2026. július 16. csütörtök

júl. 16
16:15
Krausz Ferenc helyreigazítási pert vesztett első fokon (Librarius)
Korábban Krausz Ferenc egy sajtótájékoztatón megtagadta, hogy a finanszírozási szerződést a sajtó rendelkezésére bocsássa.
júl. 16
16:15
Nagy Ervin feljelentést tesz az Orbán János Dénes botrányos jogdíjai ügyében (Kontroll.hu)
A Tisza-kormány kulturális államtitkára szerint az Operettszínház akkor sem tudná kitermelni az Orbán János Dénesnek fizetett jogdíjak értékét, ha öt éven át éjjel-nappal az ő operettjeit játszanák. A saját szakmai vezetése alatt álló szervezettől több mint 400, az Operettszínháztól több mint 100 millió forintot kapott OJD.
júl. 16
16:15
Omterra néven születik újjá a Siemens Energy (Integrator FM)
A Siemens Energy búcsút int annak a márkanévnek, amelyet kiválása óta licencdíj ellenében használt. A jövőben Omterra néven működik tovább a cég, amely szerint az átnevezés nemcsak jelentős költségmegtakarítást hozhat, hanem azt is jelzi, hogy a vállalat maga mögött hagyta a válság éveit. Közben azonban további átalakítások is napirenden vannak. A
júl. 16
16:21
Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek (Privátbankár)
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
júl. 16
16:21
Tovább maradnak az alacsony árak az Auchan benzinkútjain (Piac és Profit)
Továbbra is 549 forintért tankolható a benzin.
júl. 16
16:21
Megvan az új ukrán kormányfő: ő a harmadik, mióta kitört a háború (Infostart)
Az új kormányfő kinevezésén túl valószínűleg a védelmi minisztert is lecserélik, annak ellenére, hogy a fővárosban tüntetést is szerveztek a lépés ellen. Eközben a Kreml egyelőre nem tartja valószínűnek, hogy újrakezdődnek a béketárgyalások, habár Dimitrij Peszkov szerint Oroszország nyitott a dologra, Kijevben kellene valakinek "magára vállalnia a
júl. 16
16:21
Újabb üzemanyagár-emelés érkezik péntektől (Adózóna)
Újabb nagykereskedelmi áremelés érkezik péntektől: a 95-ös benzin beszerzési ára bruttó 6 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 8 forinttal emelkedik. Az elmúlt napok módosításait követően várhatóan a töltőállomások áraiban is fokozatosan megjelenik a drágulás.
júl. 16
16:21
Magyar Péter: 38 százalékos a létszámhiány a Brfk-nál, azonnali intézkedéseket tesznek a közbiztonságért (SzMo)
Harminc napra megerősítik a közterületi rendőri jelenlétet, amibe a BRFK-t, a Készenléti Rendőrséget és a Polgárőrséget is bevonják. Elsősorban a belváros frekventáltabb pontjain, szórakozóhelyeknél lesznek jelen az egyenruhások.
júl. 16
16:21
Így válasszon sárgadinnyét, termesztő árulta el a titkot (Agrofórum)
A dinnyeválasztás „embert próbáló” feladat, hiszen kevés kapaszkodót kapunk ahhoz, mi található a kemény héj alatt. Hevesi termesztők árultak el egy fontos titkot.
júl. 16
16:21
Kalóz Kapitány! Merről fúj a szél? (Demokrata)
Kapitány úr úgy lehet a szélerőművekkel, akár Rákosi elvtárs a magyar gyapotföldekkel, meg narancsligetekkel.
júl. 16
16:21
Minden harmadik magyar saját házat építene, de nehéz megbízható kivitelezőt találni (Növekedés)
Minden harmadik magyar saját házat építene, de nehéz megbízható kivitelezőt találni, és sokakat a folyamat összetettsége is visszatart egy kutatás szerint.
júl. 16
16:21
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA (Roadster)
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság döntőjén olyan újdonságot vezethetnek be, amely alapjaiban változtatja meg a mérkőzés menetét.
júl. 16
16:21
Energetikai fejlesztéssel hasznosítják a termálvíz hőjét Szigetváron (Zöld Trend)
Termálhővel fűthetnek középületeket Szigetváron.
júl. 16
16:23
Magyar Péter: Megtárgyalta a kormány a Szent István-programot (Demokrata)
A Szent István-programot várhatóan augusztus 20. előtt bemutatják – mondta a miniszterelnök.
