Konszolidáció jellemzi 2026 nyarán a magyar ingatlanpiacot, ami a lakásárak stagnálásában és néhány tized százalékos csökkenésében mutatkozik meg – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Hétfőn a délutáni és esti órákban az ország néhány megyéjében zivatar zavarhatja meg a ragyogó napsütést. A legfrissebb előrejelzések alapján északnyugaton villámlás, szélerősödés és jégeső kíséretében érkezhet a vihar. Győr-Moson, Zala és Vas megyére elsőfokú riasztást adtak ki, más területeken azonban továbbra is csak elvétve láthatunk felhőket.
Magyar Péter hétfő este egy videóban szólalt meg, miután Polgár Judit bejelentette, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést. A miniszterelnök méltatta a sakknagymestert, és arról is beszélt, hogy a jelölés körül kialakult helyzetért ő viseli a felelősséget.
Hitelesítette az április 12-e demokrácia napjává nyilvánítását célzó népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői online ülésén.
Szigoríthatja az elektromos rollerek használatának szabályait Görögország. A kormány a fiatalokat érintő balesetek számának növekedése miatt nyújtott be új törvényjavaslatot.
A hivatalos honlapján jelentette be a labdarúgó NB I-be három év után visszajutó Kispest-Honvéd FC, hogy szerződtette Osman Hadzikicot. A rutinos kapus jelentős nemzetközi tapasztalattal érkezik a piros-feketékhez. Az idei világbajnokságról csak sérülés miatt maradt le.
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen a Hormuzi-szoroshoz szinte hasonló fontosságú Bab el-Mandeb tengeri átjáróban. A bejelentés fenyegeti Szaúd-Arábia napi 4-5 millió hordós nyersolaj-exportját. A gáz- és olajárak közben száguldanak felfelé.
Új részleteket hozott nyilvánosságra Gál József az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készülő hollywoodi film miatt lezárt M2-es metró ügyében. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint a BKK és a BKV hivatalos válaszaiból kiderül, hogyan született meg a döntés, és mennyiért adták bérbe a metrószerelvényt. A politikus több ponton is bírálta
Sportszakmai szempontból kivételesen izgalmas világbajnokságot láthatott a közönség – fejtette ki az InroRádióban Vincze Ottó. A korábbi magyar válogatott labdarúgó szerint bár számos csalódást keltő szereplésnek lehettünk szemtanúi, a legnagyobb sztárok így is szórakoztatni tudták a közönséget az idei tornán.
A Trump Media fizetős adatfolyamot indít, amelyen keresztül a Wall Street kereskedő cégei a hagyományos felhasználóknál gyorsabban kaphatják meg Donald Trump és az általa létrehozott Truth Social közösségi platform más befolyásos szereplőinek bejegyzéseit. Az amerikai elnök itt megjelent közleményei korábban már többször megmozgatták a részvény-, n
Remekül teljesített a mozikban a bemutató utáni nyitó hétvégén az Odüsszeia. Christopher Nolan szuperprodukciója az Egyesült Államokban a harmadik helyet szerezte meg a 2026-os év eddigi mozipremierjei között.
A nyugodt alvás sokaknak nem megy magától, ezért egyre többen fordulnak magnéziumhoz vagy melatoninhoz. De vajon melyik mire jó, mikor érdemes választani, és mit mondanak a szakértők a két legnépszerűbb alvástámogató kiegészítőről?
Hiába alszunk eleget vagy veszünk ki néhány nap szabadságot, sokan mégis úgy érzik, mintha teljesen lemerültek volna. A spiritualitás ezt „energetikai fáradtságnak” nevezi, a pszichológia pedig érzelmi kimerülésről, kognitív túlterhelésről és krónikus stresszről beszél. A jelenség ugyanaz, a magyarázat eltér – de a HR számára mindkettő fontos tanul
Évtizedeken át Spanyolország volt az ország, ahol a legnagyobb különbség volt a klubcsapatok és a válogatott teljesítménye közt. Három Európa-bajnoki, és most már két világbajnoki címmel viszont a 21. század legsikeresebb válogatottja a spanyol lett, miközben klubjaik, edzőik, játékosaik mindenhol, mindent megnyernek.
