Az ötből 2 hajtáslánc hazai árazását már ismertette korábban a BMW az új X5-ös kapcsán, most újabb két kivitel esetében tette meg ugyanezt. Mutatjuk, mennyibe kerül itthon a tisztán elektromos iX5 és a konnektoros hibrid X5!
Az Iránytű Intézet adatai szerint a volt kormánypárt elveszítette legbiztosabbnak tartott bázisát és a községekben is hátrányba került. Orbán Viktor pártja már csak a nyolc általánost végzettek körében tud versenyben maradni.
A szakember a nemzetközi terjeszkedésben is segíti majd a magyar vállalatot, hogy az globális szinten is meghatározó szereplővé váljon a digitális hitelesség és ellenőrizhetőség infrastruktúrájának kialakításában.
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett.
Október 31-én közös megegyezéssel megszűnik a közmédia és az IKO Műsorgyártó Magyarország Kft. koprodukciós szerződése. A Petőfi márkához tartozó műsorokat a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. a jövőben saját kapacitásból készíti, az IKO pedig lemond a korábban megszerzett felhasználási jogokról a társaság javára.
A mesterséges intelligencia korábban főként a tartalomgyártás felgyorsításában segített a cégeknek, ám ez önmagában nem jelenti azt, hogy a munkavállalók többet is tanulnak. 2027-ben a sikeres AI-bevezetés a mindennapi munka támogatására, a személyre szabásra és a hiányzó készségek feltérképezésére fókuszál.
Az intézmény kommunikációs irodája mindenkit megnyugtatott, hogy csak egyszeri intézkedésről van szó, és a mozgóbérek nem vesznek el, azokat decemberben fizetik ki, a novemberi hónapra pedig emelt szintű, kamatmentes fizetéselőleg felvételét is biztosítják.
Luiz Inácio Lula da Silva negyedszer is megnyerte a brazil elnökválasztást, a vasárnapi második fordulóban a szavazatok 51,79 százalékát szerezte meg. Ellenfele, Flávio Bolsonaro a voksolás kétórás meghosszabbítását kifogásolja, és a választás megsemmisítését követeli.
Élesen bírálta az Audi vezérigazgatóját a Volkswagen üzemi tanácsának vezetője, amiért Donald Trump kampányrendezvényén jelentette be a márka első amerikai gyárának terveit.
Fotó: Vitézy Dávid Facebook-oldala Vitézy Dávid azt írta, a közútfenntartás egyik alapvető feladata, hogy ne csak a már kialakult kátyúkat javítsák ki, hanem időben beavatkozzanak ott is, ahol a pályaszerkezet elöregedése miatt már tartósabb felújításra van szükség, ezeken a szakaszokon nem elegendő a lokális hibák javítása, a kötő- és a kopórétege
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma összehasonlító vizsgálatot végzett folyékony mosószerek és mosóporok tekintetében. Az ellenőrzés kiterjedt a hatóanyag-tartalomra, a címkéken feltüntetett információk megfelelőségére, valamint a csomagolások zártságára is. A vizsgált készítmények közel felénél tártak fel különb
Bár a mentelmi jog valóban jár az ENSZ-főtitkári poszttal, az ismét nemzetközi jogász szerint az egész felvetés vicc. A tisztség pedig nem ad érdemi hatalmat.
A mesterséges intelligencia csupán néhány éve van velünk, mégis az egyszerű válaszokon és szövegalkotásokon túl már olyan komplex feladatokat is képes ellátni, mint a videóalkotás, valamint az automatizált, mégis döntéshozatallal járó feladatok ellátása. Az ipari automatizálás következő lépcsőfokaként a szoftver már nemcsak felismeri a problémákat,
A Google Automotive Services szolgáltatásai 2027 második felétől megjelennek a vállalatcsoport személyautómárkáinak járműveiben, így az amúgy is rendkívül fejlett infotainment rendszereiről és kapcsolódó szolgáltatásiaról ismert gyártó modelljei a korábbinál is intuitívabb fedélzeti digitalis élményt nyújtanak majd az autótulajdonosoknak.
Előfordul, hogy ugyanazt a mondatot többször is el kell olvasnia, a legapróbb dolgok is felbosszantják, este pedig hiába fáradt, képtelen kikapcsolni? Ezek a látszólag egymástól független panaszok akár arra is utalhatnak, hogy az idegrendszere tartós túlterhelés alatt áll.
Egy új kutatás szerint a 7300 évvel ezelőtti japán Kikai-Akahoya vulkánkitörés súlyos népességcsökkenést okozhatott egyes térségekben, miközben más közösségek alkalmazkodtak és gyarapodtak.
