokba! Ehhez csupán a szokásaitokon kell egy egészen picit változtatnotok.
szept. 27
0:12
XIV.Leó pápa a fiatalok megóvását szorgalmazta a mesterséges intelligenciával szemben (Gondola)
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV.
szept. 27
0:12
Vasárnapi horoszkóp, szeptember 27.: valaki végre kimondja, amit eddig kerülgetett (Éva Magazin)
A holnapi nap több csillagjegy számára is hozhat egy kisebb felismerést, egy váratlan beszélgetést vagy éppen azt az érzést, hogy ideje végre lezárni valamit, amit már túl régóta cipelsz. A vasárnap most kevésbé szól a nagy tervekről, inkább arról, hogy egy kicsit rendezd magad körül – és magadban – a dolgokat. Nézd meg, mit üzen neked a napi horos
szept. 27
0:12
Megszólalt a válogatott játékosa, aki az ukránok ellen kihagyta a legnagyobb ziccert (Player)
Bolla Bendegúz a kihagyott helyzetéről beszélt.
szept. 27
0:12
Gáspár Laci szeme láttára űztek gúnyt belőle, nem volt őszinte a mosolya, videón a pillanat (Promotions)
Csúnyán kiparodizálták Gáspár Lacit.
szept. 27
0:12
NIST: a véletlen néha bűnügyi áttörést hoz (Mínuszos)
A NIST kutatói genomkutatásból, robbanóanyag-vizsgálatból és textilfejlesztésből is véletlenül bűnügyi módszereket alkottak. Bob Ross amerikai
szept. 27
0:12
Egyetlen nap alatt került víz alá Bangkok: katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánították a várost (Rakéta)
Példátlan léptékű felhőszakadás bénította meg Thaiföld milliós fővárosát, ahol a kritikus szintre emelkedett vízszint miatt a városvezetésnek vészhelyzetet kellett hirdetnie.
szept. 27
0:12
17 miniatűr koporsót rejtettek el a hegyoldalban, senki sem tudja, miért (Hamu és Gyémánt)
1836 nyarán néhány fiú nyúlüregeket keresett az Edinburgh fölé magasodó Arthur's Seat szikláinál, amikor különös felfedezést tettek. Egy szikla oldalából vékony palalapokat húztak ki, amelyek mögött egy apró üreg rejtőzött. Odabent 17 miniatűr koporsót találtak, mindegyikben egy-egy gondosan felöltöztetett fafigurával.
szept. 27
0:12
A Szépasszony-völgy ősszel mutatja meg az igazi arcát (Utazási Élmények)
Eger pincesora egész évben csábító, de van valami különös abban, amikor a nyári hőség helyét átveszi a hűvös levegő, a fák színesedni kezdenek, és egy pohár must vagy egri bor mellett végre jólesik lelassulni. A Szépasszony-völgybe érdemes ráérősen megérkezni. A pincesor előtt sétálva egyik ajtóból beszélgetés, a másikból poharak csörrenése hallats
szept. 27
0:12
Ezért nem cserélte meg a verseny közepén a Red Bull a két pilótáját (Racingline)
A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies elmondta, miért tartották Hadjart Verstappen mögött a verseny középső szakaszában.
szept. 27
0:12
Spórolj milliókat: ezt a 3 hibát ne kövesd el az Otthon Start hitel igénylésekor! (rtl.hu)
Első lakásvásárlóként az államilag támogatott, fix 3%-os Otthon Start hitel mesébe illő lehetőségnek tűnik. Az általa nyújtott pénzügyi előnyök valóban óriásiak, de a tapasztalatok azt mutatják: egyetlen meggondolatlan döntéssel vagy rossz számítással milliókat veszíthetsz, vagy legrosszabb esetben teljesen elbukhatod az álomotthonodat. Mutatjuk az
szept. 27
0:12
800 millióba kerül az új palástterem, de még mindig nem látogatható (rtl.hu)
A Nemzeti Múzeum koronázási palástot bemutató termét júniusban adták volna át, de a 113 millió forintos különleges vitrin még nem készült el. Az új palástterem összesen 800 millió forintba kerül, L. Simon László szerint a beruházás a vitringyártó miatt csúszik.