Összesen több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárása nyomán. Az érintetteket erről a napokban értesítik emailben. Az akciók és árkedvezmények terén trükköző online piactér azért nem erőlteti nagyon meg magát, a megtévesztetteknek fejenként 2 ezer forint jár.
Rendkívüli időjárással indult az idei nyár: már június végén megdőlt a hazai melegrekord, amikor Szécsényben kereken 42 °C-ot mértek. Az év hagyományosan legmelegebb időszaka ráadásul még csak most kezdődik. A tartós kánikula és az azt megtörő hirtelen, trópusi jellegű felhőszakadások nemcsak otthon vagy munka közben nehezíthetik meg a mindennapoka
A fenntarthatóság ma már nem csupán környezetvédelmi vagy társadalmi kérdés, hanem a hozzá kapcsolódó kockázatok által egyre inkább üzleti szempont is. Ahhoz azonban, hogy egy vállalkozás valóban javítani tudjon működésén, először tudnia kell, hol tart. Ebben nyújt segítséget a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói által fejlesztett onl
Vajai Flóra tanácsadó szakpszichológus és szülő-csecsemő konzulens rámutatott, hogy a fiú és lány csecsemők között átlagosan nagyon kevés fizikai vagy fejlődésbeli különbség van, a látható eltérések inkább az egyéni adottságokból fakadnak. A nevelési elvek mégis gyakran eltérnek, mivel a szülők eltérő elvárásokat támasztanak a kislányok és a kisfiú
Tíz évvel ezelőtt hunyt el Somló Tamás, a magyar rockzene egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb alakja. Az évforduló alkalmából újra megosztjuk a Fókusz riportját, amiben Somló Tamásra emlékezünk, és felidézzük Presser Gábor július 19-i szívszorító bejegyzését is.
Az öttagú család autója frontálisan ütközött egy osztrák rendszámú furgonnal. A Híradó információi szerint a furgon egy kanyar után áttért a szemközti sávba, ekkor csapódott a család kocsijába. Az ütközésben mindkét szülő szörnyethalt. A 7, 9 és 13 éves lányokat, valamint a furgon 20 éves vezetőjét súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
120 perc után Spanyolország megszerezte története második világbajnoki címét. A budapesti Szabadság téren spanyol szurkolók ezrei ünnepeltek, miközben a Fővám térnél összegyűlt argentin drukkerek csalódottan élték meg a vereséget. A Fókusz a helyszínen követte végig a két tábor érzelmeit a kezdő sípszótól a lefújásig.
Ha ma még élvezed a napsütést, ne feledd, hogy estére megérkezik a változás. Egy hidegfront hoz szelet és zivatarokat, így érdemes résen lenned, ha szabadtéri programot terveztél a nap végére.
Többen is azt mondták, komoly vita volt erről a frakcióban, de aztán nagy egység lett a végére. Az egyik képviselő szerint viszont a kommunikáció nem volt egyértelmű.
Amikor a hőmérséklet tartósan 30 fok fölé emelkedik, a réteges öltözködés háttérbe szorul. Sőt, Anya Taylor-Joy szerint akár egy melltartó is lehet egy outfit kiindulópontja.
A hajdú-bihari rendőrök 48 órán belül azonosították a gyilkosság feltételezett elkövetőjét, azt a 34 éves férfit, aki a gyanú szerint még tavaly télen verte halálra az ismerősét.
A Zuru játékgyártó piacra dobta a My Mini Mom & Baby Surprise nevű babát, amelynek kivehető a hasa, benne egy nyálkás magzatburokkal. A játék egy brit tartalomkészítő videója után lett közismert, a kommentelők egyszerre tartják edukatívnak és bizarrnak.