A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete – olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
Kötelező-e a munkaköri leírás? Mi kell ahhoz, hogy "működjön"? Mire érdemes figyelni, és hogyan lehet rajta változtatni? Gyakorlati útmutató munkáltatóknak és HR-esek számára a magyar munkajogi környezetben.
A békés tüntetések folytatására szólított fel a szejm alelnöke, miután a rendőrség péntek óta nem engedi be az alkotmánybíróság korábbi tagjait az intézmény székházába. Az ellenzéki politikus szerint a rendőrök törvénytelen parancsokat hajtanak végre, és meg kell akadályozni a testület jogellenes, rendőri közreműködéssel történő átvételét.
Két barátságosnak tűnő figura és egy pillanat figyelmetlenség Londonban a bár előtt, és néhány óra alatt el is veszítettél 14 ezer dollárt. Pontosan így járt egy volt kriptós vezető, akinek feloldott állapotban ellopták a telefonját, majd egyből kiürítették a tárcáit és a számláit. Ellopták a telefonját, kiürítették a tárcákat Magnus Ahmad augusztu
A cikk eredetileg a Pályaképek UNI in out 2026 Innováció kiadványában jelent meg. A szerző Sajtos István, a Közgazdasági Politechnikum egyik diákjának édesapja, a Peak alelnöke, MI-üzletágának vezetője. Az MI szerepe az iskolákban ma a világon a legizgalmasabb oktatási téma. Nem az a kérdés ugyanis, hogy a diákok használják-e a mesterséges intellig
Egyszerre nyílhatnak új lehetőségek és szűkülnek a piacok a magyar autóipari beszállítók előtt. Miközben a német autóipar visszaesése már a hazai vállalatokat is érzékenyen érinti, a Magyarországon épülő új gyártókapacitások akár új üzleteket is hozhatnak számukra. A kérdés az, sikerül-e árban és hatékonyságban is felvenni a versenyt Kínával. Dr. N
Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint a nyerstej fogyasztásának kockázatai meghaladhatják az esetleges előnyeit. A tejben veszélyes baktériumok és akár a H5N1 madárinfluenza vírusa is jelen lehet, ezért a gyermekeknek és a várandósoknak kizárólag pasztőrözött tej fogyasztását javasolják.
Mi lenne, ha egy egyszerű vérvizsgálatból kiderülhetne, mennyire tesz jót az egészségünknek az étrendünk? Amerikai és spanyol kutatók most egy olyan vérben kimutatható mintázatot azonosítottak, amely összefügghet a várható élettartammal. A több mint 14 ezer embert vizsgáló tanulmány szerint bizonyos értékek mellett 23 százalékkal alacsonyabb volt a
Súlyos kritikát fogalmazott meg a Fidesz elmúlt 16 éves kultúrpolitikájáról L. Simon László író, volt kulturális államtitkár, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója. Szerinte a párt elárulta saját konzervatív értelmiségét, kiszorította az erkölcsi iránytűként működő személyiségeket, és ezzel maga is hozzájárult a Tisza Párt választási győzelméhez.
A szélsőséges időjárás és a klímaváltozás miatt évről évre nehezebb a hazai fűszerpaprika termesztése, miközben a termőterületek drasztikusan zsugorodtak az elmúlt évtizedekben. Bár a minőségi magyar őrlemény drágult, és a kézműves termékek kilónkénti ára már a 10 ezer forintot is meghaladja, a magasabb íz- és színanyag-tartalom miatt a használatuk
Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak
Idén is hat alapítvány és egyesület kapott szakmai segítséget az E.ON Hungária Csoport Pro Bono programjában, amelyben a vállalat 21 önkéntese mintegy 350 munkaórában segítette a civil szervezetek HR-, szervezetfejlesztési, tudásfejlesztési, kommunikációs és marketingfeladatait.
A katolikus egyházfő azt reméli, hogy az oleski humanitárius misszió új lendületet adhat a háborúban érintett felek közötti párbeszédnek. XIV. Leó Mindenszentek ünnepén arra figyelmeztetett: a béke építésében sem a rendkívüli helyzetekben, sem a mindennapokban nem szabad elfáradni.
