Mutatjuk azokat a csillagjegyeket, akik a szerelem terén különösen szerencsések lesznek idén tavasszal. Ha figyelmesek, akkor megtalálhatják a lelki társukat!
Az elszálló olajárak és a ársapka először a kisebb szereplőket tépázza meg. Hiába korrigált a kormány a korábbi tapasztalatok alapján, 2022-ben sem volt ennyire rossz a helyzet.
A tehetséget csak tettekkel lehet életre kelteni, mert önmagában nem hoz gyümölcsöt – hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért elismerések budapesti átadóján csütörtökön. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár arról beszélt: a Nemzet
Az egyetem nemcsak új tárgyakat és barátokat hoz, hanem az első igazi pénzügyi döntéseket is. Amikor már nem a szülők fizetik a mindennapokat, gyorsan kiderül, mennyibe kerül az élet valójában. A jó hír, hogy a pénzbeosztás tanulható készség: néhány tudatos lépéssel elkerülhetők a hónap végi pánikok, és még tartalék is maradhat.
A befektetők februárban is inkább eladói oldalon jelentek meg a magyar ingatlanpiacon: Budapesten 38 százalékra nőtt a befektetői eladások aránya, miközben a vásárlási kedv tovább gyengült. Milyen trend olvasható ki az adatokból az előző év és az elmúlt évekre vonatkozóan? És hol érdemes még befektetőként vásárolni?
A gyomortükrözés (gasztroszkópia) a nyelőcső, a gyomor és a nyombél endoszkópos vizsgálata. Ennek során az orvosok a tápcsatorna felső szakaszának állapotát vizsgálják. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója azt mutatja be, hogyan érdemes felkészülni a vizsgálatra, és mi várható a gyomortükrözés során.
A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az Eurusd. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében
Vannak bizonyos viselkedésmódok, amik elsőre udvariasnak tűnnek, de valójában roppant sértők. Időszerű volna túllépni rajtuk a hatékony kommunikáció érdekében!
A világ legjelentősebb animációs seregszemléjén versenyez a magyar animáció új generációjának képviselője: a MOME Animáció mesterszakán 2025-ben végzett László Márk Bonefuzz című diplomafilmjét beválogatták a júniusi Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás egy évek
A címből egyszerűen kiolvasható, miről lesz szó: itt olyan viselkedési mintákat gyűjtöttem össze, amelyek különösen gyakran fordulnak elő nárcisztikus személyiségjegyekkel élő embereknél. Nem diagnózisokat osztok, hanem hétköznapi példákat és helyzeteket, amelyekben sokan azt érzik, mintha valami rendre ismétlődne — akár a munkahelyen, akár a csalá
Sokszor előfordul, hogy egy kapcsolatban vagy munkahelyen rendre előkerülnek a jól ismert minták: valaki folyton a figyelem középpontjában akar lenni, másokat manipulál, vagy rendre kiszorítja a többieket a beszélgetésből. Ezek a viselkedések nem mindig viselkedészavar jelei, de van néhány napi rutin, amelyet a gyakorlatban gyakran a nárcisztikus v
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
A ketamin és a kokain továbbra is nagy mennyiségben érhető el Európában, miközben a kábítószerpiac ellenállónak bizonyul a piaci változásokkal szemben és az illegális drogáramlás valamennyi főbb szertípus esetében magas szinten maradt – derül ki az Európai Unió Kábítószer-ügynökségének (EUDA) a múlt évre vonatkozó jelentéséből.
Az idei nyári labdarúgó-világbajnokság után jövőre is "világtornán" lesz érdekelt Erling Haaland – igaz, ezúttal nem a futballpályán, hanem a sakk világában. A Manchester City klasszisa ugyanis befektetőként csatlakozik egy új, nagyszabású sakkvilágbajnoki sorozathoz, amelyet az egyik legrangosabb sakktorna, a Norway Chess szervezői indítanak útjár
Az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós támogatási hitel továbbra is blokkolva van, mert egy tagállami vezető nem tartja a szavát, de az ígértünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy - jelentette ki Ursula von der Leyen Brüsszelben.
Egymásnak adták a kilincset a magyar sztárok a Várkert Bazárban, ugyanis március 19-én rendezték meg a Glamour Women of the Year 2026-os díjátadó gálát. A rendezvényen Király Linda is megjelent, akinek kezét néhány napja kérte meg szerelme. Az énekesnőt erről is kérdeztük.
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A Whc Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs
A kisebb benzinkutak szerint rosszabb a helyzet, mint a 2022-es válság idején. Tiltakozás, bezárások és akár drasztikus tankolási korlátozások is jöhetnek.
Március közepén a Polymarket előrejelzési piacán feljegyzett egyik legimpozánsabb nyerési sorozatot produkálta egy reachingthesky néven futó felhasználó, akinek kevesebb mint egy hét alatt sikerült több mint százszorosára növelnie pozícióját. Pontosabban, a felhasználó teljes pozíciójának értéke március 14-én alig 26 000 dollár volt, míg március 19
Az öregedés gondolata sokunkban kelt bizonytalanságot, de egy friss kutatás szerint a túlzott aggodalom éppen az ellenkező hatást érheti el, mint amit szeretnénk. Az egészséggel kapcsolatos félelmek akár sejtszinten is hatással lehetnek a szervezet működésére.
A magyar állami erdészeti társaságok 2010 óta megduplázták a folyamatos erdőborítást biztosító módszerekkel kezelt erdőterületek arányát. Ma már több mint 160 ezer hektáron folyik ilyen gazdálkodás, ami az erre alkalmas állami erdőterületek közel 24 százalékát jelenti. Ez komoly eredmény és valódi szakmai teljesítmény - mondta Zambó Péter, az Agrár