2026. március 20. péntek

márc. 20
13:15
Orbán Viktor: Magyarországon "vadbárányok" laknak (Pesti Srácok)
Magyarország megnyerte az első csatát Brüsszelben, de a második forduló még hátra van. Orbán Viktor az EU-csúcsot követő sajtótájékoztatóján elemezte az elmúlt nap eseményeit, és azt, hogy mi minden múlik az április 12-i ütközeten.
márc. 20
13:21
Szervercsempészet: így csúsztak Kínába a milliárdok (Piac és Profit)
Vádat emeltek a Super Micro két vezetője ellen.
márc. 20
13:21
"Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus" – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni (Infostart)
"Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen" – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonság
márc. 20
13:21
Harckocsit vezet és a géppuskával is jól bánik a rettegett észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya (Blikk)
Más fiatal hölgyek az ő korában általában a tinédzserek gondtalan életét élik, de nem úgy a hírhedt koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya. A kommunista ország rakétaprogramjáért is felelős Kim Dzsue most egy katonai gyakorlaton vett részt teljhatalmú édesapja társaságában.
márc. 20
13:21
Rákóczi 350 – Egy héten át a fejedelem előtt tiszteleg a közmédia (hirado.hu)
A közmédia tematikus műsorokkal emlékezik meg II. Rákóczi Ferenc születésnapjáról, bemutatva a fejedelem életét, korát és örökségét.
márc. 20
13:21
"Grande Kimi", aztán lavina? Főnöke és apja szerint korai Antonellinek a bajnokesélyesség terhe (m4sport.hu)
Az első győzelem már megvan, a jelek szerint az autó is adott – de képes lehet-e Andrea Kimi Antonelli bajnokesélyessé válni már második F1-es évében?
márc. 20
13:21
Orbán Viktor: Irány haza! (BorsOnline)
A miniszterelnök már készül az szentendrei országjárásra.
márc. 20
13:21
Termésverseny-győztes kukoricahibrid és egy korai nagy hozamú újdonság (Agrofórum)
Versenyben bizonyított genetika (Sy Evident) és korai magas hozam (Sy Electron) – Syngenta kukorica hibridek a reflektorfényben.
márc. 20
13:21
Nagyon ütős beszéddel készül a kormányszóvivő (Magyar Hírlap)
Orbán Viktor Szentendrére érkezik.
márc. 20
13:21
Hol a pénz? 23. (Demokrata)
Számos határon túli magyar intézményépület újult meg az elmúlt tizenhat évben.
márc. 20
13:21
Látszat vagy valóság? Hősöknek kijáró fogadtatást kapott a hazatérő iráni női válogatott (Magyar Nemzet)
Az iráni vezetés igyekezett hangsúlyozni, hogy a sportolók biztonságban vannak.
márc. 20
13:21
Jobb, ha felkészül mindenki: ezen a hétvégén is forgalomkorlátozások nehezítik meg a közlekedést Budapesten (Mandiner)
Több forgalmas útszakaszon is lezárásokkal kell majd számolnia a közlekedőknek.
márc. 20
13:21
Kanada a magyar hokiválogatottal szeretett volna vb-főpróbát tartani (Telex)
A mérkőzést Svájcban, már a vb helyszínén rendezik.
márc. 20
13:27
„AI bully” pozíciót hirdet egy kaliforniai startup (Kreatív Online)
Busás fizetést ígérnek a mesterséges intelligenciát zaklató munkatársnak.
márc. 20
13:27
Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta (Femcafe)
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
márc. 20
13:27
"Szívből gratulálok" – Dallos Bogi meghatódott, kisfia születése óta először vett részt a Glamour gálán (BorsOnline)
Micsoda ruha. Dallos Bogi örül a visszatérésnek.
márc. 20
13:27
Nem esztétikai kérdés a vastag hasi zsírpárna, hanem olyan probléma, ami eldöntheti a sorsodat (SzMo)
Ez a típusú elhízás azért nagyon veszélyes, mert a zsír egy része a hasüregben, a szervek körül halmozódik fel.
márc. 20
13:27
Mi igaz a Netflix-pletykákból? Meghan Markle váratlanul tűnt fel a vörös szőnyegen – Fotón a sussexi hercegné (Life)
Egy Beverly Hills-i eseményen jelent meg Meghan Markle, miközben pletykák láttak napvilágot a Netflixszel való kapcsolatáról vagyis annak végéről. Az üggyel kapcsolatban a stramingóriás tartalomigazgatója is megszólalt.
