Katás egyéni vállalkozó egy kft.-ben egyben ügyvezető is. Hogyan oldható meg szabályosan, hogy a kata mellett ügyvezető maradhasson, de ne kelljen az ügyvezetés után adót és járulékot fizetnie? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre Széles Imre társadalombiztosítási szakértő válaszolt.
A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását, jelentette be Magyar Péter a Facebookon. A döntés hetekig tartó vita után született, miután az Országgyűlés nem választotta meg Baka András köztársasági elnök első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt. Szathmáry bírálói szerint nem a változás embere volt, mivel a Legfőbb Ügyészségről érkez
A hajdina termesztése ismét figyelmet kaphat, ahogy az élelmiszeripar új alapanyagokat keres a hagyományos gabonafélék mellett. A növény rövid tenyészideje és viszonylag szerény tápanyagigénye miatt a vetésforgóban is érdekes lehet.
A már hagyományosnak mondható Országos Tudományos Diákköri Konferencia (Otdk) Fórum immár VII. alkalommal került megrendezésre a győri székhelyű Széchenyi István Egyetemen október közepén.
A hazai pénzügyi kultúra fejlesztése és a pénz körüli társadalmi tabuk ledöntése céljából „Beszéljünk a pénzről” címmel új, átfogó edukációs platformot indított a Raiffeisen Bank, melynek gerincét egy Peller Mariann-nal szoros tartalmi együttműködésben készülő podcastsorozat adja. A kezdeményezés célja, hogy elhallgatások helyett aktív párbeszéd in
Nehéz az álláskeresés? Fedezd fel a 8 legjobb tippet, hogyan tűnj ki a tömegből, és találd meg álmaid állását részletes útmutatónkkal! Az álláskeresés napjainkban sokak számára tűnik labirintusnak, tele kihívásokkal és bizonytalansággal. Azonban, ha tudatosan és felkészülten vágsz bele, jelentősen növelheted az esélyeidet a sikerre. A mai álláskere
Victor Wembanyama ma már egészen másként tekint az életére, mint két évvel ezelőtt, amikor még elsősorban a kosárlabdában elérhető sikerek határozták meg a mindennapjait. A San Antonio Spurs francia klasszisa a CBS 60 Minutes című műsorában beszélt arról, milyen mély nyomot hagyott benne a 2025-ben diagnosztizált trombózis, miért nem akar többé más
Utólag kért környezetvédelmi működési engedélyt az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Dunán épült paksi fenékküszöbre, miután a kormány korábban felmentette a beruházást a szokásos eljárás alól. A benyújtott hivatalos jelentés megerősítette a szakértők korábbi aggodalmait, a vízügy ezért 1 méteres kőszórást tart szükségesnek. A végleges fennmaradási
Különmosdó, ruhatár, pult és ülőhelyek nélkül maradtak azok a rajongók, akik fejenként 80 ezer forintot fizettek a legexkluzívabbnak hirdetett jegyekért a világhírű német DJ budapesti fellépésén. A látogatók kénytelenek voltak a küzdőtéren átverekedni magukat a színpadig, az italokat a földre tudták csak letenni, a sima VIP-esek számára ígért terül
Közel 30 százalékot zuhantak hétfőn a francia Alstom részvényei, miután a vasúti járműgyártó drasztikusan rontotta éves eredményvárakozásait. A vállalatnál elsősorban a németországi vasúti projektek körüli problémák okoznak komoly gondokat, a vezetés pedig már jelentős adósságcsökkentést tervez.
A Sztárban Sztár jelenleg is futó 12. évada a döntőjéhez közelít, de a rajongók a november 8-i finálé után sem maradnak fantasztikus átalakulások nélkül. November 15-től ugyanis jön a műsor különleges évada a TV2-n, a Sztárban Sztár Gála. „A Sztárban Sztár indulása óta töretlen sikernek örvend, a most futó tizenkettedik évadot is imádják a nézők.
November 17-én az Erste Bank megszünteti a Xiaomi Pay támogatását, így ettől a naptól kezdve a pénzintézet ügyfelei nem tudnak majd Xiaomi okosórájukkal vagy fitneszkarkötőjükkel fizetni - közölte honlapján a hitelintézet. A bank nekünk adott tájékoztatása alapján mindössze néhány száz ügyfélt érint a változás, őket az elmúlt hetekben több különböz
Dacolva minden korábbi előrejelzéssel a napenergia óriási növekedése azt jelenti, hogy már most megelőzi az atomenergiát a globális energiaforrások között.
