Új gazdák, új történetek és talán egy életre szóló szerelem – folytatódik a Házasodna a gazda! Ismét megnyílik a lehetőség az egyedülálló gazdák és a szerelemre vágyó jelentkezők előtt, hogy a következő évadban egymásra találjanak.
A Blood of Dawnwalkert egy sor Witcher-játékokért felelős lengyel fejlesztő rakta össze. A végeredmény felemás, mert a sztori, a világ és a karakterek nagyon működnek, cserébe a harcrendszer valahogy nem az igazi.
Tudtam, hogy van az a / fájdalom, amitől körém / gyűlnek a halottak, / és akartam is, / fájjon annyira, / hogy újra lássalak (...) – A hétindító verset Jámbor Aliz választotta.
Miután a Venom-filmek sztárja a mozivásznon Tom Hardy néven bizonyította tehetségét, a sokoldalú színész most rapperré avanzsált, és már meg is jelent a debütáló albuma. A Frankie Pulitzer néven rappelő Hardy 15 zeneszámból álló korongján olyan hiphop ikonok működtek közre, mint Busta Rhymes, Methos Man vagy El-P. A koronggal lehullt a lepel arról,
Kiváló hangulatban indult el az X-Faktor 2026-os évadának forgatása, az új mentorcsapat tagjai pedig már a válogatók legelején egymás ugratásával alapozták meg a hangulatot. Solére rögtön az első napokban megtapasztalta, milyen a többi mentorral dolgozni, amikor a meghallgatások kellős közepén megszólalt a telefonja – Gáspár Laci, Majka és ByeAlex
A Magyarországon az egyik legnagyobb összegű független irodalmi támogatásnak számító Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjra a kiadók 2025-ben és 2026-ban megjelentetett, 35 év alatti szerzők által írt könyveit jelölhetik 2026. október 31-ig.
Sam Slater nevéhez olyan filmek és sorozatok hangvilága kötődik, mint a Csernobil vagy a Joker. Felesége, Hildur Guðnadóttir alkotótársaként Emmy- és Grammy-díjat kapott, az Inota Fesztiválon tartott fellépése előtt pedig azt is elmesélte, miért volt őrült ötlet, amit a Csernobilnál csináltak.
Végső soron ez is egy releváns válasz: ha visszatérni nem tudok az eredeti élményhez, letrancsírozom azt a megszokás darálójában. Unalmassá, de otthonossá gyúrom az egykor felvillanyozó tapasztalatot. – Krusovszky Dénes 2flekken.
Sorsrontó, istentelen egy név. Akasztófa. Nem csoda, hogy elkerülik a fiatalok a várost. Ki akar egy ilyen helyen dolgozni? Egyáltalán ki akar egy ilyen nevű helyen élni? – Jelenetek Zemlényi Attila és Bájer Máté drámájából.
Hamarosan magyarul is olvashatjuk a tradwife-jelenség (’hagyományos feleség’) nyomába eredő bestsellert, amely megmutatja, hogy a social media világában mutatott tökéletesség igencsak törékeny. Részlet Caro Claire Burke Aranykor című regényéből.
Szeptember közepén jelenik meg új kötetem a Magvetőnél, Holnap elárul címmel, ebből mutatok három verset. Nehéz volt választanom, A vakok és az elefánt tanmese jutott közben eszembe: a könyv bármely részletének kiemelésével óhatatlanul hamis képet festek a könyv egészéről. – Három kérdésünkre a hét írója, Tamás Zsuzsa válaszol. Ha belépsz a Litera
A jubileumi Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között borokkal, pezsgőkkel, világ körüli ízekkel, interaktív programokkal és koncertekkel tölti meg a Budavári Palota teraszait.
Alföldi Róbert és Eleni Korani önként döntöttek az RTL műkereskedő-realityje, A legjobb ajánlat csapatából való távozás mellett. Bár a színész szívesen vállalta el a műsor első évadát, a másodikban nem kívánt részt venni. Elmondása szerint a csatorna más irányba vitte a realityt, ami az ő tetszését nem nyerte el.
Az olvasási nehézségek nemcsak az iskolapadban számítanak, hanem az egész életre hatással lehetnek, ha nem jutnak a gyerekek megfelelő segítséghez. Nyáry Krisztián szerint még bőven van mit javítani a helyzeten.
Az Egy kis élet azért vált szenzációvá, mert a szerző kegyetlenül elbánik egyik szereplőjével – az olvasónak is pokoli kínokat okozva. Kritikusunk szerint Hanya Yanagihara könyve mégis több mint nyomorpornó.
A legjobb ajánlat a minap indította el a második évadát két új felfedezővel. A műkereskedős reality augusztus 31-én tért vissza a képernyőre, ahol Sváby András vezetésével ismét különleges régiségek és történetek nyomába erednek a szereplők. Alföldi Róbert és Eleni Korani azonban elbúcsúztak a csapattól. Ön szerint gyengébb lesz így a műsor? Szavaz
A Hajsza alig kezdődött el, Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci máris begyűjtötte az első szökevényeket: Valkusz Milán és Gáspár Laci menekülése véget ért. Hamarosan kiderül, kik járnak még hasonlóan – szeptember 11-én pedig a Most Wanted szereplőivel együtt zárhatod az évadot a Szabadulóbulin.
Augusztus 31-től látható a TV2-n a Házasság első látásra újabb évada, amelyben a szereplők ismét látatlanban házasodnak, miután a szakértők összepárosították őket. Hogy mire számíthatunk a mostani kiadásban, arról a műsor két pszichológusa, Tóth Melinda és Gaál Viktor mondott pár szót.
Az ember nem adhatja vissza csak úgy a markába szorított álmait. Mert nekem az a pompázatos és fényűző darabka a napnál is világosabban mutatta az utam. – Nagyon sajnálom című nyári szépirodalmi sorozatunkban Halász Margit írását közöljük.
A legjobb ajánlat következő adásában ismét különleges gyűjtői darabok kerülnek a szakértők elé. A Felfedezők között pedig ismét elszabadulnak az indulatok, amikor újabb licitháború bontakozik ki egy ritka darabért. A legjobb ajánlat kedd este is folytatódik, a Most Wanted után az RTL-en.
Az egész világot meghódító Egy kis élet zavarba ejtő, mégis lebilincselő borítója kiválóan szemlélteti, hogy a szenvedés és az eksztázis, a gyötrelem és az orgazmus nincs is olyan távol egymástól. De mi a fotó története, mit ábrázol valójában, és hogyan kapcsolódik hozzá a regény szerzője, Hanya Yanagihara?
Tanárnak készült vagy kosárlabdázónak, majd a Z generáció leghíresebb színésze lett. Jelenleg is ő a legfiatalabb Emmy-díjas színésznő a Legjobb női főszereplő drámasorozatban kategóriában.
A 2027 augusztusára tervezett esemény szervezői bizakodnak abban, hogy a nagy érdeklődés miatt a Fővárosi Önkormányzat engedélyezni fogja a rendezvényt. A főváros vezetése azonban egyelőre nem látott olyan tervet, ami alapján erre esély lenne. A korábbi szervezők, így a Sziget sem állt be az esemény mögé.