A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen publikált adatai szerint 2026 májusában bruttó 764 100 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 535 900 forint volt ugyanezen időszakban. A keresetek bruttó mediánértéke 615 600 forint, míg a nettó mediánértéke 436 200 forin
A jelek szerint még egy darabig biztos a Red Bull volánja mögött láthatjuk Max Verstappent. A hétvégi Belga Nagydíj előtt Raymond Vermeulen, a négyszeres Forma–1-es világbajnok holland menedzsere ugyanis leszögezte, hogy pilótájának nem áll módjának szerződésének lejárta előtt elhagyni az italgyárosokat. Ellenkező esetben már korábban is aktiválhat
Július 18-tól klasszikus magyar filmek, televíziós sorozatok és koncertfelvételek határozzák meg az M1 műsorát. Az új struktúra azután indul el, hogy a közmédia átalakítása miatt múlt héten felfüggesztették a csatorna hírszolgáltatását.
A csütörtöki miniszterelnöki sajtótájékoztatón jelentette be Szondi Vanda kormányszóvívő, hogy július 1-jével megszűnt a magyarországi forgatást tervező produkciókat érintő korlátozás, ismét korlátozás nélkül regisztrálhatnak az 30%-os filmszakmai adókedvezményre a Nemzeti Filmirodánál. A kormány a döntést azzal indokolta, hogy a kialakult bizonyta
Új negatív rekordot állított fel a Duna Bajánál, 2 centiméterrel alulmúlva a 2018-as történelmi mélypontot. Budapesten a folyó mindössze 6 centiméterre van a valaha mért legalacsonyabb vízállástól.
Az Allegro új funkciót vezet be, amely kényelmes megoldást kínál az okos vásárlásra, a felhasználók ugyanis mostantól mindig a számukra legkedvezőbb árakat és szállítási megoldást választhatják rendeléseikhez.Az új funkció segít úgy összeállítani a kosár tartalmát, hogy a megrendelt termékek – ahol erre lehetőség van – kevesebb csomagban érkezzenek
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója közösségi oldalán fejtette ki véleményét az Orbán János Dénes nevéhez köthető, közpénzek felhasználása körül kirobbant botrányról, amely egyre nagyobb hullámokat vet a magyar kulturális életben. A vita középpontjában az az 1,3 milliárd forintos állami támogatás áll, amelyet Orbán János Déne
A meddőség napjaink egyre gyakoribb problémája. Sajnos évről évre növekszik azon párok száma, akiknek orvosi segítséget kell igénybe venniük az áhított terhesség eléréséig. Az aszisztált reprodukciós eljárások közül az egyik leggyakoribb és bizonyos esetekben elsőként alkalmazott módszere az inszemináció.
Az Atradius legfrissebb, 2026-os Fizetési Szokások Barométer jelentésének adataiból kirajzolódik, hogy a magyarországi vállalati szférában (B2B) ismét megjelent a körbetartozás jelensége. „A tartósan magas kamatkörnyezet, a kulcsfontosságú állami támogatások (mint a Széchenyi Hitel program) kamatainak megduplázódása, valamint a makrogazdasági lassu
A miniszterelnök szerint a Fidesz körüli folyamatok egyre gyorsulnak. A kormányszóvivői tájékoztatón az átvilágításokról, illetve az ehhez kapcsolódó feljelentésről, valamint a vidékfejlesztésről és a Baross Gábor programról is szó esett.
