Mind az örmény, mind a magyar nemzet sorskérdése a fennmaradás, ennek pedig hitünk megőrzése a záloga – hangsúlyozta Latorcai János, a parlament alelnöke az örmény keresztény diaszpórák helyzetéről az Országházban rendezett hétfői konferencián. A kereszténydemokrata politikus köszöntőjében felidézte: mindkét nemzet kiállta a történelem próbáját, de
Tízezrek gyűltek össze vasárnap Prágában, hogy támogatásukról biztosítsák Petr Pavel cseh köztársasági elnököt. A demonstráció központi helyszíne az Óváros tér volt, de a nagy érdeklődés miatt a szervezők a Vencel tér alsó részét is bevonták. A becslések szerint mintegy 80 ezer ember vett részt a megmozduláson, és hasonló rendezvényeket tartottak t
A magas vérnyomással élőket régebben eltanácsolták a kávéfogyasztástól, mivel a koffein növeli a pulzusszámot, fokozza az erek összehúzódását, így az érfalakra nehezedő nyomást. Mindebből azonban nem következik az, hogy a kávé magasvérnyomás-betegséget okozna, vagy hogy a hipertóniások számára tiltott lenne a fogyasztása.
A jegybank egy évvel, 2027. december végéig meghosszabbította, illetve bővítette a hitelintézeteknek nyújtott zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjait, mindez kiszélesítheti az ügyfeleknek nyújtandó fenntartható pénzügyi termékek körét, csökkentheti a klímaváltozás banki kockázatát és a hazai karbonkibocsátást is - közölte a Magyar Nemzeti Bank
Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj
Hétfőn 10 órától megnyílt az Otthoni Energiatároló Program pályázati időszaka, amelynek keretében a jelentkezők legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek korszerű akkumulátor telepítésére.
A Jókai színház művészeinek fellépése tette teljessé szombat este, a városi sportcsarnokban megrendezett ünnepséget. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester azt mondta, mindig kell, hogy legyen közös nevező, bármilyen feszült is az élet. A sport pedig ilyen. A város vezetője beszélt az idei és a tervezett fejlesztésekről, a helyi sportolók eredmény
Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (Rasff) alapján 2025-ben Magyarországon több mint 240 kockázatos termék miatt kellett intézkedni.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma nemrégiben több mint hárommillió dokumentumot hozott nyilvánosságra Jeffrey Epstein, hírhedt elítélt szexuális bűnöző üzleti- és kapcsolati hálójáról, melyek 2013-tól egészen2026-ig terjednek. Ezek a fájlok többek között kiterjednek a kriptovaluta-világ kulcsfiguráira is, akik szervesen tevékenykedtek p
2027 végére üzemelik be azt a bukaresti MI-gyárat, amelynek a Kolozsvári Műszaki Egyetem is a partnere, a román kormány pedig többek között Eric Trumpnál lobbizik egy MI-gigagyár tervével. Megnéztük, mi készül egy ilyen gyárban, és honnan lesz hozzá energia.
Az indiai kormány jelentős engedményt tett az Apple számára: a jövőben a külföldi vállalatok – bizonyos feltételek mellett – öt éven keresztül adókockázat nélkül biztosíthatnak gyártóberendezéseket indiai bérgyártó partnereiknek. A
Hétfőn 10 órakor elindult az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a visszterhes vagyonátruházási illetékről, a távközlési adóról és a távközlési pótadóról, illetve a növekedési adóhitelről szóló információs füzeteit.
Hogy néz ki? A dinasztia jogos trónkövetelője. Nincs nála nagyobb örökséggel rendelkező hot hatch. A Volkswagen Golf GTI a kompakt családi autó tömörített lényege, amely képes sportkocsivá változni, ha az utak kanyargósak lesznek. És legyenek! A nyolcadik (és fél) generációs Volkswagen Golf GTI az MQB evo platformra épül, amelyen olyan konszerntes
Az EU új, katonai fejlesztésekre szánt hitelprogramjának kerete akár 16,2 milliárd eurót jelentene Magyarország számára, csak van egy bökkenő, ami miatt ez nem érkezhet meg.
Kínálati áremelkedés figyelhető meg, a tulajdonosok kivárnak. A magyar ingatlanpiacon az elmúlt időszakban többször volt már 20-30 százalékos emelkedés is, mert legalább annyira a támogatások alakítják az árakat, mint a gazdaság egyéb folyamatai. A kiút a hullámzásból és a lakhatási válságból az állami lakásépítés lehet, a GDN Ingatlanhálózat alapí
Az Egységes Digitális Mérésért Egyesület (EDME) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az Inspira Research és a Gemius közreműködésével készített átfogó kutatást a magyar display médiapiacról. Az eredmények szerint a hazai prémium felületek kiemelkedő minőséget, hosszabb figyelmet és alacsonyabb reklámzajt biztosítanak, miközb
Magyarországon az 1980-as évek óta nem volt olyan aggasztó az öngyilkosságok alakulása, mint az elmúlt öt évben. Négy évtizeden át – szinte folyamatosan – csökkentek a számok, 2019-ben azonban a kedvező tendencia megtorpant. Jelenleg hat óránként vet véget életének egy honfitársunk – áll a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közösségi oldalán közzétett beje
Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy komoly kritikák érték Claudia Sheinbaum mexikói elnököt az Egyesült Államoknak átadott harminchét, egyébként mexikói állampolgár drogkartell-tag miatt. A szakértő szerint a venezuelai beavatkozás intő jel lehetett a közép-amerikai ország számára.
Az ALDI Magyarország vásárlói elégedettsége érdekében minőségi garanciát nyújt az üzleteiben árusított valamennyi friss zöldségre és gyümölcsre. Amennyiben a vásárlók nem elégedettek a megvásárolt zöldség, illetve gyümölcs minőségével, bármelyik ALDI-üzletbe visszavihetik, és a vállalat visszatéríti a vételárat. A vásárlók minden hónapban megszavaz
A magyar gazdaság növekedési kilátásai nem olyan borúsak, mint azt a közvélekedés sugallja. Megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel a következő évtizedben akár évi 2–3 százalékos bővülés is elérhető lehet. A jelenlegi problémák kezeléséhez elsősorban a piaci mechanizmusok helyreállítására, a költségvetés stabilizálására és az európai integrációs fol
A több millió oldalnyi dokumentumból több százban említik Magyarországot, Budapestet vagy magyarokat. Steve Bannon azzal kérkedett a pedofil milliárdosnak, hogy ő ad tanácsokat Orbán Viktornak. Szóba került Mihalik Enikő teste és Barabási Albert László munkássága is.
Érdekes dolog történt a benzinkutakon a hétvégén. A Mol nem módosította a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát, a kutak azonban hozzányúltak a számokhoz.
A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos dátum,mert a magánszemélyek ebben az időszakban kapják meg az szja-bevalláshoz szükséges munkáltatói igazolásokat, amiket nem kell beküldeni a NAV-hoz, de 5 évig meg kell őrizni, írja közleményében a Nemzeti