Csak a Máltai Szeretetszolgálat által épített szociális bérlakásokra vonatkozik Rimócon az a rendelet, amely meghatározza, hogy ki, milyen feltételekkel költözhet a faluba. Nekik 300 ezer forintot kell befizetniük és büntetlen előéletet kell felmutatniuk.
A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő.
A geológusnak készülő Mary ösztöndíjjal érkezett, de egy veszélyeztetett terhesség mindent felborított. A császármetszés utáni komplikációk miatt most a hazajutásuk is a magyarok jó szívén múlik.
Az Európai Unió Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon több mint 240 kockázatos termék miatt kellett intézkedni. A hazánkat érintő esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak. Az esetek 82%-ában külföl
Az Európai Központi Bank volt elnöke szerint csak egy szorosabb politikai egység akadályozhatja meg, hogy az öreg kontinens elveszítse a világpolitikai súlyát.
Sok nézőt vonzott Stohl András randizása is, de a múlt hét legnézettebb műsora a vasárnapi RTL Híradó volt. Csatornák szintjén továbbra is a TV2 számít piacvezetőnek. Január utolsó hetét a TV2 nyerte minden fontos célcsoportnál. A 18-59 éveseknél főműsoridőben 1,7 százalékponttal előzték az RTL-t, ez a különbség pont ugyanakkora, mint egy héttel ko
A Mam-Hungária Kft. mintegy 4,5 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre Vaskeresztesen a kormány támogatásával, amelynek nyomán hatszáz munkahely válik "betonbiztossá" a településen.
Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati segítséget az üzletindítástól a mindennapi működésig. A kiadványt a kormány által 2026 januárjában elfogadott, az éttermek versenyképességének javítását célzó 5+1 pontból álló akcióterv részeként dolgozták ki - közö
Csík korábban a Momentum színeiben polgármester választáson is megmérette magát. De egy jó ideje már Magyar Péter szekerét tolja, és nem válogat az eszközökben, ha a Tisza-vezérről van szó.
Széttagolt az Európai Unió piaca, ez nagyon megnehezíti, hogy versenybe szálljon az Egyesült Államokkal és Kínával. Az Európai Bizottság kerekasztal-beszélgetésen a szakértők azt mondták, a sikerhez leginkább a piac integrációja vezetne.
Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS Group Dooel Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
Az OpenAI elégedetlen az Nvidia egyes mesterségesintelligencia-chipjeivel, és tavaly óta alternatív megoldásokat keres – állítja nyolc, az ügyet ismerő forrás. A lépés megnehezítheti a két legmeghatározóbb szereplő, az OpenAI és az Nvidia kapcsolatát az AI-piacon.
Rögtön a legfontosabb eseménnyel kezdődött hétfő este A Nagy Ő. Stohl András kiosztotta az utolsó virágot is a rózsaceremónián, ezzel pedig eldőlt Gina sorsa.
Amikor a viharos óceán elsodorta a családját a parttól, a 13 éves fiú nem pánikolt: négyórás, embert próbáló úszással jutott el a partig és a segítségig.
A száraz, húzódó, irritációra hajlamos bőr nemcsak kellemetlen, hanem jelentősen ronthatja a mindennapok komfortját is, különösen akkor, ha atópiás vagy ekcémás tünetekkel társul.
A közeljövőben az Egyesült Államok mozgástere nőhet a nemzetközi olajpiacon – mondta a MOL-csoport vezető közgazdásza a társaság podcast adásában, amelyben arról is szó volt, hogy kinek fáj igazán, ha a szankciók miatt elmozdulnak a legfontosabb szállítási irányok.
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
A Demokratikus Koalíció elnöke a Blikknek adott interjúban beszélt a Gyurcsány Ferenccel történt válásáról, és arról is, hogy támogatnák-e a Tisza Pártot a kormányváltásban.
A következő években is sokat lehetne még fejleszteni a Hungaroringen és környezetén, de a legfontosabb, hogy a márciusban záruló felújítással a Magyar Nagydíj a Formula–1-es sorozat része maradhat – jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában Gyulay Zsolt.
Nincs nézeteltérés az Európai Unió tagországai és a NATO között védelmi kérdésekben, hiszen az uniós országok védelmi kiadásaik növelésére törekednek - jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Oslóban, egyúttal ellenzését kifejezve a közös európai hadseregről szóló elképzelésekre.
A magyarok közel fele (46 százalék) Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb kormányfőnek, s csak alig több, mint harmaduk (35 százalék) gondol így Magyar Péterre.
A Dh Group havi becslése szerint 2026 januárjában országosan 7662 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérhette a 235 milliárd forintot.
Kész a megállapodás az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági garanciákról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon, miután egyeztetett az orosz és az amerikai féllel tárgyaló ukrán küldöttség tagjaival.
Ezekben a napokban kapják meg az iskolások a félévi bizonyítványt, illetve sokan most felvételiznek a középiskolába. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő arra figyelmezteti a szülőket, hogy az osztályzat és a pontszám nem végső ítélet, csak egy adott időszak pillanatképe, tehát ne keltsenek szorongást miattuk se magukban, se a gyerekben.