A viktoriánus család büszkén ülhetett az új, élénkzöld tapétával borított szalonban, miközben a fal lassan mérgezte a levegőt körülötte. A modern otthon ígéretével érkező tárgyak közül több pont azokat sodorta veszélybe, akiknek kényelmet és biztonságot kellett volna nyújtaniuk. A 19. századi háztartásokban a tapéta, a fűző, a kályha, a játék és mé
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a személyautó a 7451-es út 19-es kilométerénél hajtott az árokba, a helyszínre több mentőegységet, köztük mentőhelikoptert is riasztottak. Az Országos Mentőszolgálat az MTI megkeresésére azt közölte: egy 30 év körüli nőt könnyebb sérülésekkel, egy 60 év körüli nőt és egy gyermeket végtagsérüléssel, stabil
Elvesztette bal hüvelykujja egy darabját Chris Harper, aki kedden lejtmenetben elesett a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen – közölte az MTI. A Pinarello Q36,5 csapat bringása a bukás ellenére 32 és fél perces hátránnyal ugyan, de befejezte az Aurillac és Le Lioran közötti 166,6 kilométeres etapot a franciák nemzeti ünnepén. Szerdán v
A gazdasági nyomás és a bizonytalan munkaerőpiac új jelenséget szült: a dolgozók többsége már nem karrierutat, hanem csak biztonságos kikötőt keres. A Zety legfrissebb jelentése szerint a munkavállalók tízből hatan nem terveznek hosszú távra jelenlegi munkaadójukkal, mégis maradnak a jövőkép nélküli munkaviszonyban, a biztos anyagiak miatt.
Már javában zajlik a nyár, a napsütés pedig egyre csak erősebb, és ez két dolgot jelent a bőrünk szempontjából: mindannyian szeretnénk gyönyörű nyári színt, miközben teljes körű fényvédelmet biztosítunk az egész testünk számára. Szerencsére a Carroten minden vágyunkra gondolt, nekünk már csak meg kell találnunk azt a néhány terméket a kínálatukból,
Az Európai Bizottság a digitális piacokról szóló uniós rendelet alapján két kötelező erejű határozatot fogadott el a Google internetes óriásvállalattal szemben, ezek célja a verseny erősítése a mesterséges intelligencia és az internetes keresési szolgáltatások piacán.
Nem akar lemondani a mandátumáról és a képviselői fizetéséről, az a pécsi önkormányzati képviselőnő, aki több mint negyed kiló kristállyal kaptak el a kommandósok hétfőn. Az önkormányzat lapunknak megküldött válaszából pedig az is kiderül, hogy már tavaly érkezett bejelentés a polgármesteri hivatalhoz a kábítószerrel megbukó helyi politikus albérle
A miniszterelnök tudja, hogy az Alaptörvény-módosításban nem találnak majd eljárási hibát. Ha Sulyok mégis beadványt intéz az AB-hez, megfosztási eljárást indítanak ellene.
Négy nappal a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) körüli botrány kirobbanása után fordulat állt be Orbán János Dénes ügyében. Az író nyílt levélben jelezte Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszternek, hogy visszavásárolná művei jogait a KMTG-től, és kezdeményezné az eredeti állapot helyreállítását. A lépésre azután került sor, hog
Egyetlen kiszólás után kíméletlenül megbüntette a pénzpiac a tapasztalt informatikai céget. Az IBM papírjainak árfolyama komoly gyomrost kapott a keddi manővert követően. Miért következett be az óriási, napon belüli szakadás? Túlreagált eseménysorról van csak szó? Jöhet a nagy visszatérés vagy a felszín alatt még nagyobb a gond? Ezekre kerestük a v
Orbán János Dénes nyílt levélben jelentette be Tarr Zoltán kulturális miniszternek, hogy kezdeményezi a Kárpát-medencei Tehetséggondozó által megvásárolt műveinek visszavásárlását. A lépés azután történt, hogy a minisztérium 1,3 milliárd forint támogatást vont vissza a szervezettől, és feljelentést is tettek az ügyben.
A legtöbben csak a végösszeget nézik, pedig néhány apró részlet miatt könnyen több ezer forinttal is többet fizethetnek a nyaralás alatt. Mutatjuk, mire érdemes figyelni az éttermekben és a strandbüfékben.
Újabb szereplő érkezhet a megfizethető elektromos kisautók egyre népesebb európai piacára. A Suzuki a hírek szerint egy apró, ötajtós villanyautó bevezetését fontolgatja, amely méreteivel és várható pozicionálásával a Dacia Spring, a Leapmotor T03 és a hamarosan érkező Renault Twingo riválisa lehet.
Az IKEA magyarországi dolgozói figyelmeztető sztrájkba lépnek. A munkabeszüntetés várhatóan mindhárom hazai áruházat érinti, miután a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a vállalat közötti bértárgyalások zátonyra futottak.
