Biztosított Magyarországon az üzemanyag-ellátás; bár nőtt a kereslet, de a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainál van elegendő áru, mindenkit ki tudnak szolgálni – mondta az InfoRádióban a szövetség főtitkára, Grád Ottó. A benzinkutaknál maradó összegből nem lehet fenntartani a kutakat – közölte Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségén
Nyugati hírszerzési jelentések szerint az iráni rezsim az amerikai és izraeli csapások ellenére sem áll az összeomlás közelében. Sőt, a megmaradt vezetők kezében egyre inkább megszilárdul a hatalom. Eközben az Egyesült Államok hiába próbálja bevonni szövetségeseit a Hormuzi-szoros újranyitásába - írta meg a Bloomberg.

A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban, közölte az MTI.
Az olaszok egyik legfontosabb rituáléja az aperitivo, vagyis az a lazább, étkezés előtti időszak, amikor az emberek barátokkal, kollégákkal találkoznak, isznak valami könnyedebbet, és néhány sós falat mellett lassan ráhangolódnak a vacsorára. Ennek részeként az aperitif tehát nem egyszerűen egy ital, hanem egy társas szokás is: a célja, hogy étvágy
Chuck Norris 86 éves korában hunyt el, halálhírét családja március 20-án jelentette be. A színész halála mély gyászt váltott ki a filmiparban, különösen egykori kollégái körében, akik tisztelettel és szeretettel emlékeztek rá.

Robert Golob balközép-liberális kormánya nem túl népszerű, a kihívója és Orbán Viktor szövetségese, Janez Janša viszont nagyon megosztó, de így is az ő pártját tartották a választás esélyesének. Az utóbbi hetekben azonban folyamatosan csökken a különbség, ráadásul Janšát azzal vádolják, izraeli hírszerzőcéget küldött rá ellenfeleire.
Az iráni háború harmadik hetére drámai mértékben elszakadtak egymástól a határidős olajárak és a fizikai piacon jegyzett árak. Miközben a Brent nyersolaj nagyjából 50 százalékot drágulva hordónként 110 dollár körül jár, a tényleges szállítmányok – valamint a belőlük készülő benzin, gázolaj és kerozin – ennél jóval drágábbak. A Hormuzi-szoros csakne
Az antirasszizmus világnapján adták át a Klebelsberg Kultúrkúriában a Radnóti Miklós antirasszista díjat és az Egyesült Európa Civil Díjat. A több mint 25 éves elismerések idei díjazottjai között szerepel Karácsony Gergely, Pogány Judit és Németh S. Szilárd is.
Az amerikai elnök saját közösségi oldalán kiabált kígyót-békát a katonai szövetségesekre, amiért szerinte nem segítenek neki az Irán elleni háborújában. A világ vezetője már korábban is fenyegetőzött a NATO-ból való kilépéssel.
Babits-mániás sorozatgyilkos nyomába erednek a TV2 képernyőjén. A Nap Híre a Keselyű utolsó forgatási napján látogatott el a kulisszák mögé és találkozott az alkotókkal.
Témák: Egyensúlyteremtő együttműködések a béke, a mentális egészség és a közösségi harmónia szolgálatában címmel rendezett konferenciát a Gál Ferenc Egyetem a szociális munka világnapja alkalmából. Az eseményen több, mint 300 hallgató vett részt. A tavasz beköszöntével több új kedvezmény is elérhetővé vált a Visit Gyula Card-ot használók körében. É
Az amerikai elnök saját közösségi oldalán kiabált kígyót-békát a katonai szövetségesekre, amiért szerinte nem segítenek neki az Irán elleni háborújában. A világ vezetője már korábban is fenyegetőzött a NATO-ból való kilépéssel.
A hétvége tökéletes alkalom arra, hogy elmerüljünk a Netflix legizgalmasabb ajánlataiban. Legyen szó feszült drámákról, gengsztertörténetekről, zenés dokumentumfilmekről vagy elgondolkodtató társadalmi kísérletekről. Most hat olyan filmet és sorozatot gyűjtöttünk össze, amit legalább egyszer látnunk kell.
Megérkezett az IKEA legújabb technológiai vívmánya, a Kallsup egy kicsi, hordozható hangszóró, ami bebizonyítja, a méret nem minden. A mindössze 7 centiméteres oldalélű, szabályos kocka alakú eszközt úgy tervezték, hogy tiszta és határozott hangzást nyújtson, miközben bárhol kényelmesen elfér a polcon vagy a táskában. A fehér, világoszöld és rózsas
Ha léteznek kifejezetten női átkok, akkor a vásárlás biztosan ezek egyike. Néha a legtudatosabb női vásárlóknak is nehéz nemet mondani egy gyönyörű táskára, cipőre, vagy ruhára. Az impulzív vásárlásra, viszont a gatyánk is rámehet, ezért előtte jó, ha inkább érzelmileg tesszük helyre magunkat.
Bihari Ádám stílustanácsadó 30 évesen az egykor közösen épített MLM-birodalom romjain találta magát. Tudatosan kerülte a pereskedést, és egyetlen dologban bízott, amikor mindent elvesztett.
Váratlan változást jelentett be a TV2 a Megasztár kapcsán: a 2026-os évadban új páros vezeti majd a népszerű tehetségkutatót. A döntés nemcsak a nézőket, hanem az érintett műsorvezetőket is meglepte. A csatorna korábban már jelentős átalakítást hajtott végre a produkcióban. A 2025-ös, hetedik évadban Szépréthy Roland váltotta Till Attilát, a műsor

Civilnek hitt vevőkbe futott bele egy illegális Vape-kereskedő a fővárosi piacnál - a rögtönzött üzletből végül többmilliós fogás lett - közölte a sajtóval a NAV pénteken.
Róma külvárosában ketten meghaltak egy robbanásban pénteken, a hatóságok szerint egy anarchista csoport tagjai voltak, akik pokolgépet gyártottak merényletre készülve.
Megérkezett a Dűne harmadik részének első előzetese, és feltűnik benne Robert Pattinson is, aki negatív karaktert fog alakítani az epikus sci-fiben. Első ránézésre egyébként meg nem mondtuk volna, hogy az ott ő.
Egy friss kutatás szerint a klímaváltozás elleni intézkedések több millió ember életét menthetik meg, főként a légszennyezés csökkentésével. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az igazságosnak tekintett klímapolitikai megoldások nem mindig hozzák a legnagyobb egészségügyi előnyöket.