15 százalékkal csökkent a hazai termesztésű fokhagyma termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon, miközben a csapadékhiány és az aszály az idei magyar termést is visszafoghatta. Az uniós piacon Kína és Egyiptom számít meghatározó beszállítónak.
A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
Átmeneti nyugdíj bevezetését fontolgatja a lengyel agrártárca a mezőgazdasági termelők számára. A kezdeményezés célja, hogy ösztönözze az idősebb korosztályt a gazdaságok átadására, mivel az ágazatban egyre súlyosabb problémát jelent az elöregedés és az utánpótlás hiánya - írta az Ua.News.
A vizsgálat már nem általános kötelezettség. Csak azoknál a munkaköröknél kötelező, amelyeket jogszabály kijelöl, vagy ahol a munkáltató úgy dönt. Az alkalmassági vizsgálat költsége mindkét esetben a munkáltatót terheli.
Ismét rohamrendőrök számolták fel a lakhatási válság miatt tiltakozók sátortáborait Lisszabonban és Portóban. Az összecsapásokban rendőrök és tüntetők is megsérültek, miközben a demonstrálók a bérleti díjak korlátozásának eltörlése és a kilakoltatások megkönnyítése ellen tiltakoznak.
Hétfőn általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon szakadozottabb lesz a felhőzet, többfelé kisebb, időszakos eső várható.
Olaszország egyik legfőbb turistalátványosságához, a Colosseumhoz költöztették sátraikat azok a fiatalok, akik a lakhatási válság és a megélhetési költségek emelkedése ellen tiltakoznak. A demonstrálók a Meloni-kormány távozását is követelik, miközben az olasz szakszervezetek újabb országos sztrájkokat helyeztek kilátásba.
Egyre többen bánják Nagy-Britanniában az uniós kilépést: a legfrissebb Ipsos-felmérés szerint a britek 56 százaléka már az EU-ba való visszatérésre szavazna egy újabb népszavazáson, és mindössze 30 százalék utasítaná el a csatlakozást. A fiatalok körében a legerősebb a visszatérés támogatottsága.
Az Ubm Holding Nyrt. pénteki közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság éves beszámolóit: hazánk piacvezető takarmánygyártó, és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja a 2025. július 1-től 2026. június 30-ig tartó üzleti évét 237,3 milliárd forintos konszolidált árbevétellel zárta, amely nagyságrendileg megegyezik az előző
Budapesten tanácskoznak a magyar, a cseh, a lengyel, a szlovák és a román költségvetési tanácsok elnökei a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács közös konferenciáján. A szakmai rendezvényen a térség költségvetési kihívásairól és a legfrissebb gazdaságpolitikai folyamatokról is szó lesz.
Budapest idén is ünnepi díszbe öltözik, hiszen november 13-án megnyitják kapuikat a főváros legnépszerűbb, ingyenesen látogatható karácsonyi vásárai a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt, november végén pedig az óbudai Fő tér is csatlakozik az adventi forgataghoz. A 2027 újévéig tartó rendezvényeken hagyományos kézműves termékekkel, g
Az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (Bundeskriminalamt) körözési listáján kiemelt helyen szerepel Tibor Foco, akit régóta keresnek a bűnüldöző hatóságok - Európa szerte is. A "Top 10 Most Wanted" keresettje.
Ősszel is nyárias idő, tengerparti luxus, különleges programok és többezer éves történelmi emlékek várják az utazókat a török Riviérán. Belek ideális kiindulópont lehet egy családi kikapcsolódáshoz: a prémium all inclusive szállodák kényelmét olyan világhírű látnivalók egészítik ki, mint Aspendos ókori színháza, Side tengerparti romvárosa vagy Anta
Újabb dróntámadás érhette Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját, a Nyizsnyij Novgorod megyei Kstovóban működő üzemet, amely évente több mint 15 millió tonna kőolajat dolgoz fel. Ukrajna az elmúlt időszakban egyre intenzívebben támadja az orosz energiaipari létesítményeket, hogy gyengítse Moszkva az orosz hadsereg üzemanyag-ellátását.