szept. 27
0:12
A jegybank alelnöke szerint 2032-ban lehet legkorábban magyar euró (rtl.hu)
Magyar Péter kormánya 2030 környékére teljesítené az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket. A jegybank alelnöke a Reuters brit hírügynökségnek arról beszélt, legkorábban 2032-ben jöhet az euró.
szept. 27
0:12
Csonka András a szerethető naivitását viszi magával Az Árulók kastélyába (rtl.hu)
Csonka Picire színészként világ életében szerepeket osztottak, és mindigis inkább a szerethető, naiv karakterek találtak rá, ami nem véletlen, hiszen a mindennapokban is ilyen karakter. Épp ezért, érdekes kihívásként élné meg Csonka András az Áruló szerepet. Nézd meg a vele készült interjúnkat!
szept. 27
0:12
Letöltendő börtönt kérnek Herczeg Zoltánra, jövőre jöhet a másodfok (rtl.hu)
Születésnapján kapta kézhez az ügyészség levelét Herczeg Zoltán, amelyben letöltendő börtönt kérnek rá a felfüggesztett szabadságvesztés helyett. A divattervező szerint már így is sokkal nagyobb büntetést kapott, mint ami neki járt volna. A másodfokú tárgyalás jövő februárban lesz, addig pedig azt mondja, nem engedi, hogy az ügy beárnyékolja az éle
szept. 27
0:12
"Hagyd meg neki a pillanatot!" – ByeAlex kiakadt Solére-re, aki leállított egy jó énekest (rtl.hu)
Sándor Aurél beszaltózott az X-Faktor színpadára, hogy utána egy Passenger-dallal beénekelje magát a mentorok és Köllő Babett szívébe. A szertornázó versenyző még ByeAlexet is lenyűgözte különleges hangjával, a mentor viszont ledöbbent, amikor az éneklés egyszer csak félbeszakadt. Solére ugyanis leállította a produkciót.
szept. 27
0:12
Üzemanyag-ellátási gondok: Szerbia állami készletekhez nyúl (Öko-drive)
Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból.
szept. 27
0:12
2026.09.27. Üzenet: Balogh Ottó (Gyulatelevízió)
Ne mondjunk nemet Jézusra a hétköznapokban sem!
szept. 27
0:12
Orient Expressz: szeptember 26-án ismét Magyarországon (FreeMix)
A legendás Orient Expressz Magyarországra szeptember 26-án ismét megérkezik . A Venice Simplon-Orient-Express szombaton Budapestre érkezik, vasárnap pedig továbbindul Isztambul felé. Újra magyar síneken a legendás vonat Van olyan vonat, amelynek már a neve is egy egész korszakot idéz fel. Az Orient Expressz pontosan ilyen. A különleges szerelvény s
szept. 27
0:12
Válassz egy lehullott falevelet és eláruljuk, mit kellene elengedned még az ősszel, hogy felszabadultabb légy (MeMedia)
Az ősz sokak számára az elengedés időszaka. A természet ilyenkor lassan megszabadul attól, amire már nincs szüksége, és talán nekünk is érdemes egy kicsit körülnéznünk magunkban. Most képzelj magad elé három különböző, lehullott falevelet, és válaszd azt, amelyik első pillantásra a legjobban megfog. Ne gondolkodj rajta túl sokat, inkább hagyd, hogy
szept. 27
0:12
Nem lesz előrehozott választás (146.hu)
Andy Burnham brit miniszterelnök egyértelműen kizárta, hogy a közeljövőben előrehozott parlamenti választást tartsanak az Egyesült Királyságban. A kormányfő szerint a következő általános választás 2029-ben lesz,...
