Úgy tűnik, végre megtalálta a boldogságot a Házasság első látásra egykori szereplője, Zentai Mercédesz. A fiatal nő először mutatta meg új párját, Borist, akivel már közel egy éve alkot egy párt, ráadásul fél év után össze is költöztek. A férfit nemcsak Merci, hanem a családja is hamar a szívébe zárta.
Év vége és a hideg közeledtével előkerülnek a kedvenc őszi receptek, a sütőben készülő finomságok és lassan az ünnepi készülődés is elkezdődik. Ilyenkor valahogy vágyunk arra, hogy egy kicsit több időt töltsünk a konyhában, akár egy illatos sütemény, akár egy krémes leves vagy valamilyen házi finomság elkészítésével. A GLAMOUR Secret Calendar legúj
A Cyber Cocától Puskás-Dallos Peti olyan mentális állapotba került, hogy nemcsak Ráskó Eszter, Istenes Bence, de még Sebestyén Balázs is rászólt, hogy nyugodjon már le. A Nyomozó még sosem volt semmiben sem annyira biztos, minthogy a Coca maszk alatt Ember Márk bujkál. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RT
Egy új tudományos elemzés szerint a vanillin, amely a vanília jellegzetes ízéért és illatáért felelős vegyület, ígéretes szerepet játszhat a sebgyógyításban. Bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy további vizsgálatok szükségesek, a vanillin antioxidáns, gyulladáscsökkentő és antibakteriális tulajdonságai révén hozzájárulhat a gyulladások csökkentéséhez,
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot-kártya olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
Dél felől érkező csapadék és erős északi szél teszi próbára a tűrőképességünket a hét elején. Mutatjuk, hol kell tartós esőre és hol napsütésre számítani.
A negyedik adásban a Nyomozók – Puskás-Dallos Peti hatására – felhasználták a Szuperkártyát, és idő előtt megpróbálták leleplezni a Cyber Cocát. Ha igazuk volt, akkor a titokzatos híresség megvált maszkjától, ha nem, akkor viszont a rejtély tovább élt. Vajon Peti jól nyomozott, és tényleg Ember Márk állt előttük az Álarcos énekes színpadán? Az Álar
Egy kapcsolat végén nemcsak attól az embertől búcsúzunk, akit szerettünk. Elveszíthetjük azt az énünk, akik mellette voltunk, azt a múltat, amelyben hittünk, és azt a jövőt, amelyet közösen képzeltünk el. De hogyan lehet elgyászolni valakit, aki még mindig él?
A sikeres Szuperkártya-bevetés után Ráskó Eszter elmélkedni kezdett: az Álarcos énekes tényleg Puskás-Dallos Peti családi vállalkozása lenne? Istenes Bence először nem értette, hogy mire gondol a Nyomozó, Eszter azonban gyorsan képbe helyezte a műsorvezetőt. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumo
Pierce Brosnan felesége egy sikkes fekete ruhában mutatta meg egyre karcsúbb alakját, amikor a párt a kanadai repülőtéren kapták lencsevégre. A 63 éves Keely Shaye Smith most is csak úgy sugárzott.
A Cyber Coca távozásával új álarcos lépett színre: a Díva Boci! A csinos, ezüstös térdkalácsot villantó tehén azonban egy feketelyukba taszította produkciójával a Nyomozókat. Istenes Bence hiába várt tőlük tippeket, nemcsak Sebestyén Balázs tapogatózott a sötétben, de Pápai Joci és Puskás-Dallos Peti is. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új ré
II. Erzsébet királynő tudatosan választotta a skóciai Balmoral kastélyt élete utolsó heteinek helyszínéül. Fedezd fel a hatalmas birtok titkait és azt az apróságot, ami miatt majdnem megváltoztatta a döntését.
Puskás-Dallos Peti Cyber Coca-találata után Sebestyén Balázs is kiszemelte áldozatát. A Szarvasbogár produkciója után annyira biztos volt benne, hogy Vadon Jani áll a színpadon, hogy simán bedobott volna még egy Szuperkártyát. De milyen nyomok alapján gondolta azt, hogy jóbarátja rejtőzik a maszk alatt? Az Álarcos énekes minden vasárnap este új rés
Miután DJ Odi újabb bulit nyomott le az Álarcos énekes színpadán, a Nyomozók közül többen is kitartottak mellette, hogy Frohner Fecót rejti a maszk. Sebestyén Balázs viszont nem értett egyet velük, szerinte nagyobb esély van arra, hogy az X-Faktor mentora, Majka akarja megszívatni. Okfejtésével senkit sem győzött meg, Puskás-Dallos Petiék számonkér
John Titor 2000-ben bukkant fel az interneten és elképesztő pontosságú technikai titkokat árult el a jövőről. Ismerd meg az ezredforduló legnagyobb internetes rejtélyét!
A negyedik adásban végül a Szarvasbogárnak kellett lelepleznie magát az Álarcos énekes nyomozói előtt. Vajon bejöttek a Nyomozók tippjei? A titokzatos hírességnek már csak az volt feladata, hogy a színpad közepére állva megváljon látványos álarcától. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
A hét első napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a hétfői horoszkópot!
Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.