Az X megelőzte a Facebookot és az Instagramot egy fontos felhasználói aktivitási mutatóban: szeptemberben ezen a közösségi platformon töltötték a legtöbb időt az emberek egy-egy látogatás alkalmával. Elon Musk a Similarweb friss adatait tette me közzé, ezek az X jelentős előnyét mutatják a legnagyobb riválisokhoz képest.
Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
A házi müzli alapja néhány egyszerű hozzávaló: zabpehely, magvak, diófélék és aszalt gyümölcs. Mutatjuk, mit piríts meg, mit adj hozzá később, és hogyan maradjon harmonikus a cukor- és zsiradéktartalom.
A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
A magyar állam jövőre is csaknem 3500 milliárd forintot költ az államadósság kamatainak kifizetésére: ez a költségvetés egyik legnagyobb kiadási tétele. Bár a kormány jövőre minimálisan mérséklődő kamatkiadásokkal számol, a magas államadósság miatt az ország továbbra is kényszerpályán mozog: a GDP majdnem 4 százalékát kell évente az adósság finansz
A Stratasys a chicagói IMTS 2026 (International Manufacturing Technology Show) szakkiállításon mutatta be legújabb ipari FDM 3D nyomtatóját, az F870-et. Az új berendezés fejlesztésénél elsősorban a gyártóvállalatok gyakorlati igényeire helyezték
A robotizált raktárak gyorsabb és hatékonyabb működést tesznek lehetővé, de a tűzvédelem szempontjából új kihívásokat teremtenek. A sűrű tárolórendszerek, az autonóm robotok és az összetett anyagmozgatási folyamatok miatt a hagyományos tűzvédelmi megoldások nem minden esetben elegendők. A szakértők szerint a biztonsági rendszereket már az automatiz
Egy zöld levél a csomagoláson, egy „öko” felirat a samponon, egy klímasemlegesnek hirdetett termék. Naponta találkozunk ilyen üzenetekkel, és sokszor éppen ezek alapján döntünk a pénztárnál. Csakhogy a zöld jelzők mögött gyakran kevés ellenőrizhető információ áll. Szeptember végétől az Európai Unióban új szabályok vonatkoznak a környezeti állítások
Pánik a tőzsdéken: vajon a mostani kripto összeomlás elhozza a végső mélypontot, vagy gyors visszapattanás jön? A Kripto Akadémia legfrissebb élő adásában minden fontos részletre fény derül. A világ legnagyobb tőzsdéjét, a Binance-t kritikus támadás érte, amely azonnal láncreakciót indított el a piacon. A legújabb élő bejelentkezésben a Kripto Aka
A gyermekgyógyítók megbecsülését és a gyermekegészségügy jövőjét állítja középpontba a K&H gyógyvarázs jövő gyógyítói díj, amely elismerést nyert a MedCom versenyén, a társadalmi egészségkommunikáció, érzékenyítés és szemléletformálás kategóriájában. A K&H gyógyvarázs 2004 óta támogatja a hazai gyermekegészségügyet: eddig 589 alkalommal, több mint
November 3-án az amerikai választók nem az elnök személyéről döntenek közvetlenül, mégis könnyen népszavazássá válhat a voksolás Donald Trump második és egyben utolsó elnöki ciklusáról. Közeleg az elnök politikai uralmának fordulópontja, vagy a demokraták megint többet látnak bele a közvélemény-kutatásokba, mint amennyit azok valójában mutatnak? Va
Ahogy beköszönt az ősz, egyre több helyen bukkan fel a magyar háztartásokban is a sütőtök, mint egészséges és sokoldalú alapanyag. A növekvő keresletet a hazai gazdálkodók is követik: négy év alatt csaknem 30 százalékkal bővült a sütőtök termőterülete hazánkban.
Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már akár 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az al
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az Axiál Kft. Beleden végzett vetési kísérletben a Horsch gépei többféle művelési rendszerben is eredményesen teljesítettek.