júl. 16
16:27
Dühöngenek az angol szurkolók: ezért volt szabálytalan az argentinok győztes gólja (Blikk)
Ugyan az angol labdarúgó-válogatott szerezte az első gólt a világbajnokság elődöntőjében, végül egy újabb emlékezetes fordítást követően az argentinok ünnepelhettek 2-1-es győzelmet és az azzal járó döntős részvételt. A vereséget azonban Angliában sokan nehezen emésztik meg. A közösségi médiában és a szakértők körében is heves vitát váltott ki Laut
júl. 16
16:27
Litván ügynökséggel kezdett dolgozni a Yettel (Kreatív Online)
A Not Perfect Vilnius most először lép közvetlenül a magyar piacra. A telekommunikációs cég és az ügynökség hosszú távú stratégiai együttműködésének első eredménye egy új, integrált kampány – mely elsőként itt, a Kreatívon jelent meg ma.
júl. 16
16:27
Ma lenne 100 éves Helmut Claas – a mezőgazdasági gépgyártás egyik legnagyobb újítója előtt tiszteleg a Claas (Agroinform)
Helmut Claas ma lenne százéves: a CLAAS alapítójának műszaki előrelátása és több mint száz szabadalma formálta a modern mezőgazdasági gépgyártást.
júl. 16
16:27
A Fidesz jövőjétől a háború esélyéig – így alakulhat Magyarország következő évtizede (Promotions)
Ki lehet a Fidesz új arca, meddig maradhat hatalmon a Tisza Párt? Lázár János vagy Kocsis Máté jelenthet-e kihívást Magyar Péter számára? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ a mesterséges intelligencia segítségével.
júl. 16
16:27
A Marsra edzett mesterséges intelligencia 73 új, potenciálisan gyilkos vulkánt talált a tenger alatt (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
júl. 16
16:27
A Whatsapp új felhasználónevei egy komoly biztonsági rést nyitottak ki (BitcoinBázis)
2026 júniusában a WhatsApp engedélyezte 3 milliárd felhasználójának, hogy elrejtse telefonszámát az új kontaktok elől, és egy választott felhasználónévvel helyettesítse azt. A GDPR szabályozás szerint ez a tankönyvi adatminimalizálás legkiválóbb példája: kevesebb személyes adatot fed fel, mint amennyit a platform korábban alapértelmezés szerint meg
júl. 16
16:33
Janza Kata is megszólalt az Operettszínházban kitört botrányról: "Miért nem én voltam ilyen bátor?!" (Blikk)
Fischl Mónika, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán élesen bírálta az intézményben zajló folyamatokat, miután nyilvánosságra került Orbán János Dénes jogdíjkifizetési ügye. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. vezetése alatt álló szervezet több mint 410 millió forint értékben vá
júl. 16
16:33
Támadás alatt áll a vasút, drónokat is bevet a MÁV (Infostart)
Megerősítik a vasúti infrastruktúra és vagyon védelmét: drónokkal figyelik majd meg a nagy kiterjedésű vasúti területeket annak érdekében, hogy az illetéktelen behatolásokat minél hamarabb észleljék – jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán, hangsúlyozva: a vonat tetejére mászni életveszélyes.
júl. 16
16:33
Figyelmeztet a kormány: korlátozottan működik a hétvégén az elektronikus ügyintézés (Portfolio)
Az informatikai háttérrendszerekben tervezett karbantartás miatt időszakosan nem lesznek elérhetőek egyes e-közigazgatási szolgáltatások a hétvégén – közölte a kormány csütörtökön a Facebook-oldalán.
júl. 16
16:33
Győr neve is felbukkant a Volkswagen átalakítási forgatókönyvében (autopro)
Nemcsak a németországi üzemek, hanem hosszabb távon a győri Audi jövője is felmerült a Volkswagen Csoport stratégiai forgatókönyvei között.
júl. 16
16:33
Magyar Péter bejelentette: gigászi vasútfejlesztés indul, HÉV-eket és vonatokat is vesznek, az EU is beszáll (Pénzcentrum)
Szerdán ismét kormányülést tartottak, többek között a Szent István Vidékfejlesztési Programról és a Baross Gábor Programról, "a magyar történelem egyik legnagyobb vasútfejlesztési programjáról" is határoztak.
júl. 16
16:33
Magyar Péter: A hatóságok vizsgálni fogják Szijjártó és a Byd kapcsolatát, nem is biztos, hogy ez a munkakör megvalósul (SzMo)
A miniszterelnök szerint a piacon is van olyan, hogy a cégek korlátozzák, hogy egy távozó tisztviselő mikor mehet versenytárshoz. Ennek egy normális demokráciában is így kellene lennie.