November 8-án ünnepelte volna a 78. születésnapját a magyar blues királya, Deák Bill Gyula, aki szeptember közepén tragikus hirtelenséggel, egy szívinfarktus következtében hunyt el. A legendás zenész fia, Deák Tamás azóta sem tudott felocsúdni a tragédiából, hiszen az édesapja személyében nem csupán a szülőjét, hanem egy barátját is elveszítette. M
A Pentagon nyilvánosságra hozta azokat a titkosított aktákat, amelyek lila fényben úszó és ezüstös UFO-k felbukkanásáról számolnak be egy kaliforniai sziget felett. Tudd meg, mit láttak a szemtanúk az ötvenes években!
November 8-án ünnepelte volna a 78. születésnapját a magyar blues királya, Deák Bill Gyula, aki szeptember közepén tragikus hirtelenséggel, egy szívinfarktus következtében hunyt el. A legendás zenész fia, Deák Tamás azóta sem tudott felocsúdni a tragédiából, hiszen az édesapja személyében nem csupán a szülőjét, hanem egy barátját is elveszítette. M
64 éves korában meghalt Juan Atkins, a detroiti techno egyik úttörője, akinek a munkássága világszerte meghatározta az elektronikus tánczene fejlődését. A Model 500 néven is ismert zenészt egy mexikóvárosi hotelszobában találták eszméletlenül, majd kórházba szállították, ahol halottnak nyilvánították.
Sokszor egészen apró étkezési szokásokon is múlhat, mennyire hatékonyan támogatjuk a szívünk és az érrendszerünk egészségét. Bizonyos élelmiszerek rendszeres fogyasztása ugyanis nemcsak a közérzetünkre, hanem hosszabb távon a különböző betegségek kialakulásának kockázatára is hatással lehet.
Nemcsak család lettek, de új otthonba is költözött Szabados Ágiék. Az RTL műsorvezetője és férje még kisfiuk születése előtt vásárolt egy új otthont, ám a felújítás egy része és a költözés már a baba érkezése utánra esett. A lakás nemrég készült el, Ágiék pedig már birtokba is vették.
Gombos Edina és a férje, Alberto az Ázsia Expressz hetedik évadának második kiesőjeként távoztak a versenyből, és bár a műsor után megosztott értékelésük szerint nem maradt bennük tüske a kiesés miatt, a forgatások alatt nyíltan beszéltek a műsorban tapasztalt feszültségekről. A házaspár elárulta, hogy az embert próbáló dél-amerikai kalandot az uto
A vasárnapi elődöntőben újabb versenyzőnek kellett távoznia, így kialakult a döntős mezőny. Az élő adásban két rendkívüli bejelentést is tettek, lesz folytatása a műsornak a finálé után is.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A hosszú és kiegyensúlyozott párkapcsolat titka sokszor nem a különleges programokban vagy a romantikus meglepetésekben rejlik. Olykor azok az apró, rendszeresen visszatérő szokások teremthetnek meghittséget, amelyekre a hétköznapokban talán nem is fordítunk különösebb figyelmet.
Nagy Ádám Magyar Péterről készített riportja egyszerre kínál betekintést a hatalom hétköznapjaiba és alkalmat a vitára arról, mennyit ér a közvetlenség, ha közben a politikus imázsa is épül.
Hosszú évek óta nem nyilatkozott a magánéletéről, lapunkkal azonban kivételt tett Meszimerisz Krisztina. A legtöbben Curtis egykori párjaként ismerték meg, akivel 2019 augusztusában megszületett a közös gyermekük, Doncsi. A baba érkezése előtt össze is házasodtak, ám 2020-ban különváltak az útjaik. Krisztina először mesél az új párjáról, a mindent
Dóri mindig kínosan ügyelt arra, hogy elkerülje saját lánya tanítását, a sors azonban közbeszólt: ő maradt az egyetlen tanár, aki helyettesíteni tudott Gina osztályában. A gondtalannak ígérkező dolgozatírás aztán gyorsan drámai fordulatot vett, amikor Dóri rajtakapta Ginát puskázás közben. Gina úgy érezte, édesanyja csak őt figyelte, ezért alakult
A hétvégi forduló eseményei jelentős változásokat hoztak több európai élvonalbeli bajnokságban is. Az Arsenal magabiztosan őrzi vezető helyét a Premier League-ben, miközben a címvédő Manchester City botlott. A Bundesligában a Bayern München és a Borussia Dortmund holtversenyben vezet, míg a Serie A-ban a Lazio továbbra is veretlen. A magyar élvonal
Mi lenne, ha végre pénzt kereshetnél azzal, amit igazán szeretsz? Ha a főállásod mellett elindítanád a saját vállalkozásodat, vagy a kisgyermekes évek után egy rugalmasabb munkavégzési formában térnél vissza? A 2027-re tervezett KATA-változások új lehetőségeket nyithatnak a nők előtt. De vajon kinek és milyen feltételekkel éri meg belevágni? Molnár
Új szerelem? Csalódás? Tanulságok? Flörtök? Kalandok? A november igazán izgalmasnak ígérkezik, érdemes tehát elolvasnod a szerelmi horoszkópot, hisz a csillagok számodra is tartogatnak kalandokat!
Orbán után Vučić is bukott: az Egyetemista Lista történelmi győzelmet aratott Szerbiában! Végleg lezárult a szerb kormánypárt 14 éves politikai korszakai.
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok nemcsak a magánéletben találtak vissza egymáshoz, hanem egy nosztalgikus közös kampánnyal is megpecsételték felbonthatatlan barátságukat.