Jelentősen megugrott a kereskedési aktivitás októberben a Budapesti Értéktőzsdén: a részvénypiaci forgalom közel negyedével nőtt szeptemberhez képest. A befektetők figyelme továbbra is elsősorban a hazai blue chipekre irányult, az OTP egymaga a teljes forgalom közel háromnegyedét adta. Eközben több vezető magyar részvény is jelentős árfolyam-emelke
Több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány 2035-ig, miközben a MÁV pályahálózatának 43 százalékán sebességkorlátozások vannak érvényben. Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián arról beszélt, hogy a vasúti infrastruktúra jelentős felújításra szo
A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
A Vertigo Média a Telexnek azt írta, a forgatás előtti próbákon egyértelművé vált, hogy a színészek nem tudják üzembiztosan a szöveget, és nem érnek rá több próbára sem.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig világszerte számos fa és cserje szolgáltat ehető leveleket, hajtásokat, virágokat vagy más, zöldségként fogyasztható növényi részeket. Egyesek a spenótot helyettesíthetik, mások a spárgára emlékeztetnek, vagy különleges aromájukkal gazdagítják ételeinket. A legérdeke
A Fidesz visszaküldte volna Császár Attilát a közmédiába, de nem "mezei" riporternek, hanem a tulajdonosi jogokat gyakorló testület tagjának. A Tisza Párt azonban vétózott.
A ChatGPT-ben megjelent hirdetések és a generatív mesterséges intelligencia térnyerése gyökeresen átalakítja a reklámpiacot, miközben lényegileg nehezíti meg a hirdetések pontos mérését. A zárt platformok és az algoritmusok által működtetett fekete dobozok korában a túlhajszolt adatfetisizmus helyett az emberi intuícióra és a valódi elköteleződésre
A Wekerle+ energetikai felújítási programban családi házak, téglaépítésű társasházak és panellakások is részt vehetnek - mondta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ahogy átlépünk novemberbe, a környezetünk hirtelen gyökeres változáson megy keresztül: a hűvös, szeles időjárás a szabadban, a lakásokban és irodákban pedig a bekapcsolt fűtés drasztikusan lecsökkenti a levegő páratartalmát. Sokan mégis abba a hibába esnek, hogy tétlenül várnak, és csak akkor kapkodnak gazdagabb krémekért, amikor a testük már vésze
Hollandiában már vakcinakészletet hoztak létre a csomós bőrbetegség esetleges megjelenésére készülve. Közben az Európai Gyógyszerügynökség egy új oltóanyag engedélyezését támogatja, amely további lehetőséget biztosíthat a szarvasmarha-állományok védelmére.
Az Izraeli Védelmi Erők Gázában végrehajtott műveleteiről beszélnek részletesen katonák a NAZA című dokumentumfilmben. A filmet a Velencei Filmfesztiválon ováció fogadta, a két rendező viszont elveszítheti miatta az izraeli állampolgárságát.
Cukros vízzel kent, kisütött tészta, rajta mascarpone-krém, espresso és vastag kakaóréteg. Mit tud a bécsi desszertpizza, honnan jön a tiramisu, és hogyan készítheted el otthon a saját változatodat.
A Google Dokumentumok mobilos alkalmazásába is megérkezett a Docs Live funkció, amely forradalmasítja a dokumentumkészítést a Google Workspace felhasználók számára. A Gemini Live-hoz hasonlóan ez a funkció is lehetővé teszi, hogy egyszerű hangutasításokkal hozzunk létre és szerkesszünk dokumentumokat, sőt, képes felhasználni a Gmail, Chat és Drive
A bevagdosott héjú, alacsony hőfokon kiszárított narancs karácsonyi dísz lesz. A sütő azonban 24-48 órát kér hozzá, ezért kiszámoltuk, mennyi áramba kerül, és mi az olcsóbb megoldás.
November elején a zöldséges pult még szinte ugyanúgy néz ki, mint augusztusban, piros paradicsom, fényes padlizsán, cukkini, eper minden kapható még ilyenkor is. Csak az íze és az ára na az más. A nyári zöldségek ilyenkor már fűtött üvegházból vagy messziről, importból érkeznek. Mit hagyj inkább a boltok polcain? Egy német fogyasztói magazin szerin
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.