júl. 16
16:33
Kormányszóvivői tájékoztató: Elrendelték az azbesztettel szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen (SzMo)
A kormány javaslatot nyújt be, ami alapján 2027. január 1-jén beszüntetnék a kettős vezetési rendszert a szakképzési centrumoknál. Ezt a rendszert még az előző kormány vezette be, és nem működött jól.
júl. 16
16:33
Egyszerű, de nagyszerű – 5 sikkes fekete tárgy (Hamu és Gyémánt)
A fekete szín napjainkban már sokkal inkább az elegancia és a luxus egyik szimbóluma. Ezért legújabb hírlevelünkben a fekete árnyalataiban elmerülve gyűjtöttünk össze stílusos tárgyakat.
júl. 16
16:35
Vályi István így reagált arra, hogy Szijjártó Péter új munkahelye a Byd: "Nagyon várom már, hogy találkozzunk" (Blikk)
Komoly visszhangot váltott ki, hogy Szijjártó Péter feladva politikai karrierjét a BYD vállalatnál vállal vezetői szerepet. A korábbi külgazdasági és külügyminiszter szerdán jelentette be, hogy a kínai cégnél folytatja a pályafutását, a jövőben a külső kapcsolataiért és új üzletágainak fejlesztéséért lesz felelős. A hírre többek között Orbán Viktor
júl. 16
16:39
Új elnököt választott a Mohosz, Puskás Norbert vezeti a szervezetet (Agroinform)
Rendkívüli választmányi ülésen döntöttek a MOHOSZ új vezetéséről.
júl. 16
16:39
Szilágyi Tibor hangja is felcsendült saját temetésén a Farkasréti temetőben (SzMo)
A 83 évesen elhunyt Szilágyi Tibor hangja is felcsendült a Farkasréti temetőben tartott búcsúztatóján. A gyászolók egy hangfelvételről hallhatták, ahogy a színművész elszavalja kedvenc versét, József Attilától a *Levegőt!*-et.
júl. 16
16:39
Kiderült, mi jön az M1-en a hírek helyett: imádni fogják a magyarok (SzMo)
Az M1 csatorna a hírműsorok helyett tematikus hétvégékkel és népszerű retro sorozatokkal folytatja a működését. Az első hétvégén Enyedi Ildikó és Mészáros Márta filmjei, hétköznapokon pedig az Angyalbőrben és a Kisváros is képernyőre kerül.
júl. 16
16:39
Marjai Judit nem hallgat tovább: kemény üzenetet küldött a fotóművész (AC News)
A kamera mögött mindig is az embert kereste. Marjai Judit fotóművészként régóta érzékenyen reagál a körülötte zajló világra, az utóbbi időszakban azonban már nemcsak képeivel, hanem közéleti megszólalásaival és közösségi médiás tartalmaival is hallatja a hangját. 7 milliós nézettség...
júl. 16
16:45
Erzsébet kilátó – drámai a helyzet, bontást javasolnak a szakemberek (Infostart)
Jelenleg az épület éltveszélyes és azonnali felújítást igényel.
júl. 16
16:45
Megnyílt a 100 ezer eurós kapu: a régebbi termelői csoportok is pályázhatnak (Agroinform)
Módosult a termelői csoportok támogatása: a kérelmek benyújtási határideje 2026. augusztus 31-ig meghosszabbodott, és a már legalább 5 éve működő szervezetek is pályázhatnak új tevékenységekre.
júl. 16
16:45
Garantáltan hatásos! Olcsó, de jó – és bio – a házilag keverhető szúnyogriasztó spray (Joy)
Ha nem elég a szúnyogháló, meguntad az éjjeli cücmörgést, a folytonos csapkodást, a bőrödön napokig virító, viszkető puklikat, megéri rászánnod két percet a rovarriasztó spray elkészítésére.
júl. 16
16:45
Lovasi András: Nem akarok sem fiatalos, sem trendi lenni, az érvényességet keresem (Könyves Magazin)
"Az egész életemet akcióról akcióra éltem le. Volt, amikor túl sokat is vállaltam" – mondja Lovasi András, akivel a Nyári Margón bemutatott szólóestje apropóján fontos magyar szavakról, kormányváltásról, a Kossuth-díjról, egy bakancslistás északi útról, valamint aktuális olvasmányélményekről is beszélgettünk. Fotók: Valuska Gábor
júl. 16
16:45
Magyar Péter: harmincnapos fokozott közbiztonsági akció kezdődik Budapesten (Demokrata)
A belügyminiszter harmincnapos fokozott közbiztonsági akció végrehajtását rendeli el a fővárosban.