szept. 27
0:16
Védelmi gyakorlat (Gondola)
Védelmi és biztonsági gyakorlatot tartanak szeptember 28-án, hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben - közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.
szept. 27
0:16
7 korai őszi dekorációs ötlet, ha még nem akarod sütőtökkel telepakolni a lakást (Éva Magazin)
A tavasz után a hűvösebb idővel elérkezik a második kedvenc évszakom, az ősz. Imádom, amikor odakint gyönyörű színekben pompázik a táj, hullanak a levelek a fákról, és szerintem még az esőben és a szélben is van valami egészen varázslatos. És hogyan is élvezhetnénk ki még jobban ezt a hangulatot, mint azzal, hogy egy kicsit az otthonunkba is becsem
szept. 27
0:16
Russell tizedmásodperces drámában győzte le Verstappent, miközben teljesen összeomlott a McLaren Bakuban (Player)
Komoly pillanatokat hozott az Azeri Nagydij.
szept. 27
0:16
Ma esti Ötöslottó-sorsolás: Milliárdok a tét – Mutatjuk a friss nyerőszámokat! (Promotions)
Ma este ismét milliárdokért pörög a gömb az Ötöslottón! Mutatjuk a sorsolás szabályait, a kisorsolt nyerőszámokat, és a győri Andraschek László megrázó, igaz történetét.
szept. 27
0:16
Esélye volt a Goncourt-díjra, de AI-t használt (Mínuszos)
A Goncourt-díj szervezői levették a hosszúlistáról Thelyson Orelien regényét, miután AI-használattal és korábbi plágiumokkal vádolták
szept. 27
0:16
Az elítéltek rettegtek a hóhértól, aki rendszeresen elrontotta a kivégzéseket (Hamu és Gyémánt)
James Scott, Monmouth első hercege pontosan tudta, kinek a kezébe kerül az élete, amikor 1685-ben árulásért lefejezésre ítélték. Hóhéra Jack Ketch volt, aki addigra már London egyik leghírhedtebb alakjának számított. A herceg ezért pénzt adott neki, és külön megkérte, hogy ne úgy végezzen vele, ahogyan két évvel korábban Lord William Russell-lel. F
szept. 27
0:16
Lannert Judit bocsánatot kért a fociszurkolókról tett korábbi kijelentéséért (rtl.hu)
Az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebookon kért bocsánatot a magyar fociválogatott miatt síró magyarokról tett tavalyi kijelentéséért. Azt írta, megköveti azokat, akiket a mondata megbántott. Azt is közölte: eredetileg az iskolai teljesítménykényszer káros hatásaira akart utalni.
szept. 27
0:16
Mikecz Estilla Az Árulókban is őszinte lesz: "Ha jön az ellenőr, én jelentkezem" (rtl.hu)
Mikecz Estilla színésznő nem tartja magát manipulatív embernek, sőt saját bevallása szerint, ha jön az ellenőr, hogy megbüntesse, ő nem menekül el, hanem inkább jelentkezik, bocsánatot kér, és még több büntetést is fizetne, mint amennyit kérnek tőle. Ezek után különösen izgalmas lenne őt Áruló szerepben látni. Hogy mire lesz képes a kastélyban, okt
szept. 27
0:16
"Csak egyet hagyj meg nekem" – Megszólalt az apa, akinek felesége megölte három gyermeküket (rtl.hu)
Patrick Clancy először beszélt kamerák előtt arról a felfoghatatlan traumáról, amit három gyermeke elvesztése jelentett. A férfi egy interjúban beszélt arról, hogy miért bocsátott meg volt feleségének és hogyan próbálja felépíteni életét.