márc. 20
13:27
Régóta vártak erre a felfedezésre: teljesen új részecske jelent meg a Nagy Hadronütköztetőben (Rakéta)
Bemutatkozott a proton rejtőzködő, kövér rokona.
márc. 20
13:27
Forgalomkorlátozások lesznek hétvégén a fővárosban (Magyar Hírlap)
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást.
márc. 20
13:27
Még egy következménye lett az Írország elleni vereségnek – Csányi Sándor ilyet többet nem akar látni (Mandiner)
Csányi Sándor arról beszélt, a vereségnek a közvélemény előtt kevésbé ismert következménye is lett.
márc. 20
13:27
Az ipari digitalizáció közös ügy: Európa globális helyzete függ tőle (Telex)
Az ipari digitalizáció legégetőbb kérdéseit jártuk körül Ács Istvánnal és Jeránek Tamással, a márciusi 30-ai Smartman Konferencia előadóival.
márc. 20
13:27
Az MLSZ alelnökévé választották Szalai Ádámot (Telex)
A válogatott volt csapatkapitánya az utánpótlásért lesz felelős. Csányi Sándor bejelentette, hogy megpályázták a Konferencia-liga döntőjének megrendezését.
márc. 20
13:27
Tóth Gabi csalódott Caramelben, Curtis életét viszont példaértékűnek tartja (naphire.hu)
Tóth Gabinak mindenkiről van véleménye: egy friss podcastbeszélgetésben beszélt Caramelről, a nővéréről, Tóth Veráról és Curtisről is.
márc. 20
13:27
Megérkezett az újgenerációs logikai vezérlő (Gyártástrend)
Újgenerációs, belépőszintű automatizálási vezérlőt mutatott be a Siemens. A 11 év után megújuló Logo! vezérlő a kisebb automatizálási projektek egyszerű megvalósítását ígéri, – legyen az például lépcsőházi világításautomatika, villamos kisfeszültségű átkapcsolóautomatika, nyomásfokozó szivattyúvezérlés vagy gépgyártás.
márc. 20
13:27
Érkeznek a rezsistopos gázszámlák az MVM diktálós ügyfeleinek (Haszon.hu)
Március 21-étől érkeznek a diktáláson alapuló földgáz elszámolószámlák, adta hírül közösségi oldalán az MVM, megjegyezve, a cég munkatársai rengeteget dolgoztak azért, hogy ez megtörténhessen. A tájékoztatóból az is kiderül, hol és milyen módon szerepel a kedvezmény.
márc. 20
13:27
A sikeres álláskeresés titkai (vehir.hu)
.
márc. 20
13:33
A rezsivédelem 2026-os fenntartása biztos lábakon áll a minisztérium szerint (Infostart)
A rezsivédelem 2026-os fenntartása biztos lábakon áll – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
márc. 20
13:33
Új akkugyár indulhat a Northvolt korábbi német telephelyén (autopro)
Új lendületet kaphat a németországi Heide városában tervezett akkumulátorgyár-projekt.
márc. 20
13:33
Rendkívüli bejelentést tett a TV2! A Megasztár új műsorvezető párossal indul (BorsOnline)
Új műsovezető páros debütál a Megasztár idei évadában.
márc. 20
13:33
Friss adatok érkeztek három kulcskörzetből: ettől fogni fogja a fejét Magyar Péter (Mandiner)
Pócs János és Koncz Zsófia körzetben is stabilan vezet a Fidesz.
márc. 20
13:33
Pentagon: Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült (Magyar Nemzet)
Az amerikai haderő Irán drónállományát célozza meg.
márc. 20
13:33
Az Opera böngésző jelentős részesedést szerez a Celo kriptoprojektben (BitcoinBázis)
Az Opera Software és a Celo Core Co. március 19-én egy új üzleti keretrendszert jelentett be, amely a Celo közösségének jóváhagyásától függően akár 160 millió CELO token átadását fogja eredményezni a böngésző számára. Az 1995-ben Norvégiában alapított Opera leginkább böngészőjéről ismert és már 50 milliónál is több felhasználója van. Korábban már v
márc. 20
13:35
Először szállít nagyobb értékben autót Kína az EU-ba, mint amennyit az EU Kínába (Magyar Nemzet)
Az uniós kivitel 2025-ben 34 százalékkal esett vissza, miközben az import 8 százalékkal nőtt.
márc. 20
13:39
Miért nem kellenek Marco Rossinak a Fradi játékosai? (Metropol)
Egyedül Osváth Attila képviseli a Fradit a válogatottban.