júl. 16
16:45
Miért vágyunk arra, hogy a kedvenc énekesünk észrevegyen minket a tömegben? Íme a pszichológiai magyarázat (Bien)
Mindannyian álmodoztunk már arról, hogy a kedvenc énekesünk észrevesz minket a tömegben. De miért építünk ilyen hollywoodi forgatókönyveket a fejünkben, és mit mond erről a pszichológia?
júl. 16
16:45
Tévészerelőt hívott egy idős asszony, mert elsötétült az M1 – azt hitte, elromlott a tévéje (Médiapiac)
Tévészerelőt hívott egy idős asszony, miután elsötétült az M1 adása, mert azt hitte, elromlott a televíziója. Csak később derült ki számára, hogy nem a készülékkel van baj, hanem a közmédia hírszolgáltatása állt le az átalakítás miatt.
júl. 16
16:51
Felülvizsgálja és újratervezi a Gondosóra programot a kormány (Menedzsment Fórum)
Itthon csaknem másfél millió idős használ gondosórát.
júl. 16
16:51
Meddig kell kibírnunk? Megint elsőfokú riasztás van érvényben: ilyen időre számíthatunk a következő napokban! (Blikk)
Újra kiadta az elsőfokú riasztást heves zivatarok veszélye miatt a HungaroMet – számolt be róla a katasztrófavédelem. Az érintett területeken jégeső eshet, emellett károkat okozhat az erős szél is. A legfrissebb előrejelzések szerint akár ma is lehetnek zivatarok, ennek ellenére a következő napokban is marad a kánikula.
júl. 16
16:51
Megszólalt a benzinárról Magyar Péter! (Portfolio)
Magyar Péter miniszterelnök szerint szükség esetén az állam beavatkozhat az üzemanyagárak alakulásába. A védett árat június végén vezette ki a kormány, az elmúlt hetek geopolitikai eseményeinek hatására azonban jelentősen emelkedett az olaj világpiaci ára, valamint a forint is érdemben gyengült, ebből adódóan pedig az árnövekedés kockázata is jelen
júl. 16
16:51
Veszélyes vizekre evezett Magyar Péter: Szijjártó Péterrel együtt Kínát is gyalázza (Demokrata)
Magyar Péter nekiment Kínának, ezzel felrúgta a gazdasági semlegesség elvét.
júl. 16
16:51
Nagy visszatérő és magyar induló a következő Eb-futamon (Racing)
Kajetan Kajetanowicz kilenc év után indul újra ERC-futamon, Német Gábor is rajthoz áll a megújuló Lengyel Rallyn.
júl. 16
16:51
A korábban soha nem látott bevétel ellenére is veszteséges MOHU (Kontroll.hu)
Három évvel ezelőtt került monopolhelyzetbe a MOHU a hazai hulladékpiacon. Rengeteg kritika érte a rendszert, mert nem látni, mennyire hatékony, vagy éppen hogyan alakulnak az újrahasznosítási célszámok. A Kontroll stúdiójában először vitatkozik nyíltan a koncesszor és egy szakmai szervezet képviselője. Az egyik sarokban Runtág Tivadar, a MOHU stra
júl. 16
16:57
Orbán János Dénes nyílt levélben válaszolt Tarr Zoltánnak a vitatott pénz miatt (Infostart)
Azt írta, tisztázná az ügyet és a becsületét.
júl. 16
16:57
Vizsgálat indult Szijjártó Péter ellen, összejátszott-e az oroszokkal, közölte Magyar Péter (SzMo)
A miniszterelnök egyelőre nem mond részleteket az ügyről. Nem akar prejudikálni, mert sok titkos és külügyes dokumentum is képben van, és nem akarja befolyásolni az eljárást.
júl. 16
16:57
Magyar Péter és a Tisza kormány új bejelentései, friss hírek (Promotions)
Magyar Péter kormánya több fontos döntést jelentett be: változik a szakképzés rendszere, új szabályok jönnek a javításhoz való jog területén, és Szombathelyen az azbesztszennyezés miatt is lép a kabinet.
júl. 16
16:57
Elhunyt Ludassy Mária (Litera)
Elhunyt Ludassy Mária, a magyar filozófiai élet meghatározó alakja, akinek kutatásai, fordításai és oktatói munkája generációk gondolkodására volt hatással.

Keresés