Orbán Viktor ENSZ-pozícióba emelése nem új hír és nem is váratlan fejlemény. Matolcsy elvitele után pedig nyilvánvaló, hogy ha el akarja kerülni a börtönt, akkor annak egyetlen módja van: Magyarország elhagyása - írja véleménycikkében vendégszerzőnk, Barcza Mihály.
Az ingatlanok értékesítésével kapcsolatban sok életszerű kérdés érkezik, miközben nem biztos, hogy mindenki számára egyértelmű a jogszabály, különösen akkor, ha nem általános esetről van szó. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Megvizsgálják és értékelik a pénzügyi tárca munkatársai a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójához (kata), valamint a vagyonadóhoz a társadalmi egyeztetés során beérkezett észrevételeket - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI érdeklődésére hétfőn.
Harminc évig porosodott a garázsban, aztán újra útra kelt. Bori régi mackója, amit az édesapjától kapott, egy buszozás alatt idegeneknek is visszahozta a gyerekkorát.
Harry Kane pályafutása egyik legnagyobb elismerését szerezheti meg, ha elnyeri az Aranylabdát. A Bayern München angol csatára mögött kiemelkedő szezon áll, korábbi Tottenham-edzője, Mauricio Pochettino pedig nyíltan támogatja a jelölését. Szerinte most jött el Kane ideje, hogy a pályafutásával kiérdemelt elismerést is megkapja. Az Aranylabda-díjáta
A XIV. kerületi önkormányzatnál helyezkedett el kommunikációs tanácsadóként Hajnal Miklós, miután a Momentummal kiesett a parlamentből. Rajta kívül a párt győri, kőbányai és Pest megyei önkormányzati képviselőinek is állást kínált Rózsa András. Ő azt állítja: munkatársait nem párthovatartozás alapján választja ki, a kabinet kimagasló létszámát pedi
A klasszikus kakaós kuglóf mellett rengeteg más változatot is érdemes kipróbálni. Almával, mandarinnal, kókusszal vagy akár tojáslikőrrel is feldobhatod, de a tiramisu rajongóinak is van egy jó hírünk!
Ha a legjobb barátnődnek szeretnél virágot adni, de nem egy teljesen random csokrot választanál, érdemes egy kicsit utánanézni annak is, mit üzennek az egyes növények. A virágoknak ugyanis évszázadok óta tulajdonítanak különböző jelentéseket, a viktoriánus korban pedig titkos nyelv alakult ki körülöttük.
A TV2 Sztárban Sztár című műsora végzett az országos nézettségi toplista élén, de rendkívül szoros verseny alakult ki a két nagy kereskedelmi televízió híradói között is. A Nielsen Közönségmérés október 19. és 25. közötti TOP50-es listáján az ATV Híradója a 19. helyen szerepel, megelőzve több népszerű szórakoztató műsort és sportközvetítést.
Moldova az idei év első kilenc hónapjában kiemelkedő mennyiségű kukoricát exportált, amivel már most túlszárnyalta a tavalyi év teljes kivitelét. A jelentős növekedés elsősorban a 2025-ös betakarítás csúszásának köszönhető, a jelenlegi, csapadékos októberi időjárás miatt pedig a mostani termés piacra kerülése is jórészt a jövő évre tolódhat.
Egyetlen nap alatt több mint nyolcezer jármű haladását vizsgálta a Magyar Közút az M6-os autópályán, ahol a meglévő rendszámleolvasó kamerák adatai alapján a leggyorsabb autós 214 km/órás átlagsebességet ért el egy hosszabb szakaszon. Mivel a hatályos jogszabályok jelenleg nem teszik lehetővé a szakaszos átlagsebesség-mérés alapján történő bírságol
Alföldi Róbert kultikus rendezése 2027-ben egyetlen alkalom erejéig visszatér az Arénába, ahol újra Georges és Zaza szókimondó, csillogó és szeretettel teli világa várja a közönséget.
Az AI-verseny az elmúlt években jórészt arról szólt, ki tud nagyobb, komplexebb és általánosabb modellt építeni. A TypeSafe Jev modellje ezzel szemben egészen más irányból közelíti meg a kérdést. Abból indul ki, hogy a vállalati AI-feladatok jelentős részénél nincs szükség hosszú válaszokra vagy összetett szöveges érvelésre, elég egy gyors, struktu
A Flore Confectionery alapítója elmesélte, hogyan lett a fine dining világából merítő, merész ízpárosításokkal kísérletező cukrászból egy különleges magyar csokoládémárka megálmodója.
Hétfőn hidegfront alakítja Magyarország időjárását, amely az arra érzékenyeknél fejfájással, migrénnel, fáradékonysággal vagy egyéb kellemetlen tünetekkel társulhat.