szept. 27
0:16
Csurran-cseppent a pogácsa: az X-Faktor versenyzői ajándékokkal árasztották el a mentorokat (rtl.hu)
Az X-Faktor mentorait nemcsak egy jó dallal lehet levenni a lábukról, de finom pogácsákkal és kedves rajongással is. Baba Lászlóné Ágnes és Urbán Lászlóné Tünde megannyi ajándékuk mellett leginkább örömöt szerettek volna szerezni mindenkinek a stúdióban, ami meg is történt. Gáspár Laci fel is pattant a színpadra, hogy saját dalát együtt énekelhesse
szept. 27
0:16
600 milliméter csapadék hiányzik: történelmi aszály nehezíti a magyar gazdák helyzetét (Öko-drive)
A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt.
szept. 27
0:16
Őszi D-vitamin-hiány: Ezek a tünetek figyelmeztetnek (FreeMix)
Kezdődik az ősz, és vele együtt a D-vitamin hiány kockázata is. Ismerd fel a tüneteket, és tudd meg, mikor fordulj szakemberhez! Ahogy rövidülnek a nappalok és hűvösebbre fordul az idő, szervezetünk D-vitamin szintje is csökkenhet. Ez a létfontosságú vitamin, amit gyakran csak napfényvitaminként emlegetünk, kulcsszerepet játszik immunrendszerünk mű
szept. 27
0:16
12 intő jel, ha 60 felett ismerkedsz, pszichológusok szerint (MeMedia)
1. Titkolózik, és nehezen nyílik meg Hatvan felett ismerkedni egészen más, mint húszévesen. Az ember már tudja, mit akar és mit nem, és sokkal kevésbé van kedve arra, hogy olyan kapcsolatba fektessen energiát, amely nem vezet sehová. Ugyanakkor az özvegység, a válás vagy a hosszú egyedüllét után sokan bizonytalanok, hogyan is kellene újra kezdeni.
szept. 27
0:16
Meglopták III. Károly királyt (146.hu)
Különös ügy került bíróság elé Nagy-Britanniában: három állatvédő aktivistát azzal vádolnak, hogy még 2023-ban három bárányt vittek el III. Károly király sandringhami birtokáról. A nők...
szept. 27
0:20
Fenyegető üzenetet kapott ico (Gondola)
Robert Fico szlovák miniszterelnök és Maros Zilinka szlovák főügyész egyaránt őket és családjukat fenyegető üzenetet kaptak pénteken reggel - közölte a szlovák kormányhivatal és a főügyészség.
szept. 27
0:20
11 balszerencsét hozó tárgy, ami sok otthonban megtalálható: ezektől szabadulj meg a babona szerint! (Éva Magazin)
Babonásnak tartod magad? A feng shui és más kulturális hagyományok szerint ezek azok a lakberendezési tárgyak, amelyek szerencsétlenségek sorát okozzák otthonodban!
szept. 27
0:20
Kvíz: mutatunk egy tárgyat, találd ki belőle a filmet! (Player)
Van, hogy egy filmhez elég egyetlen tárgy, és máris beugrik az egész történet. Egy aranyszobor, egy különös maszk vagy éppen egy hétköznapinak tűnő kellék is lehet annyira ikonikus, hogy azonnal felismerjük, melyik moziból származik.
szept. 27
0:20
Fehérjeturmixokat javasolt az orvos a problémájára - kiderült, gyógyíthatatlan betegséggel küzd a férfi (Promotions)
A férfi igyekszik pozitív maradni a történtek ellenére is.
szept. 27
0:20
Az Epson Contourjet 3D-s tárgyakra is közvetlenül tud nyomtatni (Mínuszos)
Az Epson új CONTOURJET rendszere közvetlenül ívelt és összetett felületekre nyomtat, robotikával kombinálva a tintasugaras
szept. 27
0:20
II. Miklós koronázási ünnepségén közel 1400 ember halt meg a tömegben (Hamu és Gyémánt)
II. Miklós alig másfél éve ült az orosz trónon, amikor 1896 májusában Moszkvában megtartották hivatalos koronázási ünnepségeit. A hetekig tartó eseménysorozat egyik legnagyobb népünnepélyét a Hodinka-mezőre szervezték, ahol étellel, itallal és ajándékokkal várták az embereket. A vidámnak szánt esemény azonban néhány óra alatt az orosz történelem eg
szept. 27
0:20
A Birodalom Kovija most Árpa Attilánál bizonyíthat: "Gyilkolászni jöttem" (rtl.hu)
Takács Zalánt az RTL+ Premium a Birodalom című sorozatából ismerheti a közönség, amelyben a magyar felnőttfilmes ipar kiskirályát, Kovács Istvánt, azaz Kovit alakította. Az Árulókban viszont szeretné levetni kedves, mackós énjét, és inkább megmutatni, milyen lenne egy igazán kegyetlen gyilkos szerepében.
szept. 27
0:20
"Kicsit kilyukadt a kocsi" – mondta a három autót letaroló sofőr (rtl.hu)
Sokkoló videón, ahogy egy 52 éves férfi a kocsijával három parkoló autóba csapódott péntek délután Siófokon. A balesetben csak ő sérült meg. A rendőrség szerint jogosítvány nélkül vezetett. A szemtanúk szerint a sofőr zavart volt az ütközés után.
szept. 27
0:20
"Hogy mondhatsz ilyet?!" – Distress szíve szerint megverte volna ByeAlexet (rtl.hu)
Bukovinszky Vanda Distress visszatért az X-Faktorba, és egy saját rapdalt adott elő a Válogatón. A produkció egyáltalán nem nyűgözte le ByeAlexet, aki kijelentette, hogy ez nem volt több egy temus Sisi rapnél. A versenyző ezen annyira felháborodott, hogy amikor Solére megemlítette, hogy úgy néz ki, mint aki meg akar ütni valakit, Vandából kibukott,
szept. 27
0:20
A Telihold után fordul a kocka: 4 csillagjegy élete megváltozik (FreeMix)
A Telihold új lendületet hoz, különösen 4 csillagjegy szülöttei érezhetik meg az életükben a fordulópontot. Telihold horoszkóp. A Telihold mindig különleges időszak. Ilyenkor az égbolt fénye erőteljesen hat ránk, és sokszor úgy érezzük, megújulunk vagy épp egy lezáruló szakasz közeleg. Most különösen érdemes figyelni az égi jelekre, mert a következ
szept. 27
0:20
Nagyanyáink birsalmasajtja: most érik a birs, és ez a régi recept még ma is verhetetlen (MeMedia)
Illatos, sárga birs, egy kis citrom és türelem: így készült a nagymamák birsalmasajtja, amely karácsonyra ért be a kamrapolcon. Itt a hagyományos recept, a gyakori hibákkal együtt.
szept. 27
0:20
Béke, háború és nagyhatalmi alkuk (146.hu)
Az ENSZ 81. Közgyűlésének New York-i magas szintű hete nem hozott látványos áttörést a világ legsúlyosabb konfliktusaiban, mégsem lehet teljesen eredménytelennek nevezni. A világ vezetőinek...
szept. 27
0:24
Az orosz fenyegetésről a brit kormány (Gondola)
Rendszeres tájékoztatókba kezd az orosz fenyegetésről a brit kormány a kiemelt fontosságú infrastrukturális hálózatokat működtető cégek és a hadiipari vállalatok vezetőinek.
szept. 27
0:24
Milyen a tökéletes páratartalom otthon? Így tarthatod komfortosan és egészségesen a lakás levegőjét (Éva Magazin)
A megfelelő páratartalom nemcsak a komfortérzetet javítja, hanem a levegő minőségére és az egészségre is hatással van. Mutatjuk, mi az ideális tartomány, miért fontos, és hogyan tarthatod egyensúlyban a lakásodban.
szept. 27
0:24
Ezt üzente Szoboszlai a szurkolóknak az ukránok elleni vereség után (Player)
Az Instagramon üzent a magyar válogatott csapatkapitánya.

Keresés