Pályázatot ír ki a kormány az azbeszttel szennyezett területek megtisztításának elősegítésére, amelynek keretösszege 3 milliárd forint. Az összegre az önkormányzatok pályázhatnak, akik helyben dönthetnek a szükséges beavatkozásokról.
A polgármester rajtakapott négy konyhást, akik az iskolai menzáról élelmiszert akartak hazavinni. Videót is készített az esetről. A dolgozók szatyrában sajt, felvágott, gyümölcs és zöldség volt. Azonnal elbocsátotta őket, és feljelentést tett. Az RTL Híradónak egy szülő azt mondta, hogy a gyerekek már régóta panaszkodtak, hogy kevés ételt kapnak.
Szerda este António Costa, az Európai Tanács elnöke látogatott Magyarországra, ahol Magyar Péter miniszterelnök látta vendégül. A találkozón a magyar kormányfő egyértelművé tette, hogy Magyarország az Európai Unió új, hétéves költségvetését csak akkor fogadja el, ha az megfelel a magyar emberek és vállalatok érdekeinek.
A miniszterelnök António Costának azt mondta, mielőbbi megoldást várnak el az előző kormány alatt kiszabott napi egymillió eurós büntetés felfüggesztésének ügyében.
Most is problémának számít az iskolai csúfolás-bántalmazás, elterjedt angol nevén bullying. A miniszterelnök az országos tanévnyitón kérte a diákokat, hogy figyeljenek oda és álljanak ki egymásért. A pedagógusok szakszervezete szerint a megelőzés lenne a legfontosabb, de olyan kevés az iskolapszichológus, hogy lehetetlen megfelelően foglalkozni a p
A volt miniszterelnök sajtótanácsadójaként ismert Kaminski Fanny cégénél több mint 4 milliárd forint landolt. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés miatt indított büntetőeljárást, miután a Miniszterelnökség augusztusban ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
A civil szervezet üdvözli, hogy a BVOP új vezetése újra nyitottan áll a civil monitoringhoz, és az ombudsman is támogatja az együttműködés újjáélesztését.
A Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró Vizsgálóbizottság nyílt ülésen hallgatná meg az összes közszereplő érintettet – akár Orbán Viktort is. Magyar Péter korábban utalt a volt miniszterelnök és az előző kormány tagjainak érintettségére is. A vizsgálóbizottság fideszes alelnöke viszont most azt mondta az RTL Híradó kérdésére: elképezelhetetlennek ta
Az óvodásoknak vásárolt műanyag nyuszimotorok 239 millió forintos beszerzése ügyében tartott házkutatást Balásy Gyula cégeinél a Nemzeti Nyomozó Iroda. A fideszes politikusok által osztogatott 12 ezer gyerekjátékot a korábbi kulturális minisztérium szerezte be, a gyanú szerint háromszoros áron. A Fidesz szerint politikai támadások helyett elismerés
Új, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélő, SMS-ben terjedő csalásra hívja fel a figyelmet a hivatal. Az üzenetben az adóbevallásból visszajáró összeget ígérik az áldozatoknak.
Az aszály ellenére sem következett be általános élelmiszer-drágulás Magyarországon. Több alapvető termék ára egy év alatt csökkent, és a következő hónapokban is inkább mérsékelt árváltozás várható.
Felháborító, döbbenetes, alattomos - hosszasan lehetne sorolni a jelzőket egy, a kállói idősotthonban elhunyt beteg történetével kapcsolatban. Gyuri bácsi halála után az otthon vezetője 1,3 millió forintot tüntetett el a férfi bankszámlájáról, az idős ember hozzátartozói a hagyatéki eljárás után szembesültek a gyomorforgató visszaéléssel. Az intézm
A renitens sofőrt a Szekszárdi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, kábítószer birtoklás vétsége és autóvezetés eltiltás hatálya alatt vétsége miatt kell felelnie.
Halmazati büntetésül tizenkét év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Törvényszék kapott arra a férfire, aki áramot vezetett a Zsolnay-mauzóleum kapujába 2016 decemberében – közölte a bíróság.
A tavalyi adatok alapján a magyarok átlagosan 23,3 évet tölthettek nyugdíjban, átlagéletkoruk 80,6 év volt. A nemek közötti adatok ugyanakkor jelentős különbségeket mutatnak.
Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megérté
Pályázatot ír ki a kormány az azbeszttel szennyezett települések megsegítésére, az Azbesztmentesítési Alap 3 milliárd forintos keretösszegére az önkormányzatok pályázhatnak, a szükséges beavatkozásokról pedig helyben dönthetnek majd – közölte a Miniszterelnökség.
A köztársasági elnök Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter javaslatára döntött erről. Mihócza Zoltán altábornagy szolgálati jogviszonya átszervezés miatt szűnt meg.
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
A nyári szabadságolások miatt augusztusban csaknem 16 százalékkal csökkent a használt autók iránti érdeklődés, miközben az átlagos kínálati ár 5 millió forint fölé emelkedett.
Az MVM közölte: szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a "dinamikus tarifát". Aki meggondolja magát, visszatérhet az egyetemes árazáshoz. Egyelőre még csak az "okosmérősök" igényelhetik.