márc. 20
13:39
Dollármilliárdokat érő amerikai AI-technológiát csempésztek Kínába. A botrányban az Nvidia neve is felmerült (vg.hu)
Amerikai gyártmányú szervereket küldtek, jelöletlen dobozokba csomagolva Kínába.
márc. 20
13:39
Izzasztó látvány: Szabó Franciska talpig beolajozva tette szét a lábait (BorsOnline)
Szabó Franciska felfoghatatlanul dögös az új képén.
márc. 20
13:39
"Nagyon sokat kaptam tőle a kövérségem miatt, hogy nem fogok kelleni senkinek" - mondta Tarján Zsófi a nevelőapjáról, Görög Lászlóról (SzMo)
Amikor elkezdett kamaszodni, a színész azt sem nem tudta kezelni, és az akkori a megaláztatások a mai napig hatással vannak az énekesnő életére.
márc. 20
13:39
India hadihajókat küld a közel-keleti tankerek védelmére (Magyar Hírlap)
A Hormuzi-szorostól keletre fognak működni, és nem fognak közvetlenül belépni a vízterületre.
márc. 20
13:39
Ők lettek a Glamour Women of the Year 2026-os díjazottjai (MMonline)
A GLAMOUR Women of the Year gála meghívottjai – tavalyi évhez hasonlóan – a könyvespolcukról választottak kiegészítőt az outfittjük mellé, népszerűsítve ezzel a nyomtatott sajtótermékek és könyvek olvasását. A magazin hagyományai szerint az esten a kiemelkedő tehetség és női energia került a fókuszba, a vendégeket Lékai-Kiss Ramóna köszöntötte műso
márc. 20
13:39
Komoly támadások érték Orbánt Brüsszelben, mégis kitartott álláspontja mellett (AC News)
Orbán Viktor szerint alaptalan támadások érték a vétó miatt, miközben súlyosbodó energiaválságra és erősödő migrációs nyomásra figyelmeztetett.
márc. 20
13:39
Halál, árulás és egy óriási átverés: minden, amit tudnod kell, mielőtt elindítod az új Birmingham bandája-filmet (Sassy)
A legendás gengsztervezér legfőbb bizalmasai fordultak ellene, miközben a legmélyebb gyásszal küzdött. A hatodik évad drámai eseményei vezettek el a film véres leszámolásaihoz.
márc. 20
13:39
Az amerikai kardiológusok új vérnyomás-ajánlásokat adtak ki - intelmük az alkoholra is vonatkozik! (EgészségKalauz)
Új amerikai vérnyomás-ajánlások szerint a pohár tartalma is számít, ha a vérnyomásunkról van szó.
márc. 20
13:41
Ijesztően nő a piaci üzemanyagár, Orbán Viktor ismét az ezerforintos benzint emlegeti, de más miatt (vg.hu)
A hazai ellátás stabil, és védett áron tankolhatunk.
márc. 20
13:45
Orbán Viktor támogatja a lengyel államfő javaslatait az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer átalakítására (hirado.hu)
Orbán Viktor szerint az európai ipar versenyképességét veszélyezteti a termelés EU-n kívülre helyezése és a magas energiaárak, ezért sürgős beavatkozást és az emissziós rendszer átalakítását szorgalmazza.
márc. 20
13:45
Orbán Viktor: Simfelnek minket, közben Európa sufni energiadiplomáciát folytat (ATV)
Simfelik Magyarországot, miközben megy a sufni energiadiplomácia – Orbán keményen nekiment az EU-nak.
márc. 20
13:45
Csábító: Tolvai Reni fotójáról nem tudod levenni a szemed! (Ripost)
Nézz a szemébe! Tolvai Reni elképesztően igéző.
márc. 20
13:45
Öreg autópark, növekedő piac: gyorsult a régiós autóeladás, de lassul az elektromos átmenet (vg.hu)
A magyar autópiac tavaly a régiós és az uniós átlag között teljesített.
márc. 20
13:45
Itt az Ötöslottó csodaszáma, ezzel vitték el a legtöbb nyereményt, a rekordban is ott volt (Promotions)
Akad egy szám, amit minden másnál többször húztak ki.
márc. 20
13:45
Dögös emu és vörös végzet asszonya: csak úgy tündököltek a haza hírességek a Woman of the Year díjátadón (Life)
Tegnap este a Várkert Bazárban nemcsak díjak kerültek átadásra, hanem egy jó adag inspiráció is. A Woman of the Year idén is megmutatta, hogy a női teljesítmény sokféle lehet, de mégis közös benne az erő, a kitartás és a ragyogás – ráadásul 10 centis sarkakon!

Keresés