Schmidt Mária szeptember 1-től már nem a Terror Háza Múzeum főigazgatója, tegnap megtörtént az átadás-átvétel. 24 év után leadta a kulcsot Schmidt Mária. Szeptember 1-től már nem ő a Terror Háza Múzeum főigazgatója. „Valami véget ért, valami fáj…” Schmidt Mária a Bonanza Banzai 1991-es slágerének idézetével kezdte posztját. Majd közölte, hogy „2026
Szilvafám termésének húsa belül barnul. Nagy felületen látható, nincs benne rovar. Hasonló tünetekről szomszédoktól is hallottam. Ilyen tünetek korábban nem fordultak elő. Üzletben árusított szilváknál is láttam ilyet, kívülről nem látszik a hiba. Mi okozhatja ezt a jelenséget?
Bár továbbra a diákok és a fiatalok keresik leginkább a szezonális állásokat, egyre erősödik a 40-50 év közötti korosztály aránya, akik elsősorban másodállásként tekintenek ezekre a lehetőségekre - hívja fel a figyelmet a Work Force. A szezonális munkák átlagos órabére bruttó 2200–2400 forint körül alakult idén nyáron, és a legnagyobb kereslet a ny
Első nőként kapott Nobel-díjat, két új kémiai elem felfedezésében is részt vett, az első világháború alatt pedig röntgenberendezésekkel segítette a sebesült katonák ellátását. Ő Marie Curie, aki pályáját a radioaktivitás kutatásának szentelte, amikor azonban munkáját elkezdte, még alig ismerték a sugárzás veszélyeit. Ami világhírűvé tette, az vezet
Egy új tanulmány szerint a magyar anyák fizetésük jó részét hosszú évekre elveszítik, így az anyaság a gyakorlatban növeli a gazdasági kiszolgáltatottságot.
Horvát és olasz kutatók új megfigyelő- és korai előrejelző rendszert fejlesztenek az Adriai-tengerbe behurcolt idegenhonos fajok terjedésének nyomon követésére. Az ALIENA projekt célja, hogy feltérképezze, hol jelennek meg ezek az élőlények, mekkora a populációjuk, és milyen ütemben terjednek – közölte a Croatia Week.
Szeptember 5-én, szombaton tartja tizennyolcadik országos Retro véradását az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), a rendezvény célja a vérkészletek feltöltése.
Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A kínai piacvesztés és a kínaiak európai nyomulása miatt szenvedő német cégek már azt a korábbi alaptételt is megkérdőjelezik, hogy csak a gyártás szervezhető ki, és a fejlesztésnek otthon kell maradnia.
Az egy éve indult Otthon Start Programban mostanra már több mint 2000 milliárd forint összegű kedvezményes lakáshitelt vehettek fel a bankoktól a lehetőséggel tömegesen élő ügyfelek – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ezzel a hatalmas hátszéllel 2025 után 2026-ban is új rekordot ér el a lakáshitelezés. Az Otthon Start hatására drasztikusan megugrott a
Az AutoWallis első féléves eredményei jelentős visszaesést mutatnak: az árbevétel 7 százalékkal, a nettó profit pedig 93 százalékkal csökkent éves összevetésben, miközben a működési marzsok is érdemben romlottak. A nagykereskedelmi üzletág gyengélkedését ugyan részben ellensúlyozta a kiskereskedelem és a mobilitási szolgáltatások növekedése, de a f
Hidegfront vonult át éjszaka, útját többfelé csapadék, és megerősödő, sőt helyenként viharossá fokozódó északnyugati szél kísérte. Keddtől – a hét közepén helyenként előforduló záporokat, zivatarokat leszámítva – alapvetően napos, csapadékmentes idő várható, kánikulával.
Új korszak kezdődhet a kibertámadásokban: az AI már nemcsak segítheti a hackereket, hanem önállóan is képes lehet sérülékenységeket felderíteni és támadási láncokat felépíteni. A KPMG szerint a vállalatoknak akár arra is fel kell készülniük, hogy egy biztonsági rés felfedezése és kihasználása között mindössze 72 óra telik el.
Trump súlyos válaszcsapást helyezett kilátásba Irán ellen, miután az iráni hadsereg vasárnap nyolc ballisztikus rakétát indított a Jordániában állomásozó amerikai erők ellen. Az amerikai légvédelem a rakéták többségét megsemmisítette, egy azonban becsapódott.
Július 30-án 72 ezren keltek át a marokkói határon. A menekültek közül most fiatal lányok mondták el, miért vágtak neki a veszélyes útnak. Bár nagyon különböző utat képzelnek el maguknak, egy valami mégis közös bennük.
Orosz légicsapásokban megsemmisült 12 millió könyv Ukrajnában a tanévkezdés előtt. A támadások nyomdákat, könyvkiadókat és műemlék épületeket is értek, ami az ukrán tisztségviselők szerint szándékos kísérlet az ukrán identitás eltörlésére - számolt be róla hétfőn megjelent riportjában a BBC News.
A MI és más első „őszi” epizódjában Raskó László György, a Gardino.hu alapító-ügyvezetője osztotta meg tapasztalatait arról, hogyan alakított át egy hagyományos online kertészeti áruházat egy minimális emberi erőforrással működő, szinte teljesen AI-vezérelt vállalkozássá. A vezető a beszélgetés során azt is kifejtette, hogy miért gondolja, hogy aki
Az Európai Bizottság hétfőn a ChatGPT-t nagyon nagy online keresőmotorként (Vlose), a Redditet és a Robloxot pedig nagyon nagy online platformként (VLOP) sorolta be a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (DSA) alapján.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más támogatásnak és kedvezménynek is feltétele – valójában ezekért érdemes igényelni. Mutatjuk, melyek ezek, kik kaphatják meg, és hogyan lehet igényelni. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők évente két alkalommal pénzbeli támogatást kapnak
Életének 79. évében elhunyt Bakos László gyártásvezető, aki több évtizeden át dolgozott a Magyar Televízióban, később pedig a Bárka Színház, a Hungária Televízió Közalapítvány, valamint német közszolgálati televíziók munkájában is részt vett. A szakember 2020 óta volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagja.
Őszi mezőgazdasági géptisztítás: olcsóbb, mint tavasszal javítani! Mutatjuk, hogy a mosás, kenés, ellenőrzés és a helyes tárolás hogyan kíméli a pénztárcádat.
A tőlünk több ezer fényévre kavargó, ikonikus szoborra hasonlító gázóriás nemcsak az asztrofotósok egyik kedvence, de könnyen lehet, hogy az élet keletkezésének titkát is magában rejti.
1991-ben Arnold Schwarzenegger az elhíresült Hasta la vista, baby!-vel beírta magát a filmtörténelembe, James Cameron pedig megmutatta, hogyan kell olyan folytatást készíteni, ami még az eredetinél is nagyobbat szól. A Terminátor 2. – Az ítélet napja a 35. évfordulóján újra visszatér a magyar mozikba, ennél jobb alkalom pedig nem is kell arra, hogy
A mosuóknál a család és a társadalom működése sok ponton a nők köré szerveződik: az anya vagy a nagymama áll a háztartás élén, a vagyon női ágon öröklődik, és a rokonságot is elsősorban az anyai vonal határozza meg. De nem csak emiatt különleges a közösségük. A mosuók párkapcsolati rendszere is egészen más, mint amit mi házasságként ismerünk: az úg
A Porsche részvénytársaságon keresztül a Porsche és a Piëch családok a Volkswagen szavazati jogainak többségét ellenőrzik. Oliver Blume vezér szerkezetátalakítási tervét azonban külső támogatás nélkül nem tudják végrehajtani. A VW átalakulása hatalmi harccá vált, amelyben ellenség szerepet kapott Alsó-Szászország és a munkavállalók képviselői.
Az oktatásügy és az egészségügy primátusát hangsúlyozta a miniszterelnök Magyarország sikerességével összefüggésben hétfőn az országos tanévnyitó ünnepségen, Nagykanizsán.
Végre elindult a Farm VIP hatodik évada, és már az első adás bővelkedett izgalmakban és feszült pillanatokban. A nyitó feladatot a piros csapat nyerte, így ez a társaság költözhetett be a parasztházba. A sárgáknak viszont nem csak az volt a problémájuk, hogy milyen körülmények között laknak majd.
Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol. A PwC friss kutatása szerint a tanszerek és a ruházat mellett a digitális eszközök is egyre nagyobb kiadást jelentenek. A legtöbben augusztusban szerzik be a szükséges
Az iskolakezdéssel együtt sok családban nemcsak az iskolatáska és a tanszerek kerülnek elő, hanem az is, mikor kapjon a gyerek saját bankszámlát, bankkártyát vagy mobiltelefont. A bankok és a telekommunikációs cégek tapasztalatai szerint azonban a saját pénz és eszköz mellé a szülői kontrollnak is fokozatosan át kell adnia a helyét a tudatos, önáll
Nem feledkezett meg sportos örökségéről az Opel, végre valahára a jelenlegi Corsából is készített egy mérgesített változatot, de ezúttal már a tisztán elektromos hajtást vették alapul. Kipróbáltuk minden idők legerősebb széria Corsáját, a jelenlegi kínálat legjobban gyorsuló Opeljét, a Corsa Gse-t.
A korrupció elleni küzdelem érdekében létrehozott, és sikeresnek tartott speciális intézmények három földrész egy-egy országában azt mutatják ,hogy néhány éven belül elérhetők kézzelfogható eredmények, és el lehet jutni a politikai elit magas szintjéig is. Az igazi happy end másért maradt végül mindenütt el.
Szeptember 18. és 27. között hatodik alkalommal rendezik meg az eSzínház Fesztivált, Magyarország egyetlen online színházi fesztiválját. Tíz napon át 18 válogatott produkció ad képet a velünk élő színház sokszínűségéről: klasszikus és kortárs történetek, kőszínházak és független társulatok, különböző alkotói látásmódok találkoznak az eSzínház nézőt
A mesterséges intelligencia alkalmazások kiszolgálására létrehozott adatközpontokban gyorsan terjedő, 800 VDC-s áramellátási architektúra biztonságos kialakításához és működtetéséhez nyújt segítséget a Schneider Electric új, az ívzárlati kockázatokat vizsgáló elemzése. A tanulmány
Közel 2 és fél milliárd forint egyszeri forrást biztosít a kormány a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) felállításához és működéséhez - derül ki a kormányhatározatból.