Magyar Péter szerdán Budapesten fogadta António Costát, az Európai Tanács elnökét. A megbeszélésen szóba került az uniós költségvetés, a Magyarországgal szemben kiszabott napi bírság, a migráció és az uniós bővítés kérdése is.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség szerint nem történt bűncselekmény a volt államtitkárok járandóságának visszatartásával. A vádhatóság szerint az ügy munkajogi vita, nem pedig hivatali visszaélés.
A külügyminiszter kijelentette, hogy a magyar kormány teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és készek együttműködni a hibrid fenyegetések elleni fellépésben. A tárcavezető szerint a jelenlegi helyzetben a szövetségi rendszerek megerősítése kulcsfontosságú.
Mozgalmas napok vannak Magyar Péter mögött: a magyar miniszterelnök Európa vezető politikusait fogadta Budapesten. Sőt, egy videóból kiderült, hogy bár különböző időpontban, ugyanabban az étteremben ebédelt velük.
Júliusban csaknem 2,5 millió vendég 6,7 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi turisztikai szálláshelyeken – közölte a KSH. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint a további fejlődéshez Budapesten az üzleti turizmust, vidéken pedig a térségi együttműködéseket kell erősíteni.
A Mi Hazánk Mozgalom részéről ismét felvetődött a pedofil bűnelkövetők kémiai kasztrációjának ötlete, sőt, a párt alelnöke be is nyújtott ezzel kapcsolatban egy törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. A Novák Előd által jegyzett indítvány szerint elsődlegesen gyógyszeres formában kellene bevezetni a kezelést, amelynek költségeit az állam viselné.
A pénzmosással vádolt, felfüggesztett végrehajtó irodája 117 milliós nyereséget termelt 2025-ben, amiből őt 105 millió forint illette meg. Az irodát egy másik végrehajtó vette át, aki 12 milliót tehetett zsebre.
Németországba költözhet a családjával Guller Zoltán, miután Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, valamint Kármán András pénzügyminiszter rövid időn belül minden fontos állami tisztségéből felmentette őt. A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi vezetője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a külföldre kö
A nyár végén fejeződött be az őzek násza, üzekedése, jelenleg a térségünkben is megfigyelhetőek az agancsuk tisztítását végző, szaporodóhelyük felé vonuló, barcogásra készülő gímszarvasok. Az idei év száraz, meleg klímája a gidákra volt a legnagyobb hatással, de a vízhiány térségünk vadállományát egyaránt megviselte. Eseménydús időszak áll az Orszá
Az előzetesben ülő Őrsi Gergely II. kerületi polgármesternek is becsengettek szeptember 1-jén: a rácsok mögött kezdett el gipszkartonozónak tanulni. Nem ő az első, aki a fogva tartása alatt vágott bele új tanulmányokba. A hazai közéletben több olyan ismert politikust is találunk, akik a cellában alapozták meg a jövőjüket. Volt, aki angolul tanult,
Telkes András, az Információs Hivatal volt főigazgató-helyettese szerint az Orbán-kormány visszaéléseinek kivizsgálása érdekében a szolgálatok felügyeletét egy tárca nélküli miniszterre kellene bízni. A lehallgatások engedélyezését pedig át kellene adni kijelölt bíróknak.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Civil Akadémia évadnyitójára szóló meghívóban fogalmazott meg súlyos vádakat. A szervezet szerint a kormány felszámolja a jogrendet, az eseményen pedig Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő lesz a vendég.
A lap birtokába került kormányzati dokumentumok szerint Orbán Viktor fia kulcsszerepet játszott a csádi szerepvállalás előkészítésében. Az iratok szerint az ő jóváhagyása nélkül egyetlen beszerzési vagy módosítási folyamat sem indulhatott el.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter javaslatára Baka András köztársasági elnök felmentette a szolgálati viszonyából Mihócza Zoltán altábornagyot. A döntés értelmében a 64 éves tábornok, aki eddig a vezérkari főnök egyik helyetteseként szolgált, végleg távozik a Magyar Honvédség kötelékéből.
A 444 birtokába került dokumentumok szerint Orbán Gáspár nem egyszerű összekötőként vett részt a csádi szerepvállalás előkészítésében. Az iratokban projektvezetőként, illetve egy orvosmisszió vezetőjeként is feltüntették, és több fontos döntést az ő jóváhagyásához kötöttek.
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a Vasárnap.hu-nak adott interjúban a választási vereség okairól, a kampány hibáiról, a "Zsolti bácsi"-ügyben tett jogi lépéseiről, valamint a KDNP jövőjéről beszélt. A politikus szerint a pártnak és a volt kormányoldalnak őszintén szembe kell néznie a kudarc okaival, ugyanakkor a korábbi kor
Nem túlzás, alig esett eső az Alföld közepén az idei nyáron: a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) adatai szerint augusztus végére már 161 milliméterre nőtt a csapadékhiány. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Szolnokon 1946 óta nem volt ilyen meleg augusztus.
A kormány azért döntött a teljes felülvizsgálatról, mert "özönlenek a panaszok a hulladékkezeléssel kapcsolatban, és a MOHU nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit és célszámait".