Gyülekező fehérgólya-csapatokkal találkozhat országszerte a lakosság júliusban és augusztusban, a jelenség a költési időszak természetes velejárója, ezért a madarak nem szorulnak segítségre: etetésüktől, itatásuktól és mentésüktől is tartózkodni kell – hívja fel a figyelmet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium (ÉKFM).
A nemzetközi átlaghoz képest jelentősen felültelejsített ma a magyar tőzsde. A nagypapírok közül az OTP teljesített a legjobban, a Mol pedig a legrosszabbul.
Melissa McCarthy megható bejegyzéssel emlékezett meg lánya, Vivian 19. születésnapjáról, egy ritkán látott gyermekkori fotóval idézve fel a családi múltat.
Megkezdődött a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegségének felismerése szempontjából a legfontosabb időszak: július közepétől válnak a leginkább felismerhetővé a szőlőültetvényekben a tünetek, ezek közé tartozik például, hogy a fehér bogyójú fajták levelein sárgulás, a kékszőlő-fajtáknál vörösödés figyelhető meg. Ráadásul ugyanebben az időszakban a
Több mint kétszáz közgazdász, kutató és technológiai vezető szerint a mesterséges intelligencia az ipari forradalomnál is nagyobb, de annál jóval gyorsabb gazdasági átalakulást indíthat el. Az aláírók azonnali kormányzati és szakpolitikai intézkedéseket sürgetnek. Nobel-díjasok is kongatják a vészharangot az AI miatt.
Alighanem az év legsötétebb napja, az aljasság legaljának napja volt, amikor a magyar országgyűlés tiszás többsége törvénybe foglalta a törvénytelenséget.
Az Otthon Centrum adatai szerint a fővárosban egyre szűkebb a kínálat ebben az árkategóriában, vidéken viszont ugyanekkora összegért lényegesen nagyobb alapterületű ingatlanok közül válogathatnak a vevők.
Magyar Péter szerint hosszú távon a közterületi rendőri jelenlét csak akkor növelhető érdemben, ha sikerül vonzóbbá tenni a rendőri hivatást. Ennek érdekében a kormány új életpályamodell kidolgozását készíti elő.
A HungaroMet frissítette KLIMADAT alkalmazását. Az új verzió friss éghajlati adatokat, új indikátorokat és egységesített klímaprojekciókat tartalmaz, segítve a szakmai döntéshozatalt, a kutatást és az oktatást.
Az MTVA egyéves szerződést kötött a Magyar Labdarúgó Szövetséggel a 2026–2027-es idény közvetítési jogairól, 6 milliárd forint értékben. A pontos összeget a közmédia sajtóirodája csak újságírói kérdésre árulta el.
Július 16-án ünneplik a PR világnapját. Az 5 éve indult kezdeményezéshez mára tízezrek csatlakoztak több tucat országból, a világ minden részéről, köztük Magyarországról is. Az idei esemény központi témája: a stratégiai PR aranykora. De, mit is takar valójában ez a szakma?
Különleges évfordulókat ünnepelhetnek idén a Harry Potter rajongói. Huszonöt éve mutatták be a Bölcsek kövét, július 15-én pedig tizenöt éve került mozikba A halál ereklyéi – 2. rész, amely nemcsak a legendás filmsorozatot, hanem egy egész generáció meghatározó korszakát is lezárta.
A péntek könnyen hozhat olyan helyzeteket, amelyekben egyszerre lenne kedvünk hallgatni a szívünkre és ragaszkodni a józan érvekhez. Július 17-én éppen ezért nem a gyors döntések, hanem a finom egyensúlykeresés kerülhet előtérbe. A fogyó Hold a lezárásoknak és a belső rendrakásnak kedvez, miközben a Rák időszaka továbbra is érzékenyebbé tehet bennü
Budapest főpolgármestere az új rendőrfőkapitánnyal egyeztetve javasolta, hogy a traffipax-bevételeket a BRFK kapja meg. A fővárosi telepítésű kamerákból származó pénzt a rendőri létszám növelésére és egy új Budapest-pótlék bevezetésére fordítanák.
A Magyar Péter miniszterelnök által a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentett közlekedésbiztonsági társadalmi egyeztetés részleteit ismertette a közlekedési és